Vita: Megérné-e lecserélni a magyar erőműveket?

Magyarországi villamoserőművi parkjának megújításának időszerűsége szinte a rendszerváltás óta állandó polémiák tárgya, az atomerőmű megújításán és bővítésén kívül mégis kevés konkrétumot hallunk róla. Mennyit nyernénk ezzel? Vajon ténylegesen megérné-e megújítani az erőműveinket? Ki szeretne vitatkozni?

(Műfaji kísérlet: a Facebook oldalamon is lehet vitatkozni Note formátumban)

Az erőművek viszonylag egyszerű termelő üzemek, mivel általában két fontos inputból, tüzelőanyagból és munkából állítanak elő egy terméket, áramot. Ugyan az áram értékesítési lehetőségei majdnem percenként változnak, a termelési szerkezet mégis viszonylag egyszerűnek tekinthető. Az erőművi egységeket néhány világcég szállítja mindenhova, ezért a világban most épülő erőművek beruházási adatai irányadónak tekinthetők Magyarországra is. A várható tüzelőanyagköltségek ha nehezen is modellezhetők, de összevethetők más országokkal, hiszen a legtöbb tüzelőanyagnak globális (urán), kontinentális szinten regionális (olaj, kisebb mértékben feketekőszén és gáz) piaca van. A megújuló energiahordozók rendelkezésre állása (napsütéses órák, szeles órák) többé-kevésbé előrejelezhetők.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) által 1984. óta szisztematikusan gyűjtött és modellezett beruházási és működtetési költség adatokból elég nagy pontossággal meghatározható, hogy mibe kerülne Magyarország erőművi parkját lecserélni. Ha a számításaim nem csalnak, Magyarországon az IEA szemléletével összevethető villamosenergia-termelői árak hat év átlagában 22,2 forintra jöttek ki egy kWh piacra vitt áramra. Ez az érték persze az urán és a gáz árának igen nagy fluktuációja miatt, illetve az amortizáció számításának módszerei miatt nem teljesen vethető össze a hazai gyakorlatban számított önköltséggel vagy a nagykereskedelmi árakkal, de egy jó becslésnek adható. (Tavaly természetesen ennél jóval olcsóbban termelték az áramot). A legnagyobb termelői, a Paksi Atomerőmű 8-10 forintos önköltséget számol el. Kritikusok a szememre vethetik, hogy a Mátrai Erőmű vélhetően komolyabb szén-dioxid költségekkel, az Paksi Atomerőmű pedig a mostani amortizációt meghaladó pótlási költségekkel kellene hogy számoljon, ezért szintén az IEA adatait beírva az elmúlt 6 év historikus adatai helyére az jönne ki, hogy a szén-dioxid kibocsátást jobban büntető, és az előrelátóbb tartalékképzés mellett 26,7 forintra emelkedne az áram önköltségi ára (ami nem mellesleg a fogyasztói árakat legalább tíz forinttal megemelné).

Mit nyernénk egy teljesen új erőművi parkkal? Ha minden erőművet nagyjából azonos kapacitású és fűtőanyagot használó, de teljesen modern erőműre cserélnénk, és élveznénk a technológiai haladásból fakadó nagyobb erőművi hatásfokot (és elszenvednék a nagyobb létszámhatékonyságból fakadó pótlólagos munkanélküliséget), akkor az önköltségi szint mintegy 18,2 forintra volna csökkenthető. Nem teljesen egyértelmű, hogy más fűtőanyagok használatával ezen sokat lehetne faragni: az atomenergia önköltségi ára is körülbelül 18 forintra jön ki. A teljes erőműparki cserével (ami természetesen sem pénzügyileg, sem technikailag nem kivitelezhető egyik napról a másikra), 3,6 billió forint azonnali költségünk merülne fel, amit az építkezések tényleges elhúzódása miatti 1 billió áthidaló költség növelne. A gigaberuházások összességében mintegy évi 132 milliárddal csökkentenék a hazai termelésű energia előállítási ára.

Ha ez igaz volna, akkor aligha érné meg Magyarországon erőművekre nagyobb léptékben költeni. Ezek a számok természetesen sok szempontból elnagyoltak, és bemutathatók ennél rózsaszínűbb keretben is. Ha azt gondoljuk, hogy a szén-dioxid kibocsátás és az atomerőmű élettartamának problémáját csak prolongáljuk, aminek a költsége most vonal alatti, a beszámolókban meg nem jelenő tétel, akkor az erőművi park cseréjének költségelőnye körülbelül a duplájára ugrik. A megújítás költségei jelentősen csökkennének, ha Magyarország az euróövezetben volna, és nem forintkamatokkal kellene számolni. (Ezekről talán majd később).

Veszélyben van-e a hazai ellátás biztonsága? Aligha. A probléma inkább az, hogy Magyarország rossz versenyképessége jórészt okozója a magyar energiaszektor rossz versenyképességének is. A magas országkockázat, a jogszabályi környezet bizonytalansága, a szektorra kivetett magas (külön)adók mind-mind a modernizáció ellen ható tényezők, ugyanakkor EU tagságunk lehetővé teszi, hogy versenyképesebb országokból, például Szlovákiából importáljunk áramot. A kérdés tehát nem úgy merül fel, hogy lesz-e áramunk, h a bentmaradunk az Unióban, hanem úgy, hogy az hazai termelésű lesz-e? A hazai termelés természetesen munkahelyeket, adóbázist és itthoni környezetszennyezést jelent. Az import lehet, hogy tartósan olcsóbb megoldás lesz, csak kérdés, hogy hazai adóbevételek és munkahelyek hiányában ki fogja megfizetni. Szerintem ez a versenyképeségi kérdés egyik tétje.

(Minden kommentet örömmel fogadok. Érdeklődés esetén szívesen megosztok még több számot is, de elsőre talán ez is sok...)

Vasutassztrájk korlátok nélkül

Megjelent a második cikkem a komment.hu oldalán.Az origó új oldalának az a céjla, hogy megpróbáljon a magyar blogoszférán kialakult stílusnál emelkedettebb és konstruktívabb vitateret teremteni. Hogy ez mennyire lesz sikeres, ma még nem tudható, de örülnék, ha kipróbálnátok az új felületet (t-online, freemail azonosítóval, vagy bármilyen létező e-mail címmel regisztrálva lehet hozzászólni).

A magyar sztrájktörvény szerint "annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez - így különösen a közforgalmú tömegközlekedés [...és más közművek ...] terén [...] -, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja". Az "elégséges mértékről" a munkaadónak és a munkavállalóknak, például a MÁV Zrt. menedzsmentjének és a VDSzSz vezetőinek kellene megegyeznie - még a sztrájk előtt.

Akit nem érdekel a vasutassztrájk, talál már egy pár írást ott, nekem a legjobban Hammer Ferenc cikke tetszik arról, hogy miért nem működik Magyarországon a körforgalom intézménye.

Dohányzási tilalom Magyarországon

Magyarországon is elkezdett működni a YouGov, egy önkéntes mintán alapuló online nemzetközi közvéleménykutató. Az önkéntes minták ugyan nem reprezentativak, de kellő méret esetén a torzítás a reprezentatív mintákéhoz hasonló szintre (vagy nagyon nagy méret esetén az alá) is szorítható.

A YouGov egyik rövid kérdőíve az éttermi dohányzási tilalomról szól. Az 535 szavazt között jelentős többségben vannak a támogatók (50% támogatja és nem dohányzik, 17% támogatja és dohányzik, 8% nem dohányzik és mégsem támogatja, 20% dohánzyik és ellenzi és 4%-nak mindegy).

Míg az előrejelzési piacokon a játék öröme, az önkéntes mintákban a más emberek véleményével való összehasonlítás lehetősége és nyeremények adják az ösztönzést a részvételre. Bár a hagyományos közvélemény-kutatási módszerekhez szokott embereknek furcsa lehet mindkét módszer, valójában a nagy számok törvénye meglepően pontos előrejelzést és véleményfeltárást tesz lehetővé.

Vendégszereplés vége a Konzervatóriumon

A rövid, megtisztelő vendészereplésem a Konzervatóriumon olyan váratlanul ért véget, amilyen váratlanul jött. A vendégszerző listáról és az ajánlott blogok listájáról lekerültem evvel a magyarázattal:

Kedves Dániel,
a legutóbbi kommentek alapján, illetőleg leginkább a tegnapi NeoKonf-on lefolytatott nézetcsere alkalmával világossá vált számunkra, hogy bár számos olyan kérdésben egyetértünk, melyek miatt vendégszerzőségedre igényt tartottunk, kardinális, mondhatni perdöntő kérdésekben viszont nem. Ezeket nem ecsetelem, tegnap nyilvánvalóvá tettem számodra.

A jelen nem lévők számára: egy nappal korábban egy magánrendezvényen, ahova valaki meghívott, majdnem kifejtettem azt a véleményemet, miszerint egy köztársaságban nem lehet a civil szférát, a közigazgatást és a pártokat egymással szembeállítani, így annak sincsen értelme, ha valaki azon kesereg, hogy egy közügyet, pl. az antifasizmust civil szervezeteken kívül politikai pártok, ne adj' isten, a közigazgatás vagy a bíróságok is képviselnek. Na persze mit is mondhatnék, ha egyszer felesküdtem a pártsemlegességre és a köztársaság alkotmányára. De a levél szerzőjével nem beszélgettem.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy számos kérdésben egyetértünk, így a későbbi együttműködésünk elől nem vagyok olyan értelemben elzárkózva, hogyha úgy érzed, gazdasági témákban megnyilvánulhatsz, írhatsz, és beküldheted számunkra. Ezeket, ha továbbra is illeszkedik profilunkba, lehozzuk.
A megjelent cikkedet köszönjük, nagyon színvonalas írás volt, komoly vitát generálva, melyért hálásak vagyunk.
Azonban a továbbiakban a kardinális kérdés miatti egyet nem értés arra sarkall minket, hogy a bloghoz megszüntessük az adminisztratív hozzáférésedet. Megértésedet reméljük, ahogy azt is, hogy semminemű rossz érzés nincsen benned emiatt.

Én biztos, hogy fordított sorrendben jártam volna el, de a rend kedvéért: nem kértem adminisztratív hozzáférést a bloghoz, kínálták, majd elvették.

Ahogy mi is Téged, reméljük Te is olvasol minket továbbra is. Kommentjeid és írásaid alapján reméljük, hogy sok hasznos vitát fogsz még generálni akár nálunk, akár szerzőink, akár saját blogodon, akár más felületeken.

Minden jót kívánok,
üdvözlettel:
(név)
Konzervatórium

A levél alapján azt hittem, hogy az tette be a kaput, hogy szerintem Szent István beengedte volna az iszlám hitűeket Európába, a Konzervatóriumhoz kötődő több ember viszont inkább kifelé mutatna utat nekik. Aztán még további személyeskedő leveleket kaptam, amelyek szerint akkor bánták meg, hogy közösséget vállaltak velem, amikor azon a bizonyos rendezvényen azt találtam mondani, hogy jobb, ha Magyarország miniszterelnöke antifasiszta, mintha fasiszta tüntetéseken vesz részt.

A közzétett levél nem magánlevél: kizárólag arról szól, hogy miért szakítanak meg velem egy nyilvános együttműködést olyan emberek, akikkel egy nappal korábban találkoztam életemben először egy olyan rendezvényen, ahol egyébként nem beszélgettek velem (ráadásul a levél címzettje is én vagyok). Evvel együtt az elküldő szívesen utólag szívesen bebújna a levéltitok mögé. Én remélem, hogy az egész félreértés volt - mindenki vonjon le belőle tanulságot, ha akar.

Ez a post azoknak szól, akiknek a Konzervatóriumot ajánlottam erről a blogról. A Konzervatórium tagjai ne kommenteljenek - ha a félreértést meg akarják beszélni, akkor azt inkább valamelyik este személyesen tegyék meg.

Mikor számolni kell...

Olyan fájóan üres a hozzászólások helye az ezer-, illetve kétezermilliárdos kérdésre.

Talán nincs még egy ország a fejlett világban, ahol a közélet hivatásos és amatőr szakértői annyi újságoldalt írtak volna tele napi- és hetilapokban, annyi rádió- és tévéműsorban beszéltek volna végig a helyes gazdaságpolitikáról, ezen belül is "a reformról" , mint nálunk. Míg a publicisztika bajnokai egymásra vagy egymásért haragszanak, a politikai tartalom elrejtését célzó jelzős szerkezetek és szónoki bravúrok mellett alig-alig jelenik meg a megvalósítás részleteinek számszerű bemutatása, a célokat behatároló korlátok és ellentmondások kibontása. Ez a hiány különösen fájó annak fényében, hogy a közgazdaság-tudomány művelői, ha másban talán nem is, de két kérdésben bizonyosan egyetértenek: 1. a társadalom egésze számára a verseny általában előnyösebb eredményre vezet, mint a monopolhelyzet; 2. életszínvonalunk tartós emelkedésének alapvető forrása tudásunk folyamatos bővítése, megújítása, az innovatív tudás kimunkálása, vagy ha ez nem megy, a legjobb nemzetközi gyakorlat átvétele révén.

Mátyás László és Rátfai László közép-európai egyetemi tanárok a mai Népszabadásgban az "őszödi beszédet" idézve arról írnak, hogy Magyarországon lényegében nem léteznek olyan szakmai műhelyek, ahol közgazdászok elfogadható színvonalon hivatásszerűen számolnának.

Korábban: A Magyar Mess, a szerzők által is emlegetett vita, illetve további gazdasági témájú bejegyzések.

Bojtár B. Endre Pulitzer-emlékdíjas

Véletlen egybeesés, hogy pár napja emlegettem fel Bojtár B. Endre egyik nagyszerű publicisztikáját, ami lent a kedvencek között is megtalálható, és ma kiderült, hogy övé az ez évi egyik magyar Pulitzer-emlékdíj a publicisztikáiért. A három díjazott mű regisztrálás után olvasható online a Magyar Narancs oldalán. Gratulálok!

Emlékjelvény - a Srebrenicát "védő" holland katonák kitüntetéséről. "Ha valakinek Srebrenica felelősei közül meg lehet bocsátani, úgy bizonyára a Dutchbat lenne az első. De ahhoz bocsánatot kell kérni. Folyton-folyvást. Nincs az a kitüntetés, az az apró emlékjelvény, ami ne az áldozatok semmibevételének, a felelősség elkenésének, az önfelmentésnek lenne a jelképe".

A tökéletes bűntény - Lamperth Mónika miniszter asszony elejtett megjegyzéséről az Uniós pénzek elosztása kapcsán. "A pályázati pénzek körül bábáskodók e virtuális tőke segítségével komplett alvállalkozói mikrokozmoszt építhetnek ki, amelyben az anyagi és helyi, kispolitikai természetű szívességek röppályája végképp ellenőrizhetetlenné válik. Abban a pillanatban, amikor ez lesz a forráselosztás leitmotívuma, az egészet már meg is ette a fene".

Ki kellett mennem - arról, hogy a parlamenti ellenzék nagyobbik pártja az üléstermen kívül dolgozik. "Fideszes parlamenti képviselő vagyok, állok a folyosón és dohányzom. Vagy dohányoznék. Mindig dohányoznék, ha a folyosón állok, mert nincs jobb dolgom és elég hülyén érzem magam. Mondjuk nem rossz így ácsorogni, dumcsizunk, röhigcsélünk, addig se kell bent lenni. Ácsorogni viszont kell, kell, hogy mutogassák a tévében, úgyhogy ez az ácsorgás maga a parlamenti munka".