Ennek a céltalan bejegyzésnek tulajdonképpen lehetne
Nyilvánosság és irodalom is a címe, hiszen az egész ügyre Vajda Éva
újságíró-szakmai kifakadása miatt kaptam fel a fejem vasárnap, amikor az
Inforádió Arénájában az Írószövetség elnökét hallottam. Kalászi Márton el nem ítélhető módon pénzt kért, hogy fenntarthassa a szövetségét - nyilván ezért választották meg elnöknek (vö: Muraközy Balázs:
Írók a kasszánál).
Az
Írószövetség célja "elsősorban azon szellemi, intézményi és anyagi feltételek megteremtését és megőrzését tekinti, amelyek biztosítják a magyar irodalom hivatásának betöltését, az irodalom magyar kultúrában játszott szerepének érvényesülését, évszázadok alatt kivívott európai rangjának és művészi minőségének fennmaradását". Második helyen pedig "a magyar nyelv védelme és megőrzése, a közművelődés elősegítése" szerepel, de nem árul zsákbamacskát, szívesen válna köztestületté is.
Ehhez képest az
Írószövetség az elmúlt években főleg azzal küzdötte be magát a hírek, be hogy írók léptek ki belőle (véletlen válogatás:
1,
2,
3,
4). Például kilépett Parti Nagy Lajos, Nádas Péter, Balla D. Károly, Kertész Ákos, Görgey Gábor, Ágoston Vilmos, Balla Zsófia, Eszterházy Péter, Fejtő Ferenc, Grendel Lajos, Konrád György, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Tolnai Ottó, Vámos Miklós.
Én el sem tudom képzelni, hogy mit csinálhatnak az Írószövetség dolgozói és
tagjai egy hétköznapon, remélem, amíg még lesznek, egyszer valaki elvisz.