Felkészülés az EU-elnökségre: az energiabiztonság ára

Az International Centre for Democratic Transition Energy Security 2011 – Challenges of the Hungarian EU Presidency című konferenciájának felkért előadója voltam május 7-én. Mivel a nemzetközi tapasztalataim a vasúti ügyekre korlátozódnak, elsősorban közgazdászéknt (és pályaelhagyó aktuáriusként) beszéltem az energiabiztonságról.

A nyitóbeszédek és az első panel számomra rengeteg újdonságot hordozott (12 oldalt jegyezteltem). Noha nem beszélhetek a lengyelek nevében, nekem úgy tűnik, hogy Magyarországnak igencsak fel kell kötnie a gatyáját, ha bármit is el akar érni jövőre az energia-területen: a felmerülő témák egy része olyan, ahol a magyar állam képviselője gyakran még szakértői, nemhogy miniszteri szinten nem képviseltették magukat. Számomra érdekes volt, hogy micsoda egyetértés volt a külpolitikai szakértők között abban, hogy az energiabiztonság és a biztonságpolitika kérdését el kell egymástól választani.

Az én előadásom egy autó biztosításának analógiájával a kockázatmenedzsment és a kockázatok árazásának, illetve fedezésének eszközeiről szólt, bemutatva, hogy a kockázatkezelés eszközei a nemzeti energiaellátás szempontjából is értelmezhetők.

Energy security in Hungary on Prezi Várjon amíg az animáció betöltődik, és nyomja meg a lejátszás gombot. Az előre-hátra nyilakkal lehet navigálni, a kör alakú gombbal az egész prezentációt egyben lehet áttekinteni.

Noha a prezi önmagában nem sokat jelent, elmondhatom, hogy sokkal nagyobb volt az egyetértés abban a tekintetben, hogy az energiabiztonság túlhangsúlyozása elviselhetetlen költségekkel jár mint gondoltam volna. Talán mindenki egyetértett abban, hogy az energiabiztonság ellátásbiztonsági része túl nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évben, és ennek a versenyképességre gyakorolt hatása túlzottan nagy, ezért ideje értelmes párbeszédet kezdeni az ellátásbiztonság megfizethető szintjéről - nem költhetjük minden pénzünket tartalék erőművi kapacitásokra és tárolókban álló tüzelőanyag-készletekre.

Ettől függetlenül nekem az a véleményem, hogy az energiabiztonság másik vetületére, a túlzottan ingadozó vagy magas árakra is vannak megfelelő kockázatfedezési eszközök, amelyekkel az európai tagállamoknak, így Magyarországnak is élnie kellene - ezt sem nagyon vitatta senki.

Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu

De ki lesz az új köztársasági elnök?

Ezt a cikket másfél hónapja írtam, de szerkesztőm túlzottan spekulatívnak tartotta, így a gépemen maradt. Azóta a kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt – úgy gondolom, hogy az általános választás lezárulta után pedig igencsak aktuálissá vált. Április 25-e után az utolsó lényeges eldöntendő kérdésnek azt tartom, hogy vajon Orbán Viktor lesz-e a megnövelt hatáskörű államfő, vagy valami más válasz születik az új politikai-hatalmi adta kérdésekre?

Sólyom László megválasztása óta nem csak politikai rendszerünkben, hanem államéletünkben is jelentős változások történtek – ez a két folyamat pedig lehetővé, sőt, mérlegelendővé teszi az államelnöki hivatal szerepének újragondolását, hiszen az eddigi hatalmi és politikai logikával az új politikai rendszerben nem lehet helyes választ adni arra a kérdésre, hogy ki volna a megfelelő jelölt. Göncz Árpád utódlása a Fidesz első kormányra kerülésének és Torgyán József esetleges elnöki ambícióinak találgatásával két évig volt téma. Mádl Ferenc utódlása a kormányzó baloldal egységének megbomlása, majd a Sólyom Lászlót támogató, pártokon átívelő civil kezdeményezése révén legalább fél évig politikai életünk központi kérdése volt. Ezzel szemben 2010-ben, amikor jó eséllyel a választásokon győztes párt azonnal, egy fordulóban elnököt is választhat, a kérdés az egész választási kampányban nem merült fel komolyan.

Jelenlegi államfőnk meglehetősen határozottan szakított két hivatali elődje szerepfelfogásával, akik a köztársasági elnök első számú alkotmányos feladatára, az állam egységének megtestesítésére – a nemzeti ünnepek megünneplésére, a törvények kihirdetésére vagy a közkegyelem gyakorlására koncentráltak. Sólyom László a fő hatalmi ágak – a kormány, a parlament, a bíróságok és az ügyészség – sajátos rivalizációjába új szint hozott az elnöki hivatal játékba hozatalával. Belépett a politika világába, ahol közpolitikai kezdeményezéseivel, saját jelölési gyakorlatával lényegében minden hatalmi ággal konfliktusokat vállalat, és ezzel alaposan megváltoztatta az elnöki hivatal arculatát is. Most távozó államelnökünk népszerűsége és legitimációja nem Göncz Árpádéval és Mádl Ferencével, hanem a vezető ellenzéki politikusokéval, Orbán Viktoréval és (egy darabig) Dávid Ibolyáéval, vagy a „belső ellenzéki” Szili Katalinéval versenyzett. Az államfői hatalom egyfajta szuperombudsmankénti ellensúlya lett a kormányzatnak és parlamenti többségének.

Hivatalban lévő elnökünk új szerepfelfogása lehetővé tette, hogy tartalmi kérdésekben is politizáljon, bár úgy vélem, hogy mindkét közpolitikai programja kudarcot vallott. Most, amikor az államéletünk minden szabálya újragondolható, érdemes elgondolkodni azon, hogy a kudarc oka az alkotmányos játékszabályokban, a Sólyom-Gyurcsány-Orbán-Bajnai hatalmi konstellációban, vagy az államelnöki adminisztráció hibáiban keresendő, hiszen a változtatás, vagy annak a lehetősége minden területen adott.

