Húsz év után is ugyanaz az érzés fog el, ha a Gorilla-házba látogatok. A legközelebbi rokonaink, nekünk, embereknek, erejük teljében, üvegfal mögött, fajuk utolós néhány száz túlőlőjének néhány egyede. Az első nem emberi faj, amivel (jelbeszéddel) kommunikáltunk.
Nagyon megható és szép látni a budapesti Állatkert gorilláit. Néhány hete újra kisbaba született, akit most már édesanyja kihoz a látogatók közé. Az egyébként nem túl szerencsés képen azt sikerült elkapnom, amikor az apa odabújt a kicsinyét dajkáló anyához. Bár az elmúlt években sokan megkérdőjelezték az állatkertek ökológiai és kutatási szerepét (amivel nem teljesen értek egyet), az állatkertek nevelési szerepe hatalmas. Ha valaki eltölt fél órát ezzel a gorilla-családdal, biztos vagyok benne, hogy át kell értékelje a helyét a természetben.
Bár nagyon sok állat a szűk téli karámjában található (mint ez a zsiráf, a kis pandák éppenséggel elemükben vannak a hóban. A 365 napos bérlet ára négy jegy ára, nagyon megéri, mert egyszerre úgysem éri meg az egész hatalmas gyűjteményt megnézni. Egyre több olyan élettér került kialakításra, amikor majmok, lajhárok vagy madarak közé ülhetünk el, ami sokkal tovább leköti az embert, mint a régi állatkertek unalmas ketrecei.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
View Dániel Antal's profile
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése