A féltudású elit : radkiális populizmust vagy konzervatív elitizmust?

Egy ideje időről-időre felbukkanak Publius Hungaricus magyar elitet ostorzó cikkei. Különös módon ezek a cikkek a mazochista magyar elit körében népszerűek. Úgy gondolom, hogy racionális vitában kellene elemezni ezeket az írásokat. Meg kellene találni, hogy mi használható és mi elvetendő bennük. Az eddigi előzmények után azt látom célszerűnek, hogy rekonstruáljuk Publius Hungaricus érvelését. Az első cikkében erre keresi a választ:

"1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsősorban tőlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megőrizni és kihasználni a lépéselőnyünket?"

Az alapállítások, a kiinduló helyzet rögzítése a következő.

1. A velünk egyidőben csatlakozott EU tagállamokhoz képest lassabb a gazdaásgi fejlődésünk. (Igaz állítások)
2. Külpolitikánknak nem voltak sikerei. (Alapvetően igaz állítások, bár rossz példákkal "igazolja", pl. Budapest versenyképességének elveszítésével)
3. "Társadalmi válság" - népességfogyás, halandóság, cigányság iskolázottsága és foglalkoztatottsága, korrupció (Nem teljesen igaz, vagy hamis premisszák).

Publius Hungaricus a látszat ellenére nem sokat foglalkozik a magyar köztársaság általános problémáival. A diagnózisa a gazdasági kérdésekben alapvetően helyes, külpolitikai, társadalmi kérdésekben pedig inkább beletalál az általános rossz hangulatban emlegetett problémák némelyikébe. Ezt követi egy olyan elit-gyalázás, amelyben nyilván sok igazság van. A probléma az, hogy Publius Hungaricus elitfogalma nem éppen következetes.

1. Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni.

2. A jelenlegi magyar elit meghatározó része a nyolcvanas években szerezte legfontosabb tapasztalatait a nyugati típusú berendezkedésről. Ekkor láttak, hallottak először piacgazdaságról, üzletről és demokráciáról, arról, hogy hogyan is kellene egy normális országnak működnie. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem tanultak volna azóta olyan keveset, ha nem a nyolcvanas évek tapasztalatai alapján próbálnák irányítani az országot ma is. [...] Valahogy derogált tovább tanulni.

Itt kell közbevetni, hogy Publius Hungaricus szerint az ország előrébb tartana, ha képes volna a nép megfékezni az elit hülyeségét. Ez egyfajta kontrafaktuális érvelés, hiszen nem tudjuk ellenőrizni, hogy tényleg így volna-e. Gerényi Gábor szellemes ellenérve az, hogy a lengyelek és a románok is igen furcsa elittel előztek meg bennünket.

3. A mostaninál lényegesen komolyabb tudással bíró elitre van szüksége hazánknak. Ennek létrehozása természetesen hosszú időbe telik majd, és egy egész generációnak jelenthet feladatot. Első lépésben tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem mi tudjuk a legjobban, hogyan kell demokráciát, piacgazdaságot, jogállamot és általában véve normális országot építeni.Tanulnunk kell azoktól, akik előttünk járnak vagy egyszerűen ügyesebbek.

Publius Hungaricus egyszerre két dolgot szeretne: egyrészt a nép akadályozza meg a rossz elitet (esetleg: az elit rossz tagjait) abban, hogy butaságokat kövessenek el. Ez egy populista politika, amelynek eszköze éppen a laikus demokrácia fejlesztése (pl. választás szakmai közhivatalokra, esküdtbíráskodás, szakmai és más belépési korlátok mérséklése egyes hatalommal járó pozíciókba) lehetne. A másik vágya, hogy legyen egy jobb elit, (ami aztán) a néptől vegye vissza a kezdeményezést. Ezek a vágyak azonban két teljesen ellentétes politikai berendezkedést igényelnek - egy biztos, hogy Gerényi is megmutta, Publius Hungaricus nem híve a képviseleti demokráciának.

Egyszerre nem lehet valaki konzervatív és radikális, legfeljebb olyan konzervatív, aki irígy, hogy kihagyták valamiből, amin radikálisan változtatna. Talán ennek a talánynak a feloldásában segítségünkre lehet az írói álnév beszédességének értelmezése.

Publius Hungaricus helyesen állítja, hogy "az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is". Márpedig egyedül a politikusokat választja a nép demokratikus versenyben. Az üzleti, egyetemi, tudományos és kulturális elit szelekciójának (és természetesen a javulást részben vagy egészében blokkoló kontraszelekciós mechanizmusoknak) elég kevés keze van a demokratikus versenyhez. A népet tehát elég nehéz ebben az ügyben segítségül hívni.

Tudományos elitje Észak-Koreának, Iránnak, Magyarországnak és Németországnak is van. A tuodmányos elit a legkonzervatívabb, itt a rendszerváltás után pontosan egy emberöltő lesz az élethossziglani kinevezések miatt a más szelekciós elven kiválasztott tudósok helyzetbe kerülése - bár azért a nemzetközi versenyben elért sikerek igenis számítanak, valamennyi mobilitás van, volt a rendszerben 1989. óta. A kulturális elit még keményebb dió: azt hiszem, egy ország kulturális elitje olyan, amilyen a kulturája. Itt igazán nem látom azt a lehetőséget, hogy egy elhatározással bármit is választani lehessen. A kulturális elit ugyan nem demokratikus versenyben alakul ki, de a hazai és a világközvélemény millió apró döntésének köszönheti sikerét vagy bukását - ebbn az állami ösztöndíjak kontraszelekciós ereje legfeljebb egy pár kavics a folyómederben. Az üzleti élet terén - mint általában a gazdasági kérdésekben - Publius Hungaricusnak van némi igaza. A korrupció, az állami források megcsapolásának lehetősége igencsak torzítja az egyébként meritokratikus üzleti verseny végeredményét.

A véleményem az, hogy Publius Hungaricusnak a gazdasági élet működése terén vannak helyes premisszái, érvényes diagnózisai, és a konklúziója sem teljesen félrevezető. A többi szöveg számomra inkább nonszensz: populista szólamok az elittel szemben, amelyek azonban igaz és nem nem igaz alapállításokkal, érvényes és nem érvényes érvelési sémákk útján igaz és hamis konklúziókat kötnek össze. Gerényi Gábor szerintem ezeket az érvelési sémákat nagyjából kilőtte. Ha arra keressük a kérdést, hogy az Elbától keletre lévő államokhoz képest miért maradtunk le a fejlődés dinamikájában, és az elit működésének hibáival próbáljuk ezt magyarázni, akkor logikus volna belátni, hogy az észt, szlovák, lengyel vagy román elit jobban működött, és konstruktív volna azt is megmondani, hogy mit lehetne tőlük tanulni.

(folyt.köv.) A korábbi féltudású elittel foglalkozó cikkek.