Kis magyar pornográfia: nem jött be

Két hete a Messiásokat, ma a Kis magyar pornográfia megjelenésének 25. évfordulójára rendezett kortárs magyar képzőművészeti seregszemlét néztem meg a Modemben: egyik sem volt jó kiállítás.
A Messiások azért kellemes élmény: sok középszerű és nagyszerű mű együtt; a nagyszerűek egy része az elmúlt években látható volt. Ha elmondhatnánk, hogy de most jó együtt látni, akkor jó kiállítás volna, így csak összehordott jó (és nem jó) művekről beszélhetünk. Az erőltetett, túlzó kurátori ambíció, a megváltás története nem fűzi össze Munkácsy Mihályt Munkácsi Mártonnal. Fele ennyi alkotás és nagyzolás jobban működött volna. A Messiások a Műcsarnok ládafia-kiállításaival versenyképes szórakozást nyújt.
A Messiásokkal szemben a Kis magyar pornográfiának lett volna súlya. Akiállítás koncepciója szerint az azonos című 1984-es Eszterházy-mű ragadja meg a Kádár-rendszer lényegét, és a kiállítás arra reflektál, hogy mi történt azóta. Egy szóval, ez a kiállítás nem kevesebbet állít, mint hogy a rendszerváltásról szól. Ha ez így van, akkor ez a kiállítás bukásnak tekinthető. Ahogy a Kis magyar pornográfia, vagy számomra a Termelési regény, a Megáll az idő, A tanú, vagy az A.E. Bizottság két lemeze a Kádár-rendszer lényegét ragadja meg, úgy még nem születetett meg az a kép, alkotás, könyv, film, ami a rendszerváltással tenné ugyanezt. A kiállítás kétségkívül legnagyobb dobása Gerhes Gábor Kósa-portréja, amely az egész kiállítást életre keltette, és tökéletesen működött. A szikra azonban nem fog tüzet. Koronczi Endre Csendőrpertuja inkább kíméletlen, mint kiváló, és nem csak a rendszerváltásról, hanem a kiállításról is szól, ahogy a művész a saját arcképét köpdösi a tükörben. Bukta Imre két új műve szerintem nem lesz az életmű fő darabja, de festészete nem a rendszerváltás, hanem az új rendszer egyik első maradandó értéke. Lakner Antal Honfoglalása dekoratív: a Lánchídon láthatjuk a Rákosi-címert Kádár-címerré majd letakart címerré alakulni. Azt hiszem, ez mindannyiunknak megvan. Köves Éva Kis magyar pornográfiája nagyon szép, de lehetne a címe pl. Budapest is. A többiekről inkább semmit, azt leszámítva, hogy Wahorn András, aki azzal a kocsmai poénnal jött, hogy a kiállításra kapott keretéből vett magának 5 köbméter épületfát, és rárakott egy post-it nőt, illetve mellé írta, hogy ő ezt az adófizetők pénzét a Nők a tetőnre igényelte, de inkább hazavinnné az ellenértéket, egy komplett életművet tett kockára. Most arról ne beszéljünk, hogy egyébént a világítástechnika az ottlétem alatt kb. 5 percig működik, és félig kivilágítva vagy esti szürkületben kellett nézni a képeket.
A Modem olyan, mint a Loki: a magyar bajnokságban nehezen leggyőzhető, de a nemzetközi mezőnyben gyenge. A Modembe ugyanannyit kell vonatozni Budapestről, mint a MuseumQuartierbe. Egyrészt nagyszerű dolog, hogy végre érdemes Magyarországon belül is utazni kiállításokért, másrészt önálltatás volna azt hinni, hogy a Modem Bécsben elfogadható színvonalat képviselne. A Modem szép és értelmes épület, de eddig nem láttam olyan kiállítást, ahol valamilyen technológiai hiba ne lett volna azonnal észrevethető. Azért a Lokinak és a Modemnek is érdemes drukkolni!

Képek itt.

Történelmi emlékezet a boldogságról

A GfK Hungária Piackutató Intézet 2008. évi felmérésében arra a kérdésre válaszoltak a különböző korcsoportokba tartozó magyarországi laosok, hogy "Az elmúlt évtizedekre visszagondolva véleményük szerint Magyarországon az emberek mikor voltak a legboldogabbak?" Az adatok tanúsága szerint az életkor előrehaladtával szépülnek az emlékek az 1989 előtti évekről. Erre utal, hogy az 50 éves és idősebb korosztályban a válaszadók 80 százaléka a rendszerváltás előtti időket tekinti boldogabbnak. A 40-49 évesek csaknem háromnegyede, a rendszerváltást iskolásként és fiatal felnőttként átélők 55 százaléka ért ezzel egyet. A legfiatalabb korosztály (a 15-29 évesek) körében ez az arány már csak 24 százalék. Forrás: Népszabadság.

Görögország záróra után - A pocsolyában is el lehet lakni

Decemberben az Ifjúsági Európai Parlament alumnusainak konferenciáján ismerkedtem meg Alexander Katszaitisszel, akivel sokat beszélgettünk az akkor zajló athéni és a két évvel korábbi budapesti zavargások hasonlóságáról. Ennek eredménye közös cikkünk, ami magyarul az eheti Magyar Narancsban jelent meg, angolul pedig az európai blogomon hosszabb terjedelemben, a magyarországi párhuzamosságokat és áthallásokat direktebb módon kifejtve lehet elolvasni. Kép (cc): babour.

