Miért érezzük rosszul magunkat Magyarországon? I.

Nem fogok elkezdeni népszerű pszichológiai posztokat írni, de összegyűjtöttem, amit a közgazdászok mint társadalomtudósok erről írogattak, mértek, és a szemem elé került.

Egy elég régi, de igazgalmas, és hamarosan megismételendő kutatás megmutatta, hogy az egész világon a magyarok a legboldogtalanabbak a jövedelmükhöz képest, pedig ráadásul világviszonyban I. . A kutatás felvételekor a szlovákok, horvátok, törökök, lengyelek, kínaiak, pakisztániak, brazilok, indiaiak, ghánaiak, dominikaiak, kolumbiaiak, mexikóiak nálunk boldogabb, de szegényebb népek voltak. Bár általában igaz, hogy az anyagi jólét és a boldogság között szoros összefüggés van, minél gazdagabb egy nemzet, annál kevesebbet ad hozzá a boldogság-érzethez a jólét. A jövedelmükhöz képest a legkevésbé boldogok a saját jövedelmi szintjükön a magyarok, más szinteken az amerikaiak, osztrákok, nyugat- és kelet-németek, portugálok, szlovének, románok, oroszok, fehéroroszok és moldávok. Nem is mernék következtetést levonni azon túl, hogy Magyarország súlyos gazdasági válsága ellenére talán ennél is súlyosabb társadalmi válságban van. (A jövedelmükhöz képest a legboldogabbak: az izlandiak, hollandok, észak-írek és írek, puerto ricoiak, kolumbiaiak, fülöp-szigetiek, ghánaiak, nigériaiak és bangladeshiek). Bár a kutatás régi, Európában azóta is csak a bolgárokkal és az oroszokkal versenyzünk boldogtalanságban.

A magyar gondolkodásra nem csak az anyagi elégedetlenség, de a nagyon rövidtávú haszonkeresés is jellmező (talán ezért is adósodott el társadalmunk ilyen krónikusan). Egy kutatásban 17,000 középvezetőt kérdeztek arról, hogy mennyire értenek egyezet ezzel az állítással: "Több embernek kéne inkább a mának, mint a jövőnek élnie", illetve azzal, hogy "Több ember él a mának, mint a jövőnek". A világon a legjobban az orosz, argentín, lengyel és magyar menedzserek értettek ezzel egyet. Európa és a világ legversenyképesebb gazdaságaiban (Dánia, Ausztria, Hollandia, Svájc, Malajzia és Szingapúr) viszont az emberek pont fordítva gondolkodnak.

Adrian G. White, a University of Leicester tudósa azt kutatja, hogy az emberek mitől és hol érzik magukat szubjektíven, a saját szempontjukból jól. Ő is bemutatja a jövedelem és az elégedettség általános, de nem mindent magyarázó kapcsolatát.

Az Economist Intelligence Unit egy buddhista milliárdos felkérésére elkészítette az egyes országok békességének rangsorolását. A pontszámok azt tükrözik, hogy az adott ország táradalma mennyire él békében önmagával és a világgal: békésen gyakorolják-e a hatalmat, mennyien vannak fegyverben, hányszor fordulnak a polgárok egymás ellen,és milyen gyakran élnek a kényszerítés, például a bebörtönzés alkalmazásával. Magyarország az EU tagállamokhoz hasonlóan a világ legbékésebb országai közé tartozott 2006. körül, bár az első helyen álló, legbékésebb Norvégia mellett megelőzött bennünket a szomszédos Ausztria, társadalmi átmenetet másfél évtizeddel korábban kezdő Portugália, illetve a volt szocialista ország közül nálunk sikeresebben fejlődő Csehország, Szlovénia és Szlovákia is. Mondanom sem kell, hogy az elmúlt években sokat csúsztunk lefelé, a világ 18. helyéről a 27. helyre, és olyan országok előztek bennünket meg, mint Urugay, Malaysia vagy Omán.

