A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2007. december 31.

2007 - az év legjobb dolgai

Az idei évre nekem legjellemzőbbnek tűnő cikkeket, képeket ide raktam. Az idei évben vagy kevésbé nyitott szemmel jártam, vagy nem csak nem voltak olyan dolgok, amik annyira tetszettek volna, mindenesetre az összegzés rövidebb lesz, mint a 2004, 2005 illetve 2006. végi legjobb dolgok bejegyzés.
A legjobb lemez a Traffic and Weather volt a Fountains of Waynetől. Amikor megjelent, akkor is nagyon tetszett, és az év végi visszatekintésben is vitte a prímet. Jelentek meg az idei évben kiváló cikkek, esszék, ezek jobboldalt lent található a kiváló cikkek ajánlóiban, talán a legváratlanabb talán Kiss István publicisztikája volt. A blogírás közben sok blogot felfedeztem olvasóként is, ebből már készült egy legjobb bejegyzések-válogatás. A legjobb filmekkel kapcsolatban könnyű dolgom van: pont a két legjobb film kapott Oscart, már februárban beszámoltam a dologról, és idén sem A téglánál, sem A mások életénél nem láttam jobb filmet.
A legjobb könyv, amit idén olvastam a Lonesome George volt, ami minden tekintetben kiváló nem fikciós könyv. A történet hőse egy galapagosi Pinta-teknős, alfajának utolsó képviselője, akit biológusok találtak meg egy tönkretett ökoszisztémájú szigeten. A könyv George életének azt a huszonkét fogságban töltött évét meséli el, amikor a tudósok kétségbeesetten próbálnak mellé társat, egy hozzá hasonló nőstény teknőst találni. Heny Nicholls kötete egy nagyszerűen dramatizált történetben mutatja be az ökológia, természet-turizmus, genetika, biológia, kriptozooligia legfrissebb eredményeit. A történetnek addig nincsen vége, amíg George velünk él: idén is felvillant egy újabb reménysugár, ami persze az egész történet ismeretében izgalmas igazán. A könyv rengeteg méltatása megérdemelt, minden természetszerető, a Föld állapotáért aggódó, a természettudományok iránt érdeklődő, vagy egyszerűen csak állatbarát olvasónak melegen ajánlható, elegáns, emelkedett és szellemes olvasmány.
A művészet címke alatt idén megmutattam majdnem mindent, amibe belebotlottam, és tetszett. A pálmát kétségkívül nálam Tom Ballhatchet diplomamunkája, a bejegyzés tetején látható aktadaráló mókuskerék vitte el (Hamster Shredder). Szép, szellemes, érthető: szerintem telitalálat. Idén nem jártam sok kiállításon, és a legjobban a véletlenül egy konferencia szünetében felfedezett belle vue - fiatal svájci formatervezők kiállítása tetszett a Vienna Design Week keretében. A kedvencem a kiállításon a Minimal Lounge készlet volt, amit nagyon is el tudnék képzelni egy nagy kerti partyn (fries&zumbühl). Boldog új évet és viszlát 2008-ban!

2007. december 30.

Kiváló blogbejegyzések

Íme, néhány nagyszerű blogbejegyzés, amit eltettem 2007-ben. Általában a jó blogbejegyzések jó blogokon születnek. Íme néhány emlékeztes magyar nyelvű bejegyzés:
Egy pigmeus New Yorkban (Critical Biomass) Akik már nem lehetnek itt (Város) Gyógyszerészek szolgálatmegtagadása lelkiismereti alapon (Vatikáni Figyelő) Az élet teljes katalógusa (Jövőnéző) Sörben állás (Minden kikötőben) Párhuzamos archívum (Kitzinger blog) A tortazabáló mamut (Ingyenebéd) A budai Skála bontása (Légifotó) Kik írják a Wikipédiát valójában (Webisztán) Amikor a lokálpatriotizmus már hülyeség (Párkányer blog)

Eastpark

A kissé eklektikus linkajánlómban szerepelt az Eastpark, a magyar online népművészet egyik legnagyszerűbb anonim alkotása. A South Park ihlette animációs filmsorozat ingyen letölthető és rólunk szól.
Az első rész a 2002-es tüntetések alapján készült, de ma is aktuális, két rész a karácsonyi készülődéssel, egy pedig a budapesti közlekedési lehetőségekkel foglalkozik, a szerelem, élet, halál örök dilemmái mellett.

A kibulizott ország

A féltudású-vita kapcsán találtam rá Bereznay András Londonban élő magyar történész cikkére, A kibulizott országra. A cikk a féltudású elitnél sokkal nyíltabban elitellenes, és sok tekintetben nagyon vitatható. Az író elkötelezettsége azonban tekintélyt parancsoló. Valaki sokat gondolkodott Magyarország állapotán és megtett minden erőfeszítést, hogy elolvassák és vitatkozzanak vele.

2007. december 28.

A féltudású elit fogalma

Korábban nekiduráltam magam, hogy Publius Hungaricus cikkeit (A féltudású magyar elit; A féltudású elit alternatívája) elemző vita tárgyává tegyem. Nem szeretném mitizálni a két írást, de érezhetően sok emberben keltett olyan hullámokat, amelyek érdemessé teszik a cikkek vitatását. Az első részben az igen beszédes írói álnév-választásról volt szó. Most térjünk rá a cikk központi fogalmára, az elitre. Előrebocsátom, hogy az elit fogalmát minden társadalomtudomány használja, és mivel nem vagyok a kérdésnek szakértője, ezért jól jönnének az építő kommentárok.

Talán nem véletlen, hogy a magyar Wikipédiának nincsen elit szócikke, az angol pedig vitatott semlegességű. Az elitről vitatkozók általában vagy a fennálló társadalmi rendet és elitjét védik, vagy azt támadják, ahogy Publius Hungaricus is teszi. Az előbbi atttitűd általában konzvervatív jellegű érveket, a másik radikális érveket nyit meg. Publius Hungaricus hangvétele kétségkívül radikális, de a beszélő álláspontja a hagyományos, az elittel teljesen szembenálló populista állásponttól lényegesen eltér. Úgy érzem, hogy ez a különleges beszédhelyzet teszi a cikket izgalmassá. A cikk két, szorosan összefüggő központi állítása a következő:
"Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. [kiemelés tőlem - A.D. ]"
[...]
"...ha az ország komoly bajban van – és kétség ne legyen, éppen abban van –, arról elsősorban az elit tehet. Egyszerűbben: a fejétől bűzlik a hal".
Az első két mondat nem meglepő, az elit hétköznapi fogalmát tükrözi. Az elit szó a latin eligere igéből származik, melynek nagyon sok, lényegesen különböző magyar jelentésárnyalata van: választani, kiválasztani, megválasztani. Az elit körüli viták általában ezen jelentésárnyalatokat járják körbe: ki választ ki? kit választ ki? hogyan választ ki? Nem lényegtelen kérdések ezek, amelyek úgy bukkannak fel újra meg újra Publius Hungaricus szövegében, hogy gyakran elfedik azt a nem jelentéktelen különbséget, ahogyan általában és Magyarországon is a politikai, üzleti, egyetemi, tudományos és kulturális szféra elitjét kiválasztják, illetve kiválasztódik. Az is nézőpont kérdése, hogy ebben a folyamatként befenntesként részt veszünk (ekkor kiválasztásról beszélünk) vagy kivülről nézzük (ekkor inkább kiválasztódásról). Publius Hungaricus cikkének egyik különlegessége, hogy némiképpen nyitva hagyja ezt a nézőpontot. Nem tudjuk meg, hogy Publius Hungaricus kibeszél az elitből, vagy kivülről ostorozza az elitet. Egyszerre a kettő nem lehetséges: szerintem az előbbi a helyzet, és ez az egyik magyarázata az írói álnév használatának.



A második állítás könnyen elemezhető és értékelhető: Publius Hungaricus szerint az ország bajban van és ezért az elit a felelős. Egy szép közhellyel megerősítve: "fejétől bűzlik a hal". Ez az állítás az elit hétköznapi fogalmával megfér. Ha elfogadjuk, hogy ez országot az elit vezeti, akkor nyilván a bajba is az elit viszi bele. Csak azok a szélsőségesen determinisztikus gondolkodók mondanák ezt másként, akik szerint az elit tagjainak nincsen önálló cselekvőképessége, hanem valami mögöttes és lényegi erő vezeti a kezüket, mondjuk a termelőerők fejlődése vagy a kis zöld marslakók. Publius Hungaricus ilyet nem mond, ezért ez a központi tétele önállóan elemezhető, amire később sort is kell kerítsünk.

Az első állítás teszi az írást egyszerre izgalmassá és nehezen értékelhetővé is. "Hazánk szélsőségesen elitvezérelt ország" - állítja a szerző. Szokatlan és nagyon nehezen érthető gondolat. Ha csak annyit állítana, hogy hazánk elitvezérelt ország, egyszerű tautológiába süllyedne: az elit attól elit, hogy vezérli az országot. A szélsőségesen jelző használata némiképpen zavaró, hiszen általában politikai vagy életstílusbeli értékválasztás kapcsán szoktuk használni, márpedig ez a mondat nem ilyen választásról szól. A szélsőséges szó jelentős érzelmi töltést visz a mondatba, de önmagában értelmetlenné teszi azt. Ha racionálisan elemezni akarjuk Publius Hungaricus gondolatmenetét, kénytelenek vagyunk a retorikai felhangoktól megtisztítani. Ilyenkor a karitász-elvet célszerű alkalmazni. Próbálkozzunk ezzel a szövegváltozattal: "Hazánk nagyon erősen elitvezérelt ország". Így már egy majdnem értelmezhető mondatot kapunk. Ha összerakunk két tételmondatot, akkor megkapjuk Publius Hungaricus egyik lehetséges értelmezését:
Magyarország annyira erősen elitvezérelt ország, hogy a nép nem tudja a vezető rétegek hibás döntéseit korrigálni. Bajban vagyunk, és ezért [a nem eléggé korlátozott] elit a felelős.
A szöveg összefüggésében a szélsőségeset csak valamilyen fokozati skálán - nagyon erősen, nagyon kevéssé - tudom értelmezni. A szélsőséges elitvezérelt így az "átlagosan elitvezérelt" ellentétévé válik. Úgy gondolom, hogy értelmezésemmel Publius Hungaricus egyetértene, és nem tisztességtelen ezt a rekonstrukciót használni. Az első idézetemben a rövidítés helyére visszahelyezve az eredeti szöveg egy részét ugyanis ez áll:
"Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. [Hazánk nagyon erősen elitvezérelt ország - A.D. rekonstrukció]

Nem is lehet más. Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását.
Ez persze nem meglepő: a szabadság legfontosabb bástyáját jelentő helyi kisközösségeket fizikailag verték szét, semmisítették meg 1944 és 1961 között, utána majd harminc évig lehetetlenné tették újak születését. Ráadásul nemcsak ezt örököltük, hanem megannyi monopóliumot – ha úgy tetszik, megannyi pici diktatúrát – az élet számos területén.

Elektromos áram, telefon, ADSL-bekötés, kereskedelmi tévé, bevásárlóközpont: tényleg van választási lehetőség? A monopólium az egyénnel szemben: eleve eldöntött ütközet. Ezért aztán a magyar társadalom többsége, teljesen érthetően, az ellenállás helyett az alkalmazkodást választotta és választja máig".

A rekonstruált cikkrésznek azonban van egy olyan mondata, amely most már kínálja magát a vitára: "Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását". Ha valaki ezt a mondatot cáfolni tudja, nagyon komoly csapást mérhet vele Publius Hungaricus egész érvelésére. Mind a bizonyítás, mind a cáfolat kemény dió egy ilyen, Magyarország teljes közösségi (politikai) rendszerét érintő állítás esetében, de ha vannak ilyen felmérések, azok biztosan konstruktív vita tárgyává tehetők. Nagyon hálás volnék, ha Publius Hungaricus hívei és ellendrukkerei is felsorolnának ilyen, "témába vágó" felméréseket, mert ez a téma bizony igen fontos - én pedig, Publius Hungaricus sok olvasójához hasonlóan, ezeknek a felméréseknek se a módszerét, se az eredményét, se azok értelmezését nem ismerem.

Publius Hungaricus érvelése attól izgalmas, hogy cikkében szándékosan két, nagyon eltérő kiutat kínál az olvasónak, egy elitistát és egy populistát. Az elitista olvasó értheti úgy, hogy mivel Magyarország nagyon elitvezérelt és rossz irányba megy, ezért az elitet azonnal meg kell javítani. A populista olvasó pedig azt gondolhatja, hogy azért vagyunk bajban, mert egy rossz elit irányít bennünket, és jobb volna, ha a nép több hatalmat venne vissza. A cikkekre adott blogreakciókat olvasva meglepett, hogy mennyire különböző alapállású emberek értettek egyet a szintén külön elemzendő helyzetértékeléssel és általában a cikkel is! Hát persze, a helyzetértékelés a radikális és a konzervatív olvasónak is ad azonosulási lehetőséget. Megkockáztatom, hogy ez a kettősség összefügg a szerző nézőpontjával és anonimitásával: ahogy abban sem akar állást foglalni, hogy része-e az elitnek vagy kivülről bírálja azt, úgy nem akarja következetesen letenni a voksát konzervatív-elitista és a radikális-populista megoldások mellett sem.

Az álnévvel kapcsolatos hozzászólásomban amiatt méltatlankodtam, hogy a Publius álnévhez képest a szerző kevéssé konstruktív. Íme, a következő érvem: a két cikke végén kínált alternatíva hamis. Egyszerre nem lehet radikális és konzervatív eszközökkel javítani ugyanazon a társadalmi problémán. A cikk jó helyzetértékelő-képessége abból az erényből fakad, hogy egy radikális és egy konzervatív beállítottságú olvasó is képes belehelyezkedni. A cikk konstruktivitásának hiánya pedig abból ered, hogy a radikális és a konzervatív attitűd eltérő cselekvésmintákat feltételez. A cikk sokkal több problémát hoz a felszínre mint ahányra megoldást kínálhat. (Folytatás következik)



Az index.hu kapcsolódó fóruma, a jobbik.net kapcsolódó fóruma
Az előző kritika

2007. december 26.

Az év legjobb zenéi 2007-ben

2007. hosszú idő után nem csak a világban, de Magyarországon is nagyszerű zenéket hozott - bőséges évünk volt. Tökéletes albumot nem találtam, viszont a daltermés a legjobb esztendőkhöz illő!

Az év lejobb dalait ismét a Fountains of Wayne írta. Ezeknél a fiúknál szebben, jobban ma senki nem ír dalokat a független zenében. A Traffic and Weather nem önismétlő, a korábbi lemezeken továbblép (a Slate.com idei listáján a kilencedik helyezett), de albumként számomra nem tökéletes, becsúszott egy-két szám, amit szívesen továbblapozok. Mégis itt vannak az év kincsei: A Michael and Heather in the Baggage Claim az indie líra csúcsa, az elmúlt évek legszebb gyöngyszeme, minden szava tökéletes. A zenekar a szomorkás lírai dalokban volt idén nagyon erős: Seatback and Traytables, I-95 (ami 54. helyen bekerült a Rolling Stone idei top százba). Másfelők meg ott vannak az idei bulikban nélkülözheteten powerpop dalok, a Traffic and Weather, a Strapped for Cash, a New Routine, és persze egy kedves klip, a Someone to Love.

ÓriásIdehaza is megmozdult valami a föld alatt. Egyrészt EP-vel rukkolt elő az Óriás, ami még nem tökéletes lemez, de van rajta legalább három nagyszerű szám, a Másfelé néz (mp3) , a Vércukor (mp3) és a szexi Gyémánt-szén féle anyagok halmaza (mp3). A bulikon magyar indiezenekar talán soha sem szólt ilyen jól, a szövegek rendben vannak, és a meglehetősen rockos hangzás mellett felsejlik az a magyar alternatív hagyomány, ami egyébként a kilencvenes években a teljes zsákutcába jutott. Ugyanebből a gödörből mászott Lovasi András is az új zenekarával, a Kiscsillaggal, akik (az Óriással) nagyszerű koncertet adtak az A38 hajón. Be kell vallanom, hogy gimnazista koromban nagy Kispál-rajongó voltam, aztán az egészet meguntam, bő évtizede nem láttam, nem hallottam őket. A Kiscsillag egy érettebb, jobb produkció, és egyben egy nagy kísérlet arra, hogy az ember mindent újrakezdjen. Megéri! Lovasi András az előző zenekarával megújította a magyar könnyűzene szövegvilágát, fordulatai egy erős költőhöz hasonlóan épültek meg nyelvünkbe. Most visszament ahhoz a gitároshoz a gimibe, akit Kispálra cserélt, és csináltak egy lemezt. A dalok egy része nagyszerű, néhány gyengébb, egy-kettő meg olyan ordenáré, hogy ajándéknak nem ajánlanám a lemezt. A felvétel magyar gitárzenéhez képest fantasztikusan jól szól. A Ha én lennék legalább annyira nagyszerű táncdal, mint a Kicsit szomorkás feldolgozása, a Menetszél egy különösen finom politikai szatíra 2010. reménybeli Európai Kulturális Fővárosából, a Tűkön táncol pedig egy deuszos hangulatú lassú szám, tökéletes magyar szöveggel és a nemzetközi indie élvonalba tartozó zenével, borsózik tőle a hátam. Mindkét produkcióban az tetszik, hogy a nemzetközi gitárzene hangján szólal meg, de visszacsempészi az eredetiséget abból a magyar táncdal és magyar alternatív hagyományból, ami szövegében és főleg zenéjében is csak jobb híjján állt meg a maga lábán. Újra van olyan hazai rockzene, amit érdemes hallgatni!



