Hogyan kell országot alapítani?

A Foreign Policy nagyszerű útmutatót állított össze az országalapításban gondolkodók számára Koszovó kapcsán.

1) Részvételi feltételek (kijelölt terület, stabil népesség, létező kormány és kommunikációs képesség más országokkal).
2) Függetlenségi nyilatkozat (néhány balszerencsésen járt nyilatkozat elkerülendő hibái)
3) Elismerések begyűjtése a régi országoktól
4) Csatlakozás az ENSZ-hez (levél Ban Ki-moon főtitkárnak, türelem, diplomácia, stb.)

Az első teszten átment Transznisztria, Somaliland a komolyabb jelentkezők közül, és Sealand többé-kevésbé a nem komolya közül, igaz, már negyven éve elvan ebben a státuszban. Somalilandnak komoly támogatottsága van a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó akadémikusok között, mivel hosszabb ideje inkább hasonlít egy működő országra, mint Szomália, amelyből ki szeretne válni, de a függetlenségi nyilatkozatukkal bizony elbuktak.

A nyilatkozatok begyűjtése a hidegháború vége óta relatíve szimpla ügy - Koszovó most már két tucat felett jár -, akkor volt utoljára ugyanis olyan tábor, ahol lehetett számítani arra, hogy egy nagyobb országcsoport vagy igennel, vagy nemmel szavaz összehangoltan. Ma ebben a stádiumban van Palesztina (aminek viszont nincsen igazán kijelölt területe) és Észak-Ciprus, ami a léte óta egyetlen ország elismerését, a megszálló Törökországét nyerte el. Külön eset Tajvan, ami az összes kínai elismeréssel indult 1949-ben, és sorban veszíti el őket, ma már igen nagy összegekkel segíti azokat a pici szuverén országokat, amelyek még mindig elismerik. (Ezek közül Nauru valószínűleg maga is meg fog szűnni és lakói menedékjogot fognak kérni Ausztráliától). A függetlenségi nyilatkozattal együtt szokott járni az ország szuverenitási szimbólumainak kijelölése, bár szélsőséges esetben ez még az ENSZ-tagsághoz sem szükséges, csak az olimpiai részvételhez.

Az ENSZ-csatlakozási kérelem nem nagy ügy, bár az első három lépés tisztázása előtt értelmetlen. Ezt követően jön az igazi teszt: a meglévő tagok kétharmada előtt kell igazolni, hogy az ország megfelelel az ENSZ elvárásainak, többek között, hogy béke-szerető országként kíván működni (Alapokmány, harmadik fejezet. A sors fintora, hogy nagyon sok nem békeszerető ország is szavaz a kérdésben). Sajnos a szavazásra bocsátás feltétele a Biztonsági Tanács ajánlása, ahol az öt privilegizált helyzetű nagyhatalom bármelyike vétójoggal élhet - vagyis az igazi diplomácia kihívás, a nagyhatalmi kamarilla-politikában való jártasság tesztelése csak itt kezdődik. Ahogy az előző példák is mutatják, az ENSZ-en kívül is van élet, de az ENSZ-tagság számtalan olyan együttműködési forma előtt olajozza meg a kaput, hogy aligha érdemes kihagyni.

FP: Russia to recognize Abkhazia?

Koszovói ping-pong diplomácia

A ping-pong diplomácia az 1970-es években vált kifejezéssé, amikor a Kínai Népköztársaságot el nem ismerő Egyesült Államok csapata asztaliteniszt játszott a népi kínaiakkal, majd ezen sportdiplomáciai esemény elvezetett Nixon elnök történelmi látogatásáig. Van némi ironikus humor Koszovó egyébként nem túl rózsás helyzetében. A függetlenségét bő egy hete kinyilvánító egykori jugoszláv tartománynak Oroszország és Kína vétója miatt egyelőre nincsen esélye az ENSZ-tagságra, a sportdiplomáciában megkezdődött a közeledés: a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elfogadta a koszovói válogatott jelentkezését a világbajnoki selejtezőre. És hol játszott először a koszovói válogatott? Dél-Kínában. Bár a dolgok jelen állása szerint a koszovói versenyzők nem indulhatnak a pekingi olimpián, de a a ping-pong diplomácia következő lépése (éppen az 1992-es ENSZ-embargó alatti ex-jugoszláv olimpiai küldöttség precedense alapján), hogy nem koszovói, hanem olimpiai zászló alatt mégis ott lehet néhányuk a játékokon. Kép: Etherhill.

Hasonló: A New Yorki Filharmonikusok koncertje Észak-Koreában
Frissítések: Talán mégis lesz koszovói csapat az olimpián?; Óriási sikert arattak a New Yorki Filharmonikusok Észak-Koreában.

