Nyilvánosság és újságírás Magyarországon

Vajda Éva újságíró (a Manager Magazin főszerkesztő-helyettese) meglehetős vehemenciával ront saját kollégáira Az elnök megfáradt emberei című cikkében, ami online elérhetősége és az író emberek érintettsége miatt kiválóan alkalmas kommentelésre. Vajda Éva, aki a Postabank ügyeivel kapcsolatban maga is jelentős oknyomozó újságírói tevékenységet folytatott korábban, azt állítja, hogy hazánkban azért nincsen a közügyek visszaéléseit leleplező minőségi oknyomozó újságírás, mert általában sincsen minőségi újságírás. Sőt, ha jól értelmezem a cikkét, nincsen minőségi újság sem. Ezzel az értelmezéssel én nehezen vitatkoznék, tekintve, hogy éppen ezért szeretek külföldi újságot olvasni.

Az írás abban az Élet is Irodalomban jelent meg, ami önmagában is egy érdekes újság, már csak azért is, mert helyt ad ilyen kritikus újságírók újságokról szóló cikkének. Ugyanez a lap közölte valaha Vajda Éváék fent linkelt tényfeltáró munkáit, illetve azt a cikkemet is (Felszabadítani Irakot, pdf), amelyben pont egy kedvenc szerzőjükről bebizonyítottam, hogy a forrásait meghamisította annak érdekében, hogy egy publicisztikában (!) az által vélt külpolitikai konklúzióhoz juthasson. Ez mind dicséretes volna, ha ugyanez a lap cikkemet szerzői hozzájárulásom nélkül nem írta volna úgy át, hogy annak értelme jelentősen megváltozzon, és így könnyű viszontválasz lehetőséghez jutassa a forráshamisítás tényére nem reflektáló eredeti szerzőt. (Az eset miatt a főszerkesztő magánlevélben kért tőlem választ bő egy évvel később, a honlapjukon még mindig a meghamisított cikk olvasható. Arról nem is beszélve, hogy az eredetileg hamisított forrás a szerkesztőségen úgy ment át, mint kés a vajban).

Az írás némi követ dobott az állóvízbe, például vannak médiatermékek, amelyek beszámoltak róla - ilyen mondjuk a Figyelőnet Az önfelmentés zsigeri reakciói című rövid cikke. A Verbális Numera című blogon ennek van némi további boncolgatása, de vita nem alakult ki, és ezt követően van egy zseniális illusztráció Lopott cikket loptak, de mi elloptuk, úgyhogy nincs gond címmel. A Tükörvilág blog röviden ismerteti a cikket, és néhányan mondanak valamit, nem sokat. Akinek van véleménye, kövesse a linkeket, és mondja el. Aki hallja, az meg adja tovább.

Közgazdászként Éva két gondolatát fűzném tovább. Az egyik az, hogy maguk az újságírók méltatlan körülmények között, illetve zsaroható állapotban dolgoznak a kiadóknak.

"Nálunk [a többségében privatizált hazai lapoknál - AD] a külföldi szakmai tulajdonosok formálisan, jogilag garantálják a függetlenséget - elvben. Viszont a többségük - hatékony újságíró-érdekképviseleti, illetve kormányzati fellépés hiányában - egészen idén júniusig nem alkalmazta az újságírókat, hanem adókerülő vállalkozólétbe kényszerítette őket. A Magyarországon jelen lévő, főleg német és svájci kiadóvállalatok olyan foglalkoztatási viszonyokat alkalmaztak, amelyek odahaza elképzelhetetlenek lennének, hiszen a munkaerő számukra megjelenő költségében a (minőségi) tartalom előállításának valódi költségei (telefon, utazás, dologi kiadások) szinte egyáltalán nem jelentek meg."

Persze, olyan ez, mint a zuzmó, amihez mindig kell egy alga meg egy gomba. Mert hát ebben a konstrukcióban a meg nem fizetett közterheken is vígan lehetett osztozni, de ez most off topic, akit ez érdekel, menjen át az ingyeneb.hu-ra, és szóljon hozzá Muraközy Balázs Írók a kasszánál című remekművéhez. Szóval a másik ügy Vajda Éva szerint az, hogy

"Ennél is lényegesebb azonban, hogy kevés figyelmet fordítottak a termékre: nem hallottunk olyan újságokról, ahol a tulajdonos az odahaza honos szakmai-etikai kódexek bevezetését, netán alkalmazását előírta volna".

Ezzel kapcsolatban önálló illusztrációként idézném A lopott külsővel próbálkozik a megújuló HVG című Index-cikket, amely a kedvenc hetilapomat heti rendszerességgel plagizálni látszó, legnyereségesebb magyar nyomtatott sajtótermékről szól (ahol az újságírók legálisan a hazai átlagbér mintegy 7-8-szorosát keresik). Közgazdászként azt kell gondoljam, hogy valami baj lehet a sajtópiac vevői oldalán is. Mi a fenének vezetne be minőségbiztosítást egy kiadó ott, ahol a nem minőségi lapot is el lehet adni? Minek állítson elő önálló tartalmat a hvg ott, ahol az Economist nem fogy, és az Economist nem pereli be plágiumért?

Szóval egy szónak is száz a vége, a demokratikus kapitalizmusban mindenkinek két szavazata van, egy az urnánál, egy a kasszánál. Olyan lapokat adnak ki nekünk, amilyeneket megveszünk. Ez alól nem elhanyagolható kivételt képeznek a közpénzből eltartott médiatermékek - például Magyar Televízió, Magyar Rádió, és a kisebb, döntően állami irányítás vagy befolyás alatt álló cégek hirdetéseiből élő médiumok (a linkek itt a sértődések elkerülése végett elmaradnak). Ilyenkor az első szavazatunk hat.