Az év koncertje minden kétséget kizáróan a Soil & Pimp fellépése volt az A38 hajón. A hat japán művész fellépése hangulatában számomra leginkább az 1993-as Bizottság koncertet idézte, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ezek a művészek mesterei hangszerüknek és teljes mértékben össze vannak szokva. Mivel a jazz általában teljesen hidegen hagy, sem lemezen, sem élőben nem hallgatom, a koncert egyben életem egyik legváratlanabb zenei meglepetése volt, teljesen magával ragadott. A színpadi látvány, a vidámság, a zene: keressétek az alkalmat a zenekarral való találkozásra!

A tavalyi év számlájára írható, de idén fedeztem fel Barzin nagyszerű lemezét, ami albumként is tökéletes, illetve Haley Bonar dalait. A Lure the Fox a vége felé egy kicsit leül, bár sokadszor is kedvem lapozgatás nélkül hallgatni, de a Ransom és az Us azt sejtetik, hogy ez a fiatal lány nagyon-nagyon sokra foga vinni. Mayday című harmadik albuma jövő márciusban jelenik meg - az elvárásaim nagyon magasan vannak, csakúgy, mint Barzin jövőre várható harmadik lemezével kapcsolatban. Haley Bonar átvette a Cardigans helyét, és az iPod számlálóján a harmadik helyet a Fountains of Wayne és Elliott Smith után, akit furcsa módon csak idén fedeztem fel, ezért volt mit pótolnom.

Ha az idei trendek folytatódnak, 2008-ban nagyszerű lemezeket fogunk hallgatni: Barzin, Haley Bonar, az Óriás, és a dEUS is új albummal készülnek az újévre!

Az év legjobb zenéi 2008-ban, 2006-ban, 2005-ben és 2004-ben.

Indie áttekintő, az összes indie bejegyzés, indie.hu, indie linkek.

2007. december 25.

Közügyek és karácsonyi remények

A karácsonyi köszöntőben szó esett a boldogsággal kapcsolatos korábbi bejegyzésekről. Korábbi bejegyzéseim azt a meggyőződést tükrözték, hogy Magyarország társadalmi problémái nem pusztán anyagi természetűek, de még a gazdaság problémái sem érthetők meg a gazdaságban részt vevő emberek rendszeren kívüli problémái nélkül. Vagyis nem leszünk feltétlenül boldogabbak attól, ha az anyagi jólétünk nő, sőt, vannak nálunk sokkal boldogabb és szegényebb népek is. Illendő, hogy Karácsony napján szó essen ezeknek a boldogsággal kapcsolatos evilági csetlés-botlás keresztény kritikájáról is. Ez a blog világnézetileg semleges, de nem relativista: a Karácsony alapvetően keresztény ünnep.

