A World Public Opinion 15 országban végzett felmérést az Egyesült Államok és Kína rivalizációjáról. A világ kész tényként kezeli, hogy a kínai gazdaság mérete utól fogja érni az amerikai gazdaságét - ebben a 15 országban megkérdezett emberek közül csak az indiaiak és fülöp-szigetekiek relatív többsége kételkedett, ezekben az országokban viszont a válaszadók abszolút többsége nem is tudott állást foglalni. Arról, hogy ez jó lesz-e a világnak, már jobban megoszlanak a vélemények: az amerikaiak többsége szerint ez inkább rossz, vagy semleges hatással lesz a világ ügyeire, és ezen az állásponton vannak többé-kevésbé az indiaiak és a franciák (!) is, kifejezetten pedig csak Irán és Mexikó lakói örülnek a dolognak. Ha arról kérdezik a világ polgárait, hogy az Egyesült Államok vagy Kína felelősen gyakorolja-e szuperhatalmi státuszát, leginkább a szkepszis uralkodik: a többség szerint nem, és az árnyalatok valamelyest az amerikaiaknak kedveznek. Japán felelősségéről a világ polgárai sokkal kedvezőbb véleményel vannak.
Véleményem szerint mindez hatalmas lehetőségeket nyitna fel nekünk, európaiaknak, ha tudnánk élni szelid hatalmunkkal. A világ lakói ugyanis még mindig Európát tekintik a világ legkonstruktívabb hatalmának - talán nem csak azért, mert nem él vele.
View Dániel Antal's profile
Bejegyzések
12 megjegyzés:
Mindig zavarban vagyok ezzel a kínai társadalmi modellel. Hitem és tudásom szerint nem szabadna, hogy működjön. A technolgógia, a globális gazdaság és kommunikáció mai állapotában a rossz modelleknek hamarabb el kéne véreznie, mégis lehet, hogy nem érjük meg már, mi lesz a vége.
Lemaradt egy indexes link, ami nagyon felületesen foglalkozik a Concorde-os elemzők kínai tapasztalataival. Kíváncsi lennék, mit mondanak erről szakmai közönségnek.
http://index.hu/gazdasag/vilag/kincon070510/
én személy szerint nem örülök Kína ilyesfajta térnyerésére, de attól függetlenül USA jól használja ki a pozícióját, ami még van neki, Kína meg nem tom... iparát mindenkinek lehúzza mer elszívja magához a gyárakat, de attól függetlenül más hatását nem nagyon érzem, de én gazdaságilag hülye vok ehhez felmérni...
Nem tudom, mennyire alapos a Concorde-vélemény. Én adok Jaksity véleményére, azzal együtt, hogy az olvasmány-élményeim alapján Kínában sokkal alacsonyabbnak tűnik az állami gazdaság részesedése, mint amit írnak.
Mit értessz azon, hogy ennek a társadalmi modellnek nem volna szabad működnie? Bevallom, én minél többet olvasok róla, annál inkább úgy érzem, hogy nem tudjuk, mi történik Kínában.
Vulgarizálva: a gazdasági fejlődés csak korlátozott és részleges lehet az egyéni és kollektív szabadságjogok biztosítása nélkül. Növekedhet a GDP, a nemzeti hozzáadott érték, az életszínvonal, de az amit történelmi távlatban fejlődésnek szoktak hívni azt csak a társadalmi normák feletti nyitott társadalmi vita következtében kialakuló adaptivitás teremtheti meg. A kínai gazdasági modell most sikeresnek tűnik a mutatók alapján, még ha el is osztjuk a hivatalos számokat kettővel. Nekünk kívülállóknak attól rázós a kérdés, hogy már ma is nagyon kellemetlen nemzetközi politikai tünetei vannak Kína erősödésének. Növekvő erejét a társadalomszervezési modelljének terjesztésére használja (pl. az ENSZ BT-ban).
Egészen friss hír: Kínában most alkották meg a csődtörvényt. A csőd a piacgazdaság egyik alapintézménye.
Én is azt gondolom, hogy a piacgazdaság a legsikeresebb gazdasági rendszer, és Kína jó ideje egyre inkább piacgazdaságként működik.
Abban is biztos vagyok, hogy az egyéni felelősség és szabadságjogok együttesen alátámasztják egy egészséges gazdaság működését, de egyre fontosabbnak látom egy világos célokat követő, kiszámítható állam működését is. A kínai állam pedig gazdaságpolitikai értelemben nagyon világos és kiszámítható célokat követ legalább másfél évtizede.
Kína hatalmának növekedése leginkább a régió lakóit idegesíti, szerintem is elég megalapozott az aggodalom.
Tessék, itt a bizonyíték:
Iran takes econ lessons from China. A zavarbaejtő az, hogy minkét országnak hosszabb történelme van az USA-nál és bármelyik európai nemzetnél, és történelmi időben mérve mindig a gazdagok közé tartoztak.
Persze először a szomszédokat zavarta a náci németország expanziós törekvése, de pár év alatt megértették az kansasi farmergyerekek is, hogy ez bizony őket is érinti. (apropo 2vh, az m2-n most adják Az Elit alakulat c. sorozatot, ami a legjobb ebben a témában).
Lehet valami a történelmi léptékben, hiszen legutóbb a görögök nyerték a foci eb-t.
Szerintem nem lehet a mai Kínát a náci Németországgal egy lapon említeni, még Darfúrt figyelembe véve sem.
A görögök meg nem csak a foci EB-t bekkelték ki, hanem rendeztek egy olimpiát is. Persze, én sem hiszem, hogy a történelemből lehetne extrapolálni, de abban sem hiszek, hogy a történelmi intézményeknek ne volna meghatározó jelenségek egy társadalom életében. Mint a korallzátony.
Tudom, tudom, a nácis hasonlatokkal vigyázni kell. Akkor itt egy cikk, amit Tony Blair írt az Economist június 2-ai számába. What I have leared címmel.
So when we come to Darfur, do we really believe that if we do not act to change this situation, the violence will stop at the borders of Sudan? In the early 1990s we could not summon the will to act in Bosnia. It took 250,000 lives lost before we realised we had no option.
Olvastam Blair cikkét. Többek között arról ír, hogy komolyan kéne venni Kínát, meg össze kéne fogni újra Amerikával, és meggyőzni a világot az értékeinkről, mielőtt a kínaiak teszik...
Aha, pontosan erről van szó.
Megjegyzés küldése