A féltudású elit fogalma

Korábban nekiduráltam magam, hogy Publius Hungaricus cikkeit (A féltudású magyar elit; A féltudású elit alternatívája) elemző vita tárgyává tegyem. Nem szeretném mitizálni a két írást, de érezhetően sok emberben keltett olyan hullámokat, amelyek érdemessé teszik a cikkek vitatását. Az első részben az igen beszédes írói álnév-választásról volt szó. Most térjünk rá a cikk központi fogalmára, az elitre. Előrebocsátom, hogy az elit fogalmát minden társadalomtudomány használja, és mivel nem vagyok a kérdésnek szakértője, ezért jól jönnének az építő kommentárok.

Talán nem véletlen, hogy a magyar Wikipédiának nincsen elit szócikke, az angol pedig vitatott semlegességű. Az elitről vitatkozók általában vagy a fennálló társadalmi rendet és elitjét védik, vagy azt támadják, ahogy Publius Hungaricus is teszi. Az előbbi atttitűd általában konzvervatív jellegű érveket, a másik radikális érveket nyit meg. Publius Hungaricus hangvétele kétségkívül radikális, de a beszélő álláspontja a hagyományos, az elittel teljesen szembenálló populista állásponttól lényegesen eltér. Úgy érzem, hogy ez a különleges beszédhelyzet teszi a cikket izgalmassá. A cikk két, szorosan összefüggő központi állítása a következő:

"Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. [kiemelés tőlem - A.D. ]"
[...]
"...ha az ország komoly bajban van – és kétség ne legyen, éppen abban van –, arról elsősorban az elit tehet. Egyszerűbben: a fejétől bűzlik a hal".

Az első két mondat nem meglepő, az elit hétköznapi fogalmát tükrözi. Az elit szó a latin eligere igéből származik, melynek nagyon sok, lényegesen különböző magyar jelentésárnyalata van: választani, kiválasztani, megválasztani. Az elit körüli viták általában ezen jelentésárnyalatokat járják körbe: ki választ ki? kit választ ki? hogyan választ ki? Nem lényegtelen kérdések ezek, amelyek úgy bukkannak fel újra meg újra Publius Hungaricus szövegében, hogy gyakran elfedik azt a nem jelentéktelen különbséget, ahogyan általában és Magyarországon is a politikai, üzleti, egyetemi, tudományos és kulturális szféra elitjét kiválasztják, illetve kiválasztódik. Az is nézőpont kérdése, hogy ebben a folyamatként befenntesként részt veszünk (ekkor kiválasztásról beszélünk) vagy kivülről nézzük (ekkor inkább kiválasztódásról). Publius Hungaricus cikkének egyik különlegessége, hogy némiképpen nyitva hagyja ezt a nézőpontot. Nem tudjuk meg, hogy Publius Hungaricus kibeszél az elitből, vagy kivülről ostorozza az elitet. Egyszerre a kettő nem lehetséges: szerintem az előbbi a helyzet, és ez az egyik magyarázata az írói álnév használatának.



A második állítás könnyen elemezhető és értékelhető: Publius Hungaricus szerint az ország bajban van és ezért az elit a felelős. Egy szép közhellyel megerősítve: "fejétől bűzlik a hal". Ez az állítás az elit hétköznapi fogalmával megfér. Ha elfogadjuk, hogy ez országot az elit vezeti, akkor nyilván a bajba is az elit viszi bele. Csak azok a szélsőségesen determinisztikus gondolkodók mondanák ezt másként, akik szerint az elit tagjainak nincsen önálló cselekvőképessége, hanem valami mögöttes és lényegi erő vezeti a kezüket, mondjuk a termelőerők fejlődése vagy a kis zöld marslakók. Publius Hungaricus ilyet nem mond, ezért ez a központi tétele önállóan elemezhető, amire később sort is kell kerítsünk.

Az első állítás teszi az írást egyszerre izgalmassá és nehezen értékelhetővé is. "Hazánk szélsőségesen elitvezérelt ország" - állítja a szerző. Szokatlan és nagyon nehezen érthető gondolat. Ha csak annyit állítana, hogy hazánk elitvezérelt ország, egyszerű tautológiába süllyedne: az elit attól elit, hogy vezérli az országot. A szélsőségesen jelző használata némiképpen zavaró, hiszen általában politikai vagy életstílusbeli értékválasztás kapcsán szoktuk használni, márpedig ez a mondat nem ilyen választásról szól. A szélsőséges szó jelentős érzelmi töltést visz a mondatba, de önmagában értelmetlenné teszi azt. Ha racionálisan elemezni akarjuk Publius Hungaricus gondolatmenetét, kénytelenek vagyunk a retorikai felhangoktól megtisztítani. Ilyenkor a karitász-elvet célszerű alkalmazni. Próbálkozzunk ezzel a szövegváltozattal: "Hazánk nagyon erősen elitvezérelt ország". Így már egy majdnem értelmezhető mondatot kapunk. Ha összerakunk két tételmondatot, akkor megkapjuk Publius Hungaricus egyik lehetséges értelmezését:

Magyarország annyira erősen elitvezérelt ország, hogy a nép nem tudja a vezető rétegek hibás döntéseit korrigálni. Bajban vagyunk, és ezért [a nem eléggé korlátozott] elit a felelős.

