Ásatás a Café Bábel új honlapján

A Café Bábel Egyesület felrakta a netre az ekletikus társadalomtudományi folyóirat teljes archívumát. Páratlanul gazdag, több száz cikkből álló szöveges archívum vált így kereshetővé, mindenkinek szívből ajánlom.

1990 őszén merült fel a gondolat a Café Bábel alapítóiban, hogy olyan esszéfolyóiratot hozzanak létre, amelynek vezérlő elve szerint a számok középpontjában egy-egy fogalom áll, s az írások e fogalom metaforikus, asszociatív összetettségét mutatják be. Az 1991-től negyedévente jelentkező lap tematikus számai a kortárs társadalom- és kultúraelméleti viták aktuális és örökzöld témáit kötik össze.

Az archívum megnyitásával jómagam is hozzájutottam két régi írásomhoz, amelyek életem második és harmadik publikációját jelentették, valamint egy régi fordításomhoz. Talán még 2007-ben is találnak benne a téma iránt érdeklődők érdekességet. 1999-ben a Levegő című számban jelent meg egy erősen ismeretterjesztő jellegű, pénzügytudományi jellegű írásom Hurrikán a tőzsdén címmel.

Tavaly újra vihar söpört végig a világ tőzsdéin, olvashatjuk, hallhatjuk a népszerű médiumokban: drámai kép. Egy kicsit erőtlenebb újságírói fogás az volna, ha olyasmit írnának, hogy megtörtént a hurrikán tőzsdei bevezetése. Azt hiszem, a viharkritikusok elhűlnének, ha tudnák: New Yorkban valóban megtörtént a hurrikán tőzsdei bevezetése, nem máshova, mint a valóban létező Katasztrófatőzsdére.

A cikk arról szól, hogy a pénzügyi piacok miként vonnak be újabb és újabb kockázatokat a kereskedésbe, mi ennek a rációja, és milyen lehetséges társadalmi hatásai vannak a folyamat folytatásának.

A Víz számban megjelent egy piacbarát környezetvédő fordításom, ami a vízipar liberalizációja mellett tör lándzsát.

Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor az állam engedélyezi a vízeszközök teljes magántulajdonlását a vízgyűjtéstől a víz tisztításán át az elosztásáig. A magánszektor a tulajdonosa minden vízeszköznek (amelyek vagy integráltak vertikálisan, vagy nem), ugyanúgy, ahogy a magánszektor kezében van az autóipar vagy a számítógépgyártás minden eszköze is. Továbbá tegyük fel, hogy a vízeszközök tulajdonosa minden megkötés nélkül állapíthatja meg a felkínált mennyiségeket és az árakat.

Az érvelés szerint egy ilyen szabályozási környezetben többen jutnának egészséges vízhez, mint az államosított vízrendszerekben. Az ár magasabb volna, mint az államosított vezetékes rendszerekben, de jóval alacsonyabb a nem vezetékes (például lajtoskocsis) alternatíváknál. A téma 1999-ben és az óta is aktuális a világ szegényebb országaiban, az érvelés menete pedig a postától a vasúton át a szennyvízszállításig sok hazánkban is rosszul működő közműre nézve érdekes következtetéseket tesz lehetővé. A cikk a hazai diskurzusban egyáltalán jelen nem lévő közpolitikai javaslatai szerintem a mai napig közmű-szabályozással foglalkozók számára nagyon mélyen elgondolkodtatók kell legyenek.

A cikk kísérőcikke a Közjavak és magánmonopóliumok című ismeretterjesztő írásom, ami a klasszikus jóléti és liberális monopolszabályozás közötti különbséget igyekszik bemutatni.

Azt hiszem, hogy 1999-ben teljesen valószínűtlennek tűnt volna, hogy hét évvel később éppen a vasúti rendszer versengővé alakítása lesz a hivatásom, az biztos, hogy ez a három írás már ennek az érdeklődésnek az irányába mutat. A cikkek csak regisztráció után tölthetők le, viszont nem kerülnek pénzbe.