A magyar konyha és a nemzeti önismeret

Nem kell gazdaságpolitikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, valami nagyon nem stimmel a magyar nemzeti önértékeléssel, erősségeink és gyengeségeink ismeretével. Elég elmenni egy jó étterembe Bécsben, Brüsszelben vagy Párizsban. A magyar konyha kiváló, és gyakran ételeinket is kiváló minőségben készítik el külföldön. Idehaza azonban szinte lehetetlen megfelelő minőségben elkészített magyar ételt enni étteremben.

A KönyvesBlog egy új kezdeményezésről számol be Az Étterem- és borkalauz 2008 című kiadvány kapcsán. A kiadvány a nagy nemzetközi étteremértékelések közül módszertanában a Gaultmillau-t követve értékelt 150 magyar éttermet. A bemutatóra érkezett nemzetközi tekintélyek a megfelelő alapanyagok hiányát, a magyar szakképzés hiányosságát emelték ki. Ugyanebben a témában Fekete Edit a Népszabadságban már lehúzta a vizes lepedőt az éttermesekről és a termelőkről is. Magyarországon nem lehet kiváló minőségű élelmiszert kapni, azt vagy képtelen a termelő megtermelni, vagy a kereskedő bekeveri a közepes közé.

Ausztria legjobb mediterrán éttermében, a klagenfurti Dolce Vitában is 24 euróba kerül három fogás, a legjobbnak tartott osztrák szakácsok, a kétcsillagos Obauer testvérek még vasárnap is 35 euróért főzik a háromfogásos ebédmenüt. Budapest az önbizalomban már elérte a világszínvonalat. A Lou Louban a háromfogásos ebédmenüért is ötezer forintot kérnek. Tényleg 15 euró lenne a különbség a zéró és a kettő [Michelin-]csillag között?

A magyar éttermek árai a színvonalhoz képest drágábbak a nyugat-európainál, a minőség gyakorlatilag ki van árazva az egyébként szinte Budapestre korlátozódó piacról. (CC fotó gabrilu)

Ahhoz, hogy Magyarország versenyképes legyen a turizmus területén, versenyképes vendéglátóhelyekre van szükség. Ezen pedig az EU-források talán csak ronthatnak, hiszen olyan beruházásokra adhatnak pénzt, amit a hazai piac soha nem termelne ki, és a magyarországi munkaerő nem képes funkcionálisan használni. Az igazi út az, amit a kiválóbb magyar borászok kezdtek el tíz éve: minden technológiát felülvizsgálni, mindent újratanulni, és folyamatosan értékeltetni az eredményt. A hosszú utat nem érdemes levágni a nehezebb kanyaroknál.