Hogy tetszett a gilisztáknak a tévévita?

De ki lesz az új köztársasági elnök?

Ezt a cikket másfél hónapja írtam, de szerkesztőm túlzottan spekulatívnak tartotta, így a gépemen maradt. Azóta a kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt – úgy gondolom, hogy az általános választás lezárulta után pedig igencsak aktuálissá vált. Április 25-e után az utolsó lényeges eldöntendő kérdésnek azt tartom, hogy vajon Orbán Viktor lesz-e a megnövelt hatáskörű államfő, vagy valami más válasz születik az új politikai-hatalmi adta kérdésekre?

Sólyom László megválasztása óta nem csak politikai rendszerünkben, hanem államéletünkben is jelentős változások történtek – ez a két folyamat pedig lehetővé, sőt, mérlegelendővé teszi az államelnöki hivatal szerepének újragondolását, hiszen az eddigi hatalmi és politikai logikával az új politikai rendszerben nem lehet helyes választ adni arra a kérdésre, hogy ki volna a megfelelő jelölt. Göncz Árpád utódlása a Fidesz első kormányra kerülésének és Torgyán József esetleges elnöki ambícióinak találgatásával két évig volt téma. Mádl Ferenc utódlása a kormányzó baloldal egységének megbomlása, majd a Sólyom Lászlót támogató, pártokon átívelő civil kezdeményezése révén legalább fél évig politikai életünk központi kérdése volt. Ezzel szemben 2010-ben, amikor jó eséllyel a választásokon győztes párt azonnal, egy fordulóban elnököt is választhat, a kérdés az egész választási kampányban nem merült fel komolyan.

Jelenlegi államfőnk meglehetősen határozottan szakított két hivatali elődje szerepfelfogásával, akik a köztársasági elnök első számú alkotmányos feladatára, az állam egységének megtestesítésére – a nemzeti ünnepek megünneplésére, a törvények kihirdetésére vagy a közkegyelem gyakorlására koncentráltak. Sólyom László a fő hatalmi ágak – a kormány, a parlament, a bíróságok és az ügyészség – sajátos rivalizációjába új szint hozott az elnöki hivatal játékba hozatalával. Belépett a politika világába, ahol közpolitikai kezdeményezéseivel, saját jelölési gyakorlatával lényegében minden hatalmi ággal konfliktusokat vállalat, és ezzel alaposan megváltoztatta az elnöki hivatal arculatát is. Most távozó államelnökünk népszerűsége és legitimációja nem Göncz Árpádéval és Mádl Ferencével, hanem a vezető ellenzéki politikusokéval, Orbán Viktoréval és (egy darabig) Dávid Ibolyáéval, vagy a „belső ellenzéki” Szili Katalinéval versenyzett. Az államfői hatalom egyfajta szuperombudsmankénti ellensúlya lett a kormányzatnak és parlamenti többségének.

Hivatalban lévő elnökünk új szerepfelfogása lehetővé tette, hogy tartalmi kérdésekben is politizáljon, bár úgy vélem, hogy mindkét közpolitikai programja kudarcot vallott. Most, amikor az államéletünk minden szabálya újragondolható, érdemes elgondolkodni azon, hogy a kudarc oka az alkotmányos játékszabályokban, a Sólyom-Gyurcsány-Orbán-Bajnai hatalmi konstellációban, vagy az államelnöki adminisztráció hibáiban keresendő, hiszen a változtatás, vagy annak a lehetősége minden területen adott.