Nekem az a véleményem, hogy a globalizáció és a kapitalizmus korszakában akkor lehetünk boldogabbak, ha sokkal jobb, a világra nyitottabb, és több bizalmat, együttműködési lehetőséget teremtő jogi, társadalmi normákat igyekszünk megteremteni és követni, és jobb gazdasági intézményeket hozunk létre.

Civilek, közintézmények és nácik

A második világháború győztes antifasiszta államférfújának, Winston Churchillnek a szobrát gyalázták meg néhány hete antiszemita vandálok. A Budapest Galéria 60 ezer forintra és kapacitás-hiányra hivatkozva nem volt képes visszaadni a köztársaság becsületét, ezért, ahogy a Népszabadság írja, két állampolgárunk, Gray István számítógépes szakember, postai alkalmazott és Horváth Péter, péksütemény- és pogácsakereskedő fogták magukat, és saját költségükön, két órás munkával megtisztították a szobrot. A közterületi szobrokért felelős közszerv, a Budapest Galéria illetékes osztályvezetője a szabadkozáson és hálálkozáson túl elmondta, hogy amikor kiderült, hogy hatvanezer forinton múlik a dolog (bár a két civil polgár kétórás munkával és ezer forint anyagköltséggel megoldotta), egy másik állampolgárunk felajánlotta az összeget adományként. És akkor a feketeleves: az indexnek a hírről beszámoló cikke alatti kommentmezőkben oldalakon át jön fel a szenny azoktól a polgártársainktól, akik az antiszemita / náci vandálokkal értenek egyet. Fotó (c) Bárkay Tamás.

Európai tudományos kutatói díjat kapott a boldogságkutatás

A tavalyi évben többször került szóba a boldogság és az anyagi jólét kapcsolata: például egy régebbi felmérés segítségével megmutattam, hogy olyan kevéssé, mint a magyarok- ábra megfejtése az előző linken -, egy nemzet gyermekei sem örülnek ekkora anyagi jólétnek, a magyarok a gazdasági életben közepesen versenyképesek, de a látszat ellenére meglehetősen békések. Úgy látszik, hogy a téma a permanens identitásválságban lévő EU-t is érdekli, ugyanis európai tudományos díjat adományoztak Luisa Corrando boldogságkutatónak. Az ügyről Horváth Réka EU-blogján értesültem, aki további kérdéseket tesz fel (vitatkozzatok vele is!)

"Közszolgáltatási időgép és élménypark"

Állandóan visszatérő témán, és egyben hivatásom is a mesterséges gazdasági monopóliumok lebontása, illetve a nemzeti vagyon széthordásának intézményi korlátozása. Ebben a témában rendszeresen jelennek meg cikkeim, amelyek egy szakköztisztviselőhöz mérten igyekeznek komolyan bemutatni közös dilemmáinkat. Új Péter nálam sokkal szórakoztatobban mutatja be a mesterséges magyar állami monopóliumok, a posta és a vasúti közszolgáltatás problémáját. (Kép: Swamibu, CC)

Itten az egészségügyi szkanderozásban szokott előjönni, hogy hát micsoda egy ostoba neolib globalista profitérd antiszoc kapitál burzs dogma, hogy csak az működőképes, ami magántulajdonban van, hogy a köz, a KÖZ, igenis, a KÖZ is képes működtetni mindenféle dolgokat a saját hasznára, szépen, jól, hatékonyan, profit meg mindenféle gusztustalanságok nélkül. Aha. Lehet. De abban biztos vagyok, hogy ha a postát eladtuk volna Csányinak, a MÁV-ot Demjánnak, a BKV-t meg, mittudomén, Leisztingernek, akkor most nem volna sorban állás, anyázás, levélkeresgélés, motorról leszállni képtelen kézbesítő, indokolatlan hópánik. Profithajhászás volna, haszonelv, pénzéhes kaparás. És szolgáltatás. Undorító volna, tényleg, undorító.

