A gazdaság energia vasút versenyképesség témájú posztok először az antaldaniel.blog.hu hivatalosabb blogon jelennek meg, minden egyéb csak itt. Van facebook és twitter oldal is.

2010. március 13.

Facebook vs. iWiW 2: Két szimbolikus erősítés a Facebook oldalán

Hálózatokkal foglalkozó közgazdászok számára igen érdekes két közösségi hálózati szolgáltató, a hazai iWiW és a Facebook versenye. Például nyilvánvaló, hogy itt kiválóan megfigyelhető a hálózati externália távközlésből, energetikából és vasúti közlekedésből ismert jelensége.

Korábban már írtam, hogy szerintem a Facebook dinamikája megállíthatatlan, azóta két szórakoztató mellékszálra figyeltem fel.

Az első az volt, hogy Orbán Vitkor évértékelő beszédében hívta fel a figyelmet Facebook oldalára. Bár jelenleg 14593 követője van csak, ez mégsem egy iWiW oldal, és biztosan jót tesz a Facebook hazai promóciójának. A másik az Index által is emlegetett kampány, amelynek célja, hogy valamelyik ország elsőként nyerjen el 1 millió rajongót a Facebookon. Úgy gondolom, hogy ezek a kampányok alkalmasak arra, hogy tovább gyorsítsák a Facebook regisztrációk tempóját Magyarországon, illetve azt, hogy a Facebookról, és ne az iWiW-ről beszéljünk.

A hálózatok ereje részben azon múlik, hogy hány csomópontot érhetünk el vele (ezért nem érdemes a falvakban se a telefont, se a vasutat kikapcsolni), részben pedig azon, hogy mennyi fajta szolgáltatást lehet rajta eladni - gondoljunk csak a kereskedelmi hálózatokra, vagy a Windows platformon működő személyi számítógépek rendszerére. A Facebook hazai elterjedése empirikusan kiválóan megfigyelhető gazdasági és társadalmi jelenség, amelyből nagyon sokat tanulhatunk.

Frissítés: Európa Facebook-penetrációs térképe.

Nincsenek megjegyzések: