Görögország és az Unió

Az Európa-nap köré szervezet MyEurope projekt keretében európai blogomban a görög-szlovák vitáról és az európai kormányzatról írtam egy posztot. Szerintem a görög válság azokat igazolja, akik az európai alkotmány megalkotásának hívei voltak. Úgy gondolom, hogy a föderalistáknak újra és újra el kell mondaniuk, hogy egy ilyen mértékben egységesült politikai egységnek mint az Unió, egységes és állandó kormányra van szüksége. Szerintem lehetetlen állapot, hogy minden azonnali reakciót igénylő problémára Brüsszelbe repül 27 állam miniszterelnöke vagy szakminisztere, volna nekik dolguk otthon is.

A kapcsán hívta fel Erik Wesselius a figyelmemet a múlt heti Financial Timesban megjelent, szuper rikta Habermas-interjúra a figyelmem. Bár szerintem Habermasnak, aki Európa talán legnagyobb tekintélyű politikai filozófusaként szinte intézménynek számít, már nem kellene 81 évesen az internetes nyilvánosságról nyilatkoznia, Görögország tekintetében ugyanazt gondolom, amit az idős mester: a görög adósságválságnak egy szerencsés politikai mellékhatása, hogy újra lehet beszélni az európai alkotmányosságról.

Jövő héten találkozom Alex barátommal, és a tavaly januári magyar-görög párhuzamok cikkhez megírjuk a folytatást.

Kiút a válságból: tulajdonosváltás

Az origó komment.hu oldalán nagy port felvert Kiút a válságból: többet kéne dolgozni című cikkem folytatása.

A legtöbb ember csak munkajövedelemmel és munkahelye biztonságának növelésével tudja javítani az anyagi helyzetét (a spóroláson kívül). Az akkori vitában többen - helyesen - felvetették azt, hogy a magyar gazdaság rossz teljesítményének majdnem ekkora mértékben okozói a rossz magántulajdonosok is. Ezeket a rossz tulajdonosokat arra buzdítom, hogy váljanak meg cégüktől. A köztulajdonú vállalatok között is van számos olyan, amelynek az eladása vélhetően nagyon gyorsan javítana az ország anyagi helyzetén.
[...]
A rossz tulajdonos maga az átok egy vállalkozás számára: nem megfelelő vezetőket nevez ki - gyakran családtagokat -, magához von olyan stratégiai kérdéseket, amelyekre nem találja meg a helyes választ; nem érzi, hogy mikor lehet aratni a piacon, mikor kell visszavonulni és megerősödni; és persze gyakran - vagy az adóhatóságot, vagy árhatóságot átverve - maga lopja ki a cég közös vagyonát.

A sorozat célja annak felvetése, hogy a gazdasági válság ellen elsősorban nem a szavazóurnánál, hanem kinek-kinek a saját portáján kell tennie. A cikk a komment.hu oldalán kommentálható. A cikket egy Leventével folytatott beszélgetés ihlette - köszönet érte.

Görögország és Magyarország párhuzamai

Ma mindenki arról ír, hogy a görög állam felelőtlen költekezése mekkora veszélyt jelent az eurózonára (amit túlzásnak tartok) és hogy micsoda tehetetlen kormányzata van országnak. Görög kollégámmal, Alexander Katszaitisszel egy éve hívtuk fel a figyelmet Magyarország és Görögország politikai-gazdasági rendszereinek hasonlóságaira.

Görögország 1974-ben megszabadult a jobboldali katonai juntától, majd 1981-ben belépett az Európai Közösségbe. Azóta a külvilág felé pimasz módon korrupt, lassan fejlődő ország képét mutatja. Bár a gazdasági növekedés üteme valamelyest meghaladta az unió átlagát, és a hivatalos munkanélküliség is az elviselhető 8 százalékos szintre csökkent, az eredmények nem eget rengetőek, a szakadék Nyugat-Európa és Görögország közt nem szűkült. A görög állam lusta és korrupt monopóliumait nemhogy felkészítette volna, de még meg is védte az unión belüli versenytől. A rendszert az elmúlt harminc évben az uniós források mellett az állam hitelezői finanszírozták; az európai pénzek végül a nem jövedelemtermelő athéni nyári olimpiában öltöttek testet 2004-ben. Sok a terepjáró, a tengerparti nyaraló és a Louis Vuitton-táska, kevés a működő kisvállalkozás, senki nem fektet az oktatásba, az ország stagnál. A beáramló külföldi pénz lyukas vödörbe, állami munkahelyek laza munkaóráiba, az egy számmal nagyobb, hitelre vett automobilokba ömlött. Az ország a nyolcvanas évek közepétől elképesztő méretű állami bürokráciát épített ki. Ez felszívta ugyan a munkanélküliek tömegét, de szinte lehetetlenné vagy legalábbis idegtépő kalanddá teszi egy villanyszámla befizetését vagy az internet bekötését. Az állam monopóliuma talán az oktatásban vált a legnyomasztóbbá. A nyolcvanas évek végén a fiatalkorúak körében mért munkanélküliség 20 százalék körül ragadt be, erre a kormányzatok megpróbáltak mindenkit begyömöszölni az egyébként zsúfolt és rossz minőségű állami egyetemi oktatásba.

