A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2009. július 29.

Látszámstop a közszférában

Sok online híforrás számolt be a közigazgatásban foganatosított létszámstopról, de csak kevés, így az Index számolt be az okáról.
A létszámstop előírásának értékelésekor nem árt felidézni, a rendelkezésre álló adatok szerint eddig idén bő ötvenezerrel hízott a költségvetési szektor létszáma: a KSH adatai szerint januárban még alig haladta meg a 700 ezret a szektorban foglalkoztatottak száma, májusban pedig már megközelítette a 760 ezret. Igaz, a növekedés egy részét a közfoglalkoztatottak számának emelkedése magyarázza.

Úgy látszik, a bársonyos reformokat a bársonyos válságkezelés váltotta fel: az állam a pénzügyi és gazdasági válságra alkalmazottai számának közel tízszázalékos növelésével válaszolt az idén. Azt gondolom, hogy az új közalkalmazottak, köztisztviselők kapcsolati hálójának és családfájának elemzésével a magyar korrupció és nepotizmus kutatása új lendületet kaphatna.
Az intézkedés persze annak árt, aki becsületes volt, hiszen azokon a munkahelyeken, ahol nem vettek fel családtagokat, barátokat, nehéz helyzetbe került polgárokat, csak végezték a munkájukat, és haláleset, szülés, vagy más okból csökken a létszám, ott sem lehet pótolni a kiesett munkaerőt. Vagyis ahol becsületesen dolgoztak a közszférában, ott többet kell majd dolgozni, miközben persze azok, akiket a munkanélküliség elől rántottak be, most már maradhatnak a helyükön.

4 megjegyzés:

imadar írta...

ezek egy kicsit messzire szaladó következtetések, amiket inkább a korábbi tapasztalatok, mintsem a friss infók okoznak, ugye? :)

Merthogy:

"Már a két hete megjelent létszám és kereseti adatoknál feltűnt, hogy megállt a foglalkoztatási adatok romlása.

Akkor már jeleztük, hogy a költségvetési szektorban jelentős foglalkoztatottságbővülésnek lehettünk tanúi áprilisban és májusban. A jelenség mögött nem a közigazgatásban állók létszámának felduzzadása áll, hanem az, hogy a beinduló állami bérmunkaprogramok jelentős mennyiségben szívják fel a munkaerőt - tájékoztatta akkor a Portfolio.hu-t Vasas Szilvia, a Központi Statisztikai Hivatal illetékese. A tavasz utolsó hónapjában már 63 ezer ember dolgozott ezen programok keretében. Márciusban még csak 20 ezer fős volt ez az állomány, és egy évvel korábban sem érte el a 30 ezret."

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=119018&is=1

Antal Dániel írta...

Is-is. A bejelentés drámai, és a látókörömben vannak terjeszekedő állami foglalkoztatók. A legfrissebb közigazgatás-védelem létszámadat (I. negyedév) az előző év előző időszakához képest "csak" 3,4 százalékkal magasabb, igaz, év végén még több volt. Ez egy macsak-egér harc, igazából nem is tudom, hogy van-e olyan hivatalos statisztika, amiből ezt meg lehet állapítani, hiszen a kht-k besorolása meglehetősen önkényes lehet.

imadar írta...

hmmm... azért ha a közmunka-programokban részt vevők száma két-három hónap alatt 40 ezerrel nőtt, akkor elég könnyen kiszámolható, hogy a költségvetési szektor maradék részében összességében mekkora volt a hízás ebben az időszakban. kb. 0.

ebben az egyetlen rizikófaktor, hogy számomra kicsit hihetetlen, hogy hirtelen az állam 40 ezer embert tudott felszívni. lehet, hgoy csak papíron, persze.

Antal Dániel írta...

Nem értem, hogy a közmunka-program és a közszféra alkalmazottainak a száma hogyan keveredhet a foglalkoztatási statisztikákban. Azt sem nagyon tudom elképzelni, hogy 40 ezer fővel nőtt a közmunkások száma. Azt viszont szinte el sem tudom hinni, hogy nem nőtt a válság alatt a közszféra által foglalkoztattoak száma.