Big Mac Index: most már alulértékelt a forint

Azt hiszem, hogy a mai időkben, amikor a 300-at ostromolja az euró/forint árfolyam, senki sem tartja túlértékeltnek a forintot, sőt. De vajon mennyi lehet a valódi, belső értéke? Az Economist magazin régi, szellemes eszköze, a világ minden részén árult, azonos összetevőkből (ingatlanbérlet, bér, alapvető élelmiszerek) álló BigMac árparitásán összehasonlított valutaárfolyamok szerint a forint a dollárhoz képest mintegy 10 százalékkal alulértékelt, az euró viszont vagy harminccal túlértékelt. Szerintem az igazság valahol félúton van, a részleteket a forintblogon olvashatjátok.

Vélemények a Költségvetési Tanácsról

A komment.hu oldalán lehet vitatkozni a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos véleményemről, amit a mai szakbiztotssági meghallgatás után írtma. Sokan szerettek volna a tanács helyett fiskális hatóságot - ezt 2006-ban és azóta is elleneztem -, most viszont egy furcsa "magyar gyártmány" van alakulóban. Szóljatok hozzá!

A féltudású elit : radkiális populizmust vagy konzervatív elitizmust?

Egy ideje időről-időre felbukkanak Publius Hungaricus magyar elitet ostorzó cikkei. Különös módon ezek a cikkek a mazochista magyar elit körében népszerűek. Úgy gondolom, hogy racionális vitában kellene elemezni ezeket az írásokat. Meg kellene találni, hogy mi használható és mi elvetendő bennük. Az eddigi előzmények után azt látom célszerűnek, hogy rekonstruáljuk Publius Hungaricus érvelését. Az első cikkében erre keresi a választ:

"1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsősorban tőlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megőrizni és kihasználni a lépéselőnyünket?"

Az alapállítások, a kiinduló helyzet rögzítése a következő.

1. A velünk egyidőben csatlakozott EU tagállamokhoz képest lassabb a gazdaásgi fejlődésünk. (Igaz állítások)
2. Külpolitikánknak nem voltak sikerei. (Alapvetően igaz állítások, bár rossz példákkal "igazolja", pl. Budapest versenyképességének elveszítésével)
3. "Társadalmi válság" - népességfogyás, halandóság, cigányság iskolázottsága és foglalkoztatottsága, korrupció (Nem teljesen igaz, vagy hamis premisszák).

Publius Hungaricus a látszat ellenére nem sokat foglalkozik a magyar köztársaság általános problémáival. A diagnózisa a gazdasági kérdésekben alapvetően helyes, külpolitikai, társadalmi kérdésekben pedig inkább beletalál az általános rossz hangulatban emlegetett problémák némelyikébe. Ezt követi egy olyan elit-gyalázás, amelyben nyilván sok igazság van. A probléma az, hogy Publius Hungaricus elitfogalma nem éppen következetes.

1. Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni.

2. A jelenlegi magyar elit meghatározó része a nyolcvanas években szerezte legfontosabb tapasztalatait a nyugati típusú berendezkedésről. Ekkor láttak, hallottak először piacgazdaságról, üzletről és demokráciáról, arról, hogy hogyan is kellene egy normális országnak működnie. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem tanultak volna azóta olyan keveset, ha nem a nyolcvanas évek tapasztalatai alapján próbálnák irányítani az országot ma is. [...] Valahogy derogált tovább tanulni.

Itt kell közbevetni, hogy Publius Hungaricus szerint az ország előrébb tartana, ha képes volna a nép megfékezni az elit hülyeségét. Ez egyfajta kontrafaktuális érvelés, hiszen nem tudjuk ellenőrizni, hogy tényleg így volna-e. Gerényi Gábor szellemes ellenérve az, hogy a lengyelek és a románok is igen furcsa elittel előztek meg bennünket.

3. A mostaninál lényegesen komolyabb tudással bíró elitre van szüksége hazánknak. Ennek létrehozása természetesen hosszú időbe telik majd, és egy egész generációnak jelenthet feladatot. Első lépésben tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem mi tudjuk a legjobban, hogyan kell demokráciát, piacgazdaságot, jogállamot és általában véve normális országot építeni.Tanulnunk kell azoktól, akik előttünk járnak vagy egyszerűen ügyesebbek.