Új Péter nagyon szellemes postai és tömegközlekedési helyzetképe után a privatizációt javasolja, ami Magyarországon sajnos politikai kérdés, így arról köztisztviselőként nem nyilatkozhatom. De a mesterséges monopóliumok lebontása, a posta, a vasút és más tömegközlekedési szolgáltatók versenyeztetésének megteremtése valódi szakpolitikai lehetőség.

Cikkeim: Hogyan törhetők meg a monopóliumok? (többi cikk), szakpolitikai olvasmányok: (monopol)szabályozás, regulation, posta, post.

Holt terhek - Hogyan törhetők meg a monopóliumok?

A Magyar Narancs mai, számában jelent meg a Hol terhek című esszém a magyarországi monopóliumoknak a rendszerváltás óta húzódó gazdasági és politikai problémáiról. A cikk regisztráció után érhető el online az újság honlapján. A cikk alapvetően szakmámhoz és hivatásomhoz kapcsolódik, és remélem, hogy érthetőbbé válik belőle az, amin a vasútnál dolgozom. Villanyvezeték: sharilmohammad.

A magánkézben lévő monopólium természetes célja, hogy kényelmes
haszonkulccsal, viszonylag magas áron a kevés vesződséggel járó fogyasztókat szolgálja ki. A monopólium számára a ritkán lakott vidékek és a szegények csak nyűgöt jelentenek: minden forintért messzire kell nyúlni, az emberek minden kilowattórának utánakérdeznek; a nagy területen szétszórt megannyi kisfogyasztó pedig sok hibaforrást jelent a hálózatnak. A gazdagok viszont túl szűk piacot alkotnak: nincsenek annyian, hogy megérné az ő kedvükért egy egész elosztórendszert kiépíteni, és akkor sem fogyasztanak sokkal több energiát, ha úszómedencét fűtenek. A magánmonopólium kedvenc ügyfele a városi középosztály: ha nem túl drága a villany vagy a telefon, a panaszok mennyisége elenyésző lesz, vagy legalábbis nem akkora, hogy a demokratikus többség megváltoztassa a befektetések jogi környezetét. A profitszint pedig tartósan magas marad.

Igen ám, de az állami monopólium se jobb ennél, hiszen ott még hazavihető profit sem marad, legfeljebb hazavihető veszteség. A monopóliumok államosítása nem jó megoldás a magánmonopólium problémájára. Postaláda: Ciclista Dominguero.

Azért, mert szerfölött hajlamos a saját vezetőinek a fizetését emelni; baráti, ám drága alvállalkozókat dolgoztatni; vagy megszabadulni a nem tetsző kisebbségekhez tartozó munkavállalóktól. Mivel profitra sem kell törekednie, az árakkal és a költségekkel nemigen törődik: ha a monopolista egy utas után négyszer annyi állami támogatást kap, mint amennyit a jegypénztárnál beszed, vagy tízmilliárdokhoz jut hozzá gázártámogatás formájában, inkább a politikusok, mintsem a fogyasztók kegyeit keresi. Az állami monopólium a pazarlás és a korrupció melegágyává válhat.

A szociális piacgazdaságra való átmenet programja szerintem nem lehet teljes a monopóliumok piackonform, kiszámítható jogi és intézményi szabályozása nélkül.

A monopolárak letörése a kis- és középvállalatok versenyképességét jobban növelné, a lakosság terheit pedig jobban csökkentené a következő években, mint a konvergencia-program által megengedett csekély adócsökkentés. A szabályozott áraknak a költségekre, a világpiaci alapanyagárakra való visszavezetése felesleges és hisztérikus politikai vitáktól szabadítaná meg a következő önkormányzati és parlamenti választásokat.

