Európai és magyar versenyképesség

Az Európai Unió 2000-ben azt a célt fogalmazta meg, hogy a globális világgazdaság legversenyképesebb régiójává válik 2010-re. Az ún. lisszaboni célok kitűzését sokan egy olyan ambíciózus tervnek tekintették, mint az európai egységes piac megteremtését vagy az euró megalkotását, mások elve kudarcra ítélt túlvállalásnak gondolták, amihez ráadásul az Európai Uniónak nincsenek meg az eszközei. A magam részéről ezt nem tartom egy konstruktív szembeállításnak: bizonyos, hogy az Európai Unió versenyképességét növelni kell, és a lisszaboni célok részleges megvalósulása is nagy mértékben szolgáná a jólétünket és anyagi biztonságunkat.

A lisszaboni célokat még az EU 15 tagállama fogalmazta meg, vagyis a célok kitűzésében Magyarország nem vett részt. A célok meglehetősen széles körű gazdaságpolitikai konszenzust öveznek, és számunkra akkor sem megkerülhetők, ha azt gondoljuk, hogy a tíz új tagállam sajátosságai miatt további sajátos céljaik is lehetnek.

A Centre for European Reform hat éve értékeli az egyes EU tagállamok nemzetgazdsági teljesítményét a lisszaboni célok szempontjából. A félhivatalos értékelést az Európai Bizottság elnöke személyes kiállásával erősíti. Amikor elkezdünk Magyarország versenyképességéről vitatkozni, a lisszaboni eredményeinket és azok értékelését aligha kerülhetjük meg. A lisszaboni célok az innováció, a liberalizáció, a foglalkoztatás és a fenntartható fejlődés köré csoportosíthatók. Engem különösen a liberalizáció, vagyis az egykori távközlési, postai, vasúti, energetikai monopóliumok lebontása, az egységes európai pénzügyi, biztosítási, szállítási, hírközési és energetikai piac megteremtése érdekel.

A jelenlegi Európai Bizottság fő feladatának tekinti a lisszaboni célok megvalósítását, és tavaly először elég komoly eredmények látszottak. Az Európai Unió növekedése a célok kitűzése óta a legmagasabb, 2,9%-os volt, a munkanélküliség pedig a célok kitűzése óta a legalacsonyabb, 7,5% volt. 2006-ban úgy nézett ki, hogy az USA előnye az EU-val szemben hosszú idő óta először egy hajszálnyit minden tekintetben csökkent. Magyarország az Uniónál gyorsabban növekedett, a munkanélkülisége pont ekkora volt, és lassan felzárkózóban van az Unióhoz. Sajnos lassan.

Magyarország a lisszaboni versenyképességi célok szempontjából a 27 EU tagállam közül a 19. helyen található, két éve a 14., tavaly a 15. helyen álltunk. A legújabb bővítés minket még nem érintett, mivel Románia és Bulgária utánunk rajtolt a rangsorban. Helyzetünket jelenleg nem szabad túldramatizálni – a velünk együtt csatlakozott országok zömét megelőzzük – de az új tagokkal szembeni versenyelőnyünk gyorsan fogy. Aggasztó, hogy a régi tagokkal szemben pedig versenyhátrányban vagyunk, ami nem ad elég stabil alapot a hosszú távú felzárkózáshoz.

Magyarország megítélése nem szélsőséges: egyetlen célcsoportban sem tartoztunk az elmúlt években sem az éllovasok, sem a sereghajtók közé. Az abszolút sereghajtók listáját Csehország és Lengyelország már megjárta. A közép-európai tagok közül megelőz bennünket Csehország (10), Észtország (15), Szlovénia (12) és Lettország (18). Szomszédaink közül Ausztria több szempontból példaértékű lisszaboni stratégiát követ, az abszolút élenjárok azonban Dánia és Hollandia.

A következő hónapokban sokat fogok a versenyképességgel foglalkozni. A versenyképesség fogalma túlzottan elvont és összetett fogalom, és a legtöbb ember számára idegenül hat. Ha sikerül akár itt, akár a Magyarország Holnap oldalára olyan szövegeket készíteni, ami érhetővé teszi a fogalmat és összefüggését a jólétünkkel, anyagi biztonságunkkal és szabadságunkkal, akkor talán minden ember számára kézzel fogható haszna is lesz az erről induló szakmai párbeszédnek.