Publius Hungaricus egyszerre két dolgot szeretne: egyrészt a nép akadályozza meg a rossz elitet (esetleg: az elit rossz tagjait) abban, hogy butaságokat kövessenek el. Ez egy populista politika, amelynek eszköze éppen a laikus demokrácia fejlesztése (pl. választás szakmai közhivatalokra, esküdtbíráskodás, szakmai és más belépési korlátok mérséklése egyes hatalommal járó pozíciókba) lehetne. A másik vágya, hogy legyen egy jobb elit, (ami aztán) a néptől vegye vissza a kezdeményezést. Ezek a vágyak azonban két teljesen ellentétes politikai berendezkedést igényelnek - egy biztos, hogy Gerényi is megmutta, Publius Hungaricus nem híve a képviseleti demokráciának.

Egyszerre nem lehet valaki konzervatív és radikális, legfeljebb olyan konzervatív, aki irígy, hogy kihagyták valamiből, amin radikálisan változtatna. Talán ennek a talánynak a feloldásában segítségünkre lehet az írói álnév beszédességének értelmezése.

Publius Hungaricus helyesen állítja, hogy "az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is". Márpedig egyedül a politikusokat választja a nép demokratikus versenyben. Az üzleti, egyetemi, tudományos és kulturális elit szelekciójának (és természetesen a javulást részben vagy egészében blokkoló kontraszelekciós mechanizmusoknak) elég kevés keze van a demokratikus versenyhez. A népet tehát elég nehéz ebben az ügyben segítségül hívni.

Tudományos elitje Észak-Koreának, Iránnak, Magyarországnak és Németországnak is van. A tuodmányos elit a legkonzervatívabb, itt a rendszerváltás után pontosan egy emberöltő lesz az élethossziglani kinevezések miatt a más szelekciós elven kiválasztott tudósok helyzetbe kerülése - bár azért a nemzetközi versenyben elért sikerek igenis számítanak, valamennyi mobilitás van, volt a rendszerben 1989. óta. A kulturális elit még keményebb dió: azt hiszem, egy ország kulturális elitje olyan, amilyen a kulturája. Itt igazán nem látom azt a lehetőséget, hogy egy elhatározással bármit is választani lehessen. A kulturális elit ugyan nem demokratikus versenyben alakul ki, de a hazai és a világközvélemény millió apró döntésének köszönheti sikerét vagy bukását - ebbn az állami ösztöndíjak kontraszelekciós ereje legfeljebb egy pár kavics a folyómederben. Az üzleti élet terén - mint általában a gazdasági kérdésekben - Publius Hungaricusnak van némi igaza. A korrupció, az állami források megcsapolásának lehetősége igencsak torzítja az egyébként meritokratikus üzleti verseny végeredményét.

A véleményem az, hogy Publius Hungaricusnak a gazdasági élet működése terén vannak helyes premisszái, érvényes diagnózisai, és a konklúziója sem teljesen félrevezető. A többi szöveg számomra inkább nonszensz: populista szólamok az elittel szemben, amelyek azonban igaz és nem nem igaz alapállításokkal, érvényes és nem érvényes érvelési sémákk útján igaz és hamis konklúziókat kötnek össze. Gerényi Gábor szerintem ezeket az érvelési sémákat nagyjából kilőtte. Ha arra keressük a kérdést, hogy az Elbától keletre lévő államokhoz képest miért maradtunk le a fejlődés dinamikájában, és az elit működésének hibáival próbáljuk ezt magyarázni, akkor logikus volna belátni, hogy az észt, szlovák, lengyel vagy román elit jobban működött, és konstruktív volna azt is megmondani, hogy mit lehetne tőlük tanulni.

(folyt.köv.) A korábbi féltudású elittel foglalkozó cikkek.

Autour de Lucie - Je reviens

Ugyanaz Candice Jarrettel.

A bostoni '56-os emlékmű a Schmap Guideban

Igazán szívet melengető amatőr fotósikert értem el a bostoni Szabadság Ösvényén (Freedom Trail) lévő 1956-os emlékműről készült fényképemmel. A fénykép semmilyen értelemben nem különleges, több mint öt éve készítettem egy kis digitális kamerával, de amit ábrázol, nagyon meghatott. Az emlékművre Kennedy elnök szavait vésték fel: "1956. október 23. örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek krónikáiban. Ez a nap a bátorság, lelkiismeret és diadal napja volt. Nincs még egy olyan nap az emberi történelem kezdete óta, ami világosabban mutatta volna meg az ember örökké kiolthatatlan vágyát arra hogy szabad legyen, bármilyenek is legyenek a siker esélyei, bármilyen áldozatot is kell érte hoznia". A Szabadság Ösvénye bejárása és az emlékmű meglátogatása is felemelő élmény volt. Mivel 1956-ról Magyarország nem készült igazán jó dokumentumfilm vagy emlékmű (a miértre György Péter Néma hagyomány című könyve ad magyarázatot), ezért ebben is a külvilágra kell hagyatkoznunk, akik univerzálisabb kontextusban tudják látni forradalmunkat. A Creative Commons alatt elérhető képem a mobil eszközökre készült Schmap Guide "útikönyvbe" került be. Erre azért vagyok igazán büszke, mert a Freedom Trail alapvetően az amerikai függetlenségi mozgalom emlékeit mutatja be, és csak kis részben foglalkozik a szabadság egyetemességével. Az 1956-os emlékmű a fényképemmel így az egyik legnagyobb amerikai hazafias emlékhely ajánlójába került be egy népszerű útikalauzba.

A féltudású elit vitája: hülye elittel is bejöhet

Egy kicsit lassan kezdek neki a féltudású elit sorozat folytatásának, de szerencsére ma az Indexen Gerényi Gábor elvégezte a munka egy részét: Hülye elittel is bejöhet. Publius Hungaricus kontrafaktuális érvelésével szemben az analógia eszközével él, miután belátja, hogy a féltudású elit szerzője lényegében a Fidesz politkai téziseire épít:

Ha kinézünk a környező országokba, hihetetlen gazdasági sikereket láttunk az elmúlt néhány évben. És tény: a lengyel, a szlovák és a román rakétafejlődés is pontosan attól a pillanattól indult meg mindhárom helyszínen, amikor a kommunista állampárt utódszervezete drámaian meggyengült vagy széthullott. De ott a kérdés: Băsescu vagy a Kaczyńskiak és stábjaik netán műveltebbek, képzettebbek, európaibbak voltak, mint a bukópályára került komcsik?

Azt gondolom, hogy a politikatudományi érvekkel vitatkozó Gerényi a fején találja a szöget, amikor ezt az állítást próbálja igazolni:

PH diagnózisa egy sor pontos meglátás mellett megismétli a hazai elit egyik legtréfásabb hibáját: az ország felemelkedésének szükséges feltételeként egy bölcs vezető és egy művelt udvartartás megjelenését várja el. Ezt hitték azok a baloldali értelmiségiek is, akik rémülten kiáltozták 2006 őszén, hogy „Fletó az ország utolsó esélye”, és innen ered a mára azért már lefelé csengő Viktor-kultusz is. Pedig, aki ilyesmiket gondol, az elfelejtette, vagy még meg sem ismerte eléggé azt a társadalmi berendezkedést, melynek neve: képviseleti demokrácia.

Hogy mennyire sikeresen, azt döntse el az olvasó. (Folyt. köv.)

Korábban: Az igazi föderalista, a féltudású elit fogalma, a féltudású elit vitája.

Görögország záróra után - A pocsolyában is el lehet lakni

Decemberben az Ifjúsági Európai Parlament alumnusainak konferenciáján ismerkedtem meg Alexander Katszaitisszel, akivel sokat beszélgettünk az akkor zajló athéni és a két évvel korábbi budapesti zavargások hasonlóságáról. Ennek eredménye közös cikkünk, ami magyarul az eheti Magyar Narancsban jelent meg, angolul pedig az európai blogomon hosszabb terjedelemben, a magyarországi párhuzamosságokat és áthallásokat direktebb módon kifejtve lehet elolvasni. Kép (cc): babour.

Az orosz-ukrán-európai gázügyek vitája

Az európai blogom egyik kedves eredménye, hogy mindenféle érdekes emberekkel ismerkedem meg, akik vagy vitatkoznak, vagy meghívnak ide-oda. Még januárban eresztettem el egy gondolatkísérletet, majd beidéztem a Gazprom elnökhelyettesének a WSJ Onlineban megjelent érveit. Ennek hatására kaptam egy érdekes vendégcikket egy amerikai Kelet-Európa-történésztől. (A témába vág még, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság döntött az ukrán-román határvitáról és ezzel egy csomó olaj és gáz kitermelési jogáról, részben az EU határain belül). Végül is azt hiszem, hogy nagyon érdemes kimerészkedni az angol nyelvű blogoszférába. Olyan ez, mintha külföldön is lenne egy törzskávéházunk, ahol az ember locsog-fecseg, és közben néha érdekes emberekkel és fontos gondolatokkal is megismerkedik. Akinek van kedve, nézzen be néha.