Sólyom László államfői programjának két tartalmi eleme volt: a környezetvédelem és a zöld ügyek előmozdítása, illetve a határon túli magyarok és a magyar államiság kapcsolatának megerősítése kudarcnak tekinthető. Számomra nem megítélhető, de feltételezhető, hogy a nemzeti parkokban dolgozó szakemberek, vagy az államelnök határon túli túráin vele találkozó nemzettársaink számára erkölcsi megerősítést jelentett elnökünk figyelme, mindez azonban nem adott sem kellő legitimációt, sem politikai lendületet a magyar állam környezetvédelmi vagy nemzetpolitikájának megváltoztatásához. Noha voltak jelei annak, hogy a Sólyom László elnökké választását kezdeményező értelmiségi körök egyfajta elnöki pártot szerveznek, végül a részben ebből a körből kinőtt LMP egyáltalán nem vált elnöki párttá. A „zöld elnökök” hálózatának kezdeményezései dacára a magyar állam nemhogy kezdeményező lenne környezetvédelmi kérdésekben, de például az EU klímapolitikája egyik kerékkötőjének tekinthető. A határon túli magyarság politikai képviselete – részben a magyarországi politikai megosztottságot tükröző helyi pluralizáció miatt – Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is húsz éve a legsúlytalanabb. A határon túli magyarság státuszával kapcsolatos, meglehetősen sokértelmű 2004. évi népszavazás kudarca óta lényegében nem tárgya a magyarországi politikai vitáknak, így az elnöki kezdeményezések is légüres térbe érkeztek. Sokkal alaposabb elemzést igényelne annak megítélése, hogy mindez államelnökünk hatalomtechnikai ügyetlensége, más hatalmi ágakkal való együttműködési képességének korlátoltsága, vagy az államfői hivatal és apparátus gyenge hatalma miatt alakult így, mindenestre Sólyom Lászlóra aligha mint zöld elnökre, hanem mint Alkotmánybíróságunk első karizmatikus elnökére fogunk emlékezni.

Értékelésem szerint a 2010-es választások által szentesített politikai változások megváltoztatják az elnök politikai pozícióját. Szinte bizonyos, hogy a negyedik köztársasági elnököt lényegében egy párt fogja választani. Ugyan a második fordulót követően ki fog derülni, hogy a Fidesznek nincsen kétharmada, de az mégsem várható, hogy a KDNP meg fogja vétózni a jelöltjét vagy a köztársasági elnök és a kormányfő közötti hatalmi megosztást újraszabályozó alkotmányos törvénymódosításokat. Politikai életünk jelentős átalakulása 2006. óta látványosabb, mint államéletünk megváltozása, de az utóbbi területten is igen lényeges változások történtek a mostani elnök megválasztása után – elég a 2006. évi választások után elfogadott, kétharmados, az MSZP és a Fidesz által megszavazott közigazgatási törvényre gondolni, ami lényegében kiiktatatta a Kormány és parlamenti többsége hatalomgyakorlásának procedurális ellensúlyait.

Úgy gondolom, hogy a következő hetek legfontosabb politikai és államéleti kérdése a köztársasági elnöki hivatal újrapozícionálása és az elnök megválasztása lesz. A Sólyom László által bevezetett, közpolitikai kérdésekben állást foglaló, politizáló elnökszerep aligha volna hasznos a jelentős változtatásokra készülő parlamenti többségnek, ráadásul nem is volna logikus, hogy Orbán Viktor és pártjai miért választanának maguk fölé egy ellensúlyt - hacsak nem magát Orbán Viktor emelnék a parlamenti többség fölé. Ebben az esetben viszont, politikai hatalma és legitimása zenitjén miért ne adna alkotmányos változtatásokkal karakteresebb politikai és hatalmai súlyt ennek a hivatalnak? Úgy továbbra is azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a leglogikusabb lépés az volna, ha az új többség Orbán Viktort választaná meg államfőnek, és élve parlamenti többségével, megváltoztatná az államfő és a kormányfő közötti hatalommegosztás szabályait.

Az ellenzék eddigi vezérének korábbi megnyilvánulásai –, államfői irányítási stílusa, az ezzel aligha összeférhető ideiglenes technokratikus válságkormányzás ígérete – politikailag racionálissá tenné az államfői-kormányfői feladatok újraosztását. Az eddig bejelentett három miniszterelnök-helyettesi poszt is jól előkészítetté tenné ezt a lépést, hiszen valójában az volna logikus, ha a Fidesz és a KDNP mint két koalíciós párt csak egy-egy helyettessel rendelkezne (vagyis az egyik helyettes miniszterelnökké lépne elő). Kétharmados többséggel és a rendszerváltás óta páratlan politikai legitimitással logikus volna a kormányfői irányítási, személyzeti feladatok továbbvitele a Sándor-palotába, és a gazdaság rendbetételére, majd más, szakpolitikai feladatokra kinevezett technokrata miniszterelnökök kinevezése. Mindez egyben lehetővé tenné a 2006-os államreform kiigazítását, amely a parlamenti többséggel rendelkező kormánnyal szemben alig hagyott korrekciós eszközöket: az egymástól elválló elnöki és kormányfői hivatal képesek volnának bizonyos fokú korrekciós mechanizmusra.

Mindez persze csak gondolatkísérlet, amivel arra próbáltam rávilágítani: ideje arról is beszélni, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök és az új magyar politikai rendszerben mi lesz a feladata egy olyan politikai helyzetben, amikor az alkotmányos szabályok és a parlamenti pártok közötti viszony is teljesen megváltozott.

Három ábra a Közműtanács felállítása mellett

A Portfolio.hu kiváló összeállítása szerint Magyarországon 2006-2010. között a vonatkozó európai és magyar törvényi előírásokkal szemben nem az inflációnál kisebb, hanem nagyobb mértékben emelkedtek a közművek árai. A jelenséget nem magyarázza a privatizáció: az állami és a magántulajdonban lévő közművek is megkérdőjelezhető mértékben emeltek, és egyben váltak az infláció fontos gerjesztőivé. Vajon mi a jelenség oka, ki hibázott és hogyan lehet ennek gátat vetni?

