A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.
Az International Centre for Democratic Transition Energy Security 2011 – Challenges of the Hungarian EU Presidency című konferenciájának felkért előadója voltam május 7-én. Mivel a nemzetközi tapasztalataim a vasúti ügyekre korlátozódnak, elsősorban közgazdászéknt (és pályaelhagyó aktuáriusként) beszéltem az energiabiztonságról.
A nyitóbeszédek és az első panel számomra rengeteg újdonságot hordozott (12 oldalt jegyezteltem). Noha nem beszélhetek a lengyelek nevében, nekem úgy tűnik, hogy Magyarországnak igencsak fel kell kötnie a gatyáját, ha bármit is el akar érni jövőre az energia-területen: a felmerülő témák egy része olyan, ahol a magyar állam képviselője gyakran még szakértői, nemhogy miniszteri szinten nem képviseltették magukat. Számomra érdekes volt, hogy micsoda egyetértés volt a külpolitikai szakértők között abban, hogy az energiabiztonság és a biztonságpolitika kérdését el kell egymástól választani.
Az én előadásom egy autó biztosításának analógiájával a kockázatmenedzsment és a kockázatok árazásának, illetve fedezésének eszközeiről szólt, bemutatva, hogy a kockázatkezelés eszközei a nemzeti energiaellátás szempontjából is értelmezhetők.
Energy security in Hungary on Prezi Várjon amíg az animáció betöltődik, és nyomja meg a lejátszás gombot. Az előre-hátra nyilakkal lehet navigálni, a kör alakú gombbal az egész prezentációt egyben lehet áttekinteni.
Noha a prezi önmagában nem sokat jelent, elmondhatom, hogy sokkal nagyobb volt az egyetértés abban a tekintetben, hogy az energiabiztonság túlhangsúlyozása elviselhetetlen költségekkel jár mint gondoltam volna. Talán mindenki egyetértett abban, hogy az energiabiztonság ellátásbiztonsági része túl nagy hangsúlyt kapott az elmúlt évben, és ennek a versenyképességre gyakorolt hatása túlzottan nagy, ezért ideje értelmes párbeszédet kezdeni az ellátásbiztonság megfizethető szintjéről - nem költhetjük minden pénzünket tartalék erőművi kapacitásokra és tárolókban álló tüzelőanyag-készletekre.
Ettől függetlenül nekem az a véleményem, hogy az energiabiztonság másik vetületére, a túlzottan ingadozó vagy magas árakra is vannak megfelelő kockázatfedezési eszközök, amelyekkel az európai tagállamoknak, így Magyarországnak is élnie kellene - ezt sem nagyon vitatta senki.
Gazdasági és társadalmi témák eredeti megjelenése és vitája: antaldaniel.blog.hu