A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2007. március 30.

Boldogság és anyagi jólét

Aki boldog, vagy legalább elégedett az életével, az több értéket tud termelni, és akinek nagyobb az anyagi jóléte, az általában boldogabb és elégedettebb. Vannak nemzetek, akiknek azonban a szegénység sem tudja kedvét szegni, és vannak örök elégedetlenek. Mi magyarok vajon hol vagyunk a térképen?

Az alábbi ábra függőleges tengelye azt mutatja, hogy a férfiak hány százaléka volt boldog vagy elégedett az adott országban a kilencvenes évek közepén, a vizszintes tengely pedig az egy főre jutó nemzeti jövedelmet mutatja. A piros vonaltól balra azok az országok vannak, ahol az egy főre jutó jövedelem kevesebb volt 1995-ben mint Magyarországon, jobbra pedig több. A bal vonal alatt az emberek kisebb hányada volt elégedett az életével, a zöld vonal felett nagyobb aránya, mint Magyarországon. A piros és zöld vonalak metszéspontja Magyarországot mutatja.
Az Északnyugati mezőben, vagyis a zöld vonal felett, és a pirostól balra azok a nemzetek vannak, akiknek fiai nálunk szegényebbek, de boldogabbak nálunk: szlovákok, horvátok, törökök, lengyelek, kínaiak, pakisztániak, brazilok, indiaiak, ghánaiak, dominikaiak, kolumbiaiak, mexikóiak. Közül a szlovákok idén már utól is értek bennünket gazdagság dolgában.

Az alsó fekete vonal azt mutatja meg, hogy kik azok, akik a jövedelmükhöz képest a legkevésbé boldogok: az amerikaiak, osztrákok, nyugat- és kelet-németek, portugálok, szlovének, magyarok, románok, oroszok, fehéroroszok és moldávok. Másképp megfogalmazva: ezek a legmaterialistább társadalommal rendelkező országok. A felső vonal pedig azt mutatja meg, hogy kik azok, akik a jövedelmükhöz képest a legboldogabbak: az izlandiak, hollandok, észak-írek és írek, puerto ricoiak, kolumbiaiak, fülöp-szigetiek, ghánaiak, nigériaiak és bangladeshiek. Ezekben az országokban az adott jövedelemhez képest a lehető legboldogabbak az emberek.

Az adatok forrása: University of Michigian, World Values Survey; az ábrát én egészítettem ki.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Két könyvet szereztem be a témával kapcsolatban, de még nem olvastam őket.
Richard Layard: Boldogság, fejezetek egy új tudomáynból és Stefan Klein A boldogság képlete.
Az elsőbe belelapoztam és ott is hivatkozik a World Survey-re, meg igen jó poénos ábrák vannak benne.