A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2010. október 3.

Vita: Megérné-e lecserélni a magyar erőműveket?

Magyarországi villamoserőművi parkjának megújításának időszerűsége szinte a rendszerváltás óta állandó polémiák tárgya, az atomerőmű megújításán és bővítésén kívül mégis kevés konkrétumot hallunk róla. Mennyit nyernénk ezzel? Vajon ténylegesen megérné-e megújítani az erőműveinket? Ki szeretne vitatkozni?

(Műfaji kísérlet: a Facebook oldalamon is lehet vitatkozni Note formátumban)

Az erőművek viszonylag egyszerű termelő üzemek, mivel általában két fontos inputból, tüzelőanyagból és munkából állítanak elő egy terméket, áramot. Ugyan az áram értékesítési lehetőségei majdnem percenként változnak, a termelési szerkezet mégis viszonylag egyszerűnek tekinthető. Az erőművi egységeket néhány világcég szállítja mindenhova, ezért a világban most épülő erőművek beruházási adatai irányadónak tekinthetők Magyarországra is. A várható tüzelőanyagköltségek ha nehezen is modellezhetők, de összevethetők más országokkal, hiszen a legtöbb tüzelőanyagnak globális (urán), kontinentális szinten regionális (olaj, kisebb mértékben feketekőszén és gáz) piaca van. A megújuló energiahordozók rendelkezésre állása (napsütéses órák, szeles órák) többé-kevésbé előrejelezhetők.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) által 1984. óta szisztematikusan gyűjtött és modellezett beruházási és működtetési költség adatokból elég nagy pontossággal meghatározható, hogy mibe kerülne Magyarország erőművi parkját lecserélni. Ha a számításaim nem csalnak, Magyarországon az IEA szemléletével összevethető villamosenergia-termelői árak hat év átlagában 22,2 forintra jöttek ki egy kWh piacra vitt áramra. Ez az érték persze az urán és a gáz árának igen nagy fluktuációja miatt, illetve az amortizáció számításának módszerei miatt nem teljesen vethető össze a hazai gyakorlatban számított önköltséggel vagy a nagykereskedelmi árakkal, de egy jó becslésnek adható. (Tavaly természetesen ennél jóval olcsóbban termelték az áramot). A legnagyobb termelői, a Paksi Atomerőmű 8-10 forintos önköltséget számol el. Kritikusok a szememre vethetik, hogy a Mátrai Erőmű vélhetően komolyabb szén-dioxid költségekkel, az Paksi Atomerőmű pedig a mostani amortizációt meghaladó pótlási költségekkel kellene hogy számoljon, ezért szintén az IEA adatait beírva az elmúlt 6 év historikus adatai helyére az jönne ki, hogy a szén-dioxid kibocsátást jobban büntető, és az előrelátóbb tartalékképzés mellett 26,7 forintra emelkedne az áram önköltségi ára (ami nem mellesleg a fogyasztói árakat legalább tíz forinttal megemelné).

Mit nyernénk egy teljesen új erőművi parkkal? Ha minden erőművet nagyjából azonos kapacitású és fűtőanyagot használó, de teljesen modern erőműre cserélnénk, és élveznénk a technológiai haladásból fakadó nagyobb erőművi hatásfokot (és elszenvednék a nagyobb létszámhatékonyságból fakadó pótlólagos munkanélküliséget), akkor az önköltségi szint mintegy 18,2 forintra volna csökkenthető. Nem teljesen egyértelmű, hogy más fűtőanyagok használatával ezen sokat lehetne faragni: az atomenergia önköltségi ára is körülbelül 18 forintra jön ki. A teljes erőműparki cserével (ami természetesen sem pénzügyileg, sem technikailag nem kivitelezhető egyik napról a másikra), 3,6 billió forint azonnali költségünk merülne fel, amit az építkezések tényleges elhúzódása miatti 1 billió áthidaló költség növelne. A gigaberuházások összességében mintegy évi 132 milliárddal csökkentenék a hazai termelésű energia előállítási ára.

Ha ez igaz volna, akkor aligha érné meg Magyarországon erőművekre nagyobb léptékben költeni. Ezek a számok természetesen sok szempontból elnagyoltak, és bemutathatók ennél rózsaszínűbb keretben is. Ha azt gondoljuk, hogy a szén-dioxid kibocsátás és az atomerőmű élettartamának problémáját csak prolongáljuk, aminek a költsége most vonal alatti, a beszámolókban meg nem jelenő tétel, akkor az erőművi park cseréjének költségelőnye körülbelül a duplájára ugrik. A megújítás költségei jelentősen csökkennének, ha Magyarország az euróövezetben volna, és nem forintkamatokkal kellene számolni. (Ezekről talán majd később).

Veszélyben van-e a hazai ellátás biztonsága? Aligha. A probléma inkább az, hogy Magyarország rossz versenyképessége jórészt okozója a magyar energiaszektor rossz versenyképességének is. A magas országkockázat, a jogszabályi környezet bizonytalansága, a szektorra kivetett magas (külön)adók mind-mind a modernizáció ellen ható tényezők, ugyanakkor EU tagságunk lehetővé teszi, hogy versenyképesebb országokból, például Szlovákiából importáljunk áramot. A kérdés tehát nem úgy merül fel, hogy lesz-e áramunk, h a bentmaradunk az Unióban, hanem úgy, hogy az hazai termelésű lesz-e? A hazai termelés természetesen munkahelyeket, adóbázist és itthoni környezetszennyezést jelent. Az import lehet, hogy tartósan olcsóbb megoldás lesz, csak kérdés, hogy hazai adóbevételek és munkahelyek hiányában ki fogja megfizetni. Szerintem ez a versenyképeségi kérdés egyik tétje.

(Minden kommentet örömmel fogadok. Érdeklődés esetén szívesen megosztok még több számot is, de elsőre talán ez is sok...)

2010. október 2.

Feloldható a bioüzemanyag-élelmiszer konfliktus?

Ha egy mezőgazdasági terménynek, amiből csak élelmiszer készült, hirtelen ipari vásárlói is lesznek, fel fog menni az ára. A bioüzemanyagok megjelenése valóban magasabb terményárakhoz és élelmiszerárakhoz fog vezetni? Milyen a tökéletes bioüzemanyag?

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy akár az igen, akár a nem mellett meggyőző érvek merültek volna fel. Igen, a kereslet-kínálat törvénye szerint ha többen veszik a kukoricát, akkor drágább lesz. Csakhogy az EU-ban és az USA-ban a legtöbb évben hegyekben áll az eladhatatlan termény, és az adónk jelentős részét ennek a felvásárlására és raktározására költjük, nehogy tönkremenjenek a mezőgazdasági termelők - ami aztán végleg felhajtaná az árakat. Szóval a bioüzemanyagok támasztotta keresletnek van egy kerestlet-diverzifikáló, és keresletet stabilizáló hatása.

Más a helyzet azokban a fejlődő országokban, ahol robbanásszerűen nő a népesség, és eleve élelmiszerhiány van. Az ilyen országokban a termények ipari felhasználása tovább erősíti a hiányt. Ugyanakkor a hatás sokkal közvetettebb, mint a mérsékelt égövi kukorica esetén, hiszen többnyire a problémát az jelenti, hogy élelmiszernek nem alkalmas növényeket termesztenek bioüzemanyag-gyártásra.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a bioüzemanyag-gyártók nem teljes mértékben használják el a terményt, például az etanolgyártásra használt kukorica nagy részéből állati takarmány készül melléktermékként.

A konfliktus feloldását két irányba keresik. Az egyik megoldási irány az Egyesült Államokban hosszabb, az EU-ban rövidebb ideje, hogy kifejezetten a mezőgazdasági hulladék begyűjtését és felhasználását szervezik meg és ösztönzik, ha nem is bioüzemanyag-gyártásra, de legalább biomassza tüzelőanyagként. (A bioüzemanyagot közvetlen energiahordozóként használjuk, a szilárd biomasszából hőt vagy áramt nyerünk ki, és másodlagosan használjuk).

A másik kutatási irány az úgynevezett harmadik és negyedik generációs bioüzemanyagok kutatása. A bioüzemanyagok szent grálja olyan volna, ami nem vesz el termőterületet az élelmiszer-terményektől, lehetőleg a begyűjtése és a feldolgozása kevesebb energiát igényel, mint amit ki lehet belőle nyerni, és ezen kívül a természetes élőhelyeket sem bolygatja. Valószínűleg tökéletes nafta nem lesz, de egyelőre erős versenyezők az algák, amit a senkiföldjének tekinthető tengeren lehet termelni, és talán még növekedés közben is nyelnek el egy csomó szén-dioxidot. Az algakutatásban Magyaroszág is vannak vállalkozások, van, aki hidrogént, van aki más anyagokat állítanak elő ezekből az egyszerű fotoszintetizáló élőlényekből.

Az a gyanum, hogy erről is ki fog derülni egy csomó olyan mellékhatás, mint mondjuk a szélkerekek madárzavaró hatása, de egyelőre a tenger egy csendes kompromisszumnak tűnik a termőföldhasználat helyett. Kár, hogy nekünk nincsen tengerünk.

2010. október 1.

Mégsem ragadósak a bérek

Az ún. "keynesiánus" közgazdászok azért szerették az inflációt, mert a béreket ragadósnak tartották, és a versenyképesség hiányát a keresetek elinflálásával tartották lehetségesnek. A mostani világválság empirikusan igazolta, hogy tévedtek. A bérek lefelé is változtathatók, ha ez a munkahely megőrzésének a feltétele.

Miközben sokunknak azt tanították, hogy a nominális bérek nem képesek igazodni egy vállalat vagy egy nemzetgazdaság csökkenő teljesítőképességéhez, én ezt soha nem tartottam egy érthető dolognak. Miért ne értené megy egy dolgozó, ha hiteles vezetőtől hallja, hogy a rossz időkben kevesebbel is be kell érnie, ha meg akarja tartani a munkahelyét. A mostani válságban Írország, Görögország, Románia sorra bizonyította, hogy a béreket lehet lefelé változtatni. (Mellesleg a magyar közigazgatásban is történt nominális bércsökkenés a tizenharmadik havi jövedelem elvételével). Jómagam a MÁV évek óta megoldhatatlan veszteségtömegének egyetlen ellenszerének az elmúlt évek reálbéremelkedésének visszavételét tartottam, amit éveken át elképzelhetetlennek tartott minden politikus és vezető.

Egy friss felmérés azonban azt igazolja, hogy az emberek mégsem irracionálisak. A álworkmania.hu által közölt felmérés szerint a munkakeresők ma 7 százalékkal kisebb nominális bért (vagyis 11 százalékkal kisebb reálbért) kérnek, mint tavaly ilyenkor. A tényleges állások betöltésének pedig az eredetileg elképzelt összegnél harminc százalékkal kevesebbért is elfogadják az állást. Mindez a jövő évi bérstatisztikákban már alighanem érzékelhető lesz.

Magyarország persze még befelé megy a válság, hiszen hazánkban különös módon az elmúlt évben (részben az állami tulajdonú vállalatok és a közigazgatásnak köszönhetően) nem csökkentek, hanem nőttek a bérek, amelyeken nem meglepő módon egyre kevesebb szerencsét munkavállaló osztozott egyre több munkanélküli kárára. A piaci szektorban azonban már megindult az alkalmazkodás.

Bár a bérek csökkenése rövid távon rossz hír a munkavállalóknak, nem annyira, mint elsőre hangzik. A hazai gazdaásg tényleges teljesítményéhez a forint leértékelődésével és inflációval tudna még igazodni a gazdaság. Az infláció roppant igazságtalan, mert a kisnyugdíjastól a vállalatvezetőig vesz el, teljesítménytől független, ráadásul a kisebb megtakarítással rendelkezőket jobban súlytja. Mint az elmúlt hónapokban megtanultuk, a forint leértékelődése is igen komoly krízist okozhat sok devizában eladósodott háztartásban.

A "keynesiánus" jelzőt azért teszem idézőjelbe, mert valójában Keynes nagyszerűbb közgazdász volt, mint akik hivatkozni szoktak rá. A magukat ideheza "keynesiánusnak" tartó közgazdászok viszont ideje, hogy önvizsgálatot tartsanak, mert a tények cáfolják egyik alaptézisüket.

2010. szeptember 25.

A svéd rock versenyképessége és a világ nagy zeneexportőrei

Sokan tekintenek a világ popzenei iparára mint az amerikanizáció eszközére, pedig az USA a nemzetközi zenei exportban (is) elveszítette a versenyképességét, és piacához képest inkább alulreprezentált a zeneiparban. Nagy-Brintannia és Svédország fej-fej mellett vezeti a rangsort, Ausztrália időnként egy jelentősebb produkcióval beelőz.

Joshua Keating tette szélesebb körben ismertté két kiváló közgazdász, Fernando Ferreira és Joel Waldfogel tanulmányát, akik 1960-tól elemezték 22 nagy zenei piac slágereit. Önmagában az ugyanis nem sokat jelent, hogy viszonylag sok amerikai sláger van a japán vagy az argentin slágerlistán, hiszen Amerika nagy ország, nagy lemeziparral, vagyis sok zenét termel. Az igazán érdekes az, hogy mely országok képesek saját súlyuknál jelentősebb zenei exportra szert tenni, illetve mely országoknak van olyan erős belföldi zenei életük, hogy viszonylag kevés slágert importál.

Nagy-Britannia 1963-64-bena Beatlesnek köszönhetően meghódította a világpiacot, és lényegében a hetvenes évek végéig a világ rockellátója maradt: jött a Rolling Stones, a Kinks, a Pink Floyd, és persze számos tiszavirágéletű produkció. Természetesen az Egyesült Államokban mindig készült sok és jó zene, de az ország súlyához képest elég kevés.

Ausztrália folyamatosan jött fel a hetvenes években, de mivel egy viszonylag kis gazdaságról van szó, itt egy-egy kiemelkedő produkció húzta fel az ország teljesítményét. Az AC/DC még a vasfüggöny mögött is meghatározó produkció volt. Az ausztrál metál azonban nem sokáig maradt versenyben a nyolcvanas évek brit popjával és új hullámával.

Svédországot sokan kötik össze az ABBA sikerével, pedig az ország folyamatosan produkálja az angol nyelvű popzenét. Bár a csúcsot kétségkívül a nyolcvanas évek jelentették, a kilencvenes években is versenyképesebb volt a brit és a feljövő kanadai exportnál. Svédországban talán a Cardigans jelentett meghatározó produkicót a kilencvenes években. Szerintem a svéc zenei élet a legszínesebb a szcéna méretéhez képest, és a kimagasló teljesítmény nem egy-egy zenekarhoz, hanem komplett szubkultúrák kiszolgálásához kapcsolódik: a svéd pop, indie, metál, punk mind-mind fontos színfolt a zenefogyasztók életében.

Kanada az elmúlt években szintén jól szerepelt, részben angol nyelvű iparágának. Bár számomra Bryan Adams, Leondard Cohen vagy K.D. Lang nemzetközi sikere nehezebben érthető, mint az ABBA vagy a Cardigans áttörése, ez részben ízlés, részben az amerikai-európai piac távolságának a dolga.

Mi következik ebből? Első ránézésre annyi, hogy nem amerika, hanem az angol nyelv tartolt az elmúlt években. Az angol a zene, a szórakozás nyelve, de nem feltétlenül Angliából vagy Amerikából érkezik. Svédország, akárcsak a nehéziparban, igen jól megtalálja a helyét a zeneiparban is, alapos nyelvi és zenei képzésével, és azzal, hogy a zene része a svéd mindennapoknak az iskolától a családi életig.

Sokkal több minden következik magából a kiváló tanulmányból, amely az új gazdaságföldrajz hagyományos eszköztárával elemzi a zene globális diffúzióját, és ilyen módon a vonatkozó szociológiai, antropológiai kutatások kiváló kiegészítője lehet. Számomra egyelőre kevésbé érdekes, hogy egyes országok, például Japán, miért tartanak fenn olyan erős hazai popéletet, de azok, akik rendszeresen a magyar pop állami támogatásáért kiáltanak, azonnal olvassák el a kutatási beszámolót. Az erős hazai zenei piac kialakításának vannak általánosítható nemzetközi tapasztalatai.

2010. szeptember 11.

Punk as Fu**: mi lesz 2010 őszén?

Kevés dolog hiányzik az elmúlt két évtized indie élménytárából, de az American Analog Setet nagyon megnéztem volna a saját szememmel. Minden ötletre nyitott vagyok, ami pótolhatja ezt a mulasztást... Mivel lehetne folytatni ezt a felejthetetlen sort az idei klubidényben -
ábécé sorrendben a 27 (Gödöllői Trafó), Amber Smith (valahol Budán/Nagymaros), A Subtle Plague (Tilos az Á), Cornelius (Tongeren), dEUS (Tourhot/Flex), Explosions in the Sky (A38), Fountains of Wayne (Knitting Factory), Hitch (Dour), Jon Spencer (Joe's Pub, Pukkelpop), Kispál és Borz (Tilos az Á), Rocket from the Crypt (Pukkelpop), Nada Surf (Wiener Arena), Óriás (Wigwam2), Tom Barman (Jazz Café).



Nosztalgia: indie, és az év legjobb izéi sorozat.

EU és magyar évadnyitó: alkotmányos reformok

Európában megkezdődött a politikai szezon az első State of the Union beszéddel, idehaza pedig a kormányfő száznapos beszédeivel. Az Unióban a tét az európai piaci reformok és liberalizáció továbbvitele, a gazdasági unió kiszélesítése. Idehaza a gazdaságpolitikában máshonnan fúj a szél, és a politikai alkotmány a tét. A gazdaság és a politikai élet kereteit érintő, ezért nehezen konkretizálható, de éppen ezért akár nagyon nagy széles körű változások indulnak jövőre.

A héten írtam egy keveset Barroso és Orbán évadnyitó beszédeiről a komment.hu oldalán, de ugyanúgy kötelességből, ahogy a beszédek elhangzottak. Mindkét beszéd olyan súlyos dolgokkal foglalkozik, amelyekre oda kell figyelni, de egyik beszéd sem olyan, ami alapján könnyű elképzelni a jövőt, vagy amire könnyű visszaemlékezni - úgy látszik, hogy a nagy elhatározásokon már túl vagyunk, a nagy változásoknak azonban legfeljebb a körvonalai látszanak. Nem hiszem, hogy bármelyik beszéd fordulatai szállóigévé válnának, pedig igencsak meg fog változni a világunk, ha Barroso vagy Orbán valóra váltja a szavait.

A monetáris uniót gazdasági unióval fogjuk kiegészíteni. [...] A belső piac Európa leghatékonyabb eszköze, mégsem használjuk ki eléggé. Sürgősen ki kell szélesítenünk hatókörét. Európa 20 millió kkv-jának csupán 8%-a folytat határokon átnyúló kereskedelmet, még ennél is kevesebben ruháznak be külföldön. Az internet kínálta lehetőségek ellenére a fogyasztók több mint harmada bizalmatlan a határokon átnyúló vásárlással szemben. Felkérésemre Mario Monti szakértői jelentést állított össze, amelyben 150 hiányzó összeköttetést és szűk keresztmetszetet tárt fel a belső piacon. Jövő hónapban bemutatjuk, hogy az egységes piacról szóló átfogó és ambiciózus jogszabály keretében miként mélyíthetjük el az egységes piacot. (José Manuel Durão Barroso)

Az EU célja igen ambíciózus: a Delors-bizottság által elkezdett, és a kilencvenes évek elejére valóra váltott gazasági és monetáris unió gazdasági lábának teljes megújítása Spaak, Thatcher és Delors szellemének megidézésével. Mostanában sokat foglalkoztam ennek az időszaknak a közlekeédsi reformjai újragondolásával, és megdöbbentő, hogy Nyugat-Európa milyen mélyreható változásokon ment át, illetve indult el akkor, amikor mi a saját rendszerváltásunkkal voltunk elfoglalva. Alig tizenöt év alatt eltünt a márka, a gulden, a schilling, megjelentek a valóban európai bankok, enerigacégek, tömegközlekedési szolgáltatók. Vajon hova lehet ezt továbbvinnni? Közös pénzünk, elvileg közös piacunk van, rengeteg nemzeti protekcionista különalkuval, minden nemzeti sarokban valami speciális érdekkel. Akárhogy is csomagolják, szerintem a közös piacnak ezek az árnyékos sarkai állnak a "nagy reform" célkeresztjében - márpedig ezeket igencsak jól védték a nemzeti kormányok és nemztei bajnokaik.

Az európai uniós reformok szerintem nem fognak akkora változásokat hozni az életünkben, mint a nyolcvanas években meghozott döntések. Nincsenek is olyan kézzelfogható céljai, mint például az euró volt. Ezzel együtt visszatekintve arra a korra az is látható, hogy a nyolcvanas évek (nyugat-)európai polgára számára a változás a mindennapi életre nagyrészt beláthatatlan volt, mi, a vasfüggönynek ezen az oldalán meg nem is tudtuk elképzelni azokat. Vagyis a Barroso-által beharangozott változások

A rendszerváltoztatást követően - ha ez a szó egyáltalán még jelent valamit - az elmúlt húsz év vitái után, 2011-ben végre sor kerülhet a Magyar Köztársaság új alkotmányának megalkotására és elfogadására. Ez azt jelenti, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az új alkotmány megalkotására 2011-ben, szándékaink szerint 2011-ben kerülhet sor. (Orbán Viktor)

A rendszerváltás utáni Magyarország új alkotmányának a megalkotása talán még fontosabb számunkra, még akkor is, ha az alkotmányozás irányának világos ismerete nélkül annál is sokkal nehezebb megérteni, miként fogja megváltoztatni az életünket, mint az uniós reformok. Magyarország jelenlegi alkotmánya akkor történt, amikor az EU nagy liberalizációs hulláma zajlott, azokban az években, amikor a liberális demokrácia győzelme átütőnek tűnt. Szerintem ezt a szabadságot nem sikerült kitöltenünk értékes tartalommal, ezért szinte biztosnak gondolom, hogy az új alkotmányunk új határait a legtöbben nem fogják közvetlenül érzékelni. Az új alkotmányról keveset, az alkotmányozás procedurájáról egyre többet tudunk: nem választott alkotmányozó gyűlés fogja végezni (ahogy 1989-ben sem), viszonylag szűk kör fogja az új alkotmányt elkészíteni (talán 1989-nél is szűkebb, de annál talán színesebb és szélesebb körrel konzultálva) és igen gyorsan (hasonlóan 1989-hez).

Természetes, hogy minden generáció egyszer visszatér azokhoz a nagy politikai, gazdasági kérdésekhez, amivel az előző is foglalkozott már egyszer. Az idei évben az Uniót és az országot is megrázó nagy gazdasági és politikai válság után a nyolcvanas években kialakított keretek megváltoztatása a cél. Az új kereteken belül a gazdasági és társadalmi intézmények pedig igen nagyot képesek változni - de arra talán egy emberi elme sem képes, hogy ezeket a változásokat megjósolja.

2010. szeptember 4.

Húsz év után újra a közös piacról - EU reformok

Az európai Egységes Piac létrehozásáról az euroszklerózis gyógyítására született döntés '86-ban. Jacques Delors határozott kézzel vezette az Unió elődjét, Margaret Thatcher retiküljével verte az asztalt, létrejött az egységes piac, az EMU és az euró. Az EU a huszonötödik évfordulóra állítólag hasonlóan nagyszabású reformokkal készül. Meg fogjuk-e egyáltalán érezni?

A Delors-bizottság által elfogadtatott reformok a korosztályom számára szinte felfoghatatlan mértékben változtatták meg Európát: megszűntek a távközlési monopóliumok, a verseny szelei jelentek meg a közlekedésben, a szállításban, az energiaszolgáltatásban. Létrejött az euró. Az európai gazdaság integrációja történelmi léptékkel is igen magas szintet ért el. Az európai életszínvonal a világ élvonalába került, a felszabadult közép-európai országokban pedig kérdés sem merült fel, hogy ehhez a rendszerhez akarnak-e tartozni.

Ma Európa ismét mély válságban van - a világ összes nagy régiója gyorsabban nő, és kedvezőbb demográfiai folyamatok jellemzik a volt Szovjetúnió kivételével. Az EU gazdasági vezetése Mario Monti egykori versenybiztos jelentése (pdf) alapján elhatározta az Egységes Piac teljes újraszabályozását.

A nyolcvanas években euroszklerózisnak nevezték azt a gazdasági kórt, hogy az európai piacgazdaságok növekedése megállt, inflációja és munkanélkülisége pedig magas szinten stabilizálódott. A kilencvenes években a növekedést szerény mértékben, de sikerült helyreállítani, az inflációt pedig lényegében leküzdeni - a munkanélküliség azonban néhány ország kivételével inkább a szőnyeg alá került.

A tizes években az európai gazdaság hasonlóan mély, de másfajta betegség tüneteit mutatja: az európai vállalatok egyre kevésbé veszik fel a versenyt az ázsiai, sőt, gyakran a latin-amerikai cégekkel, a munkaképes korú lakosság fogy, és alig jönnek létre igazán életképes, növekedő vállalatok.

A Monti-jelentés két személy, Spaak és Thatcher idézetét választotta mottónak, de korántsem tűnik olyan bátornak, mint a nyolcvanas évek politikusainak a tettei. A Barroso-bizottság kilenc tagjának az előterjesztése (rövid összefoglaló itt) ugyan harminc jelentős szakpolitikát módosítana a közbeszerzéstől az adópolitikáig, a KKV-támogatástól a munkaügyi kapcsolatokig, de egyelőre korántsem látszik benne olyan emblematikus intézkedés, mint az 1986-os (1992-ben valóra váltott) javaslatban. Október 6-án meglátjuk, hogy a 2010-es tervezet felér-e jelentőségében a huszonnégy évvel ezelőttihez.

2010. augusztus 29.

Euractiv - szolgálati közlemény

Hosszú tárgyalások után résztulajdonosa leszek az euractiv.hu portált is kiadó vállalkozásnak, a régi angol nyelvű blogomat is kiadó euractiv.com magyar franchise partnerének. Az euractiv hamarosan alaposan bővülő magyar nyelvű EU hírei, elemzései és ügyösszefoglaló linkdossziéi innen a blogról, jobb oldalról is elérhetők rss feeden keresztül, hetente körülbelül egyszer pedig európai személyes európai összefoglalóval jelentkezem.

2010. június 2.

Trianon-emléknapra: nemzetstratégia, felőrlés és a nemzetek közötti együttműködés rendszere


A trianoni békeszerződés 90. évfordulójára és az első hivatalos emléknapra jelent meg a komment.hu cikkem a témában. Nagyon sokan szólnak hozzá, aminek örülök, mert jó ezen a napon elmélkedni azon, hogy hova jutottunk és mit tanulhatunk belőle. Az első világháború témája nagyon érdekel mióta olvasok róla - úgy gondolom, hogy azért tudunk róla olyan keveset, azért nem tanítjuk az iskolában, mert itt nagyon nem áll össze az önmagunkról szőtt mesénk. 1914-1918. között elszakadt a film, de nem nagyon tudjuk, hogy hol.

2010. június 1.

Slovakia, Cerová vrchovina Highlands

Szlovákiában pár évvel a schengeni csatlakozás után emlékművek fognak emlékeztetni bennünket arra, hogy hol is van az államhatár. Elsősre ezt a képet találtam egy ideális emlékművi helyszínről: már tényleg nem is látható, hogy itt a határ.

2010. május 28.

Renexpo - konferencia a hidrogéngazdaságról

A megújuló energia szakváráson a mai napon zajlik a Hidrogén- és Tüzelőanyagcella Nemzeti Platform konferenciája. Néhány ígéretes magyar kutatási irány és fejlesztés mutatkozott be, és újabb ötleteket gyűjtünk a Hidrogén- és Tüzelőanyag Cella nemzeti Stratégiai Kutatási Tervéhez. A cél, hogy olyan kutatásokat gyűjtsünk össze, amelyekbe állami támogatás vagy kockázati tőke annak reményében csatornázható be, hogy a 3-4 év múlva várható tömeges piacralépéskor magyar gyártók, vagy legalább magyar beszállítók legyenek - például a villanyautók gyártásában. A fenti linken elolvasható és még egy hétig kommentálható, bővíthető az anyag.

A saját diáim itt nézhetők meg (de nincsen rajtuk szöveg, írni majd később fogok). Akit érdekel a megújuló energia, nagyon ajánlom, hogy jöjjön el ma vagy holnap a Hungexpora, a szakmai programok is érdekesek, de bámulatos dolgokat lehet megnézni, kézbevenni, kipróbálni.

2010. május 25.

Komment: a magyar gazdaság egyedül maradt?

A portfolio.hu kiváló, ábrával illusztrált cikke szerint Magyarország a maga útját jára a a gazdasági világválsággal együtt járó költségvetési válságkezelésben (Magyarország egyedül maradt az Unióban). A pontos részletek nélkül egy hosszabb és alaposabb elemzés alapján ezt a képet árnyalni lehet.

A portfolio.hu ábrája azt mutatja meg, hogy miként igazították ki a költségvetésüket az EU tagjai 2007-2009. között. Az ábra majdnem helyesen mutatja be, hogy Magyarország különleges politikát folytatot, bár azt nem veszi figyelembe, hogy az egyes országok eltérő pillanatban kerültek be és ki a válságból.

Ezzel szemben az EU összes hivatalos gazdaságpolitikai célszámát és indikátorát vizsgálva (ide értve a négy maastricthi célszámot és a tizenhárom fő lisszaboni indikátort) tíz év adatait elemezve igyekeztük Magyarországot elhelyezni különféle csoportosulásokban egy, a Visegrad Review számára készült elemzésben. Bennünket az érdekelt, hogy Magyarország természetesen tagja-e a visegrádi csoportnak, illetve a visegrádi csoport gazdasági és gazdaságpolitikai koherenciája nő vagy csökken?A jóval részletesebb elemzésünk részben megerősítette a portfolio.hu elemzését abban a tekintetben, hogy az alapvető fiskális és monetáris politika szempontjából Magyarország eltávolodott a visegrádi országoktól (amelyek egyébként sem alkottak ilyen szempontból egységet) és 2008-ra Görögországgal alkottunk egy csoport. Magyarország hamarabb került az IMF-EU mentőövbe, és kisebb deficittel, ezért valószínűleg ma már egyedül sodródunk a görögök nélkül. Egy gazdaság és a gazdaságpolitika nem csak a kormányzat politikájából és költéséből áll. A tágabb és hosszú távú lisszaboni indikátorokat is figyelembe véve Magyarország egy relatíve stabil visegrádi országcsoporthoz tartozik, illetve attól dél felé sodródik, és nagyon hasonlít Horvátországhoz, Szlovákiához, Lengyelországhoz és Litvániához. Vagyis még teljesen nem úsztunk el, de az biztos, hogy az eddigi kormányzati lépések nem a saját régiónk felé vittek bennünket.

Úgy gondolom, hogy a hasonló politikai és társadalmi folyamatok miatt meglehetősen hasonlóan viselkedtünk, mint a görögök, de szerencsére az adósságállományunk még nem tart ott, mint az övék. A gazdaságunk szerkezete és a gazdaságpolitikánk viszont egyelőre még a Közép-Kelet-Európához és a Nyugat-Balkánhoz, nem a Dél-Balkánhoz áll közelebb.

Eredetileg az antaldaniel.blog.hu oldalon posztolva.

2010. május 23.

Liverpool - fotók (később bővül)



További fotók: http://www.flickr.com/photos/antaldaniel

Ezúton is munkatársat keresek...

Cégunk olyan fiatal üzleti elemzőt keres, akit érdekelnek ennek a blognak a témái, különös tekintetel a közműtanácsi gondolatra, az energia, vasút, versenypolitikai szabályozásra és a versenyképesség ügyére, és emellett még egy olyan egyetemi hallgatónak és doktorandusznak is tudnánk kutatási asszisztensi félállást adni, aki kifejezetten él-hal a pénzügyi számításokért, és különösen a reálopciókért. A budapesti karrierben gondolkodó határon túli magyarok kifejezetten előnyös helyzetben vannak, mivel a visegrádi nyelvek ismerete cégünknél előnyt jelent, minden tudnivaló pedig itt található meg: http://www.visegradinvestments.com/karrier.

A Közműtanács és a fogyasztóvédelem

A Lánchíd Rádió FM 100.3 ma délutáni Szaldó című adásában (ismétlés ma este 22.05) a felállítani javasolt Közműtanács és a fogyasztóvédelem kapcsolatáról vitatkoztunk Dietz Gusztávnéval (elnök – OFE), Perger Andrással (szakértő – Energia Klub) és Dr. Papp Máriával (főtitkár – Magyar Vízközmű Szövetség) Kovács Anita műsorában, a Szaldóban. Vajon a monopolárakat szabályozó hatóságnak kell-e fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkoznia?


Ha valaki meghallgatja az adást, kiderülnek a fő vitapontok. Biztos, hogy valamilyen módon meg kell oldani a fogyasztóvédelem és az árszabályozás jobb kapcsolatát, még akkor is, ha nem értek egyet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület azon javaslatával, hogy a Közműtanácsnak fogyasztóvédelmi hatásköre legyen. Az Energia Klub magával a Közműtanács felállításával sem ért egyet, miközben a Magyar Vízközmű Szövetség támogatja a gondolatot.


Javaslat a Magyar Közműtanács felállítására


Véleményem szerint egy árhatóság kizárólagos feladata annak meghatározása, hogy egy monopólium csak a szükséges és indokolt működési- és beruházási költségeket építi be az áraiba. Ehhez elemző közgazdászokra, könyvvizsgálókra, statisztikusokra, és az alvállalkozói szerződésláncot értékelni képes jogászokra van szükség. Meg kell vizsgálni, hogy ténylegesen mi épült be az árak alapjául szolgáló költségbázisba, az nemzetközi és belföldi összehasonlításban is takarékos-e, a beruházási tervek hosszú távon fenntartható technológiai és infrastrukturális megoldásokat tartalmaznak-e. Így alakulhat ki a monopóliumok ára.  Véleményem szerint teljesen más szakismereteket és hivatali rendet igényel annak eldöntése, hogy ténylegesen helyesen mérték-e meg a villany- vagy vízfogyasztást, tisztességes szerződéseket kötöttek-e a fogyasztókkal, és azok alapján megfelelő számlát állítottak-e ki. Ez sokkal inkább jogi és műszaki ismereteket igénylő feladat. Európa-szerte a fogyasztóvédelemnek és az árszabályozásnak elkülönülő apparátusa van, hiszen a problémákat jobb értelmezhető egységekbe bontva megoldani, mint mindet besöpörni egy varázslat alá. A Közműtanács és a mögötte létrejövő hatóság biztosan nem tud minden problémát megoldani, és a fogyasztóvédelemnek igen tekintélyes létszámű hatóságai vannak már most is.


Nagyon érdekesnek tartom a vitát, hiszen akárhogy is lesz, ha megalakul a Közműtanács és a közműhatóság, akkor folyamatos és érdemi munkakapcsolatot kell ápolnia a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, és ennek számos szervezeti és szakmai megoldása lehetséges.


Minden kommentnek nagyon örülök!


Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 18.

Külföldi befektetések Európában a válság előtt

Befektetői szemmel különösen tanulságos megnézni azt, hogy melyik európai ország mennyi külföldi befektetést képes értelmesen fogadni, de általános gazdasági helyzetképnek sem rossz, mivel a külföldi befektetők sokkal kevésbé politikai célok szerint hozzák-viszik a pénzüket, mint mondjuk a nemzetközi szervezetek, ideértve az EU-t is. A legutolsó nemzetközileg jól összehasonlítható adat a 2008-ban kezdődő válság éve. Magyarország az ezt megelőző évtizedben igen jól szerepelt. A nagy kérdés, hogy a tizes években sikerül-e tartanunk ezt a pozíciónkat, esetleg még tovább erősíteni rajta?



Az adatok, ha csak egy pillanatot szentelünk nekik, részben félrevezetőek, hiszen a pénzügyi szektorba történő befektetések (pélául Luxemburgban) olyan tőkét kötnek le, ami végső soron máshova vándorol, és máshol teremt munkahelyet és adóbázist. A magyarországra érkező külföldi tőke viszont elsősorban a termelő- és szolgáltató szektort érinti, vagyis azonnal munkahelyet hoz létre. Egy lépést hátralépve azt is leszögezhetjük, hogy pénzügyi szektor ide-oda, a külföldi tőkebefektetések és a GDP növekedése között nagyon egyértelmű pozitív kapcsolat van, és Luxemburg nem véletlenül az EU leggazdagabb tagja.


Európa kinagyítva

Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 10.

Felkészülés az EU-elnökségre: az energiabiztonság ára

Az International Centre for Democratic Transition Energy Security 2011 – Challenges of the Hungarian EU Presidency című konferenciájának felkért előadója voltam május 7-én. Mivel a nemzetközi tapasztalataim a vasúti ügyekre korlátozódnak, elsősorban közgazdászéknt (és pályaelhagyó aktuáriusként) beszéltem az energiabiztonságról.

A nyitóbeszédek és az első panel számomra rengeteg újdonságot hordozott (12 oldalt jegyezteltem). Noha nem beszélhetek a lengyelek nevében, nekem úgy tűnik, hogy Magyarországnak igencsak fel kell kötnie a gatyáját, ha bármit is el akar érni jövőre az energia-területen: a felmerülő témák egy része olyan, ahol a magyar állam képviselője gyakran még szakértői, nemhogy miniszteri szinten nem képviseltették magukat. Számomra érdekes volt, hogy micsoda egyetértés volt a külpolitikai szakértők között abban, hogy az energiabiztonság és a biztonságpolitika kérdését el kell egymástól választani.

Az én előadásom egy autó biztosításának analógiájával a kockázatmenedzsment és a kockázatok árazásának, illetve fedezésének eszközeiről szólt, bemutatva, hogy a kockázatkezelés eszközei a nemzeti energiaellátás szempontjából is értelmezhetők.







Noha a prezi önmagában nem sokat jelent, elmondhatom, hogy sokkal nagyobb volt az egyetértés abban a tekintetben, hogy az energiabiztonság túlhangsúlyozása elviselhetetlen költségekkel jár mint gondoltam volna. Talán mindenki egyetértett abban, hogy az energiabiztonság ellátásbiztonsági része túl nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évben, és ennek a versenyképességre gyakorolt hatása túlzottan nagy, ezért ideje értelmes párbeszédet kezdeni az ellátásbiztonság megfizethető szintjéről - nem költhetjük minden pénzünket tartalék erőművi kapacitásokra és tárolókban álló tüzelőanyag-készletekre.

Ettől függetlenül nekem az a véleményem, hogy az energiabiztonság másik vetületére, a túlzottan ingadozó vagy magas árakra is vannak megfelelő kockázatfedezési eszközök, amelyekkel az európai tagállamoknak, így Magyarországnak is élnie kellene - ezt sem nagyon vitatta senki.

Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 9.

Receszió a magyar áruszállítási piacon

Az áruszállítás igencsak recesszió-érzékeny iparág, hiszen a teljesítménye attól függ, hogy gyártanak-e új árut (és ehhez használnak-e tüzelőanyagot), illetve kereskednek-e az árukkal. A magyar áruszállítási piac ezért két szempontból is érdekes: egyrészt mert igen nagy mennyiségű hitelt kockázatatnak rajta a bankok és lízingcégek, másrészt mert jól mutatja az üzleti ciklus alakulását.


A felső ábrák azt mutatják, hogy mennyi árut tettek fel a szállítóeszközökre Magyarországon belföldi és nemzetközi vonatkozásban. A közlekedési statisztikákból látszik, hogy a termelés Magyarországon 2009. negyedik negyedévében még nem élénkült. Ezzel szemben az alsó ábrákon a szállítási teljesítmény látható a Magyarországon rögzített (és némiképpen nehezen értelmezhető) millió tonnakilométerekben. Az alul látható nemzetközi teljesítmény nagy része tranzit, ami azt mutatja, hogy a szárazföldi szállítás szempontjából értelmezhető tág régiónkban az élénkülés már megkezdődött.


A helyzet nem éppen rózsás. A tranzitforgalom élénkülése, hacsak nem jár együtt nagyon okos gazdaságpolitikával, inkább árt, mint használ az ország gazdaságának. A belföldi, és belföldi indítású/végződtetésű kereslet gyengesége miatt a szállító vállalkozásoknak (és finanszírozóiknak) nagyon határozott és kényelmetlen lépéseket kell megtenniük a talpon maradás érdekében.


Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 6.

Görögország és az Unió

Az Európa-nap köré szervezet MyEurope projekt keretében európai blogomban a görög-szlovák vitáról és az európai kormányzatról írtam egy posztot. Szerintem a görög válság azokat igazolja, akik az európai alkotmány megalkotásának hívei voltak. Úgy gondolom, hogy a föderalistáknak újra és újra el kell mondaniuk, hogy egy ilyen mértékben egységesült politikai egységnek mint az Unió, egységes és állandó kormányra van szüksége. Szerintem lehetetlen állapot, hogy minden azonnali reakciót igénylő problémára Brüsszelbe repül 27 állam miniszterelnöke vagy szakminisztere, volna nekik dolguk otthon is.

A kapcsán hívta fel Erik Wesselius a figyelmemet a múlt heti Financial Timesban megjelent, szuper rikta Habermas-interjúra a figyelmem. Bár szerintem Habermasnak, aki Európa talán legnagyobb tekintélyű politikai filozófusaként szinte intézménynek számít, már nem kellene 81 évesen az internetes nyilvánosságról nyilatkoznia, Görögország tekintetében ugyanazt gondolom, amit az idős mester: a görög adósságválságnak egy szerencsés politikai mellékhatása, hogy újra lehet beszélni az európai alkotmányosságról.

Jövő héten találkozom Alex barátommal, és a tavaly januári magyar-görög párhuzamok cikkhez megírjuk a folytatást.

2010. május 4.

Az eladósodottság Afrikából Kelet-Európába vándorol

Az alábbi ábrán 1970-2008. között követhetjük nyomon az egyes országok adósságszolgálatát - az egykori gyarmatok induló kölcsöneit, amit képtelenek voltak visszafizetni, Latin-Amerika teherlerázását, az argentín csődöt aztán Közép- és Délkelet-Európa elképesztő mértékű eladósodását.

A Világbanknak ez a fejlődési adatsora azt mutatja meg, hogy az adott ország a külföldről szerzett jövedelmének (exportált áruk, szolgáltatások és kapott hazautalások, segélyek) mekkora részét fordítja adósságtörlesztésre. A kék lufi általában kezelhető. A zöld kezd veszélyessé válni, a sárgánál általában jön az államcsőd, a piros meg kezelhetetlen. Nagyon sok kelet-európai ország helyzete fog romlani, hiszen ezt a válságot (is) hitelből vészelték át, ugyanakkor az a jövedelmi bázisuk, amiből törleszthetnek, a GDP-nél is sokkal nagyobb mértékben csökkent. A kivétel Lengyelország, amely a világválság alatt is növekedett, eladott veszteséges állami és önkormányzati cégeket, és a bevételből csökkentette adósságait.


Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 3.

Országok szén-dioxid kibocsátása: utolérés, elhagyás

AmCham befektetői javaslatok: energiahatékonyság

Nagy várakozással láttuk vendégül a kijelöltnek gondolt energetikai szakállamtitkárt (aki azonban mégis más tisztségben foglalkozik energiapolitikával a jövőben) az AmCham Energiapolitika mint a nemzeti versenyképesség tartópillére állásfoglalásának második, energiahatékonyságról szóló vitáján. Úgy tűnik, hogy ezen a területen igen könnyű lesz a befektetők barátságát elnyerni: a vita nem a diagnózisról és a beavatkozási területekről szólt.

Ahogy más hiradásokból is kiderült, Bencsik János szakított elődei villamos-energiaközpontú politikájával, és elsősorban a hőenergiára és a lakossági szektorra szeretne fókuszálni. Mindez reményt ad arra, hogy a hő- és villamosenergiapiacot összekötő, és rengeteg visszaélésszerű anomáliát okozó KÁT-rendszer valamiféle ésszerű átalakításon megy keresztül. Az AmCham vendégei, Ámon Ada az Energia Klub vezetője, és Varró László, a MOL Nyrt stratégiai igazgatója szintén igen hasonlóan ítélték meg az ország energiahatékonysági problémáit.

Magyarországon elsősorban azokon a területeken vannak óriási energiahatékonysági problémák, ahol az elmúlt évek piacról jövő ösztönzői (az egyre növekvő és volatilissé váló) energia- és tüzelőanyagárak nem tudnak hatni, mert nincsen működő piac. Ilyennek azonosítottuk a piachiányos ágazatokat, többek között magát a villamosenergia-szektor egy részét, a tömegközlekedési szektort (amelyek a növekvő energiaárakat eddig gond nélkül hárították tovább, például erőmű-matuzsálámek életben tartásával a villanytarifákon keresztül, vagy ésszerűtlen energiabeszerzéseken keresztül, amit az adófizetők álltak a tömegközlekedés területén). Ugyancsak piaci probléma merül fel a lakossági és KKV épület- és eszközpark finanszírozásában, ahol rengeteg szinte azonnal megtérülő beruházást nem tudnak a hitelképtelen személyek és cégek finanszírozni. A közszférában pedig a gazdálkodási rendszer anomáliái (pl. a működési és beruházási költségek elkülönítése) nem teszi lehetővé a technológiaváltást.Az energiahatékonysági panel résztvevői nem kérdőjelezték azt meg, hogy Magyarország relatíve magas energiaintenzitása egy olyan jelenség, amelynek pozitív és negatív oldala is van. Magyarország részben azért fogyaszt nagyon sok energiát, mert nagyon energiaigényesek a nemzetközileg is versenyképes termelő egységei (autógyárak, gyártóipar, vegyipar). Ezeknak az iparágaknak azonban nemzetközi összehasonlításban nem rossz az energiahatékonyságok, és ha nem telepedtek volna meg Magyarországon, ma még kisebb jövedelmünk, még kevesebb munkahelyünk volna. A lakossági fogyasztás dinamikája is jól illeszkedik az európai trendekbe, csak a jelenlegi lakossági jövedelmekből - figyelembev véve a klímánk állapotát - ez nem folytatható.

(A vitáról emlékeztetőt nem készítünk, de a konszenzus pontokat, illetve a nyilvánvalóan ütköző nézeteket minden alkalommal közzétesszük honlapunkon).

Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

2010. május 1.

Hogy tetszett a gilisztáknak a tévévita?

Energiahasználat és a népesség várható élettartama

Egy érdekes blogra találtam, ahol egy táblázat érdekes kérdést vet fel: van-e összefüggés az emberek várható élettartama és az általuk felhasznált energia mennyisége között? Ahogy korábban láttuk, a nemzeti jövedelem és az energiafelhasználás szintje, valamint a nemzeti jövedelem és a boldogság szintje között van. Vajon hogyan függ ez össze a civilizációs vívmányainkat mozgató energiával?

Várható élettartam és energiafelhasználásÚgy gondolom, hogy túl sok hatás érvényesül mindkét változóban ahhoz, hogy értelmesen lehessen őket közvetlenül elemezni. Az energihasználat nagyon jelentősen függ a klímától, a nemzeti jövedelemtől. A szegények kevesebb energiát használnak, de ráadásul gyakran rosszabb hatásfokkal is: Ázsiában és Afrikában még mindig az egyik fő probléma, hogy a modernitás előtti hatásfokkal működő tűzhelyekben égetik a fát. Adatforrás: http://energy-ecology.blogspot.com/2010/04/life-expectancy-and-energy-use.html
Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu.

2010. április 27.

Óriás: Az egyikben ott

Hidrogén- és Tüzelőanyagcella stratégiai vita

Mi készítettük el a magyarországi Hidrogén- és Tüzelőanyag-cella Nemzeti Platform társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozó fejezetét, amelynek első nyilvános bemutatója és vitája a Nemzeti Technológiai Hivatalban lesz május 4-én. Ez a technológia alapvető fontosságú a magyar járműgyártás, gépgyártás és bizonyos energetikai rendszerek szempontjából, ezért ideje elkezdeni ledolgozni az évtizedes hiányt, főleg, hogy vannak területek, ahol még a világ élvonalában vagyunk.


Meglátásunk szerint a hidrogén- és tüzelőanyag technológia rövid, közép- és hosszútávon így fog átalakulni, és a lenti értékláncok mentén fog megjelenni a közlekedésben, szállításban, energetikai közművekben, kórházak és más intézmények szünetmentes áramellátásában, és esetleg az energetikai rendszer kiegyenlítő erőművi, vagy erőművet helyettesítő alkalmazásaiban.



Akit érdekel a meghívó, illetve az előzmények, az klikkelje végig a meghívót. A részvétel ingyenes, de hétfőig jelentkezni kell.


Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu.

2010. április 26.

Google e-book letöltések, ingyen, legálisan

Múlt pénteken hol drámai, hol komikus konferencián vehettek részt a Könyvvesztivál szakmai közönségének tagjai az elektronikus könyvek (e-book) témában. Az ügyben üzletileg érdekeltként magam is részt vettem, és megmutattam pár érdeklődőnek az e-book olvasómat. Egy nagyon komikus vita alakult ki a szakértői panelben: vajon az Google Booksban mi van és hogy működik?


A konferenciáról és a Googlellel kapcsolatos nagyszerű ötletekről Valuska László már beszámolt az Indexen (csak néhány érdekes felvetés: van, aki Kínához hasonlóan kitiltaná Magyarországról a Googlet, van, aki alternatív, európai állami Google Booksot fejleszteni, hasonlóan a Quaero nevű zsákutcához).


Mivel a kérdés az Internet korában néhány kattintással ellenőrizhető, most csak azt szeretném konfirmálni, hogy a Google Books ténylegesen kínál ingyenesen letölthető, jogtiszta, digitális olvasóval elolvasható nyitott (EPUB) és pdf formátumú könyveket is (többnyire persze régiségeket).



  1. books.google.com

  2. Válasszunk témát (például Travel)

  3. A bal menüsorban klikkeljünk a Public Domain Books only menüpontra

  4. Keressünk a könyvek között (például írjuk be ezt: Hungary)

  5. Válasszuk ki az A steam voyage down the Danube (Utazás gőzhajón le a Dunán) kezdetű művet 1836-ból

  6. Menjünk a download fülre a képernyő jobb felső sarkában és válasszunk fájlformátumot (pdf vagy epub)


Az EPUB fájlok kódolatlan, szabványos e-book fájlok, amiket szövegként lehet olvasni. A régi könyveknél nyilván vannak, lehetnek benne szkennelési hibák. A keresőben lehet keresni nyelv, szerző, cím és minden más fontos szempont szerint. Ez se rossz: térképen is kereshetünk szövegben.

2010. április 25.

Alternatív meghajtású autók versenye - 5. Széchenyi futam

Az idén rendezték meg 5. alkalommal a magyar autógyártás zászlóshajójának, az Audi-gyárnak a parkolójában az alternatív meghajtású járművek versenyét. A komoly szponzorok és a csapatok láthatóan növekvő büdzséje mutatja, hogy nem csak tudósok, mérnökök, feltalálók és sportemberek versenyeznek,de az elektromos, hidrogén- és tüzelőanyagcellás autóipar majdani beszállítói és háttéripara is. A részletesebb elemzés előtt íme egy hangulatos képgaléria a versenyről. 



A verseny egyben nagyszerű csapatépítő tevékenység volt a Visegrad Investmentsnek is, és reméljük, hogy több technológia győztesével is alkalmunk lesz együtt dolgozni. 


Gratulálunk a győzteseknek, külön a másodszor is nyertes HY-GO csapatnak és a villanyverdásoknak!


PS: Itt lehet szavazni egy fotóversenyben a Széchenyi futamos képre - vigyük hírét a magyar futamnak a nagyvilágban, hajrá Magyarország!

2010. április 24.

De ki lesz az új köztársasági elnök?

Ezt a cikket másfél hónapja írtam, de szerkesztőm túlzottan spekulatívnak tartotta, így a gépemen maradt. Azóta a kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt – úgy gondolom, hogy az általános választás lezárulta után pedig igencsak aktuálissá vált. Április 25-e után az utolsó lényeges eldöntendő kérdésnek azt tartom, hogy vajon Orbán Viktor lesz-e a megnövelt hatáskörű államfő, vagy valami más válasz születik az új politikai-hatalmi adta kérdésekre?

Sólyom László megválasztása óta nem csak politikai rendszerünkben, hanem államéletünkben is jelentős változások történtek – ez a két folyamat pedig lehetővé, sőt, mérlegelendővé teszi az államelnöki hivatal szerepének újragondolását, hiszen az eddigi hatalmi és politikai logikával az új politikai rendszerben nem lehet helyes választ adni arra a kérdésre, hogy ki volna a megfelelő jelölt. Göncz Árpád utódlása a Fidesz első kormányra kerülésének és Torgyán József esetleges elnöki ambícióinak találgatásával két évig volt téma. Mádl Ferenc utódlása a kormányzó baloldal egységének megbomlása, majd a Sólyom Lászlót támogató, pártokon átívelő civil kezdeményezése révén legalább fél évig politikai életünk központi kérdése volt. Ezzel szemben 2010-ben, amikor jó eséllyel a választásokon győztes párt azonnal, egy fordulóban elnököt is választhat, a kérdés az egész választási kampányban nem merült fel komolyan.

Jelenlegi államfőnk meglehetősen határozottan szakított két hivatali elődje szerepfelfogásával, akik a köztársasági elnök első számú alkotmányos feladatára, az állam egységének megtestesítésére – a nemzeti ünnepek megünneplésére, a törvények kihirdetésére vagy a közkegyelem gyakorlására koncentráltak. Sólyom László a fő hatalmi ágak – a kormány, a parlament, a bíróságok és az ügyészség – sajátos rivalizációjába új szint hozott az elnöki hivatal játékba hozatalával. Belépett a politika világába, ahol közpolitikai kezdeményezéseivel, saját jelölési gyakorlatával lényegében minden hatalmi ággal konfliktusokat vállalat, és ezzel alaposan megváltoztatta az elnöki hivatal arculatát is. Most távozó államelnökünk népszerűsége és legitimációja nem Göncz Árpádéval és Mádl Ferencével, hanem a vezető ellenzéki politikusokéval, Orbán Viktoréval és (egy darabig) Dávid Ibolyáéval, vagy a „belső ellenzéki” Szili Katalinéval versenyzett. Az államfői hatalom egyfajta szuperombudsmankénti ellensúlya lett a kormányzatnak és parlamenti többségének.

Hivatalban lévő elnökünk új szerepfelfogása lehetővé tette, hogy tartalmi kérdésekben is politizáljon, bár úgy vélem, hogy mindkét közpolitikai programja kudarcot vallott. Most, amikor az államéletünk minden szabálya újragondolható, érdemes elgondolkodni azon, hogy a kudarc oka az alkotmányos játékszabályokban, a Sólyom-Gyurcsány-Orbán-Bajnai hatalmi konstellációban, vagy az államelnöki adminisztráció hibáiban keresendő, hiszen a változtatás, vagy annak a lehetősége minden területen adott.

