A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2007. március 28.

Az ENSZ és az emberi jogok

Vajon mi értelme van egy olyan nemzetközi szervezetnek, ahol a tagok többsége ellenzi a szervezet alapcéljainak megvalósulását? Az ENSZ egyik fő célja az egyetemes emberi jogok védelme, de már régóta úgy látszik, hogy többségbe kerültek azok a tagok, akik ezt nem tekintik prioritásnak. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, amelybe az ilyen tagok önmagukat delegálták, tegnap beszüntette az iráni és az üzbegisztáni emberi jogok ügyében folytatott vizsgálatot. A határozatot Zimbabwe, Bangladesh és Azerbajdzsán mellett Japán, Dél-Korea és Brazília is megszavazta. A Human Rights Watch szerint két olyan országról van szó, ahol az emberi jogok helyzete a világon a legrosszabbak között van. A kérdés persze költői, hiszen minden szervezet előbb-utóbb megtalálja a maga célját. Az Emberi Jogi Tanács eddig összesen nyolcszor hozott elítélő határozatot: mind a nyolc esetben Izraellel szemben.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hiába változtatták meg a nevét, az Emberi Jogi Tanács (leánykori nevén Emberi Jogi Bizottság) tevékenysége legalább annyira szánalmas, mint korábban. Diktatúrák mondanak ítéletet demokráciák fölött.