A vonatkozó európai és magyar jogszabályok - az amerikaiakhoz hasonlóan - a szabad árképzést csak a szabad piacon teszik lehetővé, vagyis ott, ahol elég sok szállító versenyez a vevők kegyeiért. A közművek esetében szinte soha nem ez a helyzet, ezért a közművek áremelkedéseit világszerte erre feljogosított, a bíróihoz hasonló függetlenséget élvező szervek, az úgynevezett szabályozó hatóságok hagyják jóvá. A jelenlegi magyar hatóságok - a Magyar Energia Hivatal, a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint az önkormányzati árhatóságok - pedig szinte minden költség áthárítását indokoltnak látták, így az árak elszabadultak.

Vajon milyen esetben engedhető meg az árak ilyen mértékű elszabadulása? Az indokolt költségnövekedés sokféle lehet - a magyar nemzeti piacon kívüli árak emelkedése (pl. üzemanyaghordozók, nyersanyagok) -, a környezetvédelmi szabályok szigorodása (pl. a vízbázis jobb védelme), korábban előre nem látott beruházási szükségszerűség hitel vagy előfinanszírozási költségeinek elismerése (pl. új csatornát kell építeni, megsemmisült vasútvonalat kell pótolni). A legtöbb közmű esetében voltak is, meg nem is ilyen események. Például a MÁV-nak volt olyan mellékvonala, amit elsodort az árvíz, és nem volt biztosítva - értelemszerűen újra kellett építeni, bár ez a költségnövekedés ezrelékeit magyarázza csak. A buszok üzemanyaga igen drága volt 2008-ban - ellenben sokkal olcsóbb 2009-ben. És így tovább.

Ahogy a Portfolió.hu ábráin látható, a közművek árai válogatás nélkül nőttek, és ugyan hiába csökkentek a világpiaci árak 2009-ben, és hiába csökkent a munkaerőpiaci nyomás (aligha igazolható, hogy a recesszió közepén csak béremelkedéssel lehet megtartani a dolgozókat), minden egyes közműnél a hatóságok az inflációt két-háromszorosan is meghaladó költségnövekedést ismertek el.

Feltehetjük a kérdést, hogy ezek a cégek akkor most úsznak az extraprofitban? A magántulajdonban lévő cégek részvényesei vagdossák az osztalékszelvényeket? Nem: a közművi cégek egy része veszteséges, a másik részének nem nőtt kiugróan a profija. Például a magyar energetikai szektorkban szinte senki nem keres semmit - papíron.

A trükk nyilván a költségek áthárítása, amit a Portfolio.hu harmadik ábrája nyomán egy kis fantáziával értelmezhetünk tovább. Szembeötlő, hogy egyetlen szabályozott díjtétel, a távhő ára csökkent drámaian. Igaz, 2009-ben  nagyon estek a gázárak, ami a távfűtőművek egyik költségtényezője, de ugyanez elmondható az elektromos áramtermelésről is (ott is költségtényező a gáz), márpedig ott az árak igencsak nőttek. Nekem úgy tűnik, hogy a távhő árát politikai célzattal csökkentették (a panellakók voksolási szokásaira bazírozva), a többinél viszont az ún. szabályozó hatóságok (szinte) minden költségemelést elfogadtak. 

Úgy gondolom, hogy butaság emiatt a privatizációt, vagy a magántulajdont hibáztatni, hiszen az állami, önkormányzati és magántulajdonú közművek áthárított költségbázisa is folyamatosan, bámulatos mértékben nőtt. Valójában szerintem az történt, hogy a közművi cégek egyre több és egyre magasabb számlát nyelhettek be a hatóságok tudtával. (Volt olyan hatóság és hatóságvezető, aki tiltakozott, de ezek nem sokáig maradtak közszolgálatban). Így azonban jövedelmi feszültségek alakultak ki a közművek vezetői, középvezetői, aztán dolgozói között is, hiszen sokkal jobban jövedelmezett beszámlázni a közműnek, mint ott dolgozni. Így aztán a hatóságok szemet húnytak a bértömeg emelése felett. (A referencia-időszakban a vasutas átlagbér például 52,8 százalékkal miközben a versenyszféráé csak 38,4 százalékkal - négy év alatt mindkét mérték jócskán meghaladta az inflációt, ami mögött nem volt többletteljesítmény).

Van olyan eset, amikor egy hatóságnak kötelessége a nagymértékű költségnövekedést elfogadnia. Ez tipikusan az olyan eset, amikor az Országgyűlés előírja a közszolgáltatás mértékének a növelését. Ez történt egyébként 2006/2007-ben, amikor a kedvezménnyel igénybe vehető vonatok száma vagy 20 százalékkal nőtt - igaz, pénzt nem tudott hozzá teremteni a kormánytöbbség. Ugyanilyen indok lehet az, hogy szabálytalan módon egyes állagmegóvó beruházások költségét nem terhelték rá a korábbi időszaki számlákra - például már régen ki kellett volna egy víznyomócsövet cserélni, de az önkormányzati árhatóság ennek költségét nem engedte a lakókra hárítani. Az ilyen rendkívüli intézkedésekről azonban a hatóságoknak alaposan számot kellene adniuk.

Véleményem szerint a szabályozó hatóságok nem látták el megfelelően a munkájukat, és ezért "mindenki jól járt", kivéve persze a lakossági, a közületi és az egyébként munkaadóként is funkcionáló ipari fogyasztókat. Ezért gondolom azt, hogy a gazdaság rendbetételét az ilyen szabályozó hatóságok rendbetételével, és egy erős, szakszerű, felkészült Közműtanács alá rendelésével kell kezdeni.

Viták az AmCham energetikai rövid állásfoglalásról

A múlt hét pénteken megkezdődött a Pallas Páholyban az AmCham Az energiapolitika mint a nemzeti versenyképesség tartópillére című állásfoglalásról rendezett vitafórum-sorozat, amely a szabályozási és a diplomáciai kérdéseket tűzte napirendjére. Ezzel egyidőben a Napi Gazdaság készített hosszú interjút az állásfoglalásunkról velem. (A zsurnalisztikus túlzás a címben nem tőlem származik, de tényleg nagyon árt a magyar gazdaságnak a drága energia).

