Az abszolút rossz kormányzat és hiperinfláció

Hol van már a pengő világrekordja? Az egyik legrosszabbul működő állam, Zimbabwe százmilliárd dolláros bankjegye az eBay-en pár dollárért megszerezhető. Lehet, hogy a postaköltség a több. Via forintblog.

Szlovákia-IMF: Kölcsanadás kölcsönvétel helyett

Szlovákia 440 millió eurót ad kölcsön az IMF-nek februrár 15-i hatállyal. Az IMF azért kért kölcsön a tagjaitól, mert a pénzügyi válságban bajba jutott országoknak nagyon sok hitelt kellett nyújtani. Például Magyarország számára 12,3 millió eurót.

Magyarországon még mindig vannak, akik nem tartják fontosnak az euró-bevezetést, pedig szerintem Szlovákia (és Szlovénia) példája mutatja, hogy az euró jobb pénz, mint a korona vagy a tolár. Ugyan a miniszterelnökünk szerint ezek az országok nem tartoznak a régiónkhoz, a 2008-2009-es ikerválság egyik részét, nevezeten a pénzügyi válságot, sokkal jobban megúszták, mint mi. Ennek a reálgazdasági válságra is hatása volt: Szlovákia nálunk sokkal olcsóbban tudott kölcsönhöz jutni a reálgazdaság életben tartásához.

Mivel az euró bevezetésének joga az EMU tagsággal jár együtt, nincsen értelme azon vitatkozni, hogy Szlovákia tanult-e a tücsök és a hangya meséjéből, azért áll jobban, vagy az euró miatt, hiszen a válasz az, hogy is-is. Annak ellenére, hogy a görögök meghekkelték az EMU szabályait, azok alapvetően az értelmes és felelős politikát folytató országok privilégiumaként rögzítik az euró bevezetésének jogát.

Az egydolláros bankjegy titkai

Mit jelent a kis bagoly az egyes számjegy sarkában, és milyen más szabadköműves jelek vannak / nincsenek elrejtve a grafikán? Milyen számot adnak ki a felvilágosodás piramisán a jegyek? Nagyszerű szórakoztató-ismeretterjesztő cikk a Yahoo!-n: 15 Things You Never Noticed on a Dollar. Szinte kötelező játék hozzá a Where is George? És íme a szabadkőműves-összeesküvés híveinek véleménye ugyanerről.

A rossz pénz nem fér meg a jó pénzzel

A múlt héten egy második cikkem is megjelent a komment.hu oldalán egy számomra igen kedves témában, a pénzelméletben.

Greshem klasszikus törvénye akkor működik, ha az uralkodó kényszeríteni tudja az embereket, hogy a rossz pénzt használják. A rossz pénzt az emberek költik, amilyen gyorsan tudják, mielőtt az állam tovább rontja az értékét, a jót, mondjuk az aranyat, a dollárt vagy az eurót pedig felhalmozzák. A pénzrontáson tetemes inflációs adó - régi kifejezéssel, a kamara haszna - keletkezik azzal, hogy az államtól a rossz pénzt is mindenkinek el kell fogadnia. A kilencvenes években a szabad árrendszert nem alkalmazó egykori kommunista tervgazdaságok összeomlása bebizonyította, hogy állami kényszer nélkül a törvényszerűség megfordul. A jó pénz ugyanis nem csak értékőrző, hanem általánosan elfogadott csere- és fizetőeszköz, hozama hosszú távon kiszámítható, mások is abban számolnak, és mindent lehet érte kapni: autót, lakást, hitelt, élelmiszert. Egy szabad gazdaságban az emberek olyan pénzt kezdenek használni, ami jól működik. Mondjuk a dollárt vagy az eurót.

A pénzelmélet volt az egyik olyan közgazdasági téma, amivel behatóan foglalkoztam a Láthatatlan Kollégiumban folytatott tanulmányaim során. A pénzelmélet a pénz fogalmán keresztül összeköti a pénzügy, a mikroökonómia és a makroökonómia tételeit, így közgazdászok számára különösen hálás kutatási terület. A cikkem mégsem nem tudományos jellegű, hanem arról szól, hogy véleményem szerint miért kerülhetetlen el az euró gyors bevezetése, akár azon az áron is, hogy egy időre csak másodosztályú tagjai leszünk az eurózónának. Itt lehet kommentálni.

