A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2009. április 27.

Helyreigazítási kérelem: Vészforgatókönyvek a vasút leépítéséről

Az Önök lapján és online kiadásában, vagyis a Magyar Hírlapban „Vészforgatókönyvek a vasút leépítéséről” Rompay Csilla tollából egy olyan írás jelent meg, amely a nevemet hamis összefüggésekben mutatja be, és amely hamis tényközlést is tartalmaz, ezért sajtóhelyreigazítási kérelemmel fordulok Önökhöz.

Nem felel meg a valóságnak, hogy „a Reformszövetség, illetve Antal Dániel javaslata szerint az állami költségtérítés lefaragásával és az alkalmazotti kedvezmények megnyirbálásával érhetne el megtakarítást, illetve többletbevételt a vasút”.

Nem felel meg a valóságnak, hogy a „Antal a Magyar Nemzetnek adott interjúban kijelentette, hogy a MÁV kiadásainak legalább tíz százaléka "korrupciós csatornákon folyik ki".

Nem felel meg a valóságnak az, hogy „Antal Dániel azt állítja, hogy elképzeléseit a szolgáltatás színvonalának romlása nélkül lehetne megvalósítani. A VDSZSZ ezt úgy kommentálta: igaz, a megmaradó – feleennyi – vonat nem lenne koszosabb, mint amilyen most”. A Reformszövetség számára készített, egyébként nyilvánosan elérhető tanulmány ezzel szemben a 2006-ban megszüntetett mellékvonali járatokról, és az ezzel párhuzamosan a fővonalakon közel húsz százalékkal megemelt járatszámról szól kritikusan.

Mindezek alapján a következő szövegű helyreigazítás közzétételét kérem, amelyet kifejezetten kérek az online kiadásukban a cikk elérhetőségével azonos helyen (url alatt) elérhetővé tenni:
2009. április 21-én Vészforgatókönyvek a vasút leépítéséről című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a Reformszövetség, illetve szakértője, a Magyar Vasúti Hivatal egykori elnöke olyan javaslatot készített volna, amely alapján az állami költségtérítés lefaragásával és az alkalmazotti kedvezmények megnyirbálásával érhetne el megtakarítást, illetve többletbevételt a vasút. Az sem felelt meg a valóságnak, hogy írásunk szerint Antal Dániel a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt jelentette ki, hogy a MÁV kiadásainak legalább tíz százaléka korrupciós csatornákon folyik ki.
Cikkük egyébként tévesen hasonlítja össze az osztrák és a magyar személyszállításban dolgozók számát, mivel a magyar személyszállításban dolgozók a MÁV-csoport több vállalatánál, így a MÁV Zrt-nél, a MÁV Start Zrt-nél és a MÁV Trakció Zrt-nél dolgoznak, így a MÁV Start Zrt-nél dolgozók számának összevetése egy személyszállító vasúti társasággal helytelen következtetések levonására alkalmas.

Úgy gondolom, hogy a helyreigazítási kérelem mellett az Önök olvasói megérdemelnék azt is, hogy az igazságot is megismerhessék, ezért javaslom, hogy a helyreigazítás mellett olvasói levélként közöljék levelem teljes tartalmát is.

Frissítés: A Magyar Hírlap részben helyt adott a kérelemnek. Amint megérkezik, meglátjuk, mi legyen a folytatás.

4 megjegyzés:

gyurisc írta...

Kiváncsi leszek mi lesz ebből. Vajon tényleg le fogják közölni a helyesbítést, vagy kukázzák a leveledet! :)

anyus írta...

http://www.mno.hu/portal/630792?searchtext=antal%20d%C3%A1niel
Ezt is helyreigazítják?

anyus írta...

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/20/orult_pazarlas_folyik_a_mav-nal/
És ezt is?

Antal Dániel írta...

Meglátjuk meddig kell elmenni - elég nagy provokációnak tűnik az egész. Valami azt súgja, hogy a Magyar Hírlap nem véletlenül írta ezt a cikket, ezért per nélkül nem is fogja helyreigazítani. De az biztos, hogy velük nem beszéltem, nem kérdeztek, és nem igaz, amit állítanak.