A végső cél, a versenyképesség növeléséhez három kritikus beavatkozási területet jelöl meg az állásfoglalás: független, költségalapú közműszabályozás; a beruházásokat fékező - elsősorban a jogszabályok szövegének és értelmezésének állandó változása miatti bizonytalanságban testet öltő - akadályok csökkentése; a gazdaság energiahatékonyságának növelése, más szóval az energiafüggőség csökkentése. [...] Az AmChamnél szeretnék elérni, hogy belátható időn belül Magyarországon az energia ára a regionális versenytársak szintjére ereszkedjen. Ennek érdekében nem elsősorban az árrendszeren belüli átcsoportosításra van szükség, hanem az energiaimport rugalmasabbá tételére; arra, hogy a zöldenergia-támogatás ne legyen olyan irracionális mint most; valamint kezdődjenek el azok az erőművi vagy szállítási infrastrukturális beruházások, amelyek jelenleg a bizonytalanság miatt állnak. Négy-öt éven belül komoly konkrét eredményeket, alacsonyabb árakat akarunk látni.

Az első vitán igen erősen megmutatkozott az energiaipar egyes vertikumánban érintettek és az ipari nagyfogyasztók közötti érdekellentét. Az energia értékesítésében érintettek közül van, aki egyenesen kimondta: bele kellene törődni, hogy a hazai energiaárak az európai felső harmadban fognak beleragadni, és autó- és gépgyártás helyett svácji órát kellene gyártani. Nyilvánvaló, hogy az AmChamban igen jelentős számban részt vevő gyárosok meglehetősen össszevont szemöldökkel fogadták a vitának ezt a részét.

Bizonyos kérdésekben viszont úgy látom, hogy megteremthető a nemzeti konszenzus. Egyértelműnek látszik, hogy az energetikai területén hatalmas deregulációs potenciál van; szükséges lehet az állami feladatok újraosztása; felértékelődtek Magyarország ásványkincseei, és meg kell szüntetni a nem-konvencionális bányászati technológiák behozatala előtti akadályokat; Magyaország nemzetközi infrastrukturába való beilleszkedéséről értelmes vita indulhat, és talán teljes a konszenzus abban, hogy a Portfolio által is múlt héten napirendre tűzőtt KÁT-rendszer ebben a formában nem maradhat fenn.

Bár a vitasorozat még csak most kezdődött, úgy gondolom, hogy hasonlóan konstruktív lesz, mint a hasonló témájú egészséggazdasági sorozatunk, ahol nagyon sok szakpolitikai kérdésben sikerült az eltérő politikai oldalhoz tartozó szakpolitikusok, állami intézményvezetők és a magánbefektetők között konszenzust találnunk.

További energia témájú bejegyzések.

Google Trends: Érdeklődés pártjaink és vezetőink iránt

A Google Trends azt mutatja meg, hogy mekkora volt a keresők (fent) és a média (lent) érdeklődése az egyes pártok iránt. A Google a vezető kereső, ezért az eredménye reprezentatívak, és némi gyakorlattal sok minden kiolvasható a Trendsből. Amint látható, a legnagyobb érdeklődés már egy éve a Jobbikot övezte, az MDF pedig januárban (az SZDSZ-szel kötött furcsa házasság óta) az LMP-vel folytatott versenyt a mérsékelt kispártért folytatott figyelemben elveszítette.

A pártokra vonatkozó eredményeket csak a Magyarországról indított (de itt élő külföldiek által is indított) keresésekre szűkítettem. Nyilvánvaló, hogy akár fenyegetettségből, akár szimpátiából, akár csak kíváncsiságból a Jobbik élvezte a legnagyobb figyelmet. A lenti ábrát nem szűkítettem Magyarországra, mivel szerintem kevés külfödli tudja a magyar politikusok nevét. Schiffer András azért nem szerepel a kimutatásban, mert a Schiffer névre még Magyarországon is elsősorban Claudia Schiffer miatt keresnek rá (egyébként többen, mint a politikusainkra).
Az eredményeket a Vona Gábor szerint rendeztem,amint látható, amint látható, a magyar-szlovák nacionalista csörtéknek köszönhetően Szlovákiában még viszonylag sokan kerestek rá erre a névre (egyébként minden más országban elhanyagolható a magyar politikusok keresettsége).

Korábban: Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu? és korábbi Google Trends elemzések: A Facebook felfalja a blogoszférát és Kit és mikor érdekel Magyarország?

Pártprogramok összehasonlítása - segít-e a mitigernek.hu?

Néhány közpolitikai szakember érdekes kezdeményezést indított az év elején - azt ígérték, hogy közpolitikai szempontból értékelik a pártok programjait és forintosítva is értékelik az ígéreteiket. Úgy gondolom, hogy az előremutató kezdeményezés néhány hibája és több előre nem látható esemény miatt kevés eredményt és érdekességet hozott a felszínre a kampányban.

Ami talán kevéssé volt előrelátható, hogy a pártok ebben a kampányban lényegében nem tettek közpolitikai ígéreteket, az értékelés Megalapozottság és Számonkérhetőség mutatója meglehetősen kevés információt hordozott. Véleményem szerint a Fidesz-KDNP fő ígérete politikai volt: a kormány leváltása és az elmúlt évtized közállapotaiért a felelősségre vonás, a Jobbiké pedig az elit fenéken billentése. Ezek alapvetően politikai célok, amelyek számonkérhetők, de nem feltétlenül következnek belőlük közpolitikai programok. Az MSZP biztos vesztesként indult neki a választásnak, és ezért a számonkérhetőség aligha okozott fejfájást a programalkotóinak.

