A Lánchíd Rádió FM 100.3 ma délutáni Szaldó című adásában (ismétlés ma este 22.05) a felállítani javasolt Közműtanács és a fogyasztóvédelem kapcsolatáról vitatkoztunk Dietz Gusztávnéval (elnök – OFE), Perger Andrással (szakértő – Energia Klub) és Dr. Papp Máriával (főtitkár – Magyar Vízközmű Szövetség) Kovács Anita műsorában, a Szaldóban. Vajon a monopolárakat szabályozó hatóságnak kell-e fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkoznia?
Ha valaki meghallgatja az adást, kiderülnek a fő vitapontok. Biztos, hogy valamilyen módon meg kell oldani a fogyasztóvédelem és az árszabályozás jobb kapcsolatát, még akkor is, ha nem értek egyet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület azon javaslatával, hogy a Közműtanácsnak fogyasztóvédelmi hatásköre legyen. Az Energia Klub magával a Közműtanács felállításával sem ért egyet, miközben a Magyar Vízközmű Szövetség támogatja a gondolatot.
Véleményem szerint egy árhatóság kizárólagos feladata annak meghatározása, hogy egy monopólium csak a szükséges és indokolt működési- és beruházási költségeket építi be az áraiba. Ehhez elemző közgazdászokra, könyvvizsgálókra, statisztikusokra, és az alvállalkozói szerződésláncot értékelni képes jogászokra van szükség. Meg kell vizsgálni, hogy ténylegesen mi épült be az árak alapjául szolgáló költségbázisba, az nemzetközi és belföldi összehasonlításban is takarékos-e, a beruházási tervek hosszú távon fenntartható technológiai és infrastrukturális megoldásokat tartalmaznak-e. Így alakulhat ki a monopóliumok ára. Véleményem szerint teljesen más szakismereteket és hivatali rendet igényel annak eldöntése, hogy ténylegesen helyesen mérték-e meg a villany- vagy vízfogyasztást, tisztességes szerződéseket kötöttek-e a fogyasztókkal, és azok alapján megfelelő számlát állítottak-e ki. Ez sokkal inkább jogi és műszaki ismereteket igénylő feladat. Európa-szerte a fogyasztóvédelemnek és az árszabályozásnak elkülönülő apparátusa van, hiszen a problémákat jobb értelmezhető egységekbe bontva megoldani, mint mindet besöpörni egy varázslat alá. A Közműtanács és a mögötte létrejövő hatóság biztosan nem tud minden problémát megoldani, és a fogyasztóvédelemnek igen tekintélyes létszámű hatóságai vannak már most is.
Nagyon érdekesnek tartom a vitát, hiszen akárhogy is lesz, ha megalakul a Közműtanács és a közműhatóság, akkor folyamatos és érdemi munkakapcsolatot kell ápolnia a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, és ennek számos szervezeti és szakmai megoldása lehetséges.
Minden kommentnek nagyon örülök!
Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu
View Dániel Antal's profile
Bejegyzések
9 megjegyzés:
Egyetértek. Azonos a két tevékenység abban, hogy a szolgáltató döntéseinek hátterét (indokoltságát, helyességét) vizsgálja a fogyasztó védelmének biztosítása érdekében, de ettől még nem szabad egy kalap alá venni azokat, mert teljesen más felkészültséget, látásmódot igényelnek az apparátustól, ráadásul az eljárásrendnek is markáns különbségeket kell mutatnia az alkalmazott eszközök, a rendelkezésre álló ügyintézési időintervallum stb. tekintetében. A fogyasztóvédelemnek egyébként jelenleg is nagy szakmai kihívást és leterhelést jelent első fokon a rendszerint fogyasztói panaszok alapján indult ilyen tárgyú eljárások lefolytatása (de nagyon igyekeznek), sokat javulna a helyzet egy fogyasztóvédelmet erősítő Közműtanács felállításával.
Üdv: Gyuri
A természetes monopóliumok problémájára az én elképzelésem a következő.
Indulásként vegyük sorra, miben mások a természetes monopólium cégek, mint a versenyhelyzetben működők.