Az amerikai gazdasági válságok lefutása

Ma még vitathatatlanul az Egyesült Államok a világgazdaság legjelentősebb szereplője gazdasági és pénzügyi szempontból is. A mostani világgazdasági válság az Egyesült Államokból indult, ezért megkülönböztett figyelem illeti az ottani lefolyását is - még akkor is, ha annak mind pénzügyi, mint gazdasági lefolyása nagyon eltér a hazaitól. A világgazdaság, és az igencsak sebzett magyar gazdaság aligha fog kilábalni a recesszióból addig, amíg az USA ki nem lábal belőle. Az Eltecon blogon keresztül találtam ezt az érdekes eszközt a Minneapolisi Fed oldalán. A felső ábrán a termelés, az alsón a foglalkoztatottság alakulása látható az 1946. óta kialakult 10 amerikai recesszió során. Persze minden recesszió egy kicsit más: más volt a gazdaság szerkezete, a világgazdaságba ágyazottsága, a válság kiváltó oka is. Az ábrák relatívak: a kibocsátás a gazdaság méretével és az árakkal, a foglalkoztatottság az aktív korú népességgel van kiigazítva. Az amerikai gazdaság sokkal nagyobb mint 1946-ban volt, és az amerikai emberek tovább tanulnak és tovább élnek.
A vonalak mélypontja mutatja, hogy mennyit csökkent a termelés és a foglalkoztatottság. Az 1957-as recesszióban volt a legnagyobb a csökkenés. A legnagyobb munkaerőcsökkénést az az 1957-e és az 1948-as recesszió okozta, amikor még sok volt a kétkezi munkás és kevés a nyugdíjas. A mélypont helye azt mutatja, hogy mikor ért véget a zuhanás, és mikor kezdtek a folyamatok javulni. Az 1957-es recesszióban ez a 2. negyedév, azaz 6 hónap után jött el, a kitartó 1948-as esetén az 5. negyedév, azaz 15 hónap után. A munkanélküliség az előbbi esetben 10, a másikban 11. hónapig gyorsuó ütemben nőtt.
A lefelé tartó vonalak hossza a recesszió időbeli lefolyását mutatja. Az 1973-as, a gazdaság szerkezetét alapvetően megváltoztató recesszió 5 negyedéven át súlyosbodott, ilyen eddig nem fordult elő. A munkanélküliség az 1981-es és a 2001-es recesszió idején nőtt a legtovább. Ezek a recessziók mindkét esetben alapvető technológiai forradalmakat hoztak maguk után, ami munkaerőmegtakarító jellegű volt. Minden szempontból különös lefolyású az 1973-as nagy olajválság, ami a mostanihoz hasonló nagy, energiakínálati sokkal járt együtt. Ennek a recessziónak az elején még valamelyest nőtt is a foglalkoztatottság, viszont az új, alacsonyabb energiaintenzitású termelésre való átállás nagyon sok időt vett igénybe.
A jelenlegi recesszió súlyosságát egyelőre leginkább a lefelé tartó vonalak meredeksége, vagyis a romlás sebessége mutatja meg. A foglalkoztatottság a mostani, pirossal jelölt recesszióhoz hasonló meredekséggel csak az 1973-74-es recesszió második felében nőtt. Amiben a mostani recesszió példátlan, hogy a munkanélküliség monoton és fokozódó mértékben nőtt az egész folyamat ideje alatt. Ez igen aggasztó (alsó ábra). Az amerikai reálgazdaság teljesítménye azonban egyelőre egyáltalán nem zuhant valami meredeken. Megintcsak szembeötlő a hasonlóság az 1973-74-es válsággal az, hogy a termelés csökkentése hosszasan elnyúlik (felső ábra). A legtöbb válság idején egy év után már mutatkoztak a konjunktúra jelei, ez most nincsen így.
Hangsúlyozni kell, hogy ezek az ábrák a gazdasági, és nem a pénzügyi válságra jellemző mutatókat ábrázolnak. Egyes válságok a pénzügyi szférából indunak, vagy a pénzügyi folyamatokban is jelentős problémákkal járnak együtt; a mostani válságnak ez biztosan jellemzője. Máskor ilyenről nem igazán beszélhetünk, például a 2001-es, enyhe recesszió idején legfeljebb az internetbe fektető részvényesek jártak rosszul, de a világ pénzügyi folyamataiban nem történt jelentős változás.
Számomra különösen izgalmas az 1973-74. évi válsággal mutatott sok párhuzamosság. Mindkét válság jelentős, nemzetközi pénzügyi válsággal, illetve energiaellátásbeli válsággal járt együtt, vagyis a gazdaság reál (eszköz) és pénzügyi (finanszírozási) odala is sérült. Ez ilyen válságok alapvetően szokták megváltoztatni a gazdaságot. A hetvenes évek válsága széttörte a bretton woodsi valutarendszert, a világ pénzeiben alapvető átrendeződést hozott. A gazdaság szerkezetében az energia-felhasználási intenzitás egyes iparágakat eltüntetett és újakat engedett megszületni. Az 1973-74-es válság például különösen mélyen érintette a teljesen energiafüggő Japánt, amely mély átalakulás után 15 éven át fantasztikusan szárnyalt. Úgy gondolom, hogy 2010-2011. ilyen szempontból is forradalmi újdonságokat rejt, és a rugalmasan alkalmazkodó gazdasági térségek jóléti és hatalmi felértékelődésével fog járni.