A szöveg összefüggésében a szélsőségeset csak valamilyen fokozati skálán - nagyon erősen, nagyon kevéssé - tudom értelmezni. A szélsőséges elitvezérelt így az "átlagosan elitvezérelt" ellentétévé válik. Úgy gondolom, hogy értelmezésemmel Publius Hungaricus egyetértene, és nem tisztességtelen ezt a rekonstrukciót használni. Az első idézetemben a rövidítés helyére visszahelyezve az eredeti szöveg egy részét ugyanis ez áll:

"Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. [Hazánk nagyon erősen elitvezérelt ország - A.D. rekonstrukció]

Nem is lehet más. Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását. Ez persze nem meglepő: a szabadság legfontosabb bástyáját jelentő helyi kisközösségeket fizikailag verték szét, semmisítették meg 1944 és 1961 között, utána majd harminc évig lehetetlenné tették újak születését. Ráadásul nemcsak ezt örököltük, hanem megannyi monopóliumot – ha úgy tetszik, megannyi pici diktatúrát – az élet számos területén.

Elektromos áram, telefon, ADSL-bekötés, kereskedelmi tévé, bevásárlóközpont: tényleg van választási lehetőség? A monopólium az egyénnel szemben: eleve eldöntött ütközet. Ezért aztán a magyar társadalom többsége, teljesen érthetően, az ellenállás helyett az alkalmazkodást választotta és választja máig".

A rekonstruált cikkrésznek azonban van egy olyan mondata, amely most már kínálja magát a vitára: "Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását". Ha valaki ezt a mondatot cáfolni tudja, nagyon komoly csapást mérhet vele Publius Hungaricus egész érvelésére. Mind a bizonyítás, mind a cáfolat kemény dió egy ilyen, Magyarország teljes közösségi (politikai) rendszerét érintő állítás esetében, de ha vannak ilyen felmérések, azok biztosan konstruktív vita tárgyává tehetők. Nagyon hálás volnék, ha Publius Hungaricus hívei és ellendrukkerei is felsorolnának ilyen, "témába vágó" felméréseket, mert ez a téma bizony igen fontos - én pedig, Publius Hungaricus sok olvasójához hasonlóan, ezeknek a felméréseknek se a módszerét, se az eredményét, se azok értelmezését nem ismerem.

Publius Hungaricus érvelése attól izgalmas, hogy cikkében szándékosan két, nagyon eltérő kiutat kínál az olvasónak, egy elitistát és egy populistát. Az elitista olvasó értheti úgy, hogy mivel Magyarország nagyon elitvezérelt és rossz irányba megy, ezért az elitet azonnal meg kell javítani. A populista olvasó pedig azt gondolhatja, hogy azért vagyunk bajban, mert egy rossz elit irányít bennünket, és jobb volna, ha a nép több hatalmat venne vissza. A cikkekre adott blogreakciókat olvasva meglepett, hogy mennyire különböző alapállású emberek értettek egyet a szintén külön elemzendő helyzetértékeléssel és általában a cikkel is! Hát persze, a helyzetértékelés a radikális és a konzervatív olvasónak is ad azonosulási lehetőséget. Megkockáztatom, hogy ez a kettősség összefügg a szerző nézőpontjával és anonimitásával: ahogy abban sem akar állást foglalni, hogy része-e az elitnek vagy kivülről bírálja azt, úgy nem akarja következetesen letenni a voksát konzervatív-elitista és a radikális-populista megoldások mellett sem.

Az álnévvel kapcsolatos hozzászólásomban amiatt méltatlankodtam, hogy a Publius álnévhez képest a szerző kevéssé konstruktív. Íme, a következő érvem: a két cikke végén kínált alternatíva hamis. Egyszerre nem lehet radikális és konzervatív eszközökkel javítani ugyanazon a társadalmi problémán. A cikk jó helyzetértékelő-képessége abból az erényből fakad, hogy egy radikális és egy konzervatív beállítottságú olvasó is képes belehelyezkedni. A cikk konstruktivitásának hiánya pedig abból ered, hogy a radikális és a konzervatív attitűd eltérő cselekvésmintákat feltételez. A cikk sokkal több problémát hoz a felszínre mint ahányra megoldást kínálhat. (Folytatás következik)

Az index.hu kapcsolódó fóruma, a jobbik.net kapcsolódó fóruma
Az előző kritika