(1)a fogyasztó kiszolgáltatott (a termék fogyasztása elkerülhetetlen, viszont ha a fogyasztó nem elégedett a szolgáltatással, lényegében semmilyen fogyasztói döntésre nincsen módja, egyedül a fogyasztás csökkentésére)
(2)emiatt a fogyasztó nem képes lényegében semmilyen visszajelzést adni a szolgáltató felé (nincs feedback)
(3)emiatt a szolgáltató nem érdekelt abban, hogy növelje saját hatékonyságát (hagyományosan: javuló minőség, csökkenő költség)
(4)a szolgáltató profitja nem a versenyképességétől fog függeni, hanem az állami szabályozáshoz való alkalmazkodásától (trükközéstől)
Véleményem szerint nem lehetséges olyan szabályozói környezetet létrehozni, amelyhez ne tudna a szolgáltató hatékonyan alkalmazkodni. Ezért máshogy húznám ki a probléma méregfogát.
Legyenek a természetes monopóliummal rendelkező szolgáltatócég részvényesei a mindenkori fogyasztói.
Hogyan hat ez az eredeti problémákra:
(1)A fogyasztó kiszolgáltatottsága megmarad, hisz továbbra is elkerülhetetlen a termék fogyasztása, és hagyományos fogyasztói döntésre továbbra sincsen mód (de ez természetes monopólium esetén kikerülhetetlen)
(2)a fogyasztó érdemben képes visszajelzést adni a cég felé (a részvényesi gyűlésen, akár személyesen, akár megbízott útján)
(3)a szolgáltatót a részvényesi rákényszerítik a hatékony működésre (javuló minőség, csökkenő költségszint)
(4)a szolgáltató nem profitorientált, hanem részvényes-elégedettség orientált lesz
A részvényesek elérhetnék, kikényszeríthetnék a menedzsmentből azt a ma még elképzelhetetlen csodát is, hogy a hálózatfelújításaikat hangolják össze a közműcégek (ne bontsa fel és aszfaltozza újra minden évben egyikük ugyanazt az utcát a saját vezetéke miatt).
Első hallásra ez piaci fundamentalista struktúrának tűnhet, pedig nem az. A 2009-es közgazdasági Nobel-díj hasonló témában született. „Elinor Ostrom azt mutatta ki, hogy nem igaz az a megállapítás, miszerint a közvagyont mindenképp rosszul kezelik, és vagy központi regulációra, vagy pedig privatizációra van szükség.” Az általa vizsgált esetekben ugyan primer erőforrások hosszú távú közösségi hasznosításáról van szó, de a közműcég (nagyobb része) felfogható úgy, mint egy erőforrás közösen működtetett elosztó- (gáz, víz, villany) illetve összegyűjtő (szennyvíz, hulladék) hálózata.
Tudom, a társasházak működése rosszat sejtet (sok szélhámos közös képviselő, korrupt felújítási munkák, drága működés), de hosszabb távon még ott is ebben látom a megoldást, nem egy állami IKV vállalatban vagy egy állami társasházi szabályozó hatóságban. Ezek bizony időigényes átalakulások.
Tisztelettel,
Vass Miklós
Érdekes felvetés, bár szerintem a tulajdonosi és a regulátori kontroll - pontosan az Ostron-féle elméletekből tudhatóan - végső soron hasonló problémákkal kell megküzdjön. Vagyis így is, úgy is kell egy olyan jól működő intézmény, aki a menedzsmentet képes ellenőrizni, valamint nem lehet a vevő és az eladó közötti inherens érdekellentétet feloldani. Ez utóbbinak a jó példája a társasházak esete, ahol valójában nem tökéeltes megoldás a lakásonkénti mérés bevezetése a pazarló távfűtésre, hiszen a lakás hőmérséklete legalább akkora mértékben függ a szomszéd lakásétól, mint a saját fogyasztástól.
A társasházi központi fűtés díjának szétosztása ugyan tényleg példa a vevő és eladó közötti inherens érdekellentétre. De szerintem nem ettől lesz tökéletlen ez a rendszer, hanem attól, hogy a fogyasztás mennyisége (és díja) valamint a szükséglet kielégítettsége (lakáshőfok) közötti arányosság itt nem teljesül. Márpedig ez egy alapvető elvárás a fogyasztó részéről, ami pedig az életben legtöbbször teljesül is, tehát hozzá vagyunk szokva, és elfogadhatatlannak érezzük, ha egy esetben mégsem így van. Képletesen és szó szerint is igaz, hogy az arányosság érdekében a fogyasztókat izolálni, szigetelni kellene egymástól. Mert ezzel lehetne függetleníteni a fogyasztási aktusaikat, hogy a zavaró (hő)átfolyások megszűnjenek. Ha a pizzafutár pizzás dobozain oldalt nagy szellőzőlyukak lennének, és mikor egyszerre több megrendelőhöz vinné a pizzákat, és a kiszállítás alatt át-átcsúszna néhány szelet egyik dobozból a másikba, akkor ez tökéletlen rendszer lenne. De a tökéletlenséget nem a vevői és eladói pozíciók esetleges átfedésében kellene keresnünk, hanem a fogyasztói aktusok függetlenítésében, elszigetelésében.
A társasháznál továbbá nemcsak lakások közötti hőátfolyások vannak, hanem a külvilág felé is igen eltérő hőleadása van az egyes lakásoknak. Viszont a társasház külső falai, tetője, lépcsőháza közös tulajdont képeznek, a javítások, felújítások a közös pénzből mennek. Egy földszinti lakó ugyanúgy fizeti a tetőjavítás rá eső részét, mint egy emeleti lakó az alsó szint újra vakolását. Ezért érzik úgy sokan, hogy „ha nekem északi, szeles, hideg lakásom van, annak külső szigetelését is fizesse ki a ház a közösből, ha már én is minden közös kiadásba beszálltam”. Valójában a közműcégeknél is óriási effajta „elfolyások” vannak: nemcsak a villamos energia vagy a távhő esetén a szállítási hálózati veszteség, amit minden fogyasztóra szétterítenek. Hanem minden „illegális vételezés” is ugyanilyen „közösen fizetett elfolyás”. A társasház annyiban más, hogy jobban szem előtt vannak, ezért jobban látszódnak ezek, és még ráadásul személyeskedni is lehet. A hálózat üzemeltetése esetén fellépő (pénz)elfolyások hasonlóak ahhoz, ahogy egy társasházban egy felújítási munkát 3 millió helyett 4 millióért csináltat meg a közös képviselő. Ez a „menedzsment kontrollálása” nevű örök probléma. De az, hogy mindenkinek csökkenne a fűtésszámlája, ha közösen leszigeteljük az egész házat, ez önrendelkezési kérdés, ami ma a társasházaknál adott, a közműcégeknél viszont nem. Ha egy lakóközösség a központi fűtés lakásonkénti méréséről dönt, majd a rendszerben csalódik (mert tökéletlen megoldás), akkor elgondolkozhat azon, hogy megálljon-e ennél a tökéletlen megoldásnál, vagy keressen-e új megoldást. Viszont ha egy hatóság állapítaná meg a fűtési díjat (átvilágítva a ház fűtési rendszerét, jóváhagyva a valós költségek beépítését a fűtésdíjba), akkor ez esetben a tökéletlen rendszerből nincs kiút. Ez nagy különbség.
Valóban, a menedzsment kontrollja örök probléma, és ezt egy tulajdonosi struktúraváltás önmagában nem oldja meg, főleg nem spontán, egycsapásra. De egy (nem is alacsony) havi fixért dolgozó állami hatósági alkalmazott sosem tud olyan elszántan, lelkiismeretesen, ezért aztán hatékonyan, eredményesen ellenőrizni, pont az érdekkörön kívülisége miatt, mint egy tulajdonosi „vonalról érkező”. Legyen ez akár egy tulajdonosok által megbízott külsős (mint a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló), akár egy „belsős” megszállott, akár ingyen szívesen dolgozó (egy közműcégnél ez valós esély, hisz hatalmas emberanyagból meríthetünk, lásd például linux, wikipedia, sőt a youtube-on is sokszor több a „néző”, mint a videókat feltöltő). A társasházak esetében ez a méretbeli probléma még erősen fennáll: 30-40 lakás esetén (főleg ha a harmadukat albérlők lakják, másik harmaduk nyugdíjas) könnyen lehet, hogy nincs egyetlen tulajdonostárs sem, aki lelkiismeretesen, idejét, energiáját nem kímélve szemmel tartaná a közös képviselőt (számvizsgáló bizottsági tag minőségben). A közműcégek esetén azonban több százezres ügyfélszám van.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy ma Magyarországon a fogyasztói érdekérvényesítésének még nincs meg a kultúrája sem szolgáltatói, sem fogyasztói oldalon. Jól mutatja ezt a jótállással kapcsolatos jogszabályi környezet közelmúltban bekövetkezet „lazítása”, amelynek következtében a fogyasztók nem aktívabbá, hanem védtelenebbé, a vállalkozók pedig „passzívabbá” váltak e téren. Körülbelül egyébként annyian vennének részt az rt. közgyűlésén személyesen, mint a társasháziakén, ha pedig közvetítő (megbízott) ékelődik az eljárásba, az olyan (lobbi)érdekek becsatornázódásával jár, amely eltéríti eredeti céljától a rendszert. Véleményem szerint ma még nem nélkülözhető a hatósági közreműködés a fogyasztók kiszolgáltatottságát eredményező egyes jogviszonyok tágan értelmezett „felügyelete” során, természetesen az objektivitás és a magas szintű szakmaiság garanciáinak megteremtésével. (A társasházi párhuzam véleményem szerint sántít annyiban, hogy bevon az érvelésbe egy olyan közösséget (a társasház lakóit), akik között a végső cél tekintetében lényegében érdekközösség áll fenn (mindenki arányosan, és minél kevesebbet fizessen), míg a közművek a társasházzal és az egyes fogyasztókkal szemben sem érdekeltek a költségráfordításaik felfedésében, mert a fennmaradó összeg fedezése onnantól őket sújtaná.)
Üdv: Gyuri
> Gyuri
"a közművek a társasházzal és az egyes fogyasztókkal szemben sem érdekeltek a költségráfordításaik felfedésében, mert a fennmaradó összeg fedezése onnantól őket sújtaná."
ezt nem értem. a közművek jelenleg az "indokolt" költségeiket beépíthetik a fogyasztói árba. azt, hogy mi indokolt, az állami hatóság dönti el. a probléma lényege, hogy a közműcég szeretne minél több költséget indokoltnak feltüntetni és beépíteni az árba. ehhez a "költségturbózáshoz" az kell, hogy "profi módon" megvezesse, azaz átverje a hivatalt, szélsőséges esetben korrupcióval megvegye a jóváhagyását. vegyük észre, hogy a közműcég ma önálló szereplő, önálló érdekkel (költségnövelés), ami ellentétes a fogyasztók érdekével (költségcsökkentés). a társasházi rendszerű "fogyasztói tulajdonlás" pont ezt változtatná meg azzal, hogy a közműcég célja nem a költségek növelése, hanem csökkentése lenne (a fogyasztói érdeknek megfelelően). tehát a hasonlat szerintem nem eredendően sántít, csak a jelenlegi rendszerre alkalmazva.
szerintem az, hogy a társasházak nem működnek jól, egyrészt létszámbeli problémákból adódik. kérdés, mi a jövőképünk.
1. úgyse működik jól a magánemberek kontrollja, ezért gyámkodjon inkább helyettük az állam? ez a szocializmushoz vezet. nem jól működik a parlamenti demokrácia? ezért inkább ne bízzuk a "lusta, passzív, fizetni semmit nem akaró, mindent ingyér kapni akaró" népre a vezetők kiválasztását?
2. én inkább arra szavaznék, hogy tökéletesítsük. nekem a GVH azért utasította el az eljárásnak még a megindítását is egy ügyben, ahol csapvizet adtak el "speciális folyadék" néven, mert a feltételezett fogyasztó megtévesztése magatartásnak szerintük "a piacra gyakorolt hatása csekély volt". de még ezután is azt mondom, inkább tökéletesítsük a rendszert, minthogy bízzunk mindent állambácsira. mert abból nem lesz több, csak amolyan "legvidámabb barakk".
