Holt terhek - Hogyan törhetők meg a monopóliumok?

A Magyar Narancs mai, számában jelent meg a Hol terhek című esszém a magyarországi monopóliumoknak a rendszerváltás óta húzódó gazdasági és politikai problémáiról. A cikk regisztráció után érhető el online az újság honlapján. A cikk alapvetően szakmámhoz és hivatásomhoz kapcsolódik, és remélem, hogy érthetőbbé válik belőle az, amin a vasútnál dolgozom. Villanyvezeték: sharilmohammad.

A magánkézben lévő monopólium természetes célja, hogy kényelmes
haszonkulccsal, viszonylag magas áron a kevés vesződséggel járó fogyasztókat szolgálja ki. A monopólium számára a ritkán lakott vidékek és a szegények csak nyűgöt jelentenek: minden forintért messzire kell nyúlni, az emberek minden kilowattórának utánakérdeznek; a nagy területen szétszórt megannyi kisfogyasztó pedig sok hibaforrást jelent a hálózatnak. A gazdagok viszont túl szűk piacot alkotnak: nincsenek annyian, hogy megérné az ő kedvükért egy egész elosztórendszert kiépíteni, és akkor sem fogyasztanak sokkal több energiát, ha úszómedencét fűtenek. A magánmonopólium kedvenc ügyfele a városi középosztály: ha nem túl drága a villany vagy a telefon, a panaszok mennyisége elenyésző lesz, vagy legalábbis nem akkora, hogy a demokratikus többség megváltoztassa a befektetések jogi környezetét. A profitszint pedig tartósan magas marad.

Igen ám, de az állami monopólium se jobb ennél, hiszen ott még hazavihető profit sem marad, legfeljebb hazavihető veszteség. A monopóliumok államosítása nem jó megoldás a magánmonopólium problémájára. Postaláda: Ciclista Dominguero.

Azért, mert szerfölött hajlamos a saját vezetőinek a fizetését emelni; baráti, ám drága alvállalkozókat dolgoztatni; vagy megszabadulni a nem tetsző kisebbségekhez tartozó munkavállalóktól. Mivel profitra sem kell törekednie, az árakkal és a költségekkel nemigen törődik: ha a monopolista egy utas után négyszer annyi állami támogatást kap, mint amennyit a jegypénztárnál beszed, vagy tízmilliárdokhoz jut hozzá gázártámogatás formájában, inkább a politikusok, mintsem a fogyasztók kegyeit keresi. Az állami monopólium a pazarlás és a korrupció melegágyává válhat.

A szociális piacgazdaságra való átmenet programja szerintem nem lehet teljes a monopóliumok piackonform, kiszámítható jogi és intézményi szabályozása nélkül.

A monopolárak letörése a kis- és középvállalatok versenyképességét jobban növelné, a lakosság terheit pedig jobban csökkentené a következő években, mint a konvergencia-program által megengedett csekély adócsökkentés. A szabályozott áraknak a költségekre, a világpiaci alapanyagárakra való visszavezetése felesleges és hisztérikus politikai vitáktól szabadítaná meg a következő önkormányzati és parlamenti választásokat.

Akinek van kedve végigbogáraszni a cikket, olvassa el a Narancsban, vagy várja meg az online publikációt. Persze az is nyugtan szóljon hozzá, akinek "csak úgy" véleménye van a témáról. Minden észrevételnek nagyon örülnék! Zöld gázmérő: Faluto.

Korábbi cikkek kizárólag a vasúti monopóliumról: Vasút a határon, Engedd szabadon a mellékvonalakat. Olvasnivalók: antitrust, competition, regulation. Linkek: competition, regulation, szabályozás, versenypolitika.