Akinek van kedve végigbogáraszni a cikket, olvassa el a Narancsban, vagy várja meg az online publikációt. Persze az is nyugtan szóljon hozzá, akinek "csak úgy" véleménye van a témáról. Minden észrevételnek nagyon örülnék! Zöld gázmérő: Faluto.

Korábbi cikkek kizárólag a vasúti monopóliumról: Vasút a határon, Engedd szabadon a mellékvonalakat. Olvasnivalók: antitrust, competition, regulation. Linkek: competition, regulation, szabályozás, versenypolitika.

Boldogság és egyenlőség

Korábban már kétszer volt szó a boldogság és a gazdasági jólét kapcsolatáról. A Marginal Revolution arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg a boldogság és a jólét összefüggenek egymással, addig a boldogság és a gazdasági egyenlőség nem. Az MR szerint azért, mert amíg egy társadalomban munkával lehet felfelé haladni, addig az emberek a jóléti céljaikat többé vagy kevésbé elérhetőnek tekintik.

A monopólium kárvallotjai

Tegnap jelent meg A monopólium kárvallotjai című cikkem a Népszabadságban. A cikket kifejezetten hivatalos minőségemben írtam, mivel a vasúti monopólium kárvallotjairól is szól. Két ügy összefüggéseit, az állammal szemben kartellező autópályaépítők és az állami támogatásból az állami vasúttársaságtól a cigány kisebbséget kirúgó vasúti monopóliumról szól. A két jogsértést a Nemzeti Kisebbségi Jogvédi Iroda és a Gazdasági Versenyhivatal munkatársai tárták fel több éves munkával, cikkem egyben gratuláció a kollégáknak. Remélem, hogy a Népszabadság nem bánja, hogy Marabu cikkemhez készült nagyszerű karikatúráját idemásolom.

A cikkben amellett érvelek, hogy a monopólium rossz a munkavállalónak, az ügyfeleknek és az adófizetőknek is, legyen szó útépítésről, villamosenergia-szolgáltatásról vagy éppen vonatok közlekedtetéséről. A monopólium kárvallottjai mindig a kiszolgáltatottabb emberek, a faji és vallási kisebbségek tagjai és a nők. Ugyanez másképpen - Muraközy Balázs: A tortazabáló mamut. illetve a gazdasági szabadság és a nők érvényesülésének kapcsolata.

Hogyan érzik magukat a földlakók?

Adrian G. White, a University of Leicester tudósa azt kutatja, hogy az emberek mitől és hol boldogak a világban. Egyes pszichológusok az emberek szubjektív jóérzését kutatják, White pedig megpróbálja ezt úgy feltérképezni, hogy összefüggésbe hozza azokkal a kérdésekkel, ami az emberek hangulatát legjobban meghatározza: lakás, egészség, munkahelyi kapcsolatok, egzisztenciális biztonság. A kutatásra az FP Blogon találtam rá.

Érdemes ezen a térképen kikeresni a helyünket a világban, vagy összevetni a térképet a világ jövedelem-megoszlásával, esetleg azzal, hogy hova szeretnének költözni az emberek. Nem minden arany, ami fénylik? Mongólia különösen felkeltette az érdeklődésemet.

Hol a bizalmunk?

A Tárki kutatása szerint a köztársasági elnök intézményébe vetett bizalmunk jelentősen csökkent, a bíróságokba vetett bizalmunk viszont jelentősen nőtt. A magyar polgárok mintegy harmada egyáltalán nem bízik a Kormányban és a pártokban. Azoknak az aránya, akik egyáltalán nem bíznak a bíróságokban, egyenletesen csökken az ezredforduló óta, akik pedig a köztársasági elnökben nem bíznak, azoké nő. A Kormányban a lakosság kevesebb mint egy tizede bízik teljes mértékben.

Merre tartunk az Unión belül?

