A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2008. március 23.

Kínai névadási szokások - kongresszustól az olimpiáig

A hivatalos kínai hírügynökség oldala egy érdekes felmérésről számol be, amelyben a kínaiak névadási szokásait elemezték. (A minta nagyságát nem közli, gondolom, Kínában jó nagy). A kínaiak számára is fontos, hogyan hangzik a gyermek neve, de eléggé másképpen, mint nekünk. Míg mi királyokban és szentekben utazunk, addig a kínaiak magára a jelentésre. Például a He családnevűek közül többen rájöttek, hogy a Xie nevet mellé adva He Xie, azaz harmónia lesz a gyermekük két szóképének a megfejtése. Többen eleve a He Xie "keresztnév" mellett döntöttek. A nevek jelentős része a hírügynökség szerint "a harmonikusan épülő társadalom" gondolata köré szerveződik. (A képen modellek a hagyományos kínai öltözködést propagálják).

Ennél politikusabb nevek is előfordulnak. Az ötévente esedékes nagy kongresszusok is gyakran keresztnévvé válnak. Ha valakinek a kínai vendége a She Bao névre hallgat, jobb ha tudja, hogy az illetőt társadalombiztosításnak hívják, de gyakori az oktatás név is. Az idei évben aktuális még az Ao Yun (Olimpia, ilyen nálunk is van). De az idézett felmérésben a leggyakoribb - kíváncsi vagyok, hogy ezt is a harmonikus társadalomhoz sorolják-e? - a Min Zhu. Akit így hívnak, az a nevében hordozza a kínai demokrácia fogalmát. Link: Chinaview. (A képen Guangxi Zhuang autonóm tartomány nebulói népi fuvolaleckéket vesznek a virágzó körtefák alatt).

Néhány további súlyos klikkelni-való a népi Kína sajtójából: Cute or not - you decide.

Korábbian: Máriák országa - a leggyakoribb női nevek Magyarországon; Istvánok országa - a leggyakoribb férfi nevek Magyarországon.

Nincsenek megjegyzések: