A svéd rock versenyképessége és a világ nagy zeneexportőrei

Sokan tekintenek a világ popzenei iparára mint az amerikanizáció eszközére, pedig az USA a nemzetközi zenei exportban (is) elveszítette a versenyképességét, és piacához képest inkább alulreprezentált a zeneiparban. Nagy-Brintannia és Svédország fej-fej mellett vezeti a rangsort, Ausztrália időnként egy jelentősebb produkcióval beelőz.

Joshua Keating tette szélesebb körben ismertté két kiváló közgazdász, Fernando Ferreira és Joel Waldfogel tanulmányát, akik 1960-tól elemezték 22 nagy zenei piac slágereit. Önmagában az ugyanis nem sokat jelent, hogy viszonylag sok amerikai sláger van a japán vagy az argentin slágerlistán, hiszen Amerika nagy ország, nagy lemeziparral, vagyis sok zenét termel. Az igazán érdekes az, hogy mely országok képesek saját súlyuknál jelentősebb zenei exportra szert tenni, illetve mely országoknak van olyan erős belföldi zenei életük, hogy viszonylag kevés slágert importál.

Nagy-Britannia 1963-64-bena Beatlesnek köszönhetően meghódította a világpiacot, és lényegében a hetvenes évek végéig a világ rockellátója maradt: jött a Rolling Stones, a Kinks, a Pink Floyd, és persze számos tiszavirágéletű produkció. Természetesen az Egyesült Államokban mindig készült sok és jó zene, de az ország súlyához képest elég kevés.

Ausztrália folyamatosan jött fel a hetvenes években, de mivel egy viszonylag kis gazdaságról van szó, itt egy-egy kiemelkedő produkció húzta fel az ország teljesítményét. Az AC/DC még a vasfüggöny mögött is meghatározó produkció volt. Az ausztrál metál azonban nem sokáig maradt versenyben a nyolcvanas évek brit popjával és új hullámával.

Svédországot sokan kötik össze az ABBA sikerével, pedig az ország folyamatosan produkálja az angol nyelvű popzenét. Bár a csúcsot kétségkívül a nyolcvanas évek jelentették, a kilencvenes években is versenyképesebb volt a brit és a feljövő kanadai exportnál. Svédországban talán a Cardigans jelentett meghatározó produkicót a kilencvenes években. Szerintem a svéc zenei élet a legszínesebb a szcéna méretéhez képest, és a kimagasló teljesítmény nem egy-egy zenekarhoz, hanem komplett szubkultúrák kiszolgálásához kapcsolódik: a svéd pop, indie, metál, punk mind-mind fontos színfolt a zenefogyasztók életében.

Kanada az elmúlt években szintén jól szerepelt, részben angol nyelvű iparágának. Bár számomra Bryan Adams, Leondard Cohen vagy K.D. Lang nemzetközi sikere nehezebben érthető, mint az ABBA vagy a Cardigans áttörése, ez részben ízlés, részben az amerikai-európai piac távolságának a dolga.

Mi következik ebből? Első ránézésre annyi, hogy nem amerika, hanem az angol nyelv tartolt az elmúlt években. Az angol a zene, a szórakozás nyelve, de nem feltétlenül Angliából vagy Amerikából érkezik. Svédország, akárcsak a nehéziparban, igen jól megtalálja a helyét a zeneiparban is, alapos nyelvi és zenei képzésével, és azzal, hogy a zene része a svéd mindennapoknak az iskolától a családi életig.

Sokkal több minden következik magából a kiváló tanulmányból, amely az új gazdaságföldrajz hagyományos eszköztárával elemzi a zene globális diffúzióját, és ilyen módon a vonatkozó szociológiai, antropológiai kutatások kiváló kiegészítője lehet. Számomra egyelőre kevésbé érdekes, hogy egyes országok, például Japán, miért tartanak fenn olyan erős hazai popéletet, de azok, akik rendszeresen a magyar pop állami támogatásáért kiáltanak, azonnal olvassák el a kutatási beszámolót. Az erős hazai zenei piac kialakításának vannak általánosítható nemzetközi tapasztalatai.

Gramofon Online

Kétezer jogilag rendezett, digitalizált felvétellel elindult a NAVA új részlege, a Gramofon Online. Az archívum mögött blog is található, az első poszt az első magyar popsztár, Király Ernő munkásságát taglalja.