Irány az eurózóna!

Sokan mondják azt, hogy a maastrichti kritériumok felett végleg eljárt az idő, és azok immár jogilag is megkérdőjelezhetővé válnak. A három legalacsonyabb inflációjú ország mint viszonyítási alap ma már az európai gazdaságra számára káros deflációt írna elő. Ahhoz, hogy az eurózóna képes legyen a vele szorosan integrálódott országokkal kibővülni, egy aktív és hiteles gazdaságdiplomáciával kialkudott új szabályrendszerre van szükség. Ha addig sikerül a két nagypárt által elfogadott, az EU számára is vonzó reformprogrammal elindulni az EU felé, a kontinens gazdasági újraegyesítésének a diadala lehet a miénk, amivel visszanyerhetjük az 1989 után elvesztett éllovas szerepünket. Magyarország célja ekkor az lehetne az EU elnökségével, hogy bevigye Közép-Európát az eurózónába. Vitatkozzatok ezzel a komment.hu oldalán!

Szabadon lebeg a forint

A mai napon a magyar monetáris politika legfontosabb lépését jelentették az elmúlt évekből: holnaptól megszűnik a forint árfolyamsávja. A portfolio.hu a szakmai közönségnek kiváló gyorsösszeállítást kínál a sáv történetéről. A lényeg: a forint-euro árfolyamot az euro-zónába való belépésünkig már csak a piac erői befolyásolhatják. Sem a svájci frankban eladósodott háztulajdonosk, sem az exportőrök nem is reménykedhetnek abban, hogy a saját javukra befolyásolják a nemzeti fizetőeszköz értékét. A forint árfolyama a hírre emelkedni kezdett. Ebből azonban még nem lehet hosszú távú következtetést levonni: az új rendszert a piaci szereplők csak holnap kezdhetik élesben tesztelni. Hasonló jelentőségű lépés 2001-ben a csúszó leértékelés eltörlése volt. Akkor azt írtam, hogy hosszú távon aligha képzelhető el piacgazdaság eltérített árfolyammal. Bármi is lesz a rövid távú hatása a mai döntésnek, 18 évvel a gazdasági rendszerváltás után nemzeti fizetőeszközünknek elengedett kézzel is meg kell állnia a világpiacon.

Európa a békés globalizációban érdekelt

Az amerikai-kínai hatalmi vita néha kezd hidegháborús jelleget ölteni. Kína fegyverkezik, anyahajót épít, és fenyegetőzik, hogy elfoglalja Tajvant. Az Egyesült Államok mindenféle gazdasági szankcióra emlékeztető dologgal vág vissza, és szídja a jüan árfolyamát. Katonailag ma még az Egyesült Államok sokkal erősebb, a valutaversenyben viszont nem úgy tűnik, hogy Kína szoríthatja meg az USA-t.

Kína 1,33 billió dollárt tart a valutatartalékai között - ez 971 milliárd eurónak, 244,6 billió forintnak felel meg. A kínai kormány most csendben azzal fenyeget, hogy ezt az amerikai kincstárjegyekben lévő összeget szépen eladja. (Svájc és Oroszország, eltérő okokból, már jelentősen csökkentette dollárkészleteit - Putyin elnök a rubelből szeretne világvalutát kreálni).