XVI. Benedek pápa szűk egy hónapja adta ki Spe Salvi kezdetű enciklikáját (hír, összefoglaló), amelynek fordítását és ismertetését azóta is kiválóan végzi a Vatikáni Figyelő blog.
Spe salvi facti sumus - A remény által üdvözülünk, mondja Szent Pál a rómaiaknak, és nekünk is (Róm 8,24). A 'megváltás', az üdvözülés a keresztény hit szerint nem egyszerűen egy tény. Abban az értelemben kapjuk a megváltást, hogy reményt, megbízható reményt kaptunk, ami segít szembesülnünk a jelenünkkel. A jelen, mégha az egy fáradságos jelen is, akkor élhető és elfogadható, ha egy cél felé visz, és ha ebben a célban biztosak lehetünk, ha ez a cél olyan nagy, hogy megéri az út fáradalmait. S akkor rögtön felmerül a kérdés: milyen lehet ez a remény, ami igazolhatja azt a kijelentést, hogy belőle kiindulva, csupán azért, mert létezik, mi meg vagyunk váltva? És milyen megváltásról van itt szó?
Az Enciklika 17-25. pontja az evilági intézményekkel, a műszaki és társadalmi haladás gondolatával foglalkozik. Gondolatai minden közügyek iránt érdeklődő embernek fontosak lehetnek vallási meggyőződéstől függetlenül. Az enciklika ugyanis nem pusztán a jól ismert, liberálisok által is gyakran vallott konzervatív kételyt hangoztatja (17-21). Számomra erősek az áthallások az amerikai pragmatikus hagyományból is. A 24-25. pont arról szól, hogy a jó rendszerek sem elégségesek a boldogsághoz.
"Az emberi dolgok helyes elrendezése, a világ erkölcsi jóléte sosem garantálható egyszerűen struktúrák révén, akármennyire értékesek legyenek is. Ezek a struktúrák nem csupán fontosak, de szükségesek is. Mindazonáltal az ember szabadságát nem iktathatják ki, nem is szabad kiiktatniuk. A legjobb struktúrák is csak akkor működnek, ha egy adott közösségben léteznek élő meggyőződések, amik képesek kiváltani az emberek szabad hozzájárulását a közösség rendjéhez. A szabadságnak szüksége van meggyőződésre; a meggyőződés nem önmagától létezik, hanem mindig újra meg újra közösen kell megszerezni".
"Minthogy az ember mindig szabad marad, és szabadsága mindig törékeny is, nem fog soha sem megvalósulni ezen a világon a jó véglegesen konszolidált uralma. Aki egy visszavonhatatlan, örökre szóló jobb világot ígér, hamisan ígér; megfeledkezik az ember szabadságáról. A szabadságot mindig újra és újra meg kell nyerni a jó számára. A jóhoz való szabad csatlakozás sosem egyszerűen magától alakul ki. Ha léteznének olyan struktúrák, amik végérvényesen rögzítenék a világ egy meghatározott - jó - állapotát, azok az ember szabadságának tagadásával járnának, és emiatt végső soron egyáltalán nem volnának jó struktúrák".
"A meg-megújuló fáradságos keresés, hogy helyes rendszert biztosítsanak az emberi dolgoknak, minden generáció számára feladat marad; sosem mondható egyszerűen bevégzett feladatnak. Minden generációnak azonban hozzá kell járulnia ahhoz, hogy meggyőző módon szabad és jó rendszert alakítson ki, ami iránymutatással szolgálhat a következő generáció számára az emberi szabadság helyes használatára. És ezáltal - az emberi korlátokon belül - egy bizonyos garanciát is nyújtsanak a jövőre nézve. Másszóval: a jó struktúrák segítenek ugyan, de egyedül nem elegendőek. Az embert soha nem lehet egyszerűen kívülről megváltani."
(Az Enciklika szövege meglehetősen tömör, és nem vettem magamnak a bátorságot a tartalmi összefoglalóhoz, ezért kénytelen voltam a Vatikáni Figyelő fordításaira hagyatkozni - remélem, nem bánják).
Jómagam evilági intézmények megváltoztatásával és építésével foglalkozom a magyar gazdaság területén. A társadalmi haladás eszményét hirdető baloldaliak, progresszívek számára ez a munka talán nem szorul igazolásra, a konzervatívokkal azonban valódi vita alakulhat ki. Számomra az egyház is evilági intézmény, és az idézet első két mondata minden evilági intézményre értelmezhető. A megfelelő evilági struktúrák, intézmények "nem csupán fontosak, de értékesek is", de, ahogy a negyedik mondat rávilágít, attól törékenyek, hogy azokban jóra és rosszra is képes szabad emberek élnek, dolgoznak, cselekszenek (ld még a 21. és 22. pontot). A jól működő intézmény szerkezete és a használók belső meggyőződése is generációról-generációra megújulásra szorulhat. Gondoljunk csak gazdasági életünk etikai normáira és mintáira, olyan régi gazdasági intézményekre, mint mondjuk az állami posta, vagy a műszaki és gazdasági progresszió egykori szimbólumának számító, ma hazánkban mély válságban lévő vasútra! Evilági intézményeink törékenyek, és lehetetlennek tartom azok megjavítását belső meggyőződés és remény nélkül.

Úgy gondolom, hogy nem szükséges sem a progresszió hívének, sem kereszténynek lenni ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat elfogadjuk, bár kétségtelenül megkönnyíti a helyzetünket, ha hiszünk valamiben. A nagyszerű amerikai pragmatikus filozófus, Richard Rorty magyarul és elérhető Esetlegesség, irónai és szolidaritás című könyvében egy olyan politikai filozófiát vázol, amelyben egy heterogén belső meggyőződésű társadalom tagjai is rendelkezhetnek egy olyan közös reménnyel, ami az ironikus látásmód segítségével felvértezi őket azzal a szkepszissel, amelyet az enciklika is megfogalmaz, és képessé tesz bennünket egy szolidaritáson alapuló, jobb evilági rendszereket létrehozó közösségi életre.

A Karácsony keresztény eredetű ünnep, amit azonban Magyarországon a legszélesebb körben megünneplünk. A mai napon szinte senki nem dolgozik hazánkban. Azoknak a közügyek iránt érdeklődőknek is kiváló alkalom ez arra, hogy az ünnep eredetén vagy a pápai gondolatokon elmélkedjen egy kicsit, akiket nem érint meg az ünnep evangéliumi üzenete. Egymás megértése sokkal könnyebbé teheti evilági közös ügyeink (pl. európai alkotmányozás) rendezését jövőre.

2007. december 24.

Boldog Karácsonyt!

Tavaly ilyentájt kezdtem el írni ezt a blogot. Karácsonyi témájú bejegyzések nem nagyon voltak, de a boldogság keresése újra és újra felbukkant: a számítógép ülőknek ezzel a visszatekintéssel kívánom, hogy megtalálák az idei ünnepeket alatt!

Volt egy szócikk arról, hogy a tudomány mai állása szerint az anyagi egyenlőség nem boldogít, ellenben a jólét és boldogság, vagy talán inkább az elégedettség között meg lehet találni azt a matematikai függvényt, ami kellően megmagyarázza a népek elégedetlenségének és elégedettségének különbségét.



Magyarországon ugyan szomorú dolgok történtek idén, de még mindig egy békés nép maradtunk, és talán egyszer rájövünk arra is, hogy aki csak a mának él, az nem jut igazán előre. Illetve a számok is azt igazolják, hogy annak, amink van, senki nem örül kevésbé.

Az idelátogató indie-rajongók remélem találtak maguknak boldogságforrást a márciusi, a májusi, a júniusi, a szeptemberi, a novemberi összefoglalókban. Aztán volt ez a csodálatos Someone to Love videó is.

Azoknak, akik távol vannak Budapesttől: fehér Karácsonyunk lett!