Ismerős? Cseréljük ki gondolatban a görög monopóliumokat a BKV-ra, a MÁV-ra, a Magyar Postára vagy az MVM-re; a nyári olimpiát a kőröshegyi völgyhídjra vagy a négyes metró szellemalagútjára; gondoljunk a magyar lízingcégeknél ezrével álló lefoglalt autókra, a budapesti egyetemek ezerfős előadásaira, a vidéken sebtiben felhúzott felsőfokú oktatási intézmények alibi-szemináriumaira.

Teljes naivitás volna a megoldásra makropénzügyi vagy politikai megoldást keresni, főleg, hogy a görög vagy a magyar politikai rendszer jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy önmagában belül megoldást találjon.

A tiltakozás változatos formái a görög hétköznapok részévé váltak. A politikai rendszeren belül nincsen megoldás, sőt, már azzal sem tudja magát megvigasztalni senki, ha a bajokat a csúnya "nagy pártokra" keni. Ezzel mindenki tisztában van - ám ezek a pártok millió alkuval kötődnek a polgárokhoz. A sok egyéni érdek pedig nem adja ki a közjót. A képviselők és a hivatalnokok állami állást, EU-támogatást, építési engedélyt bírnak szerezni, esetleg ki tudnak járni egy elviselhető posztot az idegőrlően hosszú sorkatonai szolgálatban. A politikai rendszer - 34 évvel a diktatúra megbuktatása után - egyéni alkuk millióira épül. A status quo megbolygatása ma már beláthatatlan következményekkel járna, ezért az állam lassan a háttérbe vonult, és hagyja a szolgáit boltolni. Mindenki úgy marad a felszínen, ahogy tud.
A világ első demokráciája büszke örököseinek pedig a demokráciából annyi maradt, hogy tüntethetnek a közintézmények, a közművek és a közhatalom ellen. Ahol viszont alacsonyak a bérek, tűrhetetlen a színvonal, és még a rendőrség is rosszul végzi a dolgát. Az állami részvétel túlsúlyossága miatt a magánszférának kevés ráhatása van a politikai rendszerre, de a választókra is. Mivel a szó eredeti értelmében nem maradt a közügyekre kihegyezett politikai rendszerük, a görögök politikai megoldást sem találnak a bajaikra.

A kiút a konstruktív részvétel a politikai életben, a pártok és politikusok következetes elszámoltatása a folytonos kormányváltás helyett, a több munka, a tulajdon felelősségének jobb gyakorlása, a privatizáció és a becsületes magatartási minták meghonosítási az munka és üzlet világában. A teljes cikk itt olvasható magyarul és angolul.

Most vettem észre, hogy a New York Times is erről ír.

Szlovákia-IMF: Kölcsanadás kölcsönvétel helyett

Szlovákia 440 millió eurót ad kölcsön az IMF-nek februrár 15-i hatállyal. Az IMF azért kért kölcsön a tagjaitól, mert a pénzügyi válságban bajba jutott országoknak nagyon sok hitelt kellett nyújtani. Például Magyarország számára 12,3 millió eurót.

Magyarországon még mindig vannak, akik nem tartják fontosnak az euró-bevezetést, pedig szerintem Szlovákia (és Szlovénia) példája mutatja, hogy az euró jobb pénz, mint a korona vagy a tolár. Ugyan a miniszterelnökünk szerint ezek az országok nem tartoznak a régiónkhoz, a 2008-2009-es ikerválság egyik részét, nevezeten a pénzügyi válságot, sokkal jobban megúszták, mint mi. Ennek a reálgazdasági válságra is hatása volt: Szlovákia nálunk sokkal olcsóbban tudott kölcsönhöz jutni a reálgazdaság életben tartásához.

Mivel az euró bevezetésének joga az EMU tagsággal jár együtt, nincsen értelme azon vitatkozni, hogy Szlovákia tanult-e a tücsök és a hangya meséjéből, azért áll jobban, vagy az euró miatt, hiszen a válasz az, hogy is-is. Annak ellenére, hogy a görögök meghekkelték az EMU szabályait, azok alapvetően az értelmes és felelős politikát folytató országok privilégiumaként rögzítik az euró bevezetésének jogát.

Rádióműsor a pénzügyi válságról: The Crash

A BBC megkísérelte összefoglalni a tavalyi pénzügyi válság, a máig ható gazdasági világválság kirobbantó okán a történetét. Azt hiszem, hogy valahogy így kell elkészíteni egy műsort: értelmes szerkesztés, funkcionális idézetek a dráma főszereplőitől, kérdések, tanulságok (tanítani kellene!) Ma félreálltam a kocsival az úton, annyira érdekesnek tartottam a harmadik részt. És persze nem felejtem el, hogy tavaly aznap jöttem haza New Yorkból, amikor elkezdődött az összeomlás: Budapesten a pénzügyi elit tagjainak jelentős része meg volt győződve arról, hogy nekünk ehhez (sincs) semmi közünk. Egy hónapra rá már az IMF mentőövébe kapaszkodtunk, és elbuktuk a forintmegtakarításaink negyedét.



Első rész, második rész, harmadik rész.

Hogy állnak a nyomtatott újságok a válságban?

Budget help from Mint.com via ad libitum

Vezetők a válságban

A McKinsey felmérése szerint a vezetők 44 százaléka állítja, hogy felkészülten érte a válság. Azok, akik elégedettek is az eddig teljesítményükkel a megnövekedett munkamennyiség és stressz mellett, általában jobb kommunikációs képességekről, a dolgozókkal és a vállalat érdekeltjeivel való jobb kapcsolatról számolnak be. Mindenki elégedettebb a saját válságkezelési képességeivel, mint a még nagyobb főnökével.

A német, az orosz és a magyar államvasút a válságban

A szombati Népszabadságban ennek a három anyagnak a kontextusában szerepelt a nevem:

Egészséges, jó erőben lévő céget veszek át elődömtől, aki mindig is példaképem volt - hangoztatta Grube, aki a tavaly 33,5 milliárd eurós árbevételt és közel 2,5 milliárd eurós adózás előtti nyereséget produkáló társaság bizonytalan időre elhalasztott privatizációjával kapcsolatban annyit mondott: [a Deutsche Bahn] tőzsdei bevezetéséről csak a pénzpiacok lenyugvása után lehet beszélni. Váltás a szimpatikus vasút felé

Az orosz államvasút a válság miatt mintegy 250 ezer alkalmazottját (minden ötödik dolgozót) fizetés nélküli kényszerszabadságra küldi. A vállalat az idén először lesz veszteséges, több mint egymilliárd eurós deficitet vár, és az év végére adóssága akár 7,2 milliárd euróra nőhet. Oroszország legnagyobb munkaadójaként az orosz államvasút 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztat, és 450 ezer számára már rövidített munkaidőt jelentettek be. A szokásos létszámcsökkenés (nyugdíjba vonulás, elvándorlás) miatt megüresedő 54 ezer álláshelyet az idén nem is akarják betöltetni. (MTI) A VDSzSz elutasítja Bajnai MÁV-programját.

A szakszervezet azt állítja, hogy a Reformszövetség égisze alatt a megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke, Antal Dániel által készített dokumentum egyebek között a MÁV-bérek 5 százalékos csökkentését és a vasutasok részmunkaidőben történő foglalkoztatását sürgeti. Ezzel 86 milliárd forintot vonnának el a vasúttól, továbbá Bajnai tervei között szerepel az is, hogy csökkentené a közösségi közlekedés támogatását. A VDSzSz elutasítja Bajnai MÁV-programját.

No comment.

South Park: Gazdaságélénkítés

via eltecon - marginal revolution.

Csökken a külső finanszírozási igény?

Az Index a Napi Gazdaság nyomán Lendületesen csökken a külső finanszírozási igény címen mutatja be a magyar fizetési mérleg alakulását. A cikk zseniális példája a félig teli/üres pohár retorikai dilemmájának. Az összeállítás azzal kezdődik, hogy

"a recesszió felgyorsította a folyó fizetési mérleg csökkenő pályáját, s a kiáramló tőkejövedelmek visszafogásán keresztül a nettó export esetleges negatívuma ellenére felgyorsította a GDP-arányos hiány mérséklődését".

Persze ugyanilyen igaz volna, sőt, mennyivel igazabb, ha a cikk címe az lenne, hogy Lendületesen csökken a külső finanszírozási kínálat! A cikk bevezetője akkor így folytatódna:

"a hitelezők és a befektetők bizalma annyira megrendült a magyar gazdaságban, hogy lényegében leállították mind a magyar állam, mind a magyar bankrendszer finanszírozását. Tekintettel arra, hogy a magyar vállalatokat a magyar kormányzati és lakossági szektor krónikus eladósodottsága miatt a bankrendszer külföldről finanszírozta, a kifutó vállalati hitelek megújítására nem volt mód, így a pénzügyi bizalmatlanság mély recesszióba taszította a reálgazdaságot is. A gyors GDP-csökkenés miatt a magyar gazdaságban nem keletkezik profit, ezért a külföldi vállalkozások repatriálható profitja a kiáramló tételeket is mérsékli".

Komment.hu: Meghasonlott ház

Az előző bejegyzést követően írt komment.hu cikkemhez végre elég sok hozzászólás érkezett, és sok tízezren olvasták el az origó címlapjának köszönhetően - szóval talán érdemes becsatlakozni az ott folyó vitákba, lassan azért kialakul egy állandó közönség, és mindennap felkerül egy általában elég érdekes új kommentár is. (Az angol változat már korentsem volt ennyire sikeres). A magyar miniszterelnök némiképpen kétségbeesettnek tűnő segélykérése nyomán egy izgalmas vita lángol fel arról, hogy mennyire különböznek vagy hasonlítanak a közép- és kelet-európai országok egymáshoz - valamennyire biztos, ha Obama elnök Magyarországgal és Ukrajnával példálózik.

Az EU-csúcs kudarca: Nem állhat meg egy ház sem, ha meghasonlik

“Minden királyság, mely önmagával meghasonlik, elpusztul, nem állhat meg egy város, vagy ház sem, ha önmagával meghasonlik“.

A világgazdasági válság okán összehívott mai EU-csúcs közép-európai és magyar szempontból csúnya kudarccal ért véget: az immár de facto csoportba szerveződött keleti tagállamok, a visegrádi négyek, a három balti tagállam, Románia és Bulgária egyetlen követelését sem teljesítette a többség, annak ellenére, hogy már a Világbank vagy a mértékadó, de meglehetősen euroszkeptikus Economist is arról beszélt a héten, hogy közép-kelet Európa megsegítése nélkül széteshet az eurózóna és az Unió is. Európai blogomon erről írtam egy hosszabb bejegyzést, amit valószínűleg ki fogok dolgozni magyarul is. Mottójának Abraham Lincoln híres, a Máté evangéliumát idéző föderalista beszédét választottam.

Frissítés: itt is van a cikk - Meghasonlott ház, lehet kommentálni.