Sólyom László államfői programjának két tartalmi eleme volt: a környezetvédelem és a zöld ügyek előmozdítása, illetve a határon túli magyarok és a magyar államiság kapcsolatának megerősítése kudarcnak tekinthető. Számomra nem megítélhető, de feltételezhető, hogy a nemzeti parkokban dolgozó szakemberek, vagy az államelnök határon túli túráin vele találkozó nemzettársaink számára erkölcsi megerősítést jelentett elnökünk figyelme, mindez azonban nem adott sem kellő legitimációt, sem politikai lendületet a magyar állam környezetvédelmi vagy nemzetpolitikájának megváltoztatásához. Noha voltak jelei annak, hogy a Sólyom László elnökké választását kezdeményező értelmiségi körök egyfajta elnöki pártot szerveznek, végül a részben ebből a körből kinőtt LMP egyáltalán nem vált elnöki párttá. A „zöld elnökök” hálózatának kezdeményezései dacára a magyar állam nemhogy kezdeményező lenne környezetvédelmi kérdésekben, de például az EU klímapolitikája egyik kerékkötőjének tekinthető. A határon túli magyarság politikai képviselete – részben a magyarországi politikai megosztottságot tükröző helyi pluralizáció miatt – Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is húsz éve a legsúlytalanabb. A határon túli magyarság státuszával kapcsolatos, meglehetősen sokértelmű 2004. évi népszavazás kudarca óta lényegében nem tárgya a magyarországi politikai vitáknak, így az elnöki kezdeményezések is légüres térbe érkeztek. Sokkal alaposabb elemzést igényelne annak megítélése, hogy mindez államelnökünk hatalomtechnikai ügyetlensége, más hatalmi ágakkal való együttműködési képességének korlátoltsága, vagy az államfői hivatal és apparátus gyenge hatalma miatt alakult így, mindenestre Sólyom Lászlóra aligha mint zöld elnökre, hanem mint Alkotmánybíróságunk első karizmatikus elnökére fogunk emlékezni.

Értékelésem szerint a 2010-es választások által szentesített politikai változások megváltoztatják az elnök politikai pozícióját. Szinte bizonyos, hogy a negyedik köztársasági elnököt lényegében egy párt fogja választani. Ugyan a második fordulót követően ki fog derülni, hogy a Fidesznek nincsen kétharmada, de az mégsem várható, hogy a KDNP meg fogja vétózni a jelöltjét vagy a köztársasági elnök és a kormányfő közötti hatalmi megosztást újraszabályozó alkotmányos törvénymódosításokat. Politikai életünk jelentős átalakulása 2006. óta látványosabb, mint államéletünk megváltozása, de az utóbbi területten is igen lényeges változások történtek a mostani elnök megválasztása után – elég a 2006. évi választások után elfogadott, kétharmados, az MSZP és a Fidesz által megszavazott közigazgatási törvényre gondolni, ami lényegében kiiktatatta a Kormány és parlamenti többsége hatalomgyakorlásának procedurális ellensúlyait.

Úgy gondolom, hogy a következő hetek legfontosabb politikai és államéleti kérdése a köztársasági elnöki hivatal újrapozícionálása és az elnök megválasztása lesz. A Sólyom László által bevezetett, közpolitikai kérdésekben állást foglaló, politizáló elnökszerep aligha volna hasznos a jelentős változtatásokra készülő parlamenti többségnek, ráadásul nem is volna logikus, hogy Orbán Viktor és pártjai miért választanának maguk fölé egy ellensúlyt - hacsak nem magát Orbán Viktor emelnék a parlamenti többség fölé. Ebben az esetben viszont, politikai hatalma és legitimása zenitjén miért ne adna alkotmányos változtatásokkal karakteresebb politikai és hatalmai súlyt ennek a hivatalnak? Úgy továbbra is azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a leglogikusabb lépés az volna, ha az új többség Orbán Viktort választaná meg államfőnek, és élve parlamenti többségével, megváltoztatná az államfő és a kormányfő közötti hatalommegosztás szabályait.

Az ellenzék eddigi vezérének korábbi megnyilvánulásai –, államfői irányítási stílusa, az ezzel aligha összeférhető ideiglenes technokratikus válságkormányzás ígérete – politikailag racionálissá tenné az államfői-kormányfői feladatok újraosztását. Az eddig bejelentett három miniszterelnök-helyettesi poszt is jól előkészítetté tenné ezt a lépést, hiszen valójában az volna logikus, ha a Fidesz és a KDNP mint két koalíciós párt csak egy-egy helyettessel rendelkezne (vagyis az egyik helyettes miniszterelnökké lépne elő). Kétharmados többséggel és a rendszerváltás óta páratlan politikai legitimitással logikus volna a kormányfői irányítási, személyzeti feladatok továbbvitele a Sándor-palotába, és a gazdaság rendbetételére, majd más, szakpolitikai feladatokra kinevezett technokrata miniszterelnökök kinevezése. Mindez egyben lehetővé tenné a 2006-os államreform kiigazítását, amely a parlamenti többséggel rendelkező kormánnyal szemben alig hagyott korrekciós eszközöket: az egymástól elválló elnöki és kormányfői hivatal képesek volnának bizonyos fokú korrekciós mechanizmusra.

Mindez persze csak gondolatkísérlet, amivel arra próbáltam rávilágítani: ideje arról is beszélni, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök és az új magyar politikai rendszerben mi lesz a feladata egy olyan politikai helyzetben, amikor az alkotmányos szabályok és a parlamenti pártok közötti viszony is teljesen megváltozott.

2010. április 23.

Lesz Magyar Közműtanács?

A mai Magyar Nemzet hosszú írást közöl Dékány Lóránt tollából Megoldás a közműszámlák féken tartására címmel. Az írás az újságban olvasható, ami jövő héten kerül fel az mno.hu archívumában az internetre. Folyamatosan frissülő sajtószemle.

2010. április 19.

Három ábra a Közműtanács felállítása mellett

A Portfolio.hu kiváló összeállítása szerint Magyarországon 2006-2010. között a vonatkozó európai és magyar törvényi előírásokkal szemben nem az inflációnál kisebb, hanem nagyobb mértékben emelkedtek a közművek árai. A jelenséget nem magyarázza a privatizáció: az állami és a magántulajdonban lévő közművek is megkérdőjelezhető mértékben emeltek, és egyben váltak az infláció fontos gerjesztőivé. Vajon mi a jelenség oka, ki hibázott és hogyan lehet ennek gátat vetni?


A vonatkozó európai és magyar jogszabályok - az amerikaiakhoz hasonlóan - a szabad árképzést csak a szabad piacon teszik lehetővé, vagyis ott, ahol elég sok szállító versenyez a vevők kegyeiért. A közművek esetében szinte soha nem ez a helyzet, ezért a közművek áremelkedéseit világszerte erre feljogosított, a bíróihoz hasonló függetlenséget élvező szervek, az úgynevezett szabályozó hatóságok hagyják jóvá. A jelenlegi magyar hatóságok - a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint az önkormányzati árhatóságok - pedig szinte minden költség áthárítását indokoltnak látták, így az árak elszabadultak.


Vajon milyen esetben engedhető meg az árak ilyen mértékű elszabadulása? Az indokolt költségnövekedés sokféle lehet - a magyar nemzeti piacon kívüli árak emelkedése (pl. üzemanyaghordozók, nyersanyagok) -, a környezetvédelmi szabályok szigorodása (pl. a vízbázis jobb védelme), korábban előre nem látott beruházási szükségszerűség hitel vagy előfinanszírozási költségeinek elismerése (pl. új csatornát kell építeni, megsemmisült vasútvonalat kell pótolni). A legtöbb közmű esetében voltak is, meg nem is ilyen események. Például a MÁV-nak volt olyan mellékvonala, amit elsodort az árvíz, és nem volt biztosítva - értelemszerűen újra kellett építeni, bár ez a költségnövekedés ezrelékeit magyarázza csak. A buszok üzemanyaga igen drága volt 2008-ban - ellenben sokkal olcsóbb 2009-ben. És így tovább.


Ahogy a Portfolió.hu ábráin látható, a közművek árai válogatás nélkül nőttek, és ugyan hiába csökkentek a világpiaci árak 2009-ben, és hiába csökkent a munkaerőpiaci nyomás (aligha igazolható, hogy a recesszió közepén csak béremelkedéssel lehet megtartani a dolgozókat), minden egyes közműnél a hatóságok az inflációt két-háromszorosan is meghaladó költségnövekedést ismertek el.



Feltehetjük a kérdést, hogy ezek a cégek akkor most úsznak az extraprofitban? A magántulajdonban lévő cégek részvényesei vagdossák az osztalékszelvényeket? Nem: a közművi cégek egy része veszteséges, a másik részének nem nőtt kiugróan a profija. Például a magyar energetikai szektorkban szinte senki nem keres semmit - papíron.


A trükk nyilván a költségek áthárítása, amit a Portfolio.hu harmadik ábrája nyomán egy kis fantáziával értelmezhetünk tovább. Szembeötlő, hogy egyetlen szabályozott díjtétel, a távhő ára csökkent drámaian. Igaz, 2009-ben  nagyon estek a gázárak, ami a távfűtőművek egyik költségtényezője, de ugyanez elmondható az elektromos áramtermelésről is (ott is költségtényező a gáz), márpedig ott az árak igencsak nőttek. Nekem úgy tűnik, hogy a távhő árát politikai célzattal csökkentették (a panellakók voksolási szokásaira bazírozva), a többinél viszont az ún. szabályozó hatóságok (szinte) minden költségemelést elfogadtak. 


Úgy gondolom, hogy butaság emiatt a privatizációt, vagy a magántulajdont hibáztatni, hiszen az állami, önkormányzati és magántulajdonú közművek áthárított költségbázisa is folyamatosan, bámulatos mértékben nőtt. Valójában szerintem az történt, hogy a közművi cégek egyre több és egyre magasabb számlát nyelhettek be a hatóságok tudtával. (Volt olyan hatóság és hatóságvezető, aki tiltakozott, de ezek nem sokáig maradtak közszolgálatban). Így azonban jövedelmi feszültségek alakultak ki a közművek vezetői, középvezetői, aztán dolgozói között is, hiszen sokkal jobban jövedelmezett beszámlázni a közműnek, mint ott dolgozni. Így aztán a hatóságok szemet húnytak a bértömeg emelése felett. (A referencia-időszakban a vasutas átlagbér például 52,8 százalékkal miközben a versenyszféráé csak 38,4 százalékkal - négy év alatt mindkét mérték jócskán meghaladta az inflációt, ami mögött nem volt többletteljesítmény).


Van olyan eset, amikor egy hatóságnak kötelessége a nagymértékű költségnövekedést elfogadnia. Ez tipikusan az olyan eset, amikor az Országgyűlés előírja a közszolgáltatás mértékének a növelését. Ez történt egyébként 2006/2007-ben, amikor a kedvezménnyel igénybe vehető vonatok száma vagy 20 százalékkal nőtt - igaz, pénzt nem tudott hozzá teremteni a kormánytöbbség. Ugyanilyen indok lehet az, hogy szabálytalan módon egyes állagmegóvó beruházások költségét nem terhelték rá a korábbi időszaki számlákra - például már régen ki kellett volna egy víznyomócsövet cserélni, de az önkormányzati árhatóság ennek költségét nem engedte a lakókra hárítani. Az ilyen rendkívüli intézkedésekről azonban a hatóságoknak alaposan számot kellene adniuk.