Üdv, miki
A valós költségráfordításra gondoltam, hiszen vannak olyan költségek, amelyeket indokoltnak feltüntetni nehéz, ezért elrejtenek, és e bizonyos „költségturbózás” révén (is) finanszírozzák. Vannak olyan költségnövelő döntések, amelyek indokolatlansága nyilvánvaló, de amíg azt nem ellenőrzi senki, addig izgalom nélkül le lehet papírozni. (Nemcsak profi átveréssel, hanem egyszerűbb eszközökkel: aktaelhalmozással/ -rejtegetéssel is igyekeznek az ilyen vizsgálatokat hátráltatni).
Távol álljon tőlem, hogy visszakívánjam a kádárizmust, de e 40 éves időszak nem törölhető ki egy csapásra, sajnos benne él a fejekben, megjelenik az emberek attitűdjében, és ezzel a regnáló hatalomnak számolnia kell, amikor szabályokat alkot az emberek boldogulása érdekében.
Üdv: Gyuri
ui: ha a GVH ezzel az indokolással utasította el a beadványt, megér egy próbát a fogyasztóvédelemnél, a két hatóság között ugyanis a piacra gyakorolt hatás mérete a hatásköri választóvonal e területen
> Gyuri
igen, számolni kell a gondoskodó állam attitűddel, de az önmenedzselésre, öngondoskodásra nemigen ösztönöz ma az állam. persze vannak fantasztikus kivételek, mint például a lakástakarék, ami nem más mint egy teljesen versenyképtelen pénzügyi termék versenyképessé tétele súlyos állami milliárdokból. vagyis az állam elér egy kis célt (megtakarítások ösztönzése), de ennek ára óriási, és a haszon a pénzügyi szektorban csapódik le. ez egy tipikus látszat öngondoskodásra ösztönzés.
ezt írod:
"Körülbelül egyébként annyian vennének részt az rt. közgyűlésén személyesen, mint a társasháziakén, ha pedig közvetítő (megbízott) ékelődik az eljárásba, az olyan (lobbi)érdekek becsatornázódásával jár..."
egyrészt ha szintén 30 % elmenne, az szép szám. másrészt szerintem nem a közgyűlésen megjelentek száma az érdekes, hanem h érdemben kontrollálják-e a menedzsmentet. a kettő között asszem nincs arányosság. amúgy nem tudom, vajon a tulajdonosok által megbízott felügyelő esetén miért lenne nagyobb az esély "(lobbi)érdekek becsatornázódására", mint állami hatósági felügyelők esetén. tudjuk mennyi korrupt rendőr, apeh-ellenőr stb van.
az említett gvh-s ügyben a fogyasztóvédelem küldött át a gvh-hoz, mondván az akkori új szabályok szerint minden fogyasztó megtévesztése ügy oda tartozik, és ezt a gvh-s előadó sem cáfolta, mikor ezzel kezdtem. vagy azóta változott a rendszer?
üdv,
miki
A szám szerintem azért érdekes, mert minél kevesebben hoznak meg egy minél több emberre vonatkozó döntést, az annál kevésbé lesz demokratikus. A működőképesség miatt természetesen nem lehet minden határozathoz megkövetelni az abszolút többséget, és aki otthon maradt, az magára vessen, de ez valahol akkor is a kevesek uralmát rendszeresíti (az más kérdés, hogy jogszerű-e a megismételt közgyűlést 5 perc múlva megtartani).
Igaz, hogy az emberi tényező minden körülmények között hordoz kiszámíthatatlanságot (vagy épp’ kiszámíthatóságot…), de egy hivatalban meglátásom szerint – rendes esetben – több olyan szűrőnek kell működnie, ami nagyon kockázatossá tesz egy véghatározat befolyásolására irányuló törekvést.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén 2008 szeptemberétől általános hatáskörrel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el, kivéve a piaci versenyt érdemben érintő ügyeket (GVH), és a PSZÁF által felügyelt ügyeket.
Üdv: Gyuri
Megjegyzés küldése