Legyen-e vége a zenék másolásvédelmének?

Amikor az iPodokat gyártó Apple-t egyre több versenyhatóság támadta meg azzal, hogy a zenelejátszók piacán elért hatalmas fölényét a digitális zene-eladásra is átviszi (mivel az iPod/iTunes rendszeren keresztül vett zenéket más eszközön elvileg nem lehet lejátszani), a cég vezére, Steve Jobs idén február 6-án ellentámadásba lendült. Jobs gondolatébresztő esszéjének publikálásával egy időben azt állította, hogy mindez azért van így, mert a nagy lemezkiadók csak ezzel a feltétellel engednek digitális zenét árulni az iPodokba, ugyanis így látják a digitális jogkezelés (DRM), magyarul a jogvédelem ügyét megoldottnak. Jobs szerint az ügy halott, mivel az így védett zenék elvesznek a nem védett zenék tengerében. Sokan mondják, hogy Jobs pont elkapta az ellenáramlat hullámtaraját (lásd az ellenmozgalom kifordított copyright-logóját jobbra fent), mindenesetre alig két héttel már a vezető pénzügyi napilap, a Financial Times is nagy terjedelemben foglalkozik az üggyel, és szavaztatja az olvasókat.

Ejtsék-e a kiadók a DRM-et?

Steve Jobs, az Apple karizmatikus vezérigazgatója azt javasolja, hogy a lemezkiadók ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy a neten eladott zenéket DRM technológiával védve kelljen árulni. A DRM célja, hogy megelőzze a kalózkodást, de korlátozza a fogyasztókat abban, hogy miként használhatják fel az általuk megvett zenét.

Yes=igen, No=nem.

Itt lehet szavazni(link javítva, bocs!) Közgazdászoknak pedig mindez nagyszerű vitatéma az árukapcsolásról, a későbbi fogyasztói döntések korlátozásáról, és a szimetrikus/két-oldalú piacokról.