2007. december 22.

Európa közepének keresése

Körülbelül a nemzetállamok kialakulása óta szórakoztató geopolitikai verseny dúl Európa közepének meghatározásáért, amelyről a Wikipédián egy nagyszerű szócikk található. Az első emlegetett próbálkozó Szymon Antoni Sobiekrajski lengyel királyi csillagász, de sok identitás-válságos ország próbálkozik a cím elnyerésével. Általában az európai mainstreamből kimaradt országok (Lengyelország, Észtország, Belarusz, Litvánia, Szlovákia) futnak köröket ebben a vetélkedőben, de van francia, német, sőt norvég szempontú mérés is. Jellemző módon Magyarország még be se szállt ebbe a nagyszerű nemzetközi szellemi vetélkedőbe, hiába ratifikáltuk elsőnek a Lisszaboni Szerződést!

Az egyik kedvelt mérési mód Európa négy sarkának kijelölése, majd ezek földrajzi koordinátáinak központosítása. Tekintettel a négy sarok kijelölésének földrajzi-politikai-kulturális lehetőségeire (pl. Izland, Azori-szigetek, Kréta) meglehetősen nagy számú koordinátát lehet központinak kihozni. Ezen az alapon van versenyben a Suchowole 1775. óta, de az észt Saaremaa szigete is ilyen érvelést használ, természetesen más sarokpontokkal. Az egyik legextrémebb igény, amelyhez Oroszország elég dél-keleti területeit is sarokpontnak kell tekinteni, Telemark régió Norvégiában. Amíg volt Monarchia, a K.u.K. geopolitikusoknak volt centrális igénye, és pechünkre a mai Magyarországtól pár kilométerre keletre, a rahói járáshoz tartozó Dilove falura esett a választásuk (lásd Rakhiv környékét). A bal oldali képen a hozzánk legközelebb eső, egykor magyar központi látható. A németek vészjóslóan vitatták az osztrák-magyar tudományos eredményeket, és némi utánaszámolással megállapították, hogy valahova a Frauenkirche környékére esik az igazi pont Drezdában. A szovjetek Trianon után persze Dilove mellett tették le a garast.

A lengyelek a tömegközépponti elvvel támadtak vissza, ami a népességet és a területet is figyelembe véve igyekszik megtalálni azt a pontot, ahol Európát alá kéne támasztanunk, ha a lakóival együtt egy rúdra raknánk és lapos volna. Így némi belviszály keletkezik, mert ezen módszer alapján immár Torun a nyertes, nem pedig Suchowole. 1989-ben a történelmi idők szelével egy időben egy francia tudós elmésen kitalálta, hogy a gravitáció törvényét figyelembe véve az akkor a Szovjetunióból szakadni készülő Litvániába, Purnuškės falu közelébe esik, alig 26 kilométerre Vilniustól. A jobb oldali képen ez a szép litván tisztás látható. Az elmúlt években Belarusz jelentkezett be három alternatív központtal is, ezek közül a legfrissebb igénylő Vitsebsk Voblast régió egyik pontja.

Vannak kevésbé érthető jelentekzők is, Číhošt Csehországban, további belarusz és lengyel városok, valamint egy osztrák település, Braunau am Inn, ezt állítólag maga Bonaparte Napoleon nevezte ki.

Sok európai polgár Európát az Európai Unióval és elődjeivel azonosítja, ezen a politikai elven egészen érdekes új eredményeket vehetünk figyelembe. A módszert először franciák alkalmazták a 12 tagú EU-ra, nekik így pont egy francia falu, Saint-André-le-Coq jött ki. Az 1995-ös bővítési hullám után ez a módszer a belga-vallon Viroinvalt hozta ki, a mi csatlakozásunk a német Kleinmaischeid városkát hozta helyzetbe, akik azonban alig hogy felállították a jobb oldali szögmérőt, három év alatt el is veszítették a központi szerepüket, hiszen belépett Románia és Bulgária is. A franciák módszere így ma Gelnhausen településre mutat. Attól függően, hogy melyik európai országhoz tartozó atlanti szigetet jelöljük ki valamelyik nyugati sarokpontnak még több német város is versenyezhet ezért a címért.

2007. december 18.

Versenyképesség és adórendszer

Ahogy az Index írja, a teljesen felforgatnánk az adórendszert a Versenyképességi Kerekasztalban. A 2009-re a közteherviselési rendszerben tervezett változtatásokhoz konkrét javaslatot tett le az a Kerekasztal, amelynek én is tagja vagyok. Engem már a korábbi ülések sem győztek meg arról, hogy az adórendszer és a versenyképesség között egyértelmű kapcsolat volna, hacsak az adóadminisztrációs terhekről nem beszélünk. Korábbi bejegyzések a versenyképességről, (itt az összefoglaló is), továbbá a személyes, témába vágó linkgyűjteményem magyarul és angolul. A Kerekasztal javaslatai vitathatók, sőt, az egyik céljuk, hogy vitát generáljanak - én magam is vitatkozom velük, a jelenlévők közül az egyetlen ellenszavazatot adtam le a javaslatokra. Az ingyenebed.hu oldalon nyitottunk is egy vitafelületet, akinek van kedve, nézzen át/vissza.

Adójavaslat: ötből egy (Népszabadság)

Magyarország elsőként ratifikálta a Lisszaboni Szerződést

Magyarország elsőként ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, alig négy nappal az aláírási ceremónia után. A szerződés a Magyarország által korábban ratifikált, de a hollandiai és francia népszavazásokon elbukott alkotmány-tervezetet váltotta fel. A régi alkotmánytervezet nagy híveként egyik szemem sír, a másik nevet: a régi szöveg jobb, felemelőbb, tartósabb volt, de az új szerződés nem sokban különbözik a régitől. És ahogy egy ország alkotmánya is csak egy törvény, úgy egy föderációé is csak egy szerződés. Sőt, minden alkotmány egyben társadalmi szerződés.

