Kis magyar pornográfia: nem jött be

Két hete a Messiásokat, ma a Kis magyar pornográfia megjelenésének 25. évfordulójára rendezett kortárs magyar képzőművészeti seregszemlét néztem meg a Modemben: egyik sem volt jó kiállítás.
A Messiások azért kellemes élmény: sok középszerű és nagyszerű mű együtt; a nagyszerűek egy része az elmúlt években látható volt. Ha elmondhatnánk, hogy de most jó együtt látni, akkor jó kiállítás volna, így csak összehordott jó (és nem jó) művekről beszélhetünk. Az erőltetett, túlzó kurátori ambíció, a megváltás története nem fűzi össze Munkácsy Mihályt Munkácsi Mártonnal. Fele ennyi alkotás és nagyzolás jobban működött volna. A Messiások a Műcsarnok ládafia-kiállításaival versenyképes szórakozást nyújt.
A Messiásokkal szemben a Kis magyar pornográfiának lett volna súlya. Akiállítás koncepciója szerint az azonos című 1984-es Eszterházy-mű ragadja meg a Kádár-rendszer lényegét, és a kiállítás arra reflektál, hogy mi történt azóta. Egy szóval, ez a kiállítás nem kevesebbet állít, mint hogy a rendszerváltásról szól. Ha ez így van, akkor ez a kiállítás bukásnak tekinthető. Ahogy a Kis magyar pornográfia, vagy számomra a Termelési regény, a Megáll az idő, A tanú, vagy az A.E. Bizottság két lemeze a Kádár-rendszer lényegét ragadja meg, úgy még nem születetett meg az a kép, alkotás, könyv, film, ami a rendszerváltással tenné ugyanezt. A kiállítás kétségkívül legnagyobb dobása Gerhes Gábor Kósa-portréja, amely az egész kiállítást életre keltette, és tökéletesen működött. A szikra azonban nem fog tüzet. Koronczi Endre Csendőrpertuja inkább kíméletlen, mint kiváló, és nem csak a rendszerváltásról, hanem a kiállításról is szól, ahogy a művész a saját arcképét köpdösi a tükörben. Bukta Imre két új műve szerintem nem lesz az életmű fő darabja, de festészete nem a rendszerváltás, hanem az új rendszer egyik első maradandó értéke. Lakner Antal Honfoglalása dekoratív: a Lánchídon láthatjuk a Rákosi-címert Kádár-címerré majd letakart címerré alakulni. Azt hiszem, ez mindannyiunknak megvan. Köves Éva Kis magyar pornográfiája nagyon szép, de lehetne a címe pl. Budapest is. A többiekről inkább semmit, azt leszámítva, hogy Wahorn András, aki azzal a kocsmai poénnal jött, hogy a kiállításra kapott keretéből vett magának 5 köbméter épületfát, és rárakott egy post-it nőt, illetve mellé írta, hogy ő ezt az adófizetők pénzét a Nők a tetőnre igényelte, de inkább hazavinnné az ellenértéket, egy komplett életművet tett kockára. Most arról ne beszéljünk, hogy egyébént a világítástechnika az ottlétem alatt kb. 5 percig működik, és félig kivilágítva vagy esti szürkületben kellett nézni a képeket.
A Modem olyan, mint a Loki: a magyar bajnokságban nehezen leggyőzhető, de a nemzetközi mezőnyben gyenge. A Modembe ugyanannyit kell vonatozni Budapestről, mint a MuseumQuartierbe. Egyrészt nagyszerű dolog, hogy végre érdemes Magyarországon belül is utazni kiállításokért, másrészt önálltatás volna azt hinni, hogy a Modem Bécsben elfogadható színvonalat képviselne. A Modem szép és értelmes épület, de eddig nem láttam olyan kiállítást, ahol valamilyen technológiai hiba ne lett volna azonnal észrevethető. Azért a Lokinak és a Modemnek is érdemes drukkolni!

Képek itt.