Sólyom László államfői programjának két tartalmi eleme volt: a környezetvédelem és a zöld ügyek előmozdítása, illetve a határon túli magyarok és a magyar államiság kapcsolatának megerősítése kudarcnak tekinthető. Számomra nem megítélhető, de feltételezhető, hogy a nemzeti parkokban dolgozó szakemberek, vagy az államelnök határon túli túráin vele találkozó nemzettársaink számára erkölcsi megerősítést jelentett elnökünk figyelme, mindez azonban nem adott sem kellő legitimációt, sem politikai lendületet a magyar állam környezetvédelmi vagy nemzetpolitikájának megváltoztatásához. Noha voltak jelei annak, hogy a Sólyom László elnökké választását kezdeményező értelmiségi körök egyfajta elnöki pártot szerveznek, végül a részben ebből a körből kinőtt LMP egyáltalán nem vált elnöki párttá. A „zöld elnökök” hálózatának kezdeményezései dacára a magyar állam nemhogy kezdeményező lenne környezetvédelmi kérdésekben, de például az EU klímapolitikája egyik kerékkötőjének tekinthető. A határon túli magyarság politikai képviselete – részben a magyarországi politikai megosztottságot tükröző helyi pluralizáció miatt – Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is húsz éve a legsúlytalanabb. A határon túli magyarság státuszával kapcsolatos, meglehetősen sokértelmű 2004. évi népszavazás kudarca óta lényegében nem tárgya a magyarországi politikai vitáknak, így az elnöki kezdeményezések is légüres térbe érkeztek. Sokkal alaposabb elemzést igényelne annak megítélése, hogy mindez államelnökünk hatalomtechnikai ügyetlensége, más hatalmi ágakkal való együttműködési képességének korlátoltsága, vagy az államfői hivatal és apparátus gyenge hatalma miatt alakult így, mindenestre Sólyom Lászlóra aligha mint zöld elnökre, hanem mint Alkotmánybíróságunk első karizmatikus elnökére fogunk emlékezni.

Értékelésem szerint a 2010-es választások által szentesített politikai változások megváltoztatják az elnök politikai pozícióját. Szinte bizonyos, hogy a negyedik köztársasági elnököt lényegében egy párt fogja választani. Ugyan a második fordulót követően ki fog derülni, hogy a Fidesznek nincsen kétharmada, de az mégsem várható, hogy a KDNP meg fogja vétózni a jelöltjét vagy a köztársasági elnök és a kormányfő közötti hatalmi megosztást újraszabályozó alkotmányos törvénymódosításokat. Politikai életünk jelentős átalakulása 2006. óta látványosabb, mint államéletünk megváltozása, de az utóbbi területten is igen lényeges változások történtek a mostani elnök megválasztása után – elég a 2006. évi választások után elfogadott, kétharmados, az MSZP és a Fidesz által megszavazott közigazgatási törvényre gondolni, ami lényegében kiiktatatta a Kormány és parlamenti többsége hatalomgyakorlásának procedurális ellensúlyait.

Úgy gondolom, hogy a következő hetek legfontosabb politikai és államéleti kérdése a köztársasági elnöki hivatal újrapozícionálása és az elnök megválasztása lesz. A Sólyom László által bevezetett, közpolitikai kérdésekben állást foglaló, politizáló elnökszerep aligha volna hasznos a jelentős változtatásokra készülő parlamenti többségnek, ráadásul nem is volna logikus, hogy Orbán Viktor és pártjai miért választanának maguk fölé egy ellensúlyt - hacsak nem magát Orbán Viktor emelnék a parlamenti többség fölé. Ebben az esetben viszont, politikai hatalma és legitimása zenitjén miért ne adna alkotmányos változtatásokkal karakteresebb politikai és hatalmai súlyt ennek a hivatalnak? Úgy továbbra is azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a leglogikusabb lépés az volna, ha az új többség Orbán Viktort választaná meg államfőnek, és élve parlamenti többségével, megváltoztatná az államfő és a kormányfő közötti hatalommegosztás szabályait.

