A békekövet gépét majdnem lelőtte az izreali légierő

Tony Blair, a nemzetközi közösség Izrael és a palesztinok között közvetítő békekövete kis híjján odaveszett az izreali légtérben. Az egykori brit kormányfő magángépe nem válaszolt időben a légierő rádiójeleire, és ezért potenciális terroristaként azonosították. A magángép pilótája az utolsó pillanatokban létesített kapcsolatot az izreali vadászgépekkel. Az eddig megismert vizsgálati anyagok szerint a készültségbe helyezett izreali légierő új barát-ellenség felismerő (technikai) rendszere működött rosszul. Nehéz volna nem észrevenni az esemény szimbolikus jellegét.

A nyugat-európaiak erős EU-elnököt szeretnének

A Financial Times jókora követ dobott az állóvízbe, amikor kimondta, hogy ideje beszélni az EU első elnökéről. A pénzügyi napilap szerkesztősége amellett érvelt, szerintem helyesen, hogy az EU első elnöke legyen élvonalbeli európai politikus. Az egyszerűség kedvéért a lap szerkesztői Angela Merkel és Tony Blair személyében jelölték meg a legjobb jobb- és baloldali jelöltet.

Az FT kampánya ma azzal folytatódott, hogy nyilvánosságra hozták az általuk rendelt nemzetközi közvélemény-kutatás adatait. Eszerint a franciák, olaszok és spanyolok háromnegyede, a britek fele szerint kell világpolitikailag jelentős személyiséget választani az EU első elnökének. A németek 45 százaléka egyetért, 47 százaléka viszont nem ért egyet ezzel a felvetéssel, ami mindenképpen elgondolkodtató. A felmérés szerint nem alakult ki egységes megítélés a lehetséges jelöltekről, de Merkel és Blair az a két személyiség, akiknek a saját országukon túl is vannak támogatóik. Például a franciák 18 százaléka Merkelt, 12 százaléka Blairt preferálná. A harmadik legerősebb jelöltnek a spanyol baloldali ex-miniszterelnök, Felipe González tűnik.

Az FT kutatásának másik érdekes eredménye, hogy az öt vizsgálatba bevont ország polgárainak a többsége helyesli Koszovó függetlenségének elismerését. Az elnöknek legalább a tagállamok 55 százalékát és a lakosság 65 százalékát képviső támogatottságot kell szereznie, a szavazáson a tagállamok képviselői vesznek részt.

Előzmény: Ki legyen az EU első elnöke?

Ki legyen Európa első elnöke?

Van valami az európai demokratikus deficitben: miközben az Egyesült Államok modern politika-történetének legizgalmasabb előválasztása zajlik, és három kiváló és különböző (az első nő, az első feketebőrű, a legöregebb) jelölt közül lehet választani, Európában is elindult a vita: az EU első elnöke a legkisebb közös többszörös legyen, vagy egy az amerikai jelöltekhez mérhetően fajsúlyos, világszerte elismert vezető? Az amerikai elnök alkotmányjogi értelemben nem kifejezetten erős, mégis döntő befolyása van a világ menetére. A Lisszaboni Szerződés által létrehozott új EU elnöki poszt sem lesz alkotmányosan erős, és pont ezért azokkal értek egyet, akik a fajsúlyos jelölt mellett szállnak síkra, és egyetértek a Financial Times cikkével, amelyben lényegében kettő ilyen vezetőre szűkítik a listát. Angela Merkel Keleten született, a Nyugat második legnagyobb államát kormányozza jobbról, együtt a baloldallal. Tony Blair jómódban született, Európa leghagyományosabb baloldali pártját megreformálva kormányzott a jobboldali választók segítségével. Mindketten méltó partnerei lennének McCainnek, Obamának, Medvegyevnek vagy Hu Jintaonak.
Úgy gondolom, hogy Tony Blair véleményét túlzottan markánsnak gondolják politikus-társai, ezért félnénének megválasztani, talán pont Sarkozy és Merkel kivételével, akiknek nem lehet mellette kisebbrendűségi érzésük. Azért sokatmondó, hog a Google-használók Németország kivételével világszerte még mindig inkább Blairt keresik. A megosztóbb személyiségének jele, hogy ellene már aláírásokat is gyűjtenek. Amerikában nemi és faji kérdések, Európában a nemzeti kérdések kísértenek: mit jelent, ha a jelölt angol vagy német? De nem ezek a fontos kérdések.

Korábban: Tony Blair pályaképe, Blair köszönti Sarkozyt.
Folytatás: A nyugat-európaiak erős EU-elnököt szeretnének

Tony Blair pályaképe

Tavasszal kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy Tony Blair tízéves kormányzásának bejelentett végpontján készítsek a témáról egy értékelő cikket a Magyar Narancs számára. Blair kétségkívül az elmúlt évtized legsikeresebb politikusa, akinek a tetteit csak évtizedek múlva lehet megfelelően értékelni. Első kormányának eredményei engem szkeptikus kritikusává tettek, később életrajza, elhivatottsága, második és harmadik kormányának eredményei, és nem utolsó sorban kortársainak gyengeségei gyökeresen megváltoztatták a véleményemet.

Több, az enyémtől lényegesen eltérő értékelés is jelent meg a magyar sajtóban Blair lemondása kapcsán. Dessewffy Tibor, aki a Blair által létrehozott Új Munkáspárt egyik agytrösztjének mintájára létrehozott Demos Magyarországot vezeti, Blairben velem szemben nagy reformert lát, a Magyar Nemzet pedig ma még online nem olvasható értékelésében bukott baloldali politikust. Ezekkel az értékelésekkel alapvetően nem értek egyet.

Az én cikkem a Magyar Narancs 2007. július 5-i számában A középcsatár (Tony Blair pályaképe) címen jelent meg cikkem. Egészen biztos, hogy egy ilyen gazdag és ma is tartó életpálya elemzése szubjektív. Én Blairt elsősorban keresztény és filozófiai értelemben pragmatikus politikusként értékelem, elég nagyra.

A harmadik utat az elmúlt évtizedben Tony Blair kötötte a legszorosabban össze a keresztény meggyőződéssel. Az Új Munkáspárt vezére ugyanis hitét követve szakított a nyolcvanas évek baloldali relativista kánonjával. És bár vallási meggyőződése politikai pályafutásának kezdete óta ismert volt, a politikai vitákban következetesen tartózkodott ennek hangoztatásától. "A személyiségem része az, hogy miben hiszek, a hitem egy része pedig nyilvánvalóan vallási meggyőződésből fakad. Visszariadok, ha erre kérdeznek rá, mert idővel megtanultam, hogy az emberek vagy félreértik, hogy milyen alapon hozok döntéseket, vagy megpróbálják Istent vagy a vallást valamilyen politikai célból gyarmatosítani. Én ilyesmit nem tennék" - nyilatkozta 2002-ben. Blair vallásossága nem egyedi politikai döntéseiben, hanem politikai programjának abszolút jellegében mutatkozott meg.

Blair pragmatikus politikus volt - márpedig a pragmatikusok kizárólag a jövőt tekintik saját igazolásuknak és a siker mércéjének. Egy kortárs amerikai pragmatikus filozófus szerint egy pragmatikust arról kérdezni, hogy mitől lesz jobb az a jövő, amit nekünk szán, épp annyira értelmes dolog, mint a kihaló dinoszauruszokat arról faggatni, hogy miben jobbak az emlősök.

PS: Blair második kormányzásának idején a brit kormány ösztöndíjával tanultam Londonban.