A Magyar Nemzeti Bank kiváló elemzést készített arról, hogy közeledünk-e, vagy távolodunk-e az EU magjától Elemzés a konvergenciafolyamatokról címen. Végre egy elemzés, ami arról beszél, hogy van-e hasznunk az EU-tagságból! A maastrichti célok ugyanis csak nominális, közbenső célok, amelyek néha jók arra, hogy elfeledjük, ezek azt a célt hivatottak szolgálni, hogy elérjük a gazdasági fejlettség és gazdagságnak azt a szintjét, amelyet Németország, Franciaország vagy Hollandia is elért. A reálkonvergencia azt jelenti, hogy mi is olyan gazdagok lehetünk, mint az EU régi tagjai.

Miközben dél-nyugati szomszédunk a Gazdasági és Monetáris Unió tagjaként az EU mélyebb integrációs fázisába ért, dél-keletről nálunk sokkal gyorsabban fejlődő, céltudatos és nagy versenytársaink jelentek meg az egységes piacon, ideje elgondolkodnunk, hogy merre tartunk a nagyobb Unióban.

Én valami ilyesmit szűrtem le az anyagból:

• Szlovénia nagyon, Litvánia, Lettország, Észtország, Ciprus és Málta pedig kevésbé hagyott le bennünket a mélyebb gazdasági integrációba vezető úton.
• Az EU-fejlesztési források hatása gazdasági felzárkózásunkra mérsékelt hatással lesz, ha egyáltalán lesz hatása. Sorsunk a saját kezünkben van.
• Magyarország legnagyobb hosszú távú gazdasági problémája az, hogy kevesen dolgoznak. Ennek egyik oka, hogy a hazai adóbevételek aránytalan mértékben a munkaerőt terhelik.
• A hazai aktivitási ráta lassan, folyamatosan növekszik, ami a felzárkózás irányába viszi a gazdaságot, de ennek hatása csekély.
  
• A hazai nemzetgazdasági beruházási ráta valamivel meghaladja az EU-átlagot, ami a szolid mértékű hosszú-távú felzárkózást valószínűsíti.
• A magyarországi felzárkózás eddig elsősorban nem a munkaerő vagy a tőke jelentős növekedéséből, hanem a termelékenység jelentős javulásából táplálkozott, például az elavult szocialista technológia és munkaszervezés lecseréléséből. Ezen a területen egyre kevesebb tartalékunk marad (bár ha a vasutat vagy a postát nézzük...)
  
• Magyarország nem teljesíti a nominális konvergencia-célokat, de a konvergencia irányába fordulást akadályozó kockázati tényezők a jelenlegi kiigazításokkal csökkennek.
• Az elmúlt húsz évben az Unióban volt egy tucatnyi akkora költségvetési kiigazítás mint amit jelenleg Magyarországon átéltünk, és ezek egy része elérte a kitűzött célját. Minél gyorsabb, radikálisabb volt a beavatkozás, annál valószínűbb volt, hogy elérje a célját.

Közgazdászok számára szerintem a százoldalas tanulmány kötelező olvasmány, ha viszont valaki közérthető interpretációra vágyik, feltétlenül töltse le az MNB igazgató-helyettesével,
Csermely Ágnes az Inforádió Aréna műsorában 2007. január 3-án készült interjút. Számomra nagyon világos, érthető, lényegretörő beszéd.

A szellemi tulajdonjogok, a művészet és a tudomány finanszírozása

A Szabadlovas Közgazdász Egyletben néhányan igyekszünk a "szellemi tulajdonjogok" intézményének közgazdasági értelmezésére műhelyt létrehozni. A téma szerepelni fog a Kovács Ádám Hangpostája című egyesületi rádióműsorunkban és az egyesület más fórumain, az ingyenebed.hu oldalunkra pedig felkerült A szellemi tulajdonjogok, a művészet és a tudomány finanszírozása című vitaindító írásom. A vitába a honlapon keresztül, vagy a cikkben szereplő Wikipédia-utalások vitalapjain keresztül bárki névvel vagy név nélkül bekapcsolódhat.