Az ellenzék eddigi vezérének korábbi megnyilvánulásai –, államfői irányítási stílusa, az ezzel aligha összeférhető ideiglenes technokratikus válságkormányzás ígérete – politikailag racionálissá tenné az államfői-kormányfői feladatok újraosztását. Az eddig bejelentett három miniszterelnök-helyettesi poszt is jól előkészítetté tenné ezt a lépést, hiszen valójában az volna logikus, ha a Fidesz és a KDNP mint két koalíciós párt csak egy-egy helyettessel rendelkezne (vagyis az egyik helyettes miniszterelnökké lépne elő). Kétharmados többséggel és a rendszerváltás óta páratlan politikai legitimitással logikus volna a kormányfői irányítási, személyzeti feladatok továbbvitele a Sándor-palotába, és a gazdaság rendbetételére, majd más, szakpolitikai feladatokra kinevezett technokrata miniszterelnökök kinevezése. Mindez egyben lehetővé tenné a 2006-os államreform kiigazítását, amely a parlamenti többséggel rendelkező kormánnyal szemben alig hagyott korrekciós eszközöket: az egymástól elválló elnöki és kormányfői hivatal képesek volnának bizonyos fokú korrekciós mechanizmusra.

Mindez persze csak gondolatkísérlet, amivel arra próbáltam rávilágítani: ideje arról is beszélni, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök és az új magyar politikai rendszerben mi lesz a feladata egy olyan politikai helyzetben, amikor az alkotmányos szabályok és a parlamenti pártok közötti viszony is teljesen megváltozott.

Google Trends: Érdeklődés pártjaink és vezetőink iránt

A Google Trends azt mutatja meg, hogy mekkora volt a keresők (fent) és a média (lent) érdeklődése az egyes pártok iránt. A Google a vezető kereső, ezért az eredménye reprezentatívak, és némi gyakorlattal sok minden kiolvasható a Trendsből. Amint látható, a legnagyobb érdeklődés már egy éve a Jobbikot övezte, az MDF pedig januárban (az SZDSZ-szel kötött furcsa házasság óta) az LMP-vel folytatott versenyt a mérsékelt kispártért folytatott figyelemben elveszítette.

A pártokra vonatkozó eredményeket csak a Magyarországról indított (de itt élő külföldiek által is indított) keresésekre szűkítettem. Nyilvánvaló, hogy akár fenyegetettségből, akár szimpátiából, akár csak kíváncsiságból a Jobbik élvezte a legnagyobb figyelmet. A lenti ábrát nem szűkítettem Magyarországra, mivel szerintem kevés külfödli tudja a magyar politikusok nevét. Schiffer András azért nem szerepel a kimutatásban, mert a Schiffer névre még Magyarországon is elsősorban Claudia Schiffer miatt keresnek rá (egyébként többen, mint a politikusainkra).
Az eredményeket a Vona Gábor szerint rendeztem,amint látható, amint látható, a magyar-szlovák nacionalista csörtéknek köszönhetően Szlovákiában még viszonylag sokan kerestek rá erre a névre (egyébként minden más országban elhanyagolható a magyar politikusok keresettsége).

Korábban: Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu? és korábbi Google Trends elemzések: A Facebook felfalja a blogoszférát és Kit és mikor érdekel Magyarország?

Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu?

Néhány közpolitikai szakember érdekes kezdeményezést indított az év elején - azt ígérték, hogy közpolitikai szempontból értékelik a pártok programjait és forintosítva is értékelik az ígéreteiket. Úgy gondolom, hogy az előremutató kezdeményezés néhány hibája és több előre nem látható esemény miatt kevés eredményt és érdekességet hozott a felszínre a kampányban.

Ami talán kevéssé volt előrelátható, hogy a pártok ebben a kampányban lényegében nem tettek közpolitikai ígéreteket, az értékelés Megalapozottság és Számonkérhetőség mutatója meglehetősen kevés információt hordozott. Véleményem szerint a Fidesz-KDNP fő ígérete politikai volt: a kormány leváltása és az elmúlt évtized közállapotaiért a felelősségre vonás, a Jobbiké pedig az elit fenéken billentése. Ezek alapvetően politikai célok, amelyek számonkérhetők, de nem feltétlenül következnek belőlük közpolitikai programok. Az MSZP biztos vesztesként indult neki a választásnak, és ezért a számonkérhetőség aligha okozott fejfájást a programalkotóinak.