Az amerikai gazdasági válságok lefutása

Ma még vitathatatlanul az Egyesült Államok a világgazdaság legjelentősebb szereplője gazdasági és pénzügyi szempontból is. A mostani világgazdasági válság az Egyesült Államokból indult, ezért megkülönböztett figyelem illeti az ottani lefolyását is - még akkor is, ha annak mind pénzügyi, mint gazdasági lefolyása nagyon eltér a hazaitól. A világgazdaság, és az igencsak sebzett magyar gazdaság aligha fog kilábalni a recesszióból addig, amíg az USA ki nem lábal belőle. Az Eltecon blogon keresztül találtam ezt az érdekes eszközt a Minneapolisi Fed oldalán. A felső ábrán a termelés, az alsón a foglalkoztatottság alakulása látható az 1946. óta kialakult 10 amerikai recesszió során. Persze minden recesszió egy kicsit más: más volt a gazdaság szerkezete, a világgazdaságba ágyazottsága, a válság kiváltó oka is. Az ábrák relatívak: a kibocsátás a gazdaság méretével és az árakkal, a foglalkoztatottság az aktív korú népességgel van kiigazítva. Az amerikai gazdaság sokkal nagyobb mint 1946-ban volt, és az amerikai emberek tovább tanulnak és tovább élnek.
A vonalak mélypontja mutatja, hogy mennyit csökkent a termelés és a foglalkoztatottság. Az 1957-as recesszióban volt a legnagyobb a csökkenés. A legnagyobb munkaerőcsökkénést az az 1957-e és az 1948-as recesszió okozta, amikor még sok volt a kétkezi munkás és kevés a nyugdíjas. A mélypont helye azt mutatja, hogy mikor ért véget a zuhanás, és mikor kezdtek a folyamatok javulni. Az 1957-es recesszióban ez a 2. negyedév, azaz 6 hónap után jött el, a kitartó 1948-as esetén az 5. negyedév, azaz 15 hónap után. A munkanélküliség az előbbi esetben 10, a másikban 11. hónapig gyorsuó ütemben nőtt.
A lefelé tartó vonalak hossza a recesszió időbeli lefolyását mutatja. Az 1973-as, a gazdaság szerkezetét alapvetően megváltoztató recesszió 5 negyedéven át súlyosbodott, ilyen eddig nem fordult elő. A munkanélküliség az 1981-es és a 2001-es recesszió idején nőtt a legtovább. Ezek a recessziók mindkét esetben alapvető technológiai forradalmakat hoztak maguk után, ami munkaerőmegtakarító jellegű volt. Minden szempontból különös lefolyású az 1973-as nagy olajválság, ami a mostanihoz hasonló nagy, energiakínálati sokkal járt együtt. Ennek a recessziónak az elején még valamelyest nőtt is a foglalkoztatottság, viszont az új, alacsonyabb energiaintenzitású termelésre való átállás nagyon sok időt vett igénybe.
A jelenlegi recesszió súlyosságát egyelőre leginkább a lefelé tartó vonalak meredeksége, vagyis a romlás sebessége mutatja meg. A foglalkoztatottság a mostani, pirossal jelölt recesszióhoz hasonló meredekséggel csak az 1973-74-es recesszió második felében nőtt. Amiben a mostani recesszió példátlan, hogy a munkanélküliség monoton és fokozódó mértékben nőtt az egész folyamat ideje alatt. Ez igen aggasztó (alsó ábra). Az amerikai reálgazdaság teljesítménye azonban egyelőre egyáltalán nem zuhant valami meredeken. Megintcsak szembeötlő a hasonlóság az 1973-74-es válsággal az, hogy a termelés csökkentése hosszasan elnyúlik (felső ábra). A legtöbb válság idején egy év után már mutatkoztak a konjunktúra jelei, ez most nincsen így.
Hangsúlyozni kell, hogy ezek az ábrák a gazdasági, és nem a pénzügyi válságra jellemző mutatókat ábrázolnak. Egyes válságok a pénzügyi szférából indunak, vagy a pénzügyi folyamatokban is jelentős problémákkal járnak együtt; a mostani válságnak ez biztosan jellemzője. Máskor ilyenről nem igazán beszélhetünk, például a 2001-es, enyhe recesszió idején legfeljebb az internetbe fektető részvényesek jártak rosszul, de a világ pénzügyi folyamataiban nem történt jelentős változás.
Számomra különösen izgalmas az 1973-74. évi válsággal mutatott sok párhuzamosság. Mindkét válság jelentős, nemzetközi pénzügyi válsággal, illetve energiaellátásbeli válsággal járt együtt, vagyis a gazdaság reál (eszköz) és pénzügyi (finanszírozási) odala is sérült. Ez ilyen válságok alapvetően szokták megváltoztatni a gazdaságot. A hetvenes évek válsága széttörte a bretton woodsi valutarendszert, a világ pénzeiben alapvető átrendeződést hozott. A gazdaság szerkezetében az energia-felhasználási intenzitás egyes iparágakat eltüntetett és újakat engedett megszületni. Az 1973-74-es válság például különösen mélyen érintette a teljesen energiafüggő Japánt, amely mély átalakulás után 15 éven át fantasztikusan szárnyalt. Úgy gondolom, hogy 2010-2011. ilyen szempontból is forradalmi újdonságokat rejt, és a rugalmasan alkalmazkodó gazdasági térségek jóléti és hatalmi felértékelődésével fog járni.