The Searchers - Sweets for My Sweet

Ebben a számban legalább tizenöt éve látom a potenciált, kéne csinálni vele valamit...

Sziget: antirasszista nap

A Sziget antirasszista napjának hazai sztárjai Nagy Feró, a MIÉP egykori házizenésze, és a Bikini, amelynek egyik sideprojektje, A Titkolt Ellenálás a fehér faj felsőbbrendűségét hirdeti. Kicsi ez az ország. Hat tip N. Kelly.

Thomas Pynchon visszatért egy csomó régi zenével

A legendás amerikai író, Thomas Pynchon (egy videóüzenettel megtört) hosszú hallgatás után új hatvanas évek regénnyel jelentkezett (Inherent Vice), amelyben rengeteg zene van. Az író maga állított össze egy 42 számos listát a könyvhöz, de a rajongók, akik a Thomas Pynchon Wikin annotálják az új könyvet, már összeállították és a neten kikeresgélték az összes könyvben említett dalt. Ezen a listán 368 szám szerepel. Nagyszerű nyári szórakozás.

Most múlik pontosan

Kösz, Anna!

Az év legjobb zenéi 2008-ban

Az idei év kevésbé az új lemezekről és inkább a nagyszerű élő produkciókról szólt. Azt hiszem, kevesebb új lemezt is hallgattam, és azok sem voltak igazán jók, egyedül talán az Óriás első lemezének tudtam őszintén örülni: magyar, jól szól, és tényleg szórakoztat, bár azért még világszínvonalnak nem tartanám. Számomra nem adott sokat Haley Bonar új albuma, és nem is vártam sokat a Porthishead visszatérésétől és nem is ért kellemes meglepetés.

Nagyon nehéz megmondani, hogy mi volt az év legjobb koncertje, ugyanis három nagyszerű együttestől három tökéletes színpadi produkciót láttam. A Fountains of Wayne New Yorkban, klubszínpadon tökéletesen színes, energeikus és szexi produkció volt; a Nada Surf a Wiener Arenában feltöltően energikus, pozitív és mulattató, ráadásul nem várt nagy élmény. Az év legjobb koncertje talán mégis ismét a dEUS májusi koncertje a Flexben: egy fantasztikus rakparti klubban a Duna-csatorna parjtán, sötét, energikus, színpadon soha nem látott minőségű fénnyel és hanggal, mintha Elvisék lenyúlták volna a Depeche Mode cuccait, kicsit átcsavarták volna rock and rollra a beállítást. Bár a Vantage Point új lemez nem olyan tökéletes, mint a korábbiak, a nyolcvanas évek hangzásának korszerűsítésével a régi és az új számok is elsöprőek voltak. Az új lemezről a Favourite Game határozta meg a koncert hangulatát, és talán ez is a legjobb idei szám.

Jó volt a KulturShock az A38 hajón, az Óriás is több nagyszerű koncertet adott, jó volt újra látni a Durgast májusban, és némileg csalódást keltő volt az Iron&Wine a Szenében.

Nagyon szép még a Vantage Point két lassú száma, az Eternal Woman és az előző lemezről lemaradt Smokers Reflect, illetve telitalát a Nada Surf klippversenye, akik az egyébként szintén elég jól sikerült idei Lucky albumhoz a YouTube-on kerestek és találtak pályázaton klippet. Azt hiszem, ezzel az indie globális kulturájához is sokat tettek hozzá - ma már a közönség csinálja a zenekar klippjét, és nem fordítva. A győztesekről, a két huszonéves CardTrotter duójáról biztosan sokat hallunk még. Mint mindig, most is a dEUS-é a legjobb zenekari honlap.

A most használt ipodom számlálójában még mindig csak Fountains of Wayne számok vannak a Traffic and Weather albumról illetve a 7-8 helyen Elliott Smith Either/Or albumáról a Speed Trials és a Ballad of Big Nothing. Ezek úgy látszik, éveken át nagyszerű dalok, a tavaly is emlegetett Michael and Heather at the Baggage Claim, a címadó szám és a Strapped for Cash egyelőre felülmúlhatatlanok. Az idei évben a lejátszómba került dalok közül a Durgas Song to A Drinking Friend című dala került az élmezőnybe, illetve még sokat hallgattam ugyancsak erről az albumról a Wish I Could című számot. A Nada Surf a Whose Authorityvel került be a top százba. A legtöbbet hallgatott magyar dal az Amber Smith örökzöld Pozitívja, a második helyen az Óriás Gyémánt-szén féle anyagok halmaza áll.

Összességében 2008. számomra nem hozott átütően új zenéket.

Az év legjobb zenéi 2007-ben, 2006-ban, 2005-ben és 2004-ben.

Tudósok Bada Dadával - Apa kocsit hajt

2007 - az év legjobb dolgai

Az idei évre nekem legjellemzőbbnek tűnő cikkeket, képeket ide raktam. Az idei évben vagy kevésbé nyitott szemmel jártam, vagy nem csak nem voltak olyan dolgok, amik annyira tetszettek volna, mindenesetre az összegzés rövidebb lesz, mint a 2004, 2005 illetve 2006. végi legjobb dolgok bejegyzés.
A legjobb lemez a Traffic and Weather volt a Fountains of Waynetől. Amikor megjelent, akkor is nagyon tetszett, és az év végi visszatekintésben is vitte a prímet. Jelentek meg az idei évben kiváló cikkek, esszék, ezek jobboldalt lent található a kiváló cikkek ajánlóiban, talán a legváratlanabb talán Kiss István publicisztikája volt. A blogírás közben sok blogot felfedeztem olvasóként is, ebből már készült egy legjobb bejegyzések-válogatás. A legjobb filmekkel kapcsolatban könnyű dolgom van: pont a két legjobb film kapott Oscart, már februárban beszámoltam a dologról, és idén sem A téglánál, sem A mások életénél nem láttam jobb filmet.
A legjobb könyv, amit idén olvastam a Lonesome George volt, ami minden tekintetben kiváló nem fikciós könyv. A történet hőse egy galapagosi Pinta-teknős, alfajának utolsó képviselője, akit biológusok találtak meg egy tönkretett ökoszisztémájú szigeten. A könyv George életének azt a huszonkét fogságban töltött évét meséli el, amikor a tudósok kétségbeesetten próbálnak mellé társat, egy hozzá hasonló nőstény teknőst találni. Heny Nicholls kötete egy nagyszerűen dramatizált történetben mutatja be az ökológia, természet-turizmus, genetika, biológia, kriptozooligia legfrissebb eredményeit. A történetnek addig nincsen vége, amíg George velünk él: idén is felvillant egy újabb reménysugár, ami persze az egész történet ismeretében izgalmas igazán. A könyv rengeteg méltatása megérdemelt, minden természetszerető, a Föld állapotáért aggódó, a természettudományok iránt érdeklődő, vagy egyszerűen csak állatbarát olvasónak melegen ajánlható, elegáns, emelkedett és szellemes olvasmány.
A művészet címke alatt idén megmutattam majdnem mindent, amibe belebotlottam, és tetszett. A pálmát kétségkívül nálam Tom Ballhatchet diplomamunkája, a bejegyzés tetején látható aktadaráló mókuskerék vitte el (Hamster Shredder). Szép, szellemes, érthető: szerintem telitalálat. Idén nem jártam sok kiállításon, és a legjobban a véletlenül egy konferencia szünetében felfedezett belle vue - fiatal svájci formatervezők kiállítása tetszett a Vienna Design Week keretében. A kedvencem a kiállításon a Minimal Lounge készlet volt, amit nagyon is el tudnék képzelni egy nagy kerti partyn (fries&zumbühl). Boldog új évet és viszlát 2008-ban!

Az év legjobb zenéi 2007-ben

2007. hosszú idő után nem csak a világban, de Magyarországon is nagyszerű zenéket hozott - bőséges évünk volt. Tökéletes albumot nem találtam, viszont a daltermés a legjobb esztendőkhöz illő!

Az év lejobb dalait ismét a Fountains of Wayne írta. Ezeknél a fiúknál szebben, jobban ma senki nem ír dalokat a független zenében. A Traffic and Weather nem önismétlő, a korábbi lemezeken továbblép (a Slate.com idei listáján a kilencedik helyezett), de albumként számomra nem tökéletes, becsúszott egy-két szám, amit szívesen továbblapozok. Mégis itt vannak az év kincsei: A Michael and Heather in the Baggage Claim az indie líra csúcsa, az elmúlt évek legszebb gyöngyszeme, minden szava tökéletes. A zenekar a szomorkás lírai dalokban volt idén nagyon erős: Seatback and Traytables, I-95 (ami 54. helyen bekerült a Rolling Stone idei top százba). Másfelők meg ott vannak az idei bulikban nélkülözheteten powerpop dalok, a Traffic and Weather, a Strapped for Cash, a New Routine, és persze egy kedves klip, a Someone to Love.

Idehaza is megmozdult valami a föld alatt. Egyrészt EP-vel rukkolt elő az Óriás, ami még nem tökéletes lemez, de van rajta legalább három nagyszerű szám, a Másfelé néz (mp3) , a Vércukor (mp3) és a szexi Gyémánt-szén féle anyagok halmaza (mp3). A bulikon magyar indiezenekar talán soha sem szólt ilyen jól, a szövegek rendben vannak, és a meglehetősen rockos hangzás mellett felsejlik az a magyar alternatív hagyomány, ami egyébként a kilencvenes években a teljes zsákutcába jutott. Ugyanebből a gödörből mászott Lovasi András is az új zenekarával, a Kiscsillaggal, akik (az Óriással) nagyszerű koncertet adtak az A38 hajón. Be kell vallanom, hogy gimnazista koromban nagy Kispál-rajongó voltam, aztán az egészet meguntam, bő évtizede nem láttam, nem hallottam őket. A Kiscsillag egy érettebb, jobb produkció, és egyben egy nagy kísérlet arra, hogy az ember mindent újrakezdjen. Megéri! Lovasi András az előző zenekarával megújította a magyar könnyűzene szövegvilágát, fordulatai egy erős költőhöz hasonlóan épültek meg nyelvünkbe. Most visszament ahhoz a gitároshoz a gimibe, akit Kispálra cserélt, és csináltak egy lemezt. A dalok egy része nagyszerű, néhány gyengébb, egy-kettő meg olyan ordenáré, hogy ajándéknak nem ajánlanám a lemezt. A felvétel magyar gitárzenéhez képest fantasztikusan jól szól. A Ha én lennék legalább annyira nagyszerű táncdal, mint a Kicsit szomorkás feldolgozása, a Menetszél egy különösen finom politikai szatíra 2010. reménybeli Európai Kulturális Fővárosából, a Tűkön táncol pedig egy deuszos hangulatú lassú szám, tökéletes magyar szöveggel és a nemzetközi indie élvonalba tartozó zenével, borsózik tőle a hátam. Mindkét produkcióban az tetszik, hogy a nemzetközi gitárzene hangján szólal meg, de visszacsempészi az eredetiséget abból a magyar táncdal és magyar alternatív hagyományból, ami szövegében és főleg zenéjében is csak jobb híjján állt meg a maga lábán. Újra van olyan hazai rockzene, amit érdemes hallgatni!



Az év koncertje minden kétséget kizáróan a Soil & Pimp fellépése volt az A38 hajón. A hat japán művész fellépése hangulatában számomra leginkább az 1993-as Bizottság koncertet idézte, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ezek a művészek mesterei hangszerüknek és teljes mértékben össze vannak szokva. Mivel a jazz általában teljesen hidegen hagy, sem lemezen, sem élőben nem hallgatom, a koncert egyben életem egyik legváratlanabb zenei meglepetése volt, teljesen magával ragadott. A színpadi látvány, a vidámság, a zene: keressétek az alkalmat a zenekarral való találkozásra!

A tavalyi év számlájára írható, de idén fedeztem fel Barzin nagyszerű lemezét, ami albumként is tökéletes, illetve Haley Bonar dalait. A Lure the Fox a vége felé egy kicsit leül, bár sokadszor is kedvem lapozgatás nélkül hallgatni, de a Ransom és az Us azt sejtetik, hogy ez a fiatal lány nagyon-nagyon sokra foga vinni. Mayday című harmadik albuma jövő márciusban jelenik meg - az elvárásaim nagyon magasan vannak, csakúgy, mint Barzin jövőre várható harmadik lemezével kapcsolatban. Haley Bonar átvette a Cardigans helyét, és az iPod számlálóján a harmadik helyet a Fountains of Wayne és Elliott Smith után, akit furcsa módon csak idén fedeztem fel, ezért volt mit pótolnom.

Ha az idei trendek folytatódnak, 2008-ban nagyszerű lemezeket fogunk hallgatni: Barzin, Haley Bonar, az Óriás, és a dEUS is új albummal készülnek az újévre!

Az év legjobb zenéi 2008-ban, 2006-ban, 2005-ben és 2004-ben.

Indie áttekintő, az összes indie bejegyzés, indie.hu, indie linkek.

A zene globális sztárjai

A Gracenote Music Maps azt mutatja meg, hogy a Föld egyes országaiban melyik lemezborítót töltik le a leggyakrabban. (Ebből arra lehet következtetni, hogy a régi lemezgyűjtemények digitalizálása és az illegális az internetről letöltött zenék közül mit hallgatnak a főleg hálón lógó fiatalok). A sokmillió letöltés alapján elég világos a kép, ami kultúrakutatók számára sok éves munkát adhat.

Íme, a visegrádi országok zenei ízlésének lenyomata, országonként, erőssorrendben:

• Magyarország: Linkin Park, Depeche Mode, Red Hot Chili Peppers, Metallica, Tankcsapda, Madonna, Queen, The Beatles, Nightwish, AC/DC.
• Csehország: Linkin Park, Kabát, The Beatles, Daniel Landr, Madonna, U2, Red Hot Chili Peppers, Pink Floyd, Queen, Nightwish.
• Lengyelország: Linkin Park, Metallica, Red Hot Chili Peppers, Džem, System of a Down, Verba, Nirvana, Nelly Furtado, O.S.T.R, Happysad.
• Szlovákia: Horkýže Slíže, Metallica, Linkin Park, Red Hot Chili Peppers, Elán, Depeche Mode, U2, Desmod, Madonna, Imt Smile.

Vagyis minden országnak megvan egy-két helyi sztárja (ha külön a lemezeket nézzük, Rúzsa Magdi is feljövőben van, csak neki még nincsen sok lemeze a piacon). Vannak az abszolút örökzöldek, és minden országnak megvan az a globális sztárja, ami valamilyen helyi vegyértékhez kötődve különösen megragadt a helyi talajban: nálunk a Depeche Mode, a lengyeleknél a Nirvana, a csehszlovák utódállamokban Madonna. Sajátosan V4 jelenség a Queenhez való ragaszkodás ("távászi szél vizet árászt").

Vessünk egy pillantást Közép-Európa kulturális referenciapontjaira, a hasonlóság szembeötlő, illetve az is, hogy térségünket németül már nem lehet meghódítani:

• Ausztria: Die Ärzte, The Beatles, Red Hot Chili Peppers, U2, Metallica, Erste Allgemeine Verunsicherung, AC/DC, Linkin Park, Green Day
• Nagy-Britannia: The Beatles, Foo Fighters, Red Hot Chili Peppers, Coldplay, Oasis, Green Day, Queen, Robbie Williams, U2, Pink Floyd.
• Németország: Die Ärzte, Böse Onkelz, The Beatles, Red Hot Chili Peppers, AC/DC, Metallica, Linkin Park, Die Toten Hosen, Robbie Williams, Rammstein.

A Beatles és a Pink Floyd időtállóságához éppúgy nem fér kétség, minthogy az AC/DC és a Metallica stílust teremtett.

És az alábbi erősorrendek talán eloszlatnak néhány tévképzetet, és a civilizációk közötti béke híveinek is adnak néhány globális referenciapontot a kezébe. Mondjuk a Gracenote adatbázisa alapján a tizennyolcévesek tanrendjébe világszerte fel lehetne venni A Fal című Pink Floyd filmet, csak hogy jobban szót értsünk egymással és más demokratákkal. Ha meg az ENSZ popsztárokkal akar erősíteni, akkor Céline Diont céloznám meg.

• Irán: Hayedesh, Googoosh, Pink Floyd, Céline Dion, Dariush, Anastacia, Ebi, Metallica, Shiavash Ghomaysi, Anathema
• Pakisztán: Atif Ashlam, Metallica, Linkin Park, Nushrat Fateh Ali Khan, Guns 'n' Roses, Eminem, Judas Priest, Ali Zafir, The Beatles, U2.

Eszembe jut egy iráni ismerősöm, aki azt mondta, hogy csador nélkül David Beckham poszterekkel és Pink Floyd kazettákkal nyugodtan utazik az országban. Az előbbi a lánygyermekes milicistáknak kell, az utóbbi a fiúgyermekeseknek.

Ami még nagyszerű volt 2006-ban

Na, lassan végére érek az évértékelésnek, tavaly, tavalyelőtt volt az év filmje is, ez most egyértelműen Tom Barmané az Any Way the Wind Blows című filmjével, amit Budapesten a flamand filmfesztiválon mutattak be. Tavaly Tom Barman a dEUS-szal volt az év visszatérője a zenei életbe, ez a film a zenei karrier újrakezdése előtt készült. A soundtrack önmagában nagyszerű, a Summers Here nyitószám zseniális.

Az év legjobb kiállítása az International Center of Photographyban a Snap Judgements volt. Fantasztikus képek, amelyek egészen megváltoztaták szegényes, elavult és közhelyes Afrika-képemet.

A kortárs afrikai fényképészek kiállítása lenyomta a várva-várt második Fotó- és Videó Triennálét is, bár az is nagyszerű volt, de az Ecotopia témával nekem talán túlzottan politikus.

Az év legkiválóbb alkotása pedig számomra a Jump volt T. Kelly Masontól és Diana Thatertől , amit a Whitney Biennálén láttam, és azt hiszem, ez az alkotás szeretette meg velem a videó műfaját, amit eddig mindig eléggé idegenkedve néztem. A neostrukturalista film annyira lenyűgözött, hogy külön ezért egyszer újra befizettem az egész kiállításra.

Az év legjobb zenéi 2006-ban

Azt hiszem, hogy ennyire egyértelműen még egyik évben sem sikerült meghatározni az év zenéjét.

A Fountains of Wayne idén megismert, igaz, korábbi lemezei voltak számomra az év abszolút kedvencei. A két legjobb lemez, és az első öt legtöbbet hallgatott dal ettől a fantasztikus new yorki power-pop zenekartól robbant be az életembe. Olyan finom és zene ez, mint a seattlei cukorba kandírozott mandulaszemek. Ritka, édes és feledhetetlen.

A legjobb lemez az Out-of-State Plates, ami a zenekar korábban kiadatlan dalainak duplalemezes válogatása. A legjobb szám az I Know You Well.

Az év legnagyobb élő zenei eseménye a Jon Spencer fellépése a new yorki Joe's Pub-ban október 9-ről 10-re virradó éjszaka, ahol a király az egyéként nem rossz, de nem is kiemelkedő Sadies vendégeiként vette át Heavy Trash nevű sideprojektjével a színpadot. Jon Spencer ezen az estén akusztikus gitáron játszott, és az ötvenes évek legkeményebb zenéig nyúlt vissza a nagyszerű kisérőzenekarnak bizonyult pszichedelikus countrysokal.Jon Spencer élő fellépéseiről szerintem nem lehet írni, bár sokan próbálkoztak már vele. A rock and rollnak nem volt ekkora előadója Elvis Presley óta.

Az idei évben nagyszerű zenék kerültek a lejátszómba, és nagyszerű koncertek is voltak a legjobbak mellett. Januárban ismertem meg az Iron & Wine együttest, akiknek minden lemezük nagyszerű, talán mégis az A The Creek Drank the Cradle, illetve a Passing Afternoon kislemezt lehetne kiemelni. A Calexicoval közös koncert és az In the Reins közös EP szintén feledhetetlen (hangulatát kiválóan adja vissza a bal oldali lemezborító), a History of Lovers pedig szinte bármelyik másik év száma lehetett volna. Szintén felemelően spirituális amerikai népzenét játszott a Woven Hand júliusban az A38 hajón.

A Heavy Trash egy élő felvétele.

Az év legjobb zenéi 2008-ban, 2007-ben, 2005-ben és 2004-ben.

2005 Magyarország - a legjobbak

És most lássuk, mit jót hozott a vasúti törvényen kívül a 2005-ös esztendő! A tavalyi értékeléshez hasonlóan is a zenével kell kezdeni, mivel ebből a szempontból különösen gazdag évet tudhatunk magunk mögött. Az év koncertje számomra minden kétséget kizáróan a dEUS fellépése volt a Wiener Arenában. A belga indie zászlóshajója tavaly lépett fel hosszú hallgatás után először, és idén egy nagyszerű, érett új lemezzel, a Pocket Revolutionnel rukkoltak ki. A lemezen az Ideal Crash-hez hasonlóan nagyszerű dalok szerepelnek (The Real Sugar, Include Me Out), és az összkompozíció is megközelíti a zenekar fénypontját jelentő Worst Case Scenariot. A legnagyszerűbb azonban a az volt, ahogy 16 év dalaiból egy teljesen friss, tökéletes színpadi kompozícióval előadott, katartikus élő műsorral tértek vissza.
Az évben a független színtérhez kötődő szinte minden zenekar adott ki lemezt, nagyon vegyes eredménnyel. A Sleater-Kinney és a Dandy Warhols produkciója számomra értékelhetetlen volt, a Pavement reissuek izgalmasak, de nem újak. Nagyszerű dEUS Pocket Revolutionje, de azt hiszem, hogy az év lemeze cím a csendes texasi American Analog Setnek jár. A régi rajongók örülhetnek, az új lemez a Promise of Love kitérője után a zenekar első három lemeze által kitaposott útra tér vissza. A Born Under Cusp talán az eddigi legjobb számuk, az instrumentális (Theme From) Everything Ends szintén az év legerősebb számai között van. Az Amanset új honlapja a a legjobb zenekari honlap címért a deus.be oldallal küzdhet meg. A Set Free albumot kézbe véve az év legszebb számait a legszebb külsőben kapjuk meg. Méltó válasz a lemeziparnak – ezt a lemezt nem érdemes letölteni a netről, meg kell venni.
A hazai szcéna idén sem borult virágba. A nyáron elbúcsúztattuk egy jó koncerten az Annabarbi zenekart, az ősszel pedig tényleg elementáris erővel, de kissé túleffektezett gitárokkal jött vissza az Amber Smith.
Az indienél maradva idén láthattuk a mozikban Az állomásfőnök (The Station Manager) című filmet, ami legalább egy évtizede a legkiválóbb hozzánk eljutott amerikai független film. Thomas McCarthy első filmje egyébként a kategóriájában szinte minden jelentős nemzetközi díjat besöpört. A 134 centi magas Fin testi fogyatékosságával egy vasútmodell-boltban, a vasútörültek különc világában él. A bolt tulajdonosa hirtelen halála után a boltot felszámolják, de Fin örököl egy elhagyott vidéki mellékvonali állomásépületet. A beköltözéskor az állomás előterén találja Joe-t, a puerto ricói hot dog árust, aki beteg édesapját helyettesíti a boltban, és kis híján elüti a kávéért siető, szórakozott Olivia, a környéken egyedül élő középkorú művésznő. Innen minden adott a legbeváltabb indie recept szerinti kamaradrámához: három pozitív hős, problémákkal és méltósággal, nagyszerű, a filmhez komponált instrumentális indiezene, két mellékszereplő és két mellékhelyszín. Szép, feszes, drámai, mélyen megható és hiteles alkotás, amely nem lép új ösvényekre, hanem az amerikai független film kitaposott ösvényén hoz létre remekművet.
Számomra az idei év biztosan nem az irodalom és a képzőművészeté volt, kevés kiállításra jutottam el és kevés új regény kötött le, úgyhogy az év könyvei számomra az ismeretterjesztő kategóriából kerütlek ki.
Az idén szomorúan megbicsaklott európai alkotmány eszméjéhez bizony nem rossz felidézni, hogy az Unió polgárainak elődei vagy kétezer éven át nagyjából ugyanazt tartották törvényesnek és igazságosnak, ezért valami csak összeköt bennünket, ehhez pedig nagyszerű könyv A római jog Európa történelmében Peter Steintől (íme Hamza Gábor méltatása az ÉS oldalán). Az Elmék harca (a második világháború kódfejtőinek története) szintén lebilincselően izgalmas, és az információk felhasználását és kezelését jobban átgondolva páratlanul tanulságos olvasmány volt. (Visszatekintés: a 2004. év értékelése»»»)

Az év legjobb zenéi 2008-ban, 2007-ben, 2006-ban, és 2004-ben.

2004 Magyarország - a legjobbak

Természetesen a 2004 Magyarország is véget kell érjen egyszer, így lássuk, mi az, ami ebből a rövid számadásból kimaradt év közben! Akik hozzám hasonlóan Budapesten töltötték az év nagy részét, két fantasztikus koncertélményben biztosan osztozhattak velem: márciusban a texasi Explosions in the Sky az A38 hajón, novemberben az Enablers és a Durgas a Sark Presszóban nyújtott felejthetetlen produckiót a független zenék rajongóinak. Az Enablers valami egészen különös dolgot művel iszonyatos zajjal és átütő spoken words-zel, az Subtle Plague+Drastic Measure = Durgas képletre épülő zenekar lelkesedése,szíve és networkje nélkül pedig talán már Budapesten meg is halt volna az élő zene. Ősszel Koronczi Endre és Gyenis Tibor lélegzetelállítóan bátor és személyes kiálllítása, a Basic volt számomra az év képzőművészeti eseménye a Budapest Galériában Baán András kurátor segítségével, amely vizuális elemezte azt a személyes narratívát, amit a két művész identitásának tekinthetünk. Gyönyörű, költői és az évszakhoz illő volt Vándor Csaba madereledelből készült Szent Ferenc szobra a Ferenciek terén a Pont:Itt:Most ideiglenes köztéri alkotások programjában. Két nagy visszatérő lemezére bulizhattunk, és képzelhettük el, hogy a plafon is leszakadt volna, ha mindez tíz éve jelenik meg: a Jon Spencer Blues Explosion Damage albuma és a Beastie Boys To the 5 Boroughs albuma tökéletes produkciók, de sajnos kevés újdonsággal bírnak. Ezért idén a legjobban a tavaly megjelent Cardigans album, a költői, és három tökéletes számot (Communication, For What It's Worth, Live and Learn) tartalmazó Long Gone Before Daylight dobott fel. Nina Persson nem csak a nemzetközi indie legkedvesebb és egyik legjobb hangú énekesnője, de vitán felül a legerősebb költő a színtéren. Az irodalomban szintén nagy nevek léptek vissza saját műveik árnyékába: Paul Austertől Az orákulum éjszakája, V.S. Naipaultól a nagy összegző Fél élet második fele, a Magic Seeds nem hoztak katartikus élményt a korábbi könyvekhez képest. Számomra így számomra Bernard Schlink magyarul is megjelent Der Vorlesere (A felolvasó; The Reader) lett az év könyve, ami egy egyszerű nyelven írt, megrázó szerelmi történetbe emeli el a Holocaust lényegét a megszokott irodalmi diskurzusból. A moziban a pálmát egyértelműen Neil LaBute ötödik filmje vitte el, aki gender ügyekben alapvető kegyetlen első filmje, a Férfitársaságban kifordításával, most sokkal trükkesebb és majdnem hasonlóan drámai kifordításával, a Faragjunk férfit (Shape of Things) című művel mutatta meg, hogy hova vezet, ha a nemek háborújában a nőknek áll a zászló. És ha már háború, nem csak az év, de minden idők talán legjobb dokumentumfilmje is idén jelent meg hazánkban, a Robert McNamara visszaemlékezéseiből, Philip Glass zenejével készült A háború ködében Errol Morris rendezésében. McNamara a Harvard legfiatalabb üzleti tanársegéde, katona, a vietnami háború hadügyminisztere majd a Világbank elnöke, ma a harmadik világ szegénysége ellen küzdő szervezetek aktív alakja. Visszaemlékezései a politikai és személyes felelősség kérdését állítják a film középpontjába, és abban az évben, amikor egy Moore nevű bugris "dokumentumfilmje" a sláger, különösen fájó, hogy még egy tisztes kritikát sem kapott Morris remekműve idehaza. A kiemelt alkotók és alkotások biztosan nem okoznak csalódást 2005 elején sem, de lássuk, mit hoz a jövő. Mindenkinek boldog új évet, viszlát a következőben!

Az év legjobb zenéi 2008-ban, 2007-ben, 2006-ban, 2005-ben.