A mitigernek.hu módszere több olyan gyermekbetegséget is mutat, ami a közpolitikai ígéretek értékeléséből is sokat levon. Az alkalmazott módszer egy szakértői panel kollektív bölcsességére épített volna, és a közpolitikai elemeket a panel tagjai súlyozták saját szubjektív megítélésük alapján. A panel azonban meglehetősen kicsi és homogén lett, ezért fordulhatott elő, hogy amíg a közoktatás minősége 27 szempontból a legnagyobb súlyt kapta, az energiafüggőség a 20-at, az öregedés és népességfogyás csak a 24-et, az anómia és a pesszimizmus pedig a 27-et. Szerintem igencsak vitatható, hogy miért jelentéktelen közpolitikai probléma az elöregedés és ehhez képes miért olyan fontos a közoktatás minősége, de az is, hogy az anómia és pesszimizmus mint politikai tényező miért került a szakpolitikai tényezők közé - noha egy demokratikus választáson megkérdőjelezhetetlen fontos szempont, hiszen ki szeretne egy reménytelen és normaszegő társadalomban élni?

A szakértői panel érdeklődési köre véleményem szerint kis mértékben befolyásolta az értékelés eredményét is. Nyilvánvaló, hogy azok a pártok, amelyek a közoktatással többet foglalkoztak mint a népességfogyassal vagy az energiafüggőséggel, leszerepeltek. A panel szerencsétlen összetétele talán abban nyilvánult meg leginkább, hogy a panel végül is "hivatalosan" nem értékelte az LMP programját (amelynek kidolgozását a panel több tagja segítette), ugyanakkor az LMP a "nem hivatalos" értékelés alapján magának vindikálja a legjobb program címét.

A szakértői panel hitelességét és jószándékát semmiképpen sem szeretném megkérdőjelezni, ugyanakkor egy ügyetlenséget fontosnak tartok kihangsúlyozni: a panelnek vannak megnevezett és anonim tagjai. Ez a mitigernek.hu értékelésének vitatását teszi nehézzé - például ha valaki egyetért az értékeléssel, mindjárt kezdheti annak a magyarázatával, hogy nem ő-e az egyik anonim szakértő. Aki meg nem ért egyet, az jöhet azzal, hogy ő megsértődött-e azon, hogy nem kérték fel a panelbe. Én például nem vagyok anonim szakértő, nem hívtak a panelbe, és nem is szerettem volna benne részt venni, de a mitigernek.hu alapján ezt vajon hogyan tudnám igazolni?

A közpolitika (szakpolitika) - politika kissé ügyetlenül megoldott szembeállítása aránytalanul rossz színben mutatta be a két legnagyobb társadalmi beágyazottságú pártot. Míg a kis pártok arra törekednek, hogy a többség által elhanyagolt ügyeket, csoportokat és érdekeket karoljanak fel - és ezt lehetőleg szakszerűen, és mindenképpen célzottan és számonkérhetően tegyék -, addig a nagypártok joggal gondolhatják azt, hogy a választók tudják, hogy ők milyen érdekeket és értékeket képviselnek, ezért elsősorban politikai céljaikat hangsúlyozzák.

A mitigernek.hu egyik fontos célja az volt, hogy megpróbálja a pártok javaslatait árazni. Számomra ez a leginkább félresiklott kezdeményezés. A Jobbik, amelyik nem készül (komolyan) kormányra, nyilván hatalmas összegű javaslatokkal állt elő. Az MDF, amelynek politikai krédója a gazdasági racionalitásra épül, igen takarékos ötletekkel állt elő. A Fidesz és az MSZP, akik között már a kampány előtt eldőlt a verseny, egyáltalán nem forszírozták konkrét ígéretek megfogalmazását.

Az árazási résznek nem csak a hasznossága, hanem az módszertana is roppant vitatható.A mitigernek.hu szerint

Nem magától értetődő, hogy a pártoktól olyan pontosságú ígéreteket várjunk, amelyek hatását forint fillérre ki lehet számolni - de vannak olyan országok, ahol ez a gyakorlat. A legjobb példa talán Hollandia, ahol a kormánytól független tervhivatal (CPB) kérésre a választások előtt értékeli a pártprogramok makrogazdasági hatásait. A legutóbbi, 2006-os választások előtt például nyolc párt programját vizsgálták.

Igen ám, csakhogy a CPB egy olyan állami szerv, ami egyébként a politika normál működése kapcsán (vagyis nem a választási kampányban, hanem a parlament ülésein) felmerülő javaslatokat rendszeresen, az állam információs adatbázisaival, és szakképzett, állandó stábbal értékeli. Egy CPB szerű szervezet esetén könnyebb elhinni, hogy meg tudja mondani, hogy 8 milliárd forintból felszámolhatók a (cigány)telepek vagy sem. Nekem az érzésem egyébként az, hogy nem, vagy ha formálisan igen, azok újra létre fognak jönni, hiszen az ilyen telepek kialakulásának számtalan olyan oka van, amit talán pénzzel nem is lehet megoldani.

Van-e tehát értelme a mitigernek.hu kezdeményezésnek? Egyrészt azt gondolom, hogy igen. Egy olyan országban, ahol a sajtó nem teremti meg azt a nyilvánosságot, ahol alaposan, tényszerűen és összehasonlíthatóan megismerhetők volnának a politikai szereplők programjai, céljai és az ezekkel összefüggő más célok (például az árak), egy ilyen kezdeményezés hiánypótló. Az is tény, hogy a magyar szakpolitikai gondolkodás műhelyei gyengék és hiányosak, és minden szakmai összefogás javíthat ezen a helyzeten. Természetesen sokat segítene, ha a kezdeményezés fennmaradna, és fejlődne.

Számomra a legfontosabb az volna, hogy a politikai-szakpolitika naiv szembeállítása helyett egy jobb elkülönítést alkalmaznának. A mostani kampányban ezt egy nehezebb, nagyobb szakmai hitelt igénylő feladat elvégzésével, Mennyibe kerül kérdés megfordításával - A hogyan lehet megoldani? kérdésre adott válaszok bemutatásával lehetett volna jól elvégezni. Például be lehetett volna mutatni, hogy az egyes pártok politikai célkitűzéseinek hol, milyen hatása volt, illetve ahol hasonló célokat követtek, ahhoz milyen eszközöket választottak? Hol voltak sikeres, politikusokkal szemben lefolytatott büntetőeljárások? Ez mennyiben veszélyeztette a politikai pluralizmus fennmaradását? Mibe került - és így tovább.

