Hazel: Lazy H, cseresznyevirágzás, emlékezés

Ezt a csodálatos videót teljesen véletlenül találtam. Akik megnézik, azoknak van hozzá egy haikum és kivételesen egy nagyon személyes történetem.



A Hazel a kilencvenes évek közepének egyik legjobb indie-punk zenekara volt, és alkalmam volt velük európai turnéjuk során néhány napot tölteni. A turné másik zenekarában szeretett unokatestvérem, Buck Bito gitározott, akivel ekkor volt alkalmunk először találkozni személyesen az életben, hiszen édesapja egy igazi Megáll az idős/Personal belongingsos történet hőseként 1956-ban elmenekültek. A Hazel majd egy évtized után újra aktív.

Az indie-releváns részek Fred Nemo irodalmi értékű turnénaplójából:

Budapest is full of posters advertising shows by American Jazz and Soul Artists: Herbie Hancock, Jack deJohnette, James Brown, but I misplace my list. Clark Terry, Tower of Power? And I think an Oscar Peterson festival. Damn.
At Pecs, our set goes ok, but our host from Budapest, Daniel, who booked the show, and wants to be sure we get paid, gets very nervous because it looks like I'm seriously breaking a long (18?) succession of white plastic chairs I keep bringing out from back-stage. Towards the end of the set, Jody's unhappy with the language barrier, and has been turning Pete and Brady against the audience, which is pretty small, male, and retiring. She gets out of her drum kit, drags Danny up on stage, gives him a mike, and makes him translate an unfunny and repulsively obscene feminist joke into Hungarian, line by line. Daniel's wholly involuntary performance is, well, valiant.

A koncert Európa majdani kulturális fővárosában a közönség és a zenekarok kultursokkjával, elég balul sült el. Velem volt viszont egy nagyszerű barát, és egy új unokatestvérre és egy új jóbarátra leltem. A turnénaplóban a nem indie-releváns részek sokkal személyesebbek, egy nagyon-nagyon valószínűtlen családi egyesülés történet mesélik el két amerikai indie-zenekar európai turnéja szempontjából, illetve beszámolnak arról, hogy mi volt érdekes a Hazel táncosa szempontjából a hazai közgyűjteményi szcénából 1997-ben.

A történet után íme a releváns haiku, melynek szerzője kedvenc japán költőm, Macuó Basó, fordítója kedvenc magyar költőm, Kosztolányi Dezső:

Emlékezés

Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.

Tíz év telt el. A MySpacen Trulyhazel oldalon meghallgathatjátok a Hazel legjobb számát az első, legjobb albumról. Yours, truly.