A mitigernek.hu módszere több olyan gyermekbetegséget is mutat, ami a közpolitikai ígéretek értékeléséből is sokat levon. Az alkalmazott módszer egy szakértői panel kollektív bölcsességére épített volna, és a közpolitikai elemeket a panel tagjai súlyozták saját szubjektív megítélésük alapján. A panel azonban meglehetősen kicsi és homogén lett, ezért fordulhatott elő, hogy amíg a közoktatás minősége 27 szempontból a legnagyobb súlyt kapta, az energiafüggőség a 20-at, az öregedés és népességfogyás csak a 24-et, az anómia és a pesszimizmus pedig a 27-et. Szerintem igencsak vitatható, hogy miért jelentéktelen közpolitikai probléma az elöregedés és ehhez képes miért olyan fontos a közoktatás minősége, de az is, hogy az anómia és pesszimizmus mint politikai tényező miért került a szakpolitikai tényezők közé - noha egy demokratikus választáson megkérdőjelezhetetlen fontos szempont, hiszen ki szeretne egy reménytelen és normaszegő társadalomban élni?

A szakértői panel érdeklődési köre véleményem szerint kis mértékben befolyásolta az értékelés eredményét is. Nyilvánvaló, hogy azok a pártok, amelyek a közoktatással többet foglalkoztak mint a népességfogyassal vagy az energiafüggőséggel, leszerepeltek. A panel szerencsétlen összetétele talán abban nyilvánult meg leginkább, hogy a panel végül is "hivatalosan" nem értékelte az LMP programját (amelynek kidolgozását a panel több tagja segítette), ugyanakkor az LMP a "nem hivatalos" értékelés alapján magának vindikálja a legjobb program címét.

A szakértői panel hitelességét és jószándékát semmiképpen sem szeretném megkérdőjelezni, ugyanakkor egy ügyetlenséget fontosnak tartok kihangsúlyozni: a panelnek vannak megnevezett és anonim tagjai. Ez a mitigernek.hu értékelésének vitatását teszi nehézzé - például ha valaki egyetért az értékeléssel, mindjárt kezdheti annak a magyarázatával, hogy nem ő-e az egyik anonim szakértő. Aki meg nem ért egyet, az jöhet azzal, hogy ő megsértődött-e azon, hogy nem kérték fel a panelbe. Én például nem vagyok anonim szakértő, nem hívtak a panelbe, és nem is szerettem volna benne részt venni, de a mitigernek.hu alapján ezt vajon hogyan tudnám igazolni?

A közpolitika (szakpolitika) - politika kissé ügyetlenül megoldott szembeállítása aránytalanul rossz színben mutatta be a két legnagyobb társadalmi beágyazottságú pártot. Míg a kis pártok arra törekednek, hogy a többség által elhanyagolt ügyeket, csoportokat és érdekeket karoljanak fel - és ezt lehetőleg szakszerűen, és mindenképpen célzottan és számonkérhetően tegyék -, addig a nagypártok joggal gondolhatják azt, hogy a választók tudják, hogy ők milyen érdekeket és értékeket képviselnek, ezért elsősorban politikai céljaikat hangsúlyozzák.

A mitigernek.hu egyik fontos célja az volt, hogy megpróbálja a pártok javaslatait árazni. Számomra ez a leginkább félresiklott kezdeményezés. A Jobbik, amelyik nem készül (komolyan) kormányra, nyilván hatalmas összegű javaslatokkal állt elő. Az MDF, amelynek politikai krédója a gazdasági racionalitásra épül, igen takarékos ötletekkel állt elő. A Fidesz és az MSZP, akik között már a kampány előtt eldőlt a verseny, egyáltalán nem forszírozták konkrét ígéretek megfogalmazását.

Az árazási résznek nem csak a hasznossága, hanem az módszertana is roppant vitatható.A mitigernek.hu szerint

Nem magától értetődő, hogy a pártoktól olyan pontosságú ígéreteket várjunk, amelyek hatását forint fillérre ki lehet számolni - de vannak olyan országok, ahol ez a gyakorlat. A legjobb példa talán Hollandia, ahol a kormánytól független tervhivatal (CPB) kérésre a választások előtt értékeli a pártprogramok makrogazdasági hatásait. A legutóbbi, 2006-os választások előtt például nyolc párt programját vizsgálták.

Igen ám, csakhogy a CPB egy olyan állami szerv, ami egyébként a politika normál működése kapcsán (vagyis nem a választási kampányban, hanem a parlament ülésein) felmerülő javaslatokat rendszeresen, az állam információs adatbázisaival, és szakképzett, állandó stábbal értékeli. Egy CPB szerű szervezet esetén könnyebb elhinni, hogy meg tudja mondani, hogy 8 milliárd forintból felszámolhatók a (cigány)telepek vagy sem. Nekem az érzésem egyébként az, hogy nem, vagy ha formálisan igen, azok újra létre fognak jönni, hiszen az ilyen telepek kialakulásának számtalan olyan oka van, amit talán pénzzel nem is lehet megoldani.

Van-e tehát értelme a mitigernek.hu kezdeményezésnek? Egyrészt azt gondolom, hogy igen. Egy olyan országban, ahol a sajtó nem teremti meg azt a nyilvánosságot, ahol alaposan, tényszerűen és összehasonlíthatóan megismerhetők volnának a politikai szereplők programjai, céljai és az ezekkel összefüggő más célok (például az árak), egy ilyen kezdeményezés hiánypótló. Az is tény, hogy a magyar szakpolitikai gondolkodás műhelyei gyengék és hiányosak, és minden szakmai összefogás javíthat ezen a helyzeten. Természetesen sokat segítene, ha a kezdeményezés fennmaradna, és fejlődne.

Számomra a legfontosabb az volna, hogy a politikai-szakpolitika naiv szembeállítása helyett egy jobb elkülönítést alkalmaznának. A mostani kampányban ezt egy nehezebb, nagyobb szakmai hitelt igénylő feladat elvégzésével, Mennyibe kerül kérdés megfordításával - A hogyan lehet megoldani? kérdésre adott válaszok bemutatásával lehetett volna jól elvégezni. Például be lehetett volna mutatni, hogy az egyes pártok politikai célkitűzéseinek hol, milyen hatása volt, illetve ahol hasonló célokat követtek, ahhoz milyen eszközöket választottak? Hol voltak sikeres, politikusokkal szemben lefolytatott büntetőeljárások? Ez mennyiben veszélyeztette a politikai pluralizmus fennmaradását? Mibe került - és így tovább.

A mitigernek.hu készítőinek gratulálok, mert egy nagyon fontos civil kezdeményezést indítottak el, amelybe láthatóan rengeteg munkát és gondolatot fordítottak. Annak, aki ma még nem szavazott azonban nem ajánlom, hogy vakon rábízza magát a fenti táblázatokra.

Választási előkészület: összeesküvés-elméletek

Mint minden tömegdemokrácia, a magyar is hemzseg az összeesküvés-elméletektől, elég csak megnézni, hogy egy meglehetősen távoli kapuralövés az illinoisi bíróságon micsoda lelkes zsidózást tud kiváltani a magyar blogoszférában (??? kinek az érdeke). Tegnap ajánlottam immunizáló anyagnak Daniel Pipes némiképpen rosszul szerkesztett, önismétlő, de mindenképpen átfogó és alapos monográfiáját a nyugati demokráciákra jellemző alapvető össze-esküvéselméletekről, nevezetesen a zsidók, a templomosok, a szabadkőművesek és az illuminátusok összeesküvéséről, amelyek már a múlt században összeértek, és Lenin tett még hozzá egy kicsit a gazdagok és imparialisták vonalon. Mint Pipestől tudjuk, az arab és a perzsa világ is ezeket reciklikálja, részben ellenünk, de tőlünk tanulták ők is. Mára Miklós a figyelmembe ajánlotta (kösz!), hogy ezeknek az elméleteknek a magyarításán külön szakmai blog fáradozik, amelyet mindenképpen a Pipes-kötettel együtt ajánlok a választók szíves figyelmébe. A szavaztunk értékes: az áprilisban megválasztandó képviselőkre fogjuk bízni a következő négy évben a jövedelmünk felét, ezért úgy gondolom, hogy nem érdemes ócska atniszemita és leninista összeesküvés-elméletek alapján elpocsékolni a szavazólapunkat.

Kaczynski, Klaus, Cameron és Bokros

Vajon mi köti össze a lengyel PiS-t, a cseh polgári demokratákat a brit konzervatívokkal és az MDF-fel? Minden kommentár nélkül: új EP frakció alakult "Európai Konzervatívok és Reformisták" néven.

A külföldről érkezett magyar EP szavazatok

Azok az emberek, akik külföldre mennek dolgozni vagy tanulni, de állampolgárságukat nem adják fel, általában azért, mert haza szeretnének később térni, minden ország életében fontos kapcsolatot jelentenek a külvilág felé, ezért érdekesnek gondolom az általuk hazaküldött szavazatokat:

Fidesz-KDNP 50,4%, Jobbik 15,4%, MSZP 11,9%, LMP-HP 9,8%, MDF 6,3%, SZDSZ 5,8%.

A Jobbik szavazati aránya szinte azonos az itthon élőkével, a Fideszé valamivel, az MSZP-é jelentősen alacsonyabb. A kis pártok arányaiban sokkal több szavazatot kaptak. Ennek biztosan van egy olyan vetülete, hogy a gazdagabb országokban élőknél a környezet védelme fontosabb érték, de talán más is. Ha valaki külöldről szavazatott, talán megírja, hogy miért tette. (A kommentmoderálás újra ki van kapcsolva a múlt tehi cigányozás után, szóval szabad a pálya).

EP: Bent vannak a kalózok

A Kalóz Párt (Piratpartiet, Pirate Party) a svéd 18-30 közötti szavazók relatív többségét maga mögé állítva bejutott az Európai Parlamentbe. A párt a szerzői jogok újraszabályozását, a szabadalmi oltalom eltörlését és a magánszféra hatásosabb védelmét tűzte a zászlajára. A párt angol összefoglalói itt találhatók meg. A párt nemzetközi vizeken evez, Svédország mellett indultak a német választáson is, és jelen vannak egy sor országban, szomszédaink köszül Ausztriában, Szerbiában és szerveződnek Romániában is. A Kalózpártnak Svédországban és Németországban is 200,000 szavazója volt, de ez csak az előbbi helyen eredményezett mandátumot.

EP választás Szlovákiában: döntetlen

A Robert Ficó vezette Smer nyerte a szlovákiai EP-választásokat, a töredezett jobboldal azonban annyi mandátumot szerzett, mint a kormánypártok. Különösen jól szerepelt a Magyar Koalíció Pártja, amely megkerülhetetlennek látszik akkor, ha az ellenzék le akarja váltani a kormányt - a magyar választók különösen magas részvételi arányának köszönhetően 14,5 százalékot szereztek, és ezzel két EP mandátumhoz jutottak. Az viszont egy kicsit túlzásnak tűnik Csáky Pál részéről, hogy győzött a jobboldal.

A cigányok képviselete az EP-ben

A komment.hu EP 2009 sorozatban megjelent a harmadik véleménycikkem, amelyben honfitársaiamat arról próbálom meggyőzni, hogy adjanak a cigányságnak politikai képviseletet - most. Ha nagy sikere nincs is a gondolatnak, az elmondható, hogy tegnap a második, ma a legolvasottabb cikk az origón - vagyis legalább sokan elgondolkodtak rajta.

Magyarországon a demográfiai folyamatok, a recesszió, a társadalmi frusztráció, az előítéletek intézményesülése és a cigánytelepeken elkövetett gyilkosságok 2009-re hozták el azt a pontot, melyen a cigánykérdés a közélet központjába került. Demokratikus politikai rendezésre van szükség, ami a cigányok részvétele nélkül nem képzelhető el. A romákat be kell engednünk a magyar Országgyűlésbe és az Európai Parlamentbe annak érdekében, hogy fogadatlan prókátorok helyett maguk mondhassák el problémáikat és javaslataikat, és megkössék azokat az alkukat a többséggel, amelyeket az államgépezet - szintén a részvételükkel - aztán a minisztériumok, a rendőrség, a bíróságok, az ügyészség és a hadsereg útján kikényszeríthet.

A hozzászólásokból a régi amerikai mondás jutott eszembe: "no taxation without representation". És persze a magyar bölcsesség: okos enged, szamár szenved.

Bekapcsoltam a moderálást, és a simán személyeskedő, a névtelen és a becsületsértő illetve pusztán náci beirásokat kiszűröm, egyébként jöhetnek a hozzászólások!

Csak menüben: a magyarországi európai parlamenti választások

Megjelent a Csak menüben: a magyarországi európai parlamenti választások című cikkem.

Választási rendszerünk a magyar parlamenti pártoknak kedvez a verseny csökkentésében és a választások igazi tétjének elfedésében is; nem csoda, ha az egyébként másra való európai választás a magyar politikusok egy nagymintás közvéleménykutatásnak, a hazai választások főpróbájának, vagy belpolitikai nyomásgyakorlási eszköznek használják. Az Európai Unió magyarországi lakosai kapják a lehető legkisebb választási szabadságot az Európai Parlamenti választásokon.

Ehhez a cikkhez a komment.hu oldalán fűzzetek véleményeket.
Saját fotó (cc) (nem endorsement csak illusztráció).

A cigányság politikai képviselete

Bevallom, meglehetősen keveset tudok az MCF Roma Összefogás Pártról, és az sem tetszik nagyon, hogy egy közjogi intézményt, nevezetesen az Országos Cigány Önkormányzatot használnak a kampányukra. A szervezet vezetői gyakran kerültek kínos nyilvános szitációkba. És mégis: szenvedélyesen hiszek abban, hogy Magyarországon legalább annyira kívánatos a cigányság önálló politikai képviselete, mint amennyire Szlovákiában és Romániában vagy a Vajdaságban a magyaroké. Arcpirítónak találom, hogy tizenhat éve sérti meg a magyar Országgyűlés a saját törvényét és az alkotmány azzal, hogy nem biztosít a nemzeti kisebbségeknek képviseletet a parlamentben.

Meglehet, hogy a cigány politikusok mostani generációja nem a legtehetségesebb, vagy legkiválóbb politikusokból áll; ennek az egyik oka az, hogy a cigányság politikai képviselete olyan távoli volt, hogy nem volt tétje a cigányság belső politikai rétegződésének. A 2006-os választásokon már az is meglepetés volt, hogy a roma párt országos listát tudott állítani. Ha a cigányság képviselői a valódi hatalomba kerülnek, ugyanazt a mindennapi próbát kell kiállják, mint a többség képviselőinek.

Egy szó mint száz: ahhoz, hogy valódi, választói felhatalmazást bíró emberek kezdjék meg a magyar-cigány párbeszédet, illetve a cigányok roma integrációját a romák képviselőivel lehessen megbeszélni, oda kell őket engedni az asztalhoz. Ehhez az első lépés az, ami az OCÖ nyitólapján olvasható.

[H]ívunk és kérünk minden tenni akaró roma és nem roma embert, hogy ajánlószelvényével és majdan szavazatával segítse önálló kezdeményezésünket. Ajánlószelvényeiket várjuk személyesen és postán (1074 Budapest, Dohány u. 76.). Ha 0620-568-15-33-as telefonszámon jelentkezik, önkénteseink, megyei és helyi szervezőink felkeresik Önt.

A legtöbb magyar választópolgár az Európai Parlamenti választásoknak nem tulajdonít nagy jelentőséget, az eredményről nem érzi úgy, hogy a mindennapi életét befolyásolja. Talán ez a megfelelő alkalom arra, hogy tegyen egy kockázatos próbát.