A lépést aligha lehet teljes mértékben elképzelni, mert vajon ki lesz a vevő? A dollár árfolyama biztosan tovább fog zuhanni, a dollárkamatok az égbe szöknek (hiszen meglehetős túlkínálat lesz amerikai állampapírokból) és az amerikai be fognak zárkózni az országukba, mert külföldön semmit sem fog érni a pénzük. Kína bukik egy csomót a valutatartalékán, és az euró lesz a világ első számú tartalékvalutája, ráadásul a világ jobban bízik bennünk, mint a kínaiakban és az amerikaiakban. Eddig ennek a folyamatnak érzékelhettük pozitív tendenciáit - kis ráhagyással elmondhatjuk, hogy száz év után a világ tőkepiaci központja kezd visszatevődni hozzánk. Igen ám, de az elöregedő Európa is bezárkózhat a saját belső piacára, mert olyan drága lesz az euró, és bármilyen termék, amit euróért dolgozó emberek állítanak elő, hogy nem lesz senki a világpiacon, aki megvegye. Márpedig egy elöregedő társadalom belső piaca szükségszerűen szűkül.

Azok az országok, amelyek nyitottak a világgazdaságra, nagyon rosszul járhatnak, mert ezek a lépések egy háborúhoz hasonló mértékben átrendezhetik a világkereskedelmet. Magyarország ilyen ország, mivel természeti erőforrásokban szegény, gazdasága relatíve kicsi, és a népessége fogy. A hozzánk hasonló, a világpiacon versenyképes országok egyértelműen a világbékében és a békés világkereskedelmi folyamatokban, vagyis egy békés globalizációban érdekeltek.

Hol a pénzünk?

Az internet és a globalizáció, általában otthonülős játékokat hozott létre, amiből párat magam is ki fogok idén próbálni. Ha már a Webisztán éppen a bankjegyek kergetéséről írt idén, gondoltam, ezzel kezdem, már csak azért is, mert életem első publikációját László Gézával közösen pénzelméletből írtam. Otthon néhány forint, dollár, euró, és cseh és szlovák korona bankjegyet találtam, a külföldieket olyan mennyiségben, hogy nem érte meg visszaváltani sem. A fene se hitte volna, hogy így is jók némi szórakozásra.

• A dollárokat a Where is George? rendszerében rögzítettem, ez egy profi, sok useres, önmagában is érdekes oldal.
• Az eurókat az EuroBillTracker rendszerébe vittem be, ez is nagyon profi, és elég sokan használják, és az EU-hoz kapcsolódó soknemzetiségű mivolta miatt önmagában is érdekesebb.
• A forintokat a Kövesd a pénzed rendszerében rögzítettem, ami az elején bosszantó, nagyon sok a programozási és szervezési hiba, viszont ha egyszer az ember kitapasztalja, nagyon gyors, és tetszetős a térkép.
• Cseh és szlovák rendszert egyelőre nem találtam, ha valaki tud ilyet, küldjön egy posztot!

Bankjegyek az EuroBillTracker rendszerében a mai napon

A pénzt önmagában egy nagyon érdekes dolognak tartom. A pénz forgási sebessége, mennyisége sok közgazdasági elmélet egyik alapvető tényezője, amiről talán majd akkor, ha valóban elindulnak a bankjegyeim a világban. (További bankjegykövető rendszerek a Wikipédia Currency bill tracking szócikkében).

A monetáris politikáról és a közös pénzről

Az európai föderalista sorozat következő cikke (pdf) a közös pénzről és a monetáris politikáról. A cikk a Magyar Narancs oldalán regisztráció után érhető el.

Elengedett kézzel - az erős forintról

Május óta vége a csúszó leértékelésnek, amely a forint árfolyamát szűk sávba szorította, és a piacgazdaságot gyakorló pályán művelő magyar vállalatok számára kiszámíthatóvá tette az árfolyamkockázatokat. Azok a polgárok, akik megtakarított pénzüket valutában tartották, ráfáztak; hüledeztek az egyre kevesebbet érő forinthoz szokott turisták, és az egyre kedvezőbb árfolyamokhoz szokott exportőrök. Hiszen a forint még soha nem erősödött. Azonnal meg is szólaltak az erős forint kárvallottjai, és milliárdos kompenzációért nyújtották a markukat. Feléledt a kétely: valóban szüksége van-e nemzetünknek az erős forintra? Jól időzítettük-e az árfolyam-politikai váltást, és nem vágtuk-e le az export aranytojást tojó tyúkját?

Antal Dániel: Elengedett kézzel - az erős forintról, Magyar Narancs, 2001. augusztus 9.