Véleményem szerint a szabályozó hatóságok nem látták el megfelelően a munkájukat, és ezért "mindenki jól járt", kivéve persze a lakossági, a közületi és az egyébként munkaadóként is funkcionáló ipari fogyasztókat. Ezért gondolom azt, hogy a gazdaság rendbetételét az ilyen szabályozó hatóságok rendbetételével, és egy erős, szakszerű, felkészült Közműtanács alá rendelésével kell kezdeni.

Viták az AmCham energetikai rövid állásfoglalásról

A múlt hét pénteken megkezdődött a Pallas Páholyban az AmCham Az energiapolitika mint a nemzeti versenyképesség tartópillére című állásfoglalásról rendezett vitafórum-sorozat, amely a szabályozási és a diplomáciai kérdéseket tűzte napirendjére. Ezzel egyidőben a Napi Gazdaság készített hosszú interjút az állásfoglalásunkról velem. (A zsurnalisztikus túlzás a címben nem tőlem származik, de tényleg nagyon árt a magyar gazdaságnak a drága energia).


A végső cél, a versenyképesség növeléséhez három kritikus beavatkozási területet jelöl meg az állásfoglalás: független, költségalapú közműszabályozás; a beruházásokat fékező - elsősorban a jogszabályok szövegének és értelmezésének állandó változása miatti bizonytalanságban testet öltő - akadályok csökkentése; a gazdaság energiahatékonyságának növelése, más szóval az energiafüggőség csökkentése. [...] Az AmChamnél szeretnék elérni, hogy belátható időn belül Magyarországon az energia ára a regionális versenytársak szintjére ereszkedjen. Ennek érdekében nem elsősorban az árrendszeren belüli átcsoportosításra van szükség, hanem az energiaimport rugalmasabbá tételére; arra, hogy a zöldenergia-támogatás ne legyen olyan irracionális mint most; valamint kezdődjenek el azok az erőművi vagy szállítási infrastrukturális beruházások, amelyek jelenleg a bizonytalanság miatt állnak. Négy-öt éven belül komoly konkrét eredményeket, alacsonyabb árakat akarunk látni.

Az első vitán igen erősen megmutatkozott az energiaipar egyes vertikumánban érintettek és az ipari nagyfogyasztók közötti érdekellentét. Az energia értékesítésében érintettek közül van, aki egyenesen kimondta: bele kellene törődni, hogy a hazai energiaárak az európai felső harmadban fognak beleragadni, és autó- és gépgyártás helyett svácji órát kellene gyártani. Nyilvánvaló, hogy az AmChamban igen jelentős számban részt vevő gyárosok meglehetősen össszevont szemöldökkel fogadták a vitának ezt a részét.

Bizonyos kérdésekben viszont úgy látom, hogy megteremthető a nemzeti konszenzus. Egyértelműnek látszik, hogy az energetikai területén hatalmas deregulációs potenciál van; szükséges lehet az állami feladatok újraosztása; felértékelődtek Magyarország ásványkincseei, és meg kell szüntetni a nem-konvencionális bányászati technológiák behozatala előtti akadályokat; Magyaország nemzetközi infrastrukturába való beilleszkedéséről értelmes vita indulhat, és talán teljes a konszenzus abban, hogy a Portfolio által is múlt héten napirendre tűzőtt KÁT-rendszer ebben a formában nem maradhat fenn.

Bár a vitasorozat még csak most kezdődött, úgy gondolom, hogy hasonlóan konstruktív lesz, mint a hasonló témájú egészséggazdasági sorozatunk, ahol nagyon sok szakpolitikai kérdésben sikerült az eltérő politikai oldalhoz tartozó szakpolitikusok, állami intézményvezetők és a magánbefektetők között konszenzust találnunk.

További energia témájú bejegyzések.

2010. április 18.

Ez is Magyarország!


A lejátszás gombra kattintás után néhány másodperc és elindul a vetítés, vagy a nyilakkal kiválaszthatók a képek, nagyban pedig megnézhetők itt.

2010. április 17.

Az európai légtér most II. - üres

Az izlandi Eyjafjalla vulkán kitörésének köszönhetően ma szinte teljesen üres az európai légtér. A finn légierő kísérletileg is igazolta, hogy a vulkáni hamuban repülni veszélyes. Az egyébként is szinte felfoghatatlan egybeesésekre és történelmi párhuzamokra épülő lengyel elnöki tragédia újabb baljós ómene, hogy a katyni megemlékezésre repülőben elhúnyt lengyel állami vezetők temetésére a legtöbb államfő az európai légtérzár miatt nem érkezik meg.



Emlékeztetül, egy normális péntek (nem szombat) reggel az alábbi képnek megfelelő forgalom van Európában. Mint azt a korábbi poszthoz hozzászóló, nálam hozzáértőbb emberektől tudjuk, körül kialakult vitából megtudtuk, a flightradar24.com messze nem mutatja be az összes gépet, pusztán azt,nem radar a szónak abban az értelmében, ahogy a légiközlekedés résztvevői használják, más, és részben kevesebb adatot tartalmaz, mint a Flightstats, és a repülés szerelmesei által fenntartott, regisztrációhoz kötött http://radar.piopawlu.net/ jogos versenytársa a Google mashup alkalmazásnak.


A baljós vulkáni kitörés rengeteg kellemetlenséget és kárt okoz Európában, de egy csomó haszna is lesz. Egyrészt meg fogjuk tudni, hogy hol sikerült újraéleszteni a vasúti szektort, és milyen mértékben képes újra versenyre kelni a repüléssel. Nagyon sok hasznos adatot fogunk kapni a klímamodellekhez is. Sokan 2010-re várták az elmúlt két évszázad hőmérsékleti rekordját - meglátjuk, hogy a jól mérhető mennyiségű hamu mennyit napfényt és hőt ver vissza, és hova. Rengeteg közlekedési hálózati modellt lehet most tesztelni és kalibrálni - hogyan terjed a zavar, miként reagálnak rá a hálózatok, és milyen helyettesítő kapacitások lépnek be egy nagymértékű kapacitás-kiesésnél.

Az eredeti posztok és a vita: antaldaniel.blog.hu (a gazdasági és közügyek általában odakerülnek, ide meg a fotók, videók, kiállítások és könyvek).

2010. április 16.

A vasútreform folytatása: vissza az origóhoz

Egyelőre még nem tudom megmondani, hogy hány százmilliárd forint folyt le a Dunán, mire a MÁV csoport visszatérni tervezi szervezeti átalakítását ahhoz a ponthoz, amit 2005-ben előírtunk neki. A PM és a MÁV szerint az volna a jó, ami ellen eddig minden törvényes és a törvényen túlmutató eszközzel küzdtek. De hol a pénzünk, hol a vasutunk?

Kapitány Szabó Attila tegnapi cikke szerint
Kormányzati szakértők szerint a MÁV-csoport jelenlegi struktúrájának megtartása mellett nem időszerű a több tízmilliárd forintos tulajdonosi beavatkozás. Ehelyett javasolják, hogy a MÁV a következő hónapokban éljen meg saját bevételeiből, köztük a pályahasználati díjakból, és vesse bele magát egy az egész cégcsoport működését új alapokra helyező reorganizációs terv kidolgozásába. [...] A korábbi közlések alapján azonban valószínűnek látszik, hogy az átalakulás után a MÁV-Start irányítása az anyavállalatától végleg a szolgáltatásait felügyelő közlekedési tárcához kerül majd. Ezzel párhuzamosan a személyszállító cég magába olvaszthatja a vasúti vontatási feladatokat ellátó MÁV Trakció Zrt.-t és a járművek karbantartásával, javításával foglalkozó MÁV Gépészet Zrt.-t. Maga a MÁV Zrt. pedig a megmaradó vasúti vagyon hasznosítását végezheti majd. Az átalakulás mellett szól, hogy végrehajtása az új pénzügyi kormányzat számára is nagyobb mozgásteret biztosíthat.
Érdekes módon ezt elő is írta 2005-ben egy kormányhatározat, amelyet az átalakulás felügyeletével megbízott Magyar Vasúti Hivatallal együtt húztak ki a határozatok tárából. A MÁV Trakció Zrt. kiválását és a MÁV Start-tól való szétválasztását a Magyar Vasúti Hivatal 2007. végén azért tiltotta meg, mert azon túl, hogy jogszabályba ütközött, lehetetlenné tette a közpénzek és a köztulajdon útjának ellenőrizhetőségét, valamint a közszolgáltatás megvalósításának garanciátálását. Ugyanis olyan vasúttársaság nincs, amelyik nem tudja garantálni, hogy a vonatait el tudja vontatni az egyik állomásról a másikra.

Ahogy az általam aláírt határozat fogalmaz,

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt-nek mint többségi tulajdonosnak a MÁV Trakció Zrt üzleti működésére vonatkozó csatolt döntései, továbbá a MÁV-TRAKCIÓ Zrt tervei éppen ezen eszközök és kompetenciák egy részét vonnák el a MÁV Magyar Államvasutak Zrt-től, közvetetten pedig a MÁV Start Zrt rendelkezéséből, így a MÁV Start Zrt további működését veszélyeztetnék. Megállapítható, hogy a MÁV-TRAKCIÓ Zrt személyszállítási tevékenységre vonatkozó üzleti terve a MÁV Start Zrt működésétől függetlenül nem vizsgálható. A MÁV Magyar Államvasutak Zrt-nek és a MÁV-TRAKCIÓ Zrt-nek a kérelemben bemutatott, végrehajtott illetve tervezett üzleti lépései ugyan a MÁV Start Zrt engedélyezett tevékenységének folytatását érintik közvetlenül negatívan, de az üzleti tervben szereplőteljes körű anyagi egymásra utaltság miatt ugyanezek a kockázatok a MÁV-TRAKCIÓ Zrt tervezett üzleti tevékenységét is azonos módon veszélyezteti. [...]
A határozat jogerőre emelkedett, és ekkor kaptam a MÁV egyik magas rangú vezetőjétől az első fenyegetést, hogy törekedni fognak az őket ellenőrző hatóság felszámolására. A későbbiekben egy miniszter és egy államtitkár gyakorolt nyomást a hatóságra, hogy engedélyezze azt a konstrukciót, ami lehetetlenné teszi a közpénzek nyomon követését és az államadósság valamint a vasútvállalati adósság korrekt megítélését. A jogerős határozatot soha nem tartották be, hogy kik, az a cégiratokból kiderül. A nevek között átfedés van az ellenőrző szerv megszüntetését elővezető nevek között.

Egyfajta szakmai sikerként is meg lehetne élni, hogy jelenleg a MÁV törekszik egy olyan helyzet visszaállítására, amely szerinte és a PM szerint is feltétele az átláthatóbb és takarékosabb gazdálkodásnak, és amelyet öt éve a kormány, három éve a vasúti regulátor is előírt neki. A kérdés most már csak azt, hogy ha ezt az állam tudta három évvel ezelőtt, akkor miért kellett pont fordítva csinálni? Miért kellett az állam ellenőrző szervezetét megszüntetni? És mennyibe került a téves forduló? Vajon mennyi tanácsadói díjat kellett kifizetni ahhoz, hogy megkapják azt a végeredményt, amit 2007-ben köztisztviselők munkaköri kötelességük teljesítése közben amúgy is megmondtak?