A mitigernek.hu készítőinek gratulálok, mert egy nagyon fontos civil kezdeményezést indítottak el, amelybe láthatóan rengeteg munkát és gondolatot fordítottak. Annak, aki ma még nem szavazott azonban nem ajánlom, hogy vakon rábízza magát a fenti táblázatokra.

Javaslat a Magyar Közműtanács felállítására

Elindult a kozmutanacs.hu, ahol nyomon lehet követni, sőt részt lehet venni a Magyar Közműtanács felállítására vonatkozó szakpolitikai javaslat elkészítésében.A javaslatnak nincsen intézményi háttere, olyan szakemberek vesznek az elkészítésében részt, akik szeretnék megreformálni a magyar árszabályozás rendszerét annak érdekében, hogy Magyarországon is alacsonyabbak legyenek a közműárak, és csak értelmes megtérülő valósuljanak meg.

Egyelőre egy részletes szakirodalomjegyzék, körülbelül száz közműtanács webcíme és egy sajtószemle található az oldalon, hamarosan következik az elvi alapvetés, a jogi, közgazdasági és intézményi kifejtés. Az anyag vitájában minden szakember teljes névvel vehet részt. Az oldal a http://kozmutanacs.hu/ oldalon érhető el.

Újraközölve a gazdasági fókuszú antaldaniel.blog.hu oldalról.

Megsárgul II: Lovasi Kossuth-díjas

"Természetesen gondolkodtam rajta, hogy elfogadjam-e a díjat. Ha nem teszem, akkor ugyanabban a játszmában veszek részt, amitől ez az ország nem működik. A díj provokációnak tűnhet, hiszen a rockzene műfaját nem szokták ilyen szinten elismern, és fiatalon is kaptami ... A díj miatt megvettem életem első öltönyét." - mondta az Index megkeresésére Lovasi András, aki régen az SZDSZ-nek kampányolt, tavaly azonban az LMP listáján indult, majd a Heti Válasz címlapjáról szidta a régi pártját.

Na persze, jobban esett volna jövőre, hogy úgy mondjam, kitoltak vele. A huszonöt tagú döntőbizottság elnöke ugyanis Bajnai Gordon, alelnöke Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, tagja többek közt Hiller István kulturális miniszter. Korábban: "Megsárgul lassan..."

Kiút a válságból: tulajdonosváltás

Az origó komment.hu oldalán nagy port felvert Kiút a válságból: többet kéne dolgozni című cikkem folytatása.

A legtöbb ember csak munkajövedelemmel és munkahelye biztonságának növelésével tudja javítani az anyagi helyzetét (a spóroláson kívül). Az akkori vitában többen - helyesen - felvetették azt, hogy a magyar gazdaság rossz teljesítményének majdnem ekkora mértékben okozói a rossz magántulajdonosok is. Ezeket a rossz tulajdonosokat arra buzdítom, hogy váljanak meg cégüktől. A köztulajdonú vállalatok között is van számos olyan, amelynek az eladása vélhetően nagyon gyorsan javítana az ország anyagi helyzetén.
[...]
A rossz tulajdonos maga az átok egy vállalkozás számára: nem megfelelő vezetőket nevez ki - gyakran családtagokat -, magához von olyan stratégiai kérdéseket, amelyekre nem találja meg a helyes választ; nem érzi, hogy mikor lehet aratni a piacon, mikor kell visszavonulni és megerősödni; és persze gyakran - vagy az adóhatóságot, vagy árhatóságot átverve - maga lopja ki a cég közös vagyonát.

A sorozat célja annak felvetése, hogy a gazdasági válság ellen elsősorban nem a szavazóurnánál, hanem kinek-kinek a saját portáján kell tennie. A cikk a komment.hu oldalán kommentálható. A cikket egy Leventével folytatott beszélgetés ihlette - köszönet érte.

MTV Kassza: Állam, vasutak

Koszos és elhanyagolt vagonok, lassú vonatok, drága jegyek, megszüntetett vonalak. Ezek az első gondolatok, ha szóba kerül a MÁV. Lehet-e másképp?

Lehet-e hivatkozási alap a XIX. század vége, amikor a magyar vasút híresen keresztül-kasul szelte az akkori országot, és jószerivel majd minden településre el lehetett jutni vonattal? Mondjuk: tiszta és korszerű kocsik, pontosan betartott menetrend, gyors és biztonságos célbaérkezés, megfizethető, és mindenki által megfizetendő viteldíjjal. Lehet-e ez a cél? Fenntartható lenne-e így a Magyar Államvasutak?

Bárhogyan is, de reform vár a MÁV-ra. Nehéz, hosszadalmas és rengeteg érdeket sértő átalakítás, amit az Európai Unió is sürget.

Kassza a MÁV helyzetéről és jövőjéről.
Korrábi bejegyzések a vasútról.

Az adás vendégei: Dr. Tömpe István - Infrastruktúra-fejlesztési igazgató, MÁV Zrt,
Antali Károly - a közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos, Felsmann Balázs - volt közlekedési szakállamtitkár, Borsik János - a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnök, Antal Dániel - a megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke.

Adás: Március 4. 20 óra, m1

Görögország és Magyarország párhuzamai

Ma mindenki arról ír, hogy a görög állam felelőtlen költekezése mekkora veszélyt jelent az eurózonára (amit túlzásnak tartok) és hogy micsoda tehetetlen kormányzata van országnak. Görög kollégámmal, Alexander Katszaitisszel egy éve hívtuk fel a figyelmet Magyarország és Görögország politikai-gazdasági rendszereinek hasonlóságaira.