A ratifikációra 325 képviselőnk szavazott, tartózkodott a Fidesz és KDNP frakció néhány tagja, nemmel szavazott Molnár Oszkár, Latorcai János, Nógrádi László, Soltész Miklós és Katona Kálmán.

Itt vannak korábbi érveim az alkotmány mellett az európai föderalista sorozatban (I,II, III, IV). Bár az új szerződés nem alkotmány, a legtöbb rendelkezése a korábbi tervezetnek megmaradt, és szerintem a közös alkotmányosságunk további fejlődését nem fogja gátolni. Az alkotmányozási válságot az év elején a Berlini Nyilatkozat oldotta fel, a színfalak mögött azonban még a bencések is besegítettek. Az új szerződésről itt található a hivatalos magyar nyelvű gyakran ismételt kérdések és elolvasható a tartalma dióhéjban és teljes szöveggel is.

2007. december 16.

Holland hirdetések archívuma

A BibliOdyssey blog a különleges könyvillusztrációkkal foglalkozik, minden könyvbarátnak, vagy a régi szép képek szerelmeseinek is ajánlható. A legújabb cikk a Hollandia történetét bemutató online kiállítás hatalmas digitalizált reklámtörténeti anyagát szemlézi. A baloldalt látható plakt egy olyan terméket ábrázol, ami a századik évfordulóján már nem mindenki számára lesz felismerhető: a Goosens, Pope & Co. villanykörtéjét. A lap alján nagyszerű linkfelhő segíti az eligazodást a gazdagon illusztrált blog oldalai között. A legtöbb anyag nem csak gyönyörű, de nem védi copyright: valódi közkincs.

Extrém alvás

Koronczi Endre ExtrémAlvás projekje december 18-án az IMPEX-ben: "Próbáljunk meg aludni! Próbáljunk meg a felvétel kedvéért a kamera előtt elaludni. Amennyire egyszerűnek tűnik ez a feladat, olyan nagy nehézségekbe ütközik a megvalósítása. Az alvás azok közé az emberi tevékenységek közé tartozik, melyet a legnehezebb akarattal véghezvinni. Nem lehet akarattal aludni. Az elalváshoz sokkal inkább nem-akarásra van szükség". A videomunka az IMPEX utolsó tárlatán az év végéig látható kortárs fotósaink seregszemléje mellett. Minden tiszteletem!

Nicsak, ki beszél?

A tizenhat esztendős Vifill Atlason feltárcsázta a Fehér Házat, és Ólafur Ragnar Grímsson izlandi elnök nevén a másik elnököt kérte. Némi körbekapcsolgatás után Bush titkársága másnap reggelre ígérte a visszahívást. Két nappal később a CIA kérdésére az izlandi rendőrség arról kérdezte a fiatal telefonbetyárt, hogy honnan szerezte meg a másik elnök számát. Atlason azzal vágta ki magát, hogy legalább négy éve a kártyáján van a szám, és már nem emlékszik, ki adta meg neki. Gondolom, nálunk senki sem ugrott volna be. Kép: Az igazi Grímsson. Link: Reuters, FP Passport.

Frissítés: Lehet-e ezen a sztorin még egyet csavarni? Az újdonsült médiasztár Atlason egy barátját küldi azokba a tévéadásokba, amelyekre nem ér rá. Nagy jövőt jósolok ennek a fiúnak. (Kösz, Lodovik!) Frissítés 2: Lodovik blogja sokkal autentikusabb forrás.

2007. december 15.

Az igazi föderalista

A magyar blogszférát és néhány önmagát megszólítva érző barátomat vitára késztette Publius Hungaricus két cikke (A féltudású magyar elit; A féltudású elit alternatívája). Publius Hungaricust a föderalista ihlette írásra, mint annak idején engem is az európai föderalista sorozattal (I,II, III, IV). Úgy gondolom, hogy eljött a kritika és az önkritika ideje, mielőtt még valaki a nagyszerű eredeti Publiust valami panaszáradattal kapcsolná össze a fejében. Ha valaki Publiust akar olvasni, ne az európai vagy a hungaricus változattal kezdje, hanem olvassa el az igazit magyarul vagy angolul.

Az igazi Publius három fiatalember, Hamilton, Madison és Jay közös írói álneve volt. A három férfi a legjobban bevált demokratikus köztársasági alkotmány, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának alkotói és elfogadtatói voltak, később mindhárman jelentős államférfiakká váltak. Írói álnevüket a Római Köztársaság alapítójáról választották egy olyan történelmi korban, amikor egy politikai vitát egy klasszikus műveltségű elit klasszikus történelmi analógiákkal a Római Birodalom nagyjainak nevéről választott írói álnevekkel (Brutus, Cato, Ceasar) vívták. A három szerző ragaszkodott a közös írói névhez, a szerzőség oszthatatlanságához és az anonimitáshoz.

Az igazi Publiusszal a nyilvánosság előtt lehetett vitatkozni az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának tervezetéről és annak ratifikálásáról. A Hungaricus hagyott ugyan egy levélcímet, de azon nem válaszol, így a vita egyetlen lehetséges formája a nyilvános vita. Bár a két cikk jelentős rezonanciát váltott ki a magyar nyelvű Interneten, a roppant decentralizált vita nehezen áttekinthető. Csak remélni lehet, hogy Publius Hungaricus nem csak ír, hanem olvas is, és a neten megjelenő kritikák és a kapott levelekre következő cikkeiben válaszol.