A szuverenitás szimbólumai a Balkánon

Koszovó pályázaton kívánja kiválasztani új nemzeti lobogóját. Mivel a tartomány azt állítja, hogy nem kíván Albániához csatlakozni, a függetlenségi harcok kezdetén használt albán sasos lobogók nem jöhetnek számításba. 2000-ben az akkori elnök, Ibrahim Rugova az egykori "Dardánia" régi jelképeit vette elő, de a New Kosovo Report szerint a kissé gyökértelenné vált hagyomány nem tett szert népszerűségre. A nyilvános pályázat első körében ezernyi zászló-javaslat érkezett a világ minden tájáról, ezekből az ötletekből három javaslatot véglegesítettek. Az már biztos, hogy a Szimbólumok Bizottsága szerint sas nem lehet a befutó zászlón. Az FP Blog felidézi, hogy a daytoni békeszerződés után Bosznia-Hercegovina (bal oldali zászló) három népcsoportja képtelen volt megállapodni a közös nemzeti zászlóról és a himnuszról, így arról a helyi ENSZ-adminisztráció döntött, többek között azért, hogy a bosnyák versenyzők részt vehessen az olimpián. Montenegró a Szerbiától történő teljes elszakadás után az albán szimbólumhoz hasonlóan vörös alapú, de nem fekete, hanem arany sasos nemzeti lobogót választott (jobb oldali zászló). Itt azonban könnyebb helyzetben voltak az alapító atyák és anyák, mivel Montenegrónak van valamennyi szuverén múltja.

Frissítések

Végül a kék mezőben fehér Koszovó-térkép győzött néhány EU-csillaggal, de ahogy a képen látható, a függetlenség kikiáltásakor az elmúlt években használt kétfejű fekete sasos zászló volt a főszereplő, igaz, az amerikai lobogónak is jutott szerep. Bár több országnak van tervezett zászlója, ebben az esetben különösen nehéz lesz, hogy mind a szerb, mind az albán nemzetiségű lakók kötődjenek a tervezett szimbólumhoz.

2008. február 17: Koszovó függetlensége percről-percre
Egy kicsit több angolul.

Ópiumrekord: a világtermelés 90 százaléka egy országban

Az afganisztáni háború mérlegét mindenképpen befolyásolja, hogy megdőlt egy rekord: a 19. századi Kína óta nem termelt még egy ország annyi ópiumot, mint Afganisztán 2006-ban. A világ jelenleg 8. legrosszabbul működő országában termelik a világ heroin-alapanyagának 90-93 százalékát. A világpiacra való kijutást a listán 39. helyen szereplő Tadzsikisztán segíti elő.

Területi vita az Északi-sarkért

Az idei év egyik nagy világpolitikai szenzációja volt, hogy a klímaváltozás minden értelemben a világpolitika egyik vezető témája lett: négy ország máris szuverenitási-vitába keveredett az utolsó senki földje, az Arktisz fölött. Ahogy fogy az északi-sark körül a jégsapka (lásd az elmúlt huszonnyolc év eredményét a képen), úgy válik egyre elérhetőbbé a hajózás kiterjesztése (Észak-nyugati Átjáró...) és a következő szén-dioxid-felszabadító nagy olajtartalék. A területi viták a világtörténelemben eddig ritkán oldódtak meg háború nélkül, főleg, ha olaj is volt a dologban. Állítólag 2050-től lehet az Északi-sark környékén profitot csinálni, és egy artkikus háború kellemetlenségei miatt ezúttal van esélye a diplomáciai megoldásnak is.

Az északi sarkért folyó versenybe eddig Oroszország és Norvégia, illetve Kanada és Dánia neveztek be, az Egyesült Államok pedig egyelőre semleges, ugyanis nem írt alá egy olyan nemzetközi egyezményt ami alapján a két párosnak különféle területi igényei lehetnek. A nevető ötödik egy új állam lehet a következő évtizedekben: az újra zöldülő Grönland. Link: Foreign Policy.

Svájci invázió Lichtensteinben

A hét egyik szórakoztató külpolitikai csemegéje, hogy a svájci hadsereg egyik gyalogsági egysége tévedésből megszállta a szomszédos Liechtensteint. Svájc nem akart újabb kantont magához csatolni, és a jóhírű bankrendszerét az egyre rosszabb hírű szomszédos adóparadicsomtól sem így próbálta megvédeni. A Guardian cikke szerint a 170 fős felvegyverzett egység egyszerűen eltévedt, és egyszer csak észrevette, hogy a szomszéd állam területén van. A svájciak azonnal visszavonulót fújtak, a liechtensteini fővárosban nyugalom van.