Görögország 1974-ben megszabadult a jobboldali katonai juntától, majd 1981-ben belépett az Európai Közösségbe. Azóta a külvilág felé pimasz módon korrupt, lassan fejlődő ország képét mutatja. Bár a gazdasági növekedés üteme valamelyest meghaladta az unió átlagát, és a hivatalos munkanélküliség is az elviselhető 8 százalékos szintre csökkent, az eredmények nem eget rengetőek, a szakadék Nyugat-Európa és Görögország közt nem szűkült. A görög állam lusta és korrupt monopóliumait nemhogy felkészítette volna, de még meg is védte az unión belüli versenytől. A rendszert az elmúlt harminc évben az uniós források mellett az állam hitelezői finanszírozták; az európai pénzek végül a nem jövedelemtermelő athéni nyári olimpiában öltöttek testet 2004-ben. Sok a terepjáró, a tengerparti nyaraló és a Louis Vuitton-táska, kevés a működő kisvállalkozás, senki nem fektet az oktatásba, az ország stagnál. A beáramló külföldi pénz lyukas vödörbe, állami munkahelyek laza munkaóráiba, az egy számmal nagyobb, hitelre vett automobilokba ömlött. Az ország a nyolcvanas évek közepétől elképesztő méretű állami bürokráciát épített ki. Ez felszívta ugyan a munkanélküliek tömegét, de szinte lehetetlenné vagy legalábbis idegtépő kalanddá teszi egy villanyszámla befizetését vagy az internet bekötését. Az állam monopóliuma talán az oktatásban vált a legnyomasztóbbá. A nyolcvanas évek végén a fiatalkorúak körében mért munkanélküliség 20 százalék körül ragadt be, erre a kormányzatok megpróbáltak mindenkit begyömöszölni az egyébként zsúfolt és rossz minőségű állami egyetemi oktatásba.

Ismerős? Cseréljük ki gondolatban a görög monopóliumokat a BKV-ra, a MÁV-ra, a Magyar Postára vagy az MVM-re; a nyári olimpiát a kőröshegyi völgyhídjra vagy a négyes metró szellemalagútjára; gondoljunk a magyar lízingcégeknél ezrével álló lefoglalt autókra, a budapesti egyetemek ezerfős előadásaira, a vidéken sebtiben felhúzott felsőfokú oktatási intézmények alibi-szemináriumaira.

Teljes naivitás volna a megoldásra makropénzügyi vagy politikai megoldást keresni, főleg, hogy a görög vagy a magyar politikai rendszer jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy önmagában belül megoldást találjon.

A tiltakozás változatos formái a görög hétköznapok részévé váltak. A politikai rendszeren belül nincsen megoldás, sőt, már azzal sem tudja magát megvigasztalni senki, ha a bajokat a csúnya "nagy pártokra" keni. Ezzel mindenki tisztában van - ám ezek a pártok millió alkuval kötődnek a polgárokhoz. A sok egyéni érdek pedig nem adja ki a közjót. A képviselők és a hivatalnokok állami állást, EU-támogatást, építési engedélyt bírnak szerezni, esetleg ki tudnak járni egy elviselhető posztot az idegőrlően hosszú sorkatonai szolgálatban. A politikai rendszer - 34 évvel a diktatúra megbuktatása után - egyéni alkuk millióira épül. A status quo megbolygatása ma már beláthatatlan következményekkel járna, ezért az állam lassan a háttérbe vonult, és hagyja a szolgáit boltolni. Mindenki úgy marad a felszínen, ahogy tud.
A világ első demokráciája büszke örököseinek pedig a demokráciából annyi maradt, hogy tüntethetnek a közintézmények, a közművek és a közhatalom ellen. Ahol viszont alacsonyak a bérek, tűrhetetlen a színvonal, és még a rendőrség is rosszul végzi a dolgát. Az állami részvétel túlsúlyossága miatt a magánszférának kevés ráhatása van a politikai rendszerre, de a választókra is. Mivel a szó eredeti értelmében nem maradt a közügyekre kihegyezett politikai rendszerük, a görögök politikai megoldást sem találnak a bajaikra.

A kiút a konstruktív részvétel a politikai életben, a pártok és politikusok következetes elszámoltatása a folytonos kormányváltás helyett, a több munka, a tulajdon felelősségének jobb gyakorlása, a privatizáció és a becsületes magatartási minták meghonosítási az munka és üzlet világában. A teljes cikk itt olvasható magyarul és angolul.

Most vettem észre, hogy a New York Times is erről ír.

Zeitgeist - mai origó címlap

Elbújt a nyilvánosság elől Demszky nem ment el nyilvános programjára, így nem tudták kérdezni tanácsadójáról.
Házkutatást tart a rendőrség a MÁV-nálA gyanú szerint a MÁV Informatika Zrt. vezető- jének döntései jelentős kárt okoztak a MÁV-nak. A rendőrség tanácsadói szerződéseket keres.

Elfogták a BKV szökésben lévő igazgatóját

Veres János elismeri cége APEH-tartozásátEljárás folyik Tállai András és Kapolyi László képviselők cégével szemben is.

Cégébe pumpálta személyes vagyonát Kapolyi

Az index is címlapra tette az elégséges szolgáltatás elégtelenségét

Eddig két sztrájk kapcsán szerepelt az origó címlapján az a véleményem, amely szerint a Sztrájktörvény rossz - és egyre inkább úgy vélem, hogy szándékosan rossz - és lehetőséget nyit a közművekben a retorzió nélküli törvénytelen sztrájkra is. Bár sajnos a két cikk nincsen összelinkelve, de ma az Index címlapján is felbukkant egy teljsen hasonló gondolatmenetet, és a jelenlegi ellentmondásos jogértelmezés történetét bemutató cikk Haász Jánostól. Ahogy ez a cikk a munkajogászt idézi,

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kiadott egy ajánlást, ami szerint az elégséges szolgáltatás megállapításánál nem a munkaadó vagy a munkavállalók, hanem a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit kell figyelembe venni – mondta korábbi cikkünkben Iványi Judit, az ELTE munkajogi tanszékének oktatója.

Ehhez én annyit tettem hozzá, hogy mivel a közművek különleges jogokat és kötelezettségeket biztosítanak (az állam köteles az indokolt veszteséget megtéríteni, vagy megtérítettni, ugyanakkor tilos a korlátlan sztrájk), a közműveket szabályozó szakhatóságokra, esetleg a munkaügyi bíróságokra kellene bízni az elégséges szolgáltatási szint meghatározását.

A most távozó Országgyűlés tétlenségének és rossz döntéseinek az árát jelenleg a Budapesten közlekedőkkel a főváros cégének munkaadói és munkavállalói fizettetik meg. A parlamenti pártokat közvetlenül nem csak abban a kérdésben terheli felelősség, hogy az előző tömeges, jogsértő sztrájk óta sem egészítették ki a hiányos törvényt, hanem abban is, hogy a közműveknél a vonatkozó európai jog, illetve korábbi magyar jog eróziójával lehetővé tették az értelmetlen sztrájkhelyzetek kialakulását.

Mindez a veszélyes üzemekben fokozza az utasok balesetveszélynek való kitettségét, illetve jelentős anyagi károkat okoz az utasoknak és externáliákon keresztül szinte az egész magyar gazdaságnak és társadalomnak. Ideje változtatni.

Horthy @ 90

Ablonczy kolléga a komment.hu oldalán, jómagam az angol blogomban emlékeztem meg Horthy bevonulásának 90. évfordulójáról. Úgy gondolom, hogy Horthy viszonylagos pozitív megítélése annak köszönhető, hogy ő volt az utolsó antikommunista érdemekkel rendelkező magyar államférfi, aki ráadásul nem sokkal vezette rosszabbul vagy gyávábban az országát, mint szerencsétlen korának szerencsétlen közép-európai pályatársai. A mérce persze alacsony: Horthy király nélküli királysága, saját határait szó szerint és átvitt értelemben sem felmérő rezsimje a tatárjárás óta a legnagyobb pusztuláshoz vezetett a Bácskában, a Don-kanyarnál és Auschwitzban. Horthy az ország lakosságának legalább egytizedét vezette a halálba, ami Mohácshoz képest is rossz eredmény. A magyar történelem igazi tragédiája, hogy a szovjet-uralom ehhez mérhető károkat tudott hozzátenni a következő negyven évben.

Kis magyar pornográfia - képek

A kiállításról itt írtam.

Kibeszéletlen félelmeink

Csak a rend kedvéért - aki eddig nem tette, elolvashatja online Stumpf András Lovasi-interjúját a Heti Válaszban. Hát, ennyit a jelvény nélküli magyar indie-mítoszról: szerintem ebből Kossuth-díj lesz.

"Megsárgul lassan a házatok falán minden ami választható"

Nincsen azzal semmi baj, hogy az idő múlásával az ember véleménye megváltozik dolgokról, így nem sok kivetnivalót találhatunk abban, hogy Lovasi András a Heti Válasz címlapján politizál. Sajnos Lovasi jobban otthon van az akkordok mint a demokratikus nyelvhasználat világában, dehát ez már akkor is kiderült, amikor tizennégy évvel Aczél elvtárs halála után aláírta azt a nyílt levelet, amelyet a magyar rockzene állami támogatását kérő társaival "nem is tudott kinek címezni" és végül a Magyar Narancsnak adott fel (és az meg leközölt). Az általam is nagyra tartott dalszerző most sajnos nem azt nyilatkozza, hogy "csalódtam az SZDSZ-ben és ezért nem fogom többet elénekelni a Jelvény nélkült a kampányrendezvényeiken", hanem azt, hogy "az SZDSZ-nek el kell tűnnie a politikából". Vajon hogyan fogadják be ezt a stílust a a Lánchíd Rádió kedves hallgatói és a Hír Tévé nézői?

Sziget: antirasszista nap

A Sziget antirasszista napjának hazai sztárjai Nagy Feró, a MIÉP egykori házizenésze, és a Bikini, amelynek egyik sideprojektje, A Titkolt Ellenálás a fehér faj felsőbbrendűségét hirdeti. Kicsi ez az ország. Hat tip N. Kelly.

Reflexből - Kósa Lajos betiltja saját képmását

Gerhes Gábor a debreceni MODEM tárlatra készült alkotása arra kérdésre kereste a választ, hogy

„A kultúra és a politika egymásra utalt viszonyából adódóan a diktatúrák jellemző szokása volt, hogy élő politikusokról készült alkotások jelentek meg kiállítótermekben és galériákban. Munkám kísérlet és tanulmány arra vonatkozóan, hogy ez a mechanizmus egyáltalán működhet-e napjainkban, és ha igen, milyen módon tenné azt.”

Kósa Lajos zavarában először betiltotta, majd engedélyezte a művet, nyilván senki számára sem világosan, mint a kiállítóteret fenntartó város polgármester, vagy az arcmáshoz fűződő jog mögötti személyiség. Úgy gondolom, Gerhes Gábor sikeresen idézte meg a kétezer-tizes évek Magyarországát a debreceni Modemben. Gratula!(Fotó: Koronczi Endre - respect!)

Látszámstop a közszférában

Sok online híforrás számolt be a közigazgatásban foganatosított létszámstopról, de csak kevés, így az Index számolt be az okáról.

A létszámstop előírásának értékelésekor nem árt felidézni, a rendelkezésre álló adatok szerint eddig idén bő ötvenezerrel hízott a költségvetési szektor létszáma: a KSH adatai szerint januárban még alig haladta meg a 700 ezret a szektorban foglalkoztatottak száma, májusban pedig már megközelítette a 760 ezret. Igaz, a növekedés egy részét a közfoglalkoztatottak számának emelkedése magyarázza.

Úgy látszik, a bársonyos reformokat a bársonyos válságkezelés váltotta fel: az állam a pénzügyi és gazdasági válságra alkalmazottai számának közel tízszázalékos növelésével válaszolt az idén. Azt gondolom, hogy az új közalkalmazottak, köztisztviselők kapcsolati hálójának és családfájának elemzésével a magyar korrupció és nepotizmus kutatása új lendületet kaphatna.
Az intézkedés persze annak árt, aki becsületes volt, hiszen azokon a munkahelyeken, ahol nem vettek fel családtagokat, barátokat, nehéz helyzetbe került polgárokat, csak végezték a munkájukat, és haláleset, szülés, vagy más okból csökken a létszám, ott sem lehet pótolni a kiesett munkaerőt. Vagyis ahol becsületesen dolgoztak a közszférában, ott többet kell majd dolgozni, miközben persze azok, akiket a munkanélküliség elől rántottak be, most már maradhatnak a helyükön.