1989 - amikor a fal leomlott

Újabb nagyszerű képek érkezetek a 1989 - When the Wall came down flickr csoportba.



Ha valakinek vannak képei Magyarországról, 1989-ből, amit közzé szeretne tenni, használja ezt a csoportot vagy keressen meg!

Amikor a fal leomlott

Jó néhány hónapja indítottam el az 1989 - amikor a fal leomlott flickr csoportot, hogy a hidegháború végéről és a rendszerváltásról minél több, eddig nem ismert fotó kerüljön napvilágra.Hála Dora Buigsternek, a berlini gyűjtemény nagyon komolyan gyarapodott.

Jövőre lesz a rendszerváltás 20. évfordulója.

1989 - rendszerváltás Közép-Európában

Akinek fényképei vannak 1989-ről, csatlakozzon ehhez a flickr csoporthoz, aki csak nézegetni szeretné őket, az klikkeljen a diavetítésre.

Ismét ellopták a miniszterelnök bronzszobrát

Mit érdemel az, aki egy éven belül másodszor lopja el hazája hosszú idő óta első szabadon választott miniszterelnökének szobrát? És az ország, amelyik hagyja? Az előző eset óta kidolgoztak egy jogszabályt, ami szerint csak azonosított eladótól lehetne venni szinesfémet, amivel egyetértenek a rendőrök és a színesfémkereskedők is. (A közhiedelemmel ellentétben a fő ügyfeleik nem a tolvajok, hanem ipari nagy újrahasznosítók, és az orgazdaság egy nyűgös töredéke a piacnak). A parlamenti ellenzék is benyújtott egy törvénytervezetet. Azt hiszem, sokkal okosabbak volnánk, ha előkerülne az első tolvaj, és megtudnánk tőle, hogy miért lopta el, és miért tett le a tervéről, hogy beolvassza, értékesítse, vagy hazavigye? Talán kicsit többet megértenénk a diktatúrából a jogállamba vezető út kacskaringóiról.

Frissítés: Mentés közben ellopták a tűzoltóság szóvivőjének szolgálati autóját, Budapest, 2007. november 18. Ismét megtalálták Antall József szobrát, 2008. május 6.

Zaha Hadid Budapesten

Beszéljünk minőségről! Beszéljünk arról, hogy az ingatlanbefektető nem azt jelenti, hogy egy közelkülföldi ügynök pénzt ad egy rosszul képzett kamarai tagnak, hogy építsen egy mézeskalács házikót a budapesti belváros közepébe! Beszéljünk arról, hogy miért volt riktább a fehér hollónál a nemzetközi minőség a rendszerváltás utáni Budapesten és mit hozott az EU-csatlakozás? Bevallom, nem bírtam megállni, hogy utána ne kutassak annak a mai hírnek (Csordás Lajos: Buborék a téren), hogy Zaha Hadid tervezett az ORCO Csoport számára egy épületet a Szervita térre.

Mert ki is Zaha Hadid? Egy olyan építész, akinek még nagyon kevés épülete épült meg, de több hónapos önálló kiállítása volt a new yorki Guggenheimben (eddigi életem legmeghatározóbb építészeti kiállítása). Az lipcsei új BMW-gyár építése, ami alighanem az ezredforduló egyik szimbólumává fog válni (Még több a gyárról). Honnan is jön Zaha Hadid? Irakban született, Londonban dolgozik, New Yorkban állít ki és Bécsben tanít. Érdemes ezeket a helyeket összekötni a térképen, és elhelyezni magunkat a hálóban! Beszéljünk arról, hogy hol áll Budapest Európában, és néha arról is, hogy hol áll Európa a világban!

Remélem, hogy Hadid épülete legalább annyira képes lesz elgondolkodtatni a magát metropolisznak tartó, belváros nélküli Budapestet a 19. századi örökségéről, mint ahogy Peter Cook és Colin Fournier is képes volt egy osztrák kisváros barokk örökségében élőközösségének megmutatni, hogy most mi élünk ezen a világon. Beszéljünk végre arról, hogy hova halad a város, ne csak arról, hogy megy előre!

Egy hölgy és egy herceg

2002. tavaszán Londonban láttam először Eric Rohmer gyönyörű ellenforradalmi filmjét, amit most 599 forintért vásárolhattam meg DVD lemezen a Kaiser’s egyik budapesti szupermarketjében. Remek vétel volt, mindenkinek érdemes szétnézni a leértékelt áruk pultján: Az Egy hölgy és egy herceg (L’anglaise et le duc) filmtörténeti jelentőségű remekmű, az én szívemet már évekkel ezelőtt rabul ejtette. Rohmer, aki az 1950-es évektől végigrendezte a francia újhullámot, majd 81 éves bölcs öregemberként elképesztően rendezte újra a Grace Elliott naplójának feldolgozásával a Nagy Forradalom nagy narratíváját. A skót hölgy meggyőződéses királypártiként élte végig a forradalmat, a girondista liberálisok kínlódásait, megalkuvásait és a terror elszabadulását. A mindannyiunk által ismert történet ellenforradalmi szemszögből lélegzetelállító kulisszákat kap: Rohmer a virtuális valóság forradalmi módszerét is megfordítja, a végig parádésan játszó színészeket digitálisan varázsolja be a XVIII. századi vízfestményekbe. A két főszereplő, Lucy Russell és Jean-Claude Dreyfus nagyszerű alakítást nyújtanak. Ehhez bátorság kell, polgártársak, ezt a filmet végig kell izgulni!