Az eredeti poszt és a vita az antaldaniel.blog.hu címen található (a gazdasággal, közügyekkel kapcsolatos posztok általában ott jelennek meg először, a filmek, könyvek, kiállítások, fotók itt).

2010. április 11.

Google Trends: Érdeklődés pártjaink és vezetőink iránt

A Google Trends azt mutatja meg, hogy mekkora volt a keresők (fent) és a média (lent) érdeklődése az egyes pártok iránt. A Google a vezető kereső, ezért az eredménye reprezentatívak, és némi gyakorlattal sok minden kiolvasható a Trendsből. Amint látható, a legnagyobb érdeklődés már egy éve a Jobbikot övezte, az MDF pedig januárban (az SZDSZ-szel kötött furcsa házasság óta) az LMP-vel folytatott versenyt a mérsékelt kispártért folytatott figyelemben elveszítette.

A pártokra vonatkozó eredményeket csak a Magyarországról indított (de itt élő külföldiek által is indított) keresésekre szűkítettem. Nyilvánvaló, hogy akár fenyegetettségből, akár szimpátiából, akár csak kíváncsiságból a Jobbik élvezte a legnagyobb figyelmet. A lenti ábrát nem szűkítettem Magyarországra, mivel szerintem kevés külfödli tudja a magyar politikusok nevét. Schiffer András azért nem szerepel a kimutatásban, mert a Schiffer névre még Magyarországon is elsősorban Claudia Schiffer miatt keresnek rá (egyébként többen, mint a politikusainkra).
Az eredményeket a Vona Gábor szerint rendeztem,amint látható, amint látható, a magyar-szlovák nacionalista csörtéknek köszönhetően Szlovákiában még viszonylag sokan kerestek rá erre a névre (egyébként minden más országban elhanyagolható a magyar politikusok keresettsége).

Korábban: Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu? és korábbi Google Trends elemzések: A Facebook felfalja a blogoszférát és Kit és mikor érdekel Magyarország?

Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu?

Néhány közpolitikai szakember érdekes kezdeményezést indított az év elején - azt ígérték, hogy közpolitikai szempontból értékelik a pártok programjait és forintosítva is értékelik az ígéreteiket. Úgy gondolom, hogy az előremutató kezdeményezés néhány hibája és több előre nem látható esemény miatt kevés eredményt és érdekességet hozott a felszínre a kampányban.


Ami talán kevéssé volt előrelátható, hogy a pártok ebben a kampányban lényegében nem tettek közpolitikai ígéreteket, az értékelés Megalapozottság és Számonkérhetőség mutatója meglehetősen kevés információt hordozott. Véleményem szerint a Fidesz-KDNP fő ígérete politikai volt: a kormány leváltása és az elmúlt évtized közállapotaiért a felelősségre vonás, a Jobbiké pedig az elit fenéken billentése. Ezek alapvetően politikai célok, amelyek számonkérhetők, de nem feltétlenül következnek belőlük közpolitikai programok. Az MSZP biztos vesztesként indult neki a választásnak, és ezért a számonkérhetőség aligha okozott fejfájást a programalkotóinak.

A mitigernek.hu módszere több olyan gyermekbetegséget is mutat, ami a közpolitikai ígéretek értékeléséből is sokat levon. Az alkalmazott módszer egy szakértői panel kollektív bölcsességére épített volna, és a közpolitikai elemeket a panel tagjai súlyozták saját szubjektív megítélésük alapján. A panel azonban meglehetősen kicsi és homogén lett, ezért fordulhatott elő, hogy amíg a közoktatás minősége 27 szempontból a legnagyobb súlyt kapta, az energiafüggőség a 20-at, az öregedés és népességfogyás csak a 24-et, az anómia és a pesszimizmus pedig a 27-et. Szerintem igencsak vitatható, hogy miért jelentéktelen közpolitikai probléma az elöregedés és ehhez képes miért olyan fontos a közoktatás minősége, de az is, hogy az anómia és pesszimizmus mint politikai tényező miért került a szakpolitikai tényezők közé - noha egy demokratikus választáson megkérdőjelezhetetlen fontos szempont, hiszen ki szeretne egy reménytelen és normaszegő társadalomban élni?

A szakértői panel érdeklődési köre véleményem szerint kis mértékben befolyásolta az értékelés eredményét is. Nyilvánvaló, hogy azok a pártok, amelyek a közoktatással többet foglalkoztak mint a népességfogyassal vagy az energiafüggőséggel, leszerepeltek. A panel szerencsétlen összetétele talán abban nyilvánult meg leginkább, hogy a panel végül is "hivatalosan" nem értékelte az LMP programját (amelynek kidolgozását a panel több tagja segítette), ugyanakkor az LMP a "nem hivatalos" értékelés alapján magának vindikálja a legjobb program címét.

A szakértői panel hitelességét és jószándékát semmiképpen sem szeretném megkérdőjelezni, ugyanakkor egy ügyetlenséget fontosnak tartok kihangsúlyozni: a panelnek vannak megnevezett és anonim tagjai. Ez a mitigernek.hu értékelésének vitatását teszi nehézzé - például ha valaki egyetért az értékeléssel, mindjárt kezdheti annak a magyarázatával, hogy nem ő-e az egyik anonim szakértő. Aki meg nem ért egyet, az jöhet azzal, hogy ő megsértődött-e azon, hogy nem kérték fel a panelbe. Én például nem vagyok anonim szakértő, nem hívtak a panelbe, és nem is szerettem volna benne részt venni, de a mitigernek.hu alapján ezt vajon hogyan tudnám igazolni?

A közpolitika (szakpolitika) - politika kissé ügyetlenül megoldott szembeállítása aránytalanul rossz színben mutatta be a két legnagyobb társadalmi beágyazottságú pártot. Míg a kis pártok arra törekednek, hogy a többség által elhanyagolt ügyeket, csoportokat és érdekeket karoljanak fel - és ezt lehetőleg szakszerűen, és mindenképpen célzottan és számonkérhetően tegyék -, addig a nagypártok joggal gondolhatják azt, hogy a választók tudják, hogy ők milyen érdekeket és értékeket képviselnek, ezért elsősorban politikai céljaikat hangsúlyozzák.

A mitigernek.hu egyik fontos célja az volt, hogy megpróbálja a pártok javaslatait árazni. Számomra ez a leginkább félresiklott kezdeményezés. A Jobbik, amelyik nem készül (komolyan) kormányra, nyilván hatalmas összegű javaslatokkal állt elő. Az MDF, amelynek politikai krédója a gazdasági racionalitásra épül, igen takarékos ötletekkel állt elő. A Fidesz és az MSZP, akik között már a kampány előtt eldőlt a verseny, egyáltalán nem forszírozták konkrét ígéretek megfogalmazását.

Az árazási résznek nem csak a hasznossága, hanem az módszertana is roppant vitatható.A mitigernek.hu szerint
Nem magától értetődő, hogy a pártoktól olyan pontosságú ígéreteket várjunk, amelyek hatását forint fillérre ki lehet számolni - de vannak olyan országok, ahol ez a gyakorlat. A legjobb példa talán Hollandia, ahol a kormánytól független tervhivatal (CPB) kérésre a választások előtt értékeli a pártprogramok makrogazdasági hatásait. A legutóbbi, 2006-os választások előtt például nyolc párt programját vizsgálták.
Igen ám, csakhogy a CPB egy olyan állami szerv, ami egyébként a politika normál működése kapcsán (vagyis nem a választási kampányban, hanem a parlament ülésein) felmerülő javaslatokat rendszeresen, az állam információs adatbázisaival, és szakképzett, állandó stábbal értékeli. Egy CPB szerű szervezet esetén könnyebb elhinni, hogy meg tudja mondani, hogy 8 milliárd forintból felszámolhatók a (cigány)telepek vagy sem. Nekem az érzésem egyébként az, hogy nem, vagy ha formálisan igen, azok újra létre fognak jönni, hiszen az ilyen telepek kialakulásának számtalan olyan oka van, amit talán pénzzel nem is lehet megoldani.

Van-e tehát értelme a mitigernek.hu kezdeményezésnek? Egyrészt azt gondolom, hogy igen. Egy olyan országban, ahol a sajtó nem teremti meg azt a nyilvánosságot, ahol alaposan, tényszerűen és összehasonlíthatóan megismerhetők volnának a politikai szereplők programjai, céljai és az ezekkel összefüggő más célok (például az árak), egy ilyen kezdeményezés hiánypótló. Az is tény, hogy a magyar szakpolitikai gondolkodás műhelyei gyengék és hiányosak, és minden szakmai összefogás javíthat ezen a helyzeten. Természetesen sokat segítene, ha a kezdeményezés fennmaradna, és fejlődne.

Számomra a legfontosabb az volna, hogy a politikai-szakpolitika naiv szembeállítása helyett egy jobb elkülönítést alkalmaznának. A mostani kampányban ezt egy nehezebb, nagyobb szakmai hitelt igénylő feladat elvégzésével, Mennyibe kerül kérdés megfordításával - A hogyan lehet megoldani? kérdésre adott válaszok bemutatásával lehetett volna jól elvégezni. Például be lehetett volna mutatni, hogy az egyes pártok politikai célkitűzéseinek hol, milyen hatása volt, illetve ahol hasonló célokat követtek, ahhoz milyen eszközöket választottak? Hol voltak sikeres, politikusokkal szemben lefolytatott büntetőeljárások? Ez mennyiben veszélyeztette a politikai pluralizmus fennmaradását? Mibe került - és így tovább.

A mitigernek.hu készítőinek gratulálok, mert egy nagyon fontos civil kezdeményezést indítottak el, amelybe láthatóan rengeteg munkát és gondolatot fordítottak. Annak, aki ma még nem szavazott azonban nem ajánlom, hogy vakon rábízza magát a fenti táblázatokra.

A nyitott archívumok haszna: "Előnyös volt a Rákóczi úti villamos megszüntetése?"

Néhány gondolat az alábbi két nagyszerű videóhoz:
  1. Minden állami archívumot az Internetre, hogy könnyen, gyorsan tanulhassunk a múlt hibáiból, és ezeket megoszthassuk polgártársainkkal.
  2. Kezdjük meg a közlekedésszervezés, a közlekedésmérnöki képzés és a közlekedésgazdaságtan 20-10-es ismeretanyagának importját.
  3. Ne az autók vagy buszok ellen harcoljunk, hanem a közlekedési eszközk ésszerű használatáért. Ki tudja, hogy a jövőben milyen terv okoz majd hasonló problémákat?





Úgy gondolom, hogy a városi közlekedés túlzottan komplex ahhoz, hogy emberi terv eredményeként jól működjön. Az indikatív tervezés, a magán- és közületi használók versenye, és a térhasználat alternatív módjai (utcai sétálás és kávézás) eredőjeként alakulhat csak ki az új rend.

Köszönet: spag