A féltudású-cikkek nem lényegtelen cikkek. Az első cikk diagnózisa a magyar közállapotokról egy szellemesen megírt, értelmes vitára inspiráló írás. A második cikk szerintem roppant demagóg és hiányzik belőle az igazi konstruktivitás, ezért méltatlan a nagy elődök nevéhez, de láthatóan sok ember tud vele azonosulni! Publius nevének és a föderalistának az előrángatása - amellyel magam is kritizálhatóan próbálkoztam - önmagában is vitatható.

Jórészt párkányi kollégám inspirációja hatására úgy döntöttem, hogy veszem a fáradtságot és magam is nekiállok a vitának. Akit érdekel, tájékozódjék az Interneten! (folyt. köv.)

Index.hu fórum: Ki Publius Hungaricus?

2007. december 14.

Bush és kutyája

Mindig mondogatom, hogy nagyobb figyelmet kell fordítanunk az amerikai politikára - az európaiak semmivel sem előítéletesebbek és műveletlenebbek amerikai ügyekben, mint fordítva. Bush elnök és kutyája, valamint Tony Blair (akit a britek Bush kutyájának becéztek) közös karácsonyi videója viszont minden képzeletemet felülmúlta.



A film értő kommentárral szerepelt a Hírszerzőn is, de meg kellett keresnem a Fehér Ház hivatalos oldalán is, hogy el tudjam dönteni, nem valamiféle tréfáról van szó. Annak se volna rossz, de igazinak...? Tényleg nem tudom, mit gondoljak!

Korábban: Bush és Blair a gonosz tengelye Legón, Blair köszönti Sarkozyt, írások Blairről és az USA-ról.

2007. december 13.

Kapitalista blog indult

Néhány hasonló, korábban befulladt vállalkozás után most néhány elszánt blogger létrehozta a kapitalizmus.hu oldalt. Első ránézésre az igen aktív, szintén néhány hónapja indult új jobboldali bloghoz, a Konzvervatóriumhoz hasonló projektnek tűnik. Mindkét blog Magyarországon a fősodortól meglehetősen távoli gondolatokat közöl, jó vitatkozást! Frissítés: Még több díjnyertes kapitalista oldal.

2007. december 8.

Képek Tiranáról

A hét elején hivatalos úton Albániában jártam. Sajnos nem volt nálam fényképezőgép, és sok szabad időm sem volt, de a telefonommal készítettem néhány képet. Óriási hatást tett rám az esemény és a város is, de erről majd később.
Itt lehet megnézni a fényképeket.

2007. december 2.

Kína még a legszebb is

Az idén még inkább minden Kínáról szólt. Az emelkedő szuperhatalom fej-fej mellett Németországgal a világ legnagyobb exportőre címért, az Egyesült Államokkal a legnagyobb energia-felhasználó és szén-dioxid-kibocsátóért. Ahogy a kínaiak mondják: visszanyerték a múlt században elnyert helyüket a világgazdaságban. Minden jelentős ország delegációt menesztett a világ második legerősebb országába, mi is avattunk egy Petőfi-szobrot. És idén először Kína Szépe nyeri el a Miss World 2007 címet. A feministák ugyan mindig mondták, hogy a szépség tiszta politika, de ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték erre aligha volt. És csak jövőre jön a pekingi olimpia, aztán meg a sanghaji világkiállítás. Link: Keleti Szél blog, China Daily. Korábbi bejegyezések Kínáról, illetve egy magyar oldal a világkiállításról. Gyűjtemények: China, Kína.

2007. december 1.

Az Economist alelnöke Magyarországról

Kedvenc lapom, az Economist lapcsoportjának alelnöke és nagyszerű elemző részlegének vezetője, Dr. Daniel Thorniley adott interjút a portfolio.hu-nak. Thorniley elég pozitívan értékeli a gazdasági kilátásainkat, és meglehetősen negatívan a politikai rendszerünket.
Gazdasági szempontból [...] viszonylag jól sikerült a kormányzati kiigazítás. A cél ugye az volt, hogy csökkentsék az államháztartás hiányát és ez történik most. Mindenki azt várta, hogy a strukturális reformok (nyugdíjrendszer, egészségügy) lelassulhatnak, és ez meg is történt. [...] Úgy látom, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök [...] olyan szabályokhoz [...] szeretne elfogadtatni Magyarországon, amik nem engedik az éppen hatalomra kerülő kormányokat a költségvetéssel játszadozni. Ez jó irány lehet Magyarországon is, mert a világon minden kormány megpróbálja "megvenni és megkenni" az embereket a választások előtt. [...] Bár ez általános gyakorlat az egész közép-európai régióban, valószínűleg Magyarország a legrosszabb példa arra, hogy mekkora méreteket ölt ez a politikai-gazdasági "megvesztegetés". És ebben minden magyar politikai párt vétkes.[...] Minden magyar politikus rendkívül ügyesen hazudott.

Ha összedjük magunkat, akkor viszont újra utólérhetjük azt a gyorsan fejlődő közép-európai régiót, amelynek valaha éllovasai voltunk, és akár 2012-2013 körül csatlakozhatunk az euró-zónához is.
Közép-Európa magja - Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, még Magyarország is, ha összeszedi magát, Románia - nagyon erős gazdasági és pénzügyi helyzetben van. Ezeknek a piacoknak egy részén a növekedés nagyon erős, az infláció alacsony, a költségvetési és a folyó fizetési mérleg hiánya alacsony, szóval a régió egészét nézve nagyon sok minden szól az optimizmus mellett.

Az eredeti, hosszabb angol nyelvű szöveg itt olvasható el. Ritka, hogy egy ilyen kiváló elemző foglalkozzon azokkal a problémáinkkal, amelyekkel itthon minden nap megküzdünk, nagyon érdemes elolvasni a teljes interjút.