Hol a 47 dolláros indiai laptop?

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy az amerikai 100 dolláros laptop 188-ra jött ki, és az indiaiak beneveztek a versenybe 47 dollárral. Azóta erősödött a dollár, és azt is lehetett tudni, hogy az idő (az informatikai költségek, illetve a recesszió miatt a nyersanyagok árának csökkenése miatt) az indiaiaknak dolgozik. Az Index meglehetősen negatív cikket közölt az első részeredményről: a Sakshatra 30 dollárba kerül, viszont nincsen kész, például nincsen billentyűzete és kijelzője. Az új árcél: 60 dollár.

Ez elkerülhetetlen volt: cigánygárda

Az indexen olvastam, hogy cigány gárda felállítását hirdette meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetség vezetője. Pádár László [...] elmondta, hogy a múlt heti iváni Magyar Gárda-felvonulás hatására született meg benne a szervezet alapításának gondolata. [Megj - ez az a betiltott gárda]. Vezetőnek a győri vajdát kérte fel vezetőnek, akinek, konzultálva a többi vajdával, volt annyi józansága, hogy nemet mondjon. Aki szeretné elkerülni, hogy a mély gazdasági recesszió faji összecsapásokkal legyen súlyosabb, legyen nagyon hálás a cigányok vajdáinak, de ne higgye azt, hogy ezzel az ügy le van zárva. Havas Henrik (hozzá illő stílusú) tévébeszélgetésére az országos cigányvajdával a kuruc.info linkjén keresztül juthatunk el:

Mindenképpen érdemes a YouTube videok alatt a kommenteket is elolvasni. Aki szelet vet...

Már megint itt a féltudású elit

A magyar neten meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki a szerényen Publius Hungaricus álnéven író szerő(k) két cikke a "féltudású" magyar elitről. Annak idején nekiveselkedjem, hogy darabjaira szedjem az írásokat, de igazából mind az olvasók, mind a saját részemről egyre csökkenő érdeklődés miatt, meg talán azért is, mert a második cikk az elsőhöz képest elég lapos lett, a dolgavégezetlenül otthagytam a témát. (Az erről szól két cikkem azóta is a legolvasottabbak között van - az első a beszédes álnévről, a második az elit igen problémásan használt fogalmáról szól).

Publius Hungaricus lehetőséget szimatolt a gazdasági világválságban, és megjelent harmadik pamfletje:

Ez a gazdasági válság fel fogja forgatni az elmúlt harminc évben szinte változatlan magyar politikai elitet. Korábbi stabilitásuk fő pillérei, hazánk Nyugathoz való felzárkózásának széles körben osztott hiedelme és a politikai elit büntetőjogi érinthetetlenségének tabuja megrendülnek, és ezzel valódi esély nyílik a fordulatra. Nem lehet mindannyiukat elkergetni, de néhányukat talán igen. Ami azonban ennél jóval fontosabb: meg lehet változtatni azokat a szabályokat, amelyek mentén a magyar politikai elit működik. Kell egy, a változást komolyan akaró kormány és a fordulat jólhangzó célját tartalommal megtöltő hátország. Ilyen esély egyszer van egy negyedszázadban: most vagy soha.

Az írás kiemelt bevezetője tulajdonképpen a teljes tartalmat össze is foglalja. Könnyű volna leírni Publius Hungaricus cikkét avval, hogy már az előző is vacak volt. Nem jelentéktelen írásról van szó, az egyik legolvasottabb online portál címlapján jelent meg, sokan olvasták és gondolkodtak róla.

A féltudású elit vitája ezennel folytatódik. Szóval, eddig ott tartottunk, hogy az anonim szerző(k) alkotmányozó ambíciókkal, ügyes retorikával és egy használhatatlan elit-fogalommal estek neki a köztársaság átalakításának. Szóval, lássuk, van-e értelme annak, amit Publius Hungaricus ír, értelmes-e a diagnózis, helyesek-e javaslatok, hogy működik a